2012. szeptember 23., vasárnap

Szept. 21-23.

Pénteken (szept. 21.) elég nehezen keltem reggel. Még csak az sem doppingolt, hogy fizetés nap volt (általában szokott :-D). Amikor elkezdtem dolgozni, a kisebbik gyerek már túl volt a reggelin is, mert valamiért aznap nagyon korán kelt. Persze délután meg alig bírt ébren lenni. Összekészítettem időben, majd egy csomót vártunk az ajtóban anyukára, mert annyira hamar elkészültünk mindennel. Aztán anyuka elvitte suliba, én meg folytattam a munkát a másik gyerekkel. Ezúttal már nem Phineas and Ferb nézésből állt a munka (bugyuta amerikai mese, ami eleinte nem tetszett, de mióta egyre több mindent megértek belőle igen), hanem tényleg játszanom kellett vele. Általában ez nem okoz gondot, sőt, sokszor jobban élvezem a játékot, mint a gyerek, de a pénteki nap nagyon nyögvenyelős volt. Játék után próbáltam leültetni leckét írni, de ahogy kiejtettem a számon a 'házi feladat' szavakat, egyből megjelent a világfájdalom az arcán, és hogy neki fáj a gyomra. Persze amikor játszani kell, akkor nem fáj a gyomra... Nagy nehezen rávettem a leckeírásra, és egy csomót segítettem is neki, de nagyon kíméletlen voltam. :-D Még az olvasás leckéjéhez is elolvastam én is a könyvet, amit neki kellett, csak hogy tudjam miről van szó. A könyv a 3 kismalacról szól, a meséről, amit mindenki ismer, csak épp a farkas szemszögéből mesélve. Hihetetlen idióta egy történet, és csak pislogtam nagyokat, hogy ez komoly? Olvasás lecke után matek következett. Szerencsére ez az én területem, tudtam is neki segíteni és elmagyarázni a feladatokat. Utána befutott a nagyi, ami azt jelentette, hogy én off vagyok. Kicsit még tiszteletemet tettem, majd levonultam a szobámba közel 3 órára relaxálni. Ez nem alvást jelent, sosem szoktam nap közben aludni, általában csak netezgélek és skypeolok - nem mintha ez  az apró részlet bárkit is érdekelne. :-D
Délután felvettem a kicsit a suliból, íme pár kép hol autózom minden nap:





Miután hazajöttünk, elvoltam a gyerekekkel és fürdetés után jött a vacsora. Anyuka megint nem ért haza időben, így apukával és a gyerekekkel ettem. Evés közben játszottunk valami fura játékot is, amit nem kezdenék el magyarázni, mert igazából én sem értettem. Mindenesetre én tartom magam ahhoz, hogy "magyar ember evés közben nem beszél", vagyis nem szoktam túl aktív lenni vacsora közben, inkább csak hallgatom mit beszélget a család, és ha kérdeznek, akkor válaszolok.
Vacsora után hazaért anyuka, beszélgettem vele kicsit, majd próbáltam beállítani a netbankomat, de nem sikerült, mert amikor nyitottam a bankszámlámat még nem volt social security numberem, a netbankhoz viszont kell. Így majd be kell mennem a bankba, regisztráltatni az SSN-t, és utána lesz netbankom. Utálom amikor egy ilyen apróság miatt kell rohangálni...

Szombaton (szept. 22-én) délelőtt suliban voltam, egészen kora délutánig. Az egyik lánynak aznap volt a szülinapja, így hozott mindenkinek croissant, nagyon finom volt. :-) Suli után elvittem a buszmegállóba, mert ment New Yorkba a hétvégére. Irigyeltem is érte nagyon! Utána a spanyol és a német lánnyal elmentünk a Cheesecake Factiry-ba, ami nem egy szimpla cukrászda, ahogy én azt hittem. Nagyon jó kis étterem. :-)
 Cheesecake választék
 Miss Germany és Miss Spain
 Nagyon finom volt a tészta
 És ami az i-re felteszi a pontot: cheesecake with oreo !!!!!
 Cheesecake eperrel (spanyol lányé)
 Original Cheesecake (német lányé)
Ilyen finomat még életemben nem ettem!

Jóllakottan - és a gondolattal a fejünkben, hogy ide feltétlen vissza kell jönnünk - távoztunk a Cheesecake Factory-ból, majd elmentünk az egyik közeli Target-ba, mert a német lány vásárolni akart valamit. Nagyon tetszett az a hely is, nagyon jó áron lehet ott vásárolni mindenféle hasznos dolgot. :-)
Utána hazavittem a német lányt, majd a spanyol lánnyal eljöttünk hozzánk. Megmutattam neki a házunkat, bemutattam neki a host családomat, és jót beszélgettünk.
 Spanyol-magyar barátság :-)

Ezután elmentünk bevásárolni a Giant-be, ugyanis a német lányhoz voltunk hivatalosak estére filmet nézni. Vettünk ezt-azt, majd időben megérkeztünk a német lányhoz. Eszméletlen szép házuk van, nagyon modern és nagyon szép bútorokkal berendezve. Miután kicsodálkoztuk magunkat, levonultunk az alagsorba filmezni, de épp csak filmet nem néztünk végül. Kicsit tévézgettünk ugyan, de leginkább beszélgettünk és hülyéskedtünk.
 Csak kóla van a pohárban!

Őőőőrültek! :-D

Este fél 11 magasságában indultunk haza, én olyan 3/4 11-kor már itthon is voltam. Nagyon jó kis nap volt. :-)

Vasárnap (szept. 23-án) a délelőtt nagyon gyorsan eltelt magam sem tudom mivel, majd dél körül útnak indultam anyukával és a kisebbik gyerekkel az Au Pair - Host Family Picnic cluster meetingre. A nagyobbik gyerek nem jöhetett, mert még csak ezen a héten volt a mandula műtétje, és mindent megtesznek, hogy nehogy elkapjon valamilyen betegséget most, hogy még friss a seb. A meeting egy nagyon szuper parkban volt. Volt ingyen hotdog, innivaló és snack is. Mi vittünk magunkkal kaját, mert a családom nem eszik marha és disznó húst, de a pulyka hotdog is nagyon finom, nekem elhihetitek. :-) Desszertnek egy kis gyümölcsöt ettem csak, mert még mindig fullon voltam az előző napi Cheesecake Factoryban elköltött ebéd után. Kaja után találkoztam a többi au pairrel a clusteremből. Egyből megtaláltam a hangot az egyik német lánnyal, aki majdnem minden nyarát Magyarországon töltötte eddig, és tud is egy pár magyar szót. :-) Jövőhétre tervezünk is valamilyen közös programot. :-) A gyerekeknek volt arcfestés és lufihajtogatás is, de mire mi beálltunk a sorba, már mondták, hogy túl késő, így nem kapott a gyerekem lufiállatkát. Annyira nem volt elszomorodva. Kapott helyette valamilyen kis jegyzetfüzetet, én meg Au Pair in Americás körömreszelőt. :-D A meeting után a közeli játszótéren játszott kicsit a gyerek, majd jöttünk is haza, mert a gyerekeknek zongora órája volt még aznap. A nap további részében nemigen csináltam semmit, csak relaxáltam, és próbáltam felkészülni a következő hetemre. :-)  

1 megjegyzés: