2013. január 9., szerda

Hasznos lehet

Az előző bejegyzésemhez kaptam egy nagyon kedves hozzászólást Annabelle-től, miszerint látva az én példámat, reményt adok azoknak a lányoknak, akik még most tartanak a családkeresésnél. Mert ugye nekem sikerült nagyon szuper családot kifognom. :-)

Sokan keresnek meg a témában, így aztán most írok erről, hogy hogyan is megy ez a családkeresés dolog. Azt azért nem mondhatom, hogy 'mit tegyél, hogy ilyen szuper családod legyen, mint nekem?' 2 okból: egyrészt úgy érzem nekem óriási szerencsém volt, másrészt itt sem fenékig tejfel ám az élet.  Na de hol az?
Azért egy-két tanácsot tudok adni, amik szigorúan az én tapasztalataimon alapulnak. Elég sok barátom van itt, sajnos elég sok elrettentő példát is látok, igyekszem megosztani veletek mindent, hogy ti ne kerüljetek olyan helyzetbe. :-)

Ahogy én látom a dolgokat, egy au pairnek Amerikában nagyon-nagyon rugalmasnak kell lennie. Sokszor van az, hogy még a másnapi beosztásomat sem tudom, vagy utolsó pillanatban közlik velem, hogy ezt vagy azt még el kell intéznem, megcsinálnom, elvinnem a gyereket A-ból B-be, stb. Ez így megy az összes családnál, mert a szülők vagy nagyon elfoglaltak vagy konkrétan azért fizetik az au pairt, mert nem akarnak a saját gyerekeikkel időt tölteni. Sajnos ez nagyon szomorú, és nem egy példát látok rá...  

Türelmesnek kell lenni és tűrni kell. Ez bizony sokszor baromi nehéz, amikor éppen a gyerek úgy ordibál veled, mintha egy taknyos gyerek lennél, vagy éppen kioktat valamiről, vagy netán az angol akcentusodon gúnyolódik és közli, hogy te egyébként is csak egy beosztott vagy. Ezeket a dolgokat el kell viselni, megoldást találni vagy rematch-elni. Sőt, olyanról is tudok, hogy a gyerek annyira agresszív volt, hogy közölte az au pairrel, hogy meg fogja ölni. Na például az ilyet már nem kell eltűrni, legalábbis én már nem tenném. Mint ahogy a fentebb felsorolt dolgokat sem. Tény, hogy a gyerekek kipróbálják a határaikat, de én vagyok annyira szerencsés, hogy a család 100%-osan támogat a döntéseimben, és ha bármi velem kapcsolatos rosszat tesznek a gyerekek, akkor úgy leteremtik őket, mint a pengős malacot. :-D De hangsúlyozom, hogy ez csak az én esetemben van így, sajnos nem ez az általános.

A legnehezebb talán az egészben, hogy konkrétan a munkahelyeden laksz. Én nagyon szeretek itthon lenni, mert a család (a gyerekek is!) tiszteletben tartja, hogy a szobám az én magánügyem, hogy mi van ott, vagy éppen mit csinálok ott, csakis rám tartozik. Csak akkor jönnek be, ha én itt vagyok, és gyakorlatilag megengedem. Ennek ellenére sokaknál ez nem így működik, ezért aztán amikor csak tehetik, szabadulnak el otthonról. Bevallom, hétvégéken én is nagyon szeretek kimozdulni. Azok a szabad napjaim, általában egész nap azt csinálok, amit csak akarok, akkor töltődöm fel és relaxálok kicsit. De talán ez normális. :-)

A kocsi kérdése. Itt Amerikában a legtöbb helyen nincs, vagy alig van tömegközlekedés, ennek ellenére a legtöbb au pair nem használhatja az autót magán célra, csakis a gyerekek szállítására. Ezért nagyon sokan vagy arra kényszerülnek, hogy valakivel lebeszélik, hogy felveszik majd haza is viszik, vagy ülnek otthon. Szerintem nagyon-nagyon fontos a kocsihasználat, gyakorlatilag egyet jelent a szabadság érzéssel. Hozzátenném, hogy nem egy olyan esetről tudok, hogy matcheléskor azt mondta a család, hogy persze, használhatod a kocsit, mikor kijött a lány közölték vele, hogy ja bocsi, mégsem. Megtehetik, ezért legyél elővigyázatos. Kérdezd meg az előző au paireket, hogy náluk mi volt a helyzet. Na persze ettől még mindig zsákbamacska, de talán biztosabbra mehetsz.  

Azt korábban leszögeztem, hogy itt sem fenékig tejfel az élet. Sajnos nagyon sok dolog van, amikről egyáltalán nem írhatok, így elég legyen annyi, hogy nekem is megvannak a magam harcai a családdal és a gyerekkel. Nem egyszer történt már, hogy írtam Bebének, hogy találkoznunk kell, mert kiborítottak valami miatt. Szerencsére van itt egy olyan barátom, akinek az anyanyelvemen elmondhatom minden bánatomat, és mivel még kiváló humorérzékkel is rendelkezik, fel is vidít. Szóval ha hallgattok rám, akkor olyan helyre menjetek, ahol tudjátok, hogy vannak magyarok a környéken. Persze ez még nem garancia arra, hogy barátok is lesztek, de kicsit jobb eséllyel indultok. :-)

Azt nagyon helyesen látjátok, hogy bármilyen is a családom (amikről nem írhatok), nagyon-nagyon nagy szerencsém van velük, és ha nem lenne annyira jó, akkor bizony már rég nem lennék itt. Szerintem nem szabad az első családnak igent mondani, aki matchelni akar veletek, jól gondoljátok át, mert velük kell majd együtt élnetek! Lehet, hogy ígéretesen hangzik, de hallgassatok a belső hangokra, és ha nem érzitek tényleg azt, hogy tudnátok velük élni egy évig, ne mondjatok igent. Majd jön a következő jelentkező. Lehet, hogy hónapokat kell várni a "tökéletes" családra, de mindenképpen megéri.

Remélem segítettem valamit ezzel a bejegyzéssel, ha még bármi eszembe jut, bővíteni fogom. Ne felejtsetek el megkérdezni más lányokat is a témában, mindenki máshogy látja a dolgokat, én nyilván a saját tapasztalataimról írok, illetve amikről a barátaim mesélnek nekem. Mindenkinek sok szerencsét és kitartást kívánok a családkereséshez! Ha bármilyen kérdésetek van, nyugodtan keressetek meg email-ben és igyekszem segíteni. :-)

4 megjegyzés:

  1. Szia!

    Bár én nem leszek au-pair, de hasznos kis bejegyzés ez. :) Kár azért egy picit, hogy nem írhatsz mindenről. Szívesen látnám, hogy milyen a család másik oldala... De biztos, nem annyira rossz, ha szívesen vagy náluk. :)
    Szerintem amúgy a saját jellemünktől is függ, hogy mit, hogy viselünk el, mihez hogyan alkalmazkodunk. De nincs is ezzel baj, hisz minden ember más.
    Hosszabbításon esetleg gondolkodsz? Vagy még korai?
    Előre is kellemes hétvégét! Remélem, olvashatjuk majd az eseményeket. Ha Bebével közös program, akkor az ő "tollából" is lesz egy bejegyzés. :)
    Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Pontosan erről van szó, akármilyen is a család, amiről nem beszélhetek, nagyon sokat mond el róluk, hogy szívesen vagyok itt, velük, és tényleg baráti a kapcsolatunk.
      A hosszabbításról még nem döntöttem, de még bőven van időm gondolkodni rajta. :)
      Én is nagyon szép hétvégét kívánok Neked! :)
      Puszi!

      Törlés
  2. Szia :)

    Sosem gondoltam volna, hogy ennyire furcsán jó érzés egy blogbejegyzésben viszontlátni a nevem:)
    Köszi a hasznos tanácsokat, mindenképpen meg fogom fogadni őket majd. Fel is irtam már a hét elején külön magamnak, hogy a te blogod mindenképpen hasznos lesz.
    Irok emailt is:)
    További szép hetet,
    puszi,
    A.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már válaszoltam is az email-edre :)
      Neked is szép hetet!
      Puszi! :)

      Törlés