Red day

A keddi napon már a reggel sem volt egyszerű. Nem kellett annyira korán keltem, de egész nap melóztam, szünet nélkül. Elvittem a nagyobbik gyerekem az iskolába, majd itthon voltam a kicsivel. Neki ma volt a beiratkozás az iskolájába. Oda én egyedül mentem, anyuka meg a gyerekkel, és az iskolában találkoztunk apukával. Szóval megint családi program volt, de mivel új iskola, és nekem is találkoznom kellett a tanárokkal is, ezért mind ott voltunk. A gyerek is most találkozott először az osztálytársaival és a tanáraival. A tanárok egyébként nagyon kis aranyosak. Ja igen, ebben az osztályban 2 osztályfőnök is van, mert ez egy baromi drága magániskola, és ez természetes, hogy 15 gyerekre van 2 osztályfőnök. Na meg egy teknős. Ez az osztály állatkája, de szerencsétlen olyan idegbetegnek tűnt, hogy szerintem tuti kimúlik rövidesen.

A beiratkozás egyébként megint nagyon vicces volt. Bájcsevej mindenkivel, meg dülledt szemek, hogy én vajon ki vagyok. Még szerencse, hogy itt kellett használni névtáblát, amire rá volt írva a nevem (amit SENKI nem tudok kiolvasni sem, nemhogy kiejteni), és hogy a gyerek au pair-e / barátja vagyok. Igazából nem tudom miért írta oda anyuka perjellel hogy barát, talán van aki Amerikában nem tudja mi / ki az az au pair? Ne mindegy is, jót mosolygok mindig az ilyeneken, meg a nagy csodálkozásokon, hogy óóóó wooowwww, Hungary....

A beiratkozás után hazajöttem a gyerekkel, és volt kerek fél órám, hogy ebédet készítsek neki, és azt meg is egye, mert időpontunk volt a beszédtanárhoz. Gyorsan összedobtam neki egy szendvicset, azt befalta, és már indultunk is. Azt relatíve gyorsan lezavartuk. Amíg a gyerek gyakorolta a car / star / river és egyéb szavakat (mint otthon a répa-retek-mogyoró), én kint olvasgattam, de majdnem sikerült el is aludnom abban a szuper kényelmes fotelben. Elkezdtem olvasni egy könyvet angolul, amit korábban otthon már magyarul olvastam, így könnyebb megérteni miről van szó, és még sokat tanulok vele (remélem). Na meg arra is kiváló, hogy ne unatkozzak, amíg várakozok. :-)

A beszédóra után hazajöttünk, és itthon töltöttünk kerek 20 percet, és már mennünk is kellett felvenni a suliból a nagyobbik gyereket. Már az úton hazafelé, sőt, már az első percben összeveszett a két gyerek valami apróságon. Alig vártam, hogy hazaérjünk, de itthon meg elkezdtek birkózni, a kicsi persze rögtön bőgött. Felzavartam a nagyot a szobájába, hogy kezdje el csinálni a háziját, de csak üvöltözött velem, és közölte, hogy felhívja az anyját. Engem ugyan nem érdekelt, hívja csak. Beszélt az anyjával, majd engem is felhívott az anyja. Beszéltem vele, és az anyja javasolta, hogy foci edzés előtt ki se jöjjön a gyerek a szobájából. Mondtam is, hogy oké. A gyerek megcsinálta a háziját (kb 2 perc alatt meg lehetett csinálni - itt komolyan ennyi a házi feladat????) és mondtam, hogy maradjon csak a szobájában gondolkodni. Erre a gyerek kivonult a játszószobába, hogy összegyűjtsön pár játékot, és azokkal "gondolkodjon". Próbáltam megállítani, de sikeresen jól belém rúgott, amiért cseszett bocsánatot kérni. Én meg onnantól ignoráltam. Elvolt a szobájában.

A fociedzésre nem nekem kellett vinni, hanem egy másik gyerek anyukája vette fel, és vitte el. Én addig megfürdettem a kicsit, játszottunk picit, majd mentem felvenni a nagyobbikat és egy barátját, hogy hazahozzam. Itthon szépen megvacsoráztak a gyerekek, időközben megérkezett a másik gyerek anyukája, így ők el is mentek korán szerencsére.

Röviddel ezután hazaért anyuka és apuka, szépen elmondtam nekik mik történtek, ők meg elég komoly (és remélem hatásos) büntetést szabtak ki a nagyobbik gyerekre. Nem tévézhet 2 hétig, kitelepítették a szobájából a rákokat, és egy óra hossza monster time out-ot kapott, ami azt jelenti, hogy nem szólhat senkihez, nem csinálhat semmit, csak ülhet az ágyán, és sétálhat körbe-körbe. Plusz még tőlem is bocsánatot kellett kérnie.
Nagyon rossz, hogy ennyire nem tisztel, és ami még rosszabb, hogy nem csak engem, hanem a saját szüleit sem. És ami még szintén rossz, hogy a kisebbik gyerek kezdi lemásolni a nagyobbik viselkedését. Kezd ő is nagyon indulatos lenni. Szerencsére vele még elbírok, és nála jelent is valamit az, hogy milyen hangnemben szólok hozzá, nem úgy mint a nagynál. De tudom, hogy minden jobb lesz, és nem szabad elfelejtenem miért vagyok itt.

Este gyorsan még készítettem magamnak vacsorát, azt megettem, majd levonultam a szobámba. Apuka épp az imént kopogott be hozzám, hogy elmondja, hogy minden jobb lesz, ne aggódjak, és hogy megköszönje a türelmemet. Azért ez rendes tőle nagyon. Bár már rég elszállt minden dühöm, mert tudom, hogy gyerekekről van szó, és nem az én dolgom megnevelni őket. Csak meg kell tanulniuk tisztelni engem, és minden jó lesz.

Amit fent leírtam csak sarkalatosan tartalmazza a történteket. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb host family-nél előfordulnak ilyenek, sőt, sokkal rosszabbak is, szóval nem kell sajnálni, nem azért írom le ezeket a dolgokat, hanem mert idővel nekem is jó lesz látni, hogy milyen nehézségekkel küzdöttem, hogy elérjem a céljaimat. Never give up! :-)