2013. január 26., szombat

Hóhelyzet van!!!

Na hát kérem szépen, Bethesdát is elérte a RETTEGETT HÓ! Igen, rettegett, mert valami abszurd oknál fogva, az amerikaiak legalább annyira félnek a hótól, mint a következő világháború kitörésétől. :-D

Csütörtök reggel anyuka közölte velem, hogy esett a hó, ezért a nagyobbik gyerekem iskolájában 2 órával később kezdődik a tanítás. Annyira nem érintett mélyen a dolog, mert amúgy is az volt megbeszélve, hogy ezúttal én viszem a kicsit DC-be suliba, vagyis nem kell itthon ülnöm a naggyal. A kicsinek egyébként normál időben kezdődött a suli, ugyanis ő egy nagyon drága magán iskolába jár, és a magániskolákban nem volt rövidített nap. Ott gyakorlatilag eleget fizetnek a szülők, hogy a tanárok minden körülmények között bemenjenek tanítani.
Szóval elvittem a kicsit a sulijába, majd mentem be DC belvárosába, mert a nagynak fogorvoshoz volt időpontja, ahová anyuka vitte, nekem pedig csak fel kellett onnan vennem. Csakhogy DC belvárosában vezetni felér az öngyilkossággal. Főleg a reggeli csúcsban és csúszós utakon... De jelentem, életben vagyok, mission impossible accomplished, vagyis lehetetlen küldetés teljesítve. :-D
Kb egy órával sulikezdés előtt értünk haza a nagyobbik gyerekkel, így hogy lefoglaljam, kimentünk havat lapátolni. Igen, azt a fél centit. De jól elvoltunk vele legalább fél órán keresztül, aztán meg már indulni is kellett a suliba. :-D
 Hóhelyzet csütörtökön

Ez a hómennyiség délutánra majdnem teljesen el is olvadt egyébként, így este nyugodtan hajtottam álomra a kis fejem, biztosra véve, hogy másnap teljes napjuk lesz a gyerekeknek az iskolában.

Reggel még minden a normális körülmények között zajlott, aztán olyan 11 óra körül kaptam egy email-t a nagyobbik gyerek iskolájából, hogy a VÁRHATÓ havazás miatt hamarabb elengedik a gyerekeket az iskolából. Konkrétan 2 és fél órával korábban. Grrrr..... Ennyit az édes, drága, jól megérdemelt szabadidőmről. Egyből írtam is Bebének, hogy az ő gyerekeinek is előbb vége lesz-e a tanításnak, de ő akkor még mit sem tudott erről, majd miután csekkolta, hogy mi a helyzet, ez volt a reakciója:
"Fuuuuuuuuckkk fuck fuck fuckitty fuck fuck" :-D (gondolom nem kell lefordítanom, hogy mit is jelent ez :-D )
Aztán szépen megbeszéltük, hogy mekkora röhej, hogy a várható egy centi hó miatt, ami lehet, hogy nem is lesz, rövidített napot tartanak az iskolákban. :-D

Olyan 2 óra körül el is kezdett havazni. Akkor már egy órája boldogított a nagyobbik gyerekem itthon, és úgy döntöttem, hogy nincs az a hó, amiért én itthon ülök még órákat, ezért felhívtam apukát, hogy én megyek el a kisebbik gyerekért az iskolába. Ja igen, mert hogy az még mindig egy nagyon drága magániskola, és ott nem volt rövidített nap. Hála az égnek. :-D

Szóval a szakadó hóban elszáguldottam a másik gyerekért is, hazajöttünk, és estig tartó Valentin-napi kártya gyártás, twisterezés és közös vacsorakészítés következett. A délután szerencsére jól eltelt, a gyerekek is jól viselkedtek, minden rendben volt. :-)
Valentin-napi kártyák

Szombaton reggel még készítettem egy-két képet a hóhelyzetről, ami miatt annyira izgultak, hogy az iskolákat is előbb zárták be.


 
Igen, fél centi hó az egész. Talán még annyi sem. Reggel váltottam egy üzenetet Bebével, ami kellőképpen érzékelteti, hogy mit is éltünk át:
Cs: Haha, esett fél centi hó, mióta megláttam, ezen röhögök, hogy ettől féltek annyira? :-D
B: Félelmetes dolog tud lenni ez a hó, mert fehér, meg nedves és ahogy néz rad olyan gonoszan... Jobb félni, mint megijedni tőle. :-D

Szóval az au pairek jól megszívták ezt az egész havazásos időjárást. Tipikusan az a helyzet, amikor azt mondom, hogy "barom amerikaiak". (Általában akkor mondom ezt, amikor vezetés közben bénáznak. :-D )

A hetem egyébként gyorsan eltelt, és relatíve még jól is. Pedig nagyon féltem tőle, mert hétfőn nem volt iskola a gyerekeknek, és kedden is csak a kicsinek volt. De elütöttük az időt a naggyal a koripályán ismét, amit még mindig nagyon imádok. Annyira cuki karszalagot kaptunk, hogy azóta sem vettem le. Anyukám szerint nagyon gyerekes, de nekem jó kedvem lesz tőle, ha ránézek, szóval még biztos nem veszem le egy darabig. :-D

Na most már ideje befejeznem a rizsázást, és lassan készülődni, ugyanis hétvége van, irány el itthonról. :-) Szép és hómentes hétvégét kívánok mindenkinek! :-D



2013. január 21., hétfő

Hol az izgalom?

Hogy a címben szereplő kérdésre rögtön választ is adjak: nem itt. Bocsánat Kedves Olvasótábor, tudom, hogy rám egyébként nem jellemző módon már több, mint egy hete nem jelentkeztem, és nem akarok kibúvót sem keresni. Bevallom, hogy nem volt sem energiám, sem ihletem blogbejegyzést írni. Igazából most sincs, de úgy érzem valamit már nagyon virítanom kellene. Na meg elkezdtek özönleni a kérdések, hogy jól vagyok-e, és miért nem írok már bejegyzést. :-D

Az előző hét eltelt valahogy, ami említésre méltó talán az a csütörtök Bebével, amikor is elmentünk a szokásos Aldi - Michael's körutunkra Germantownba és együtt levest ettünk itthon. Tudom, nem hangzik valami izgalmasan, de mi miután kipanaszkodtuk magunkat egymásnak, kiválóan szórakoztunk. :-)

Aztán szombaton volt a nagyobbik gyerekem iskolájának a korcsolya estéje, ahová nekem is mennem kellett, leginkább azért, hogy a kicsit pátyolgassam. Én imádok korcsolyázni, annak ellenére is, hogy nem igazán tudok, így én nagyon élveztem az egészet. Főleg mikor otthagytam a gyerekeket anyukával, és egyedül köröztem. :-D

Vasárnap ismét Bebével töltöttem a napot, megebédeltünk a kedvenc éttermünkben, ettünk frozen yoghurtot (mivel a fedősztorink szerint Szibériából jöttünk, kiültünk egy padra a ragyogó - kb 8 fokos - napsütésbe, hiszen nálunk ebben az időben már terepmintás bikiniben szoktunk fajdokra vadászni a tundrán :-D ), szétnéztünk a Barnes and Noble's-ben, a Safewayben és egy CVS-ben. 
Ennyi a sztori az egész hetemről. Tudom, kissé szánalmas vagyok, így nem is teszem közzé az egészet, amíg nem történik még valami... Valami nagy dolog... Valami igazán izgalmas és említésre méltó...
És igen, mivel ebben a pillanatban éppen olvasod a bejegyzésem, nyilván lejött, hogy történt valami. :-D
Na de mi is?

Ma volt Obama elnök beiktatási ceremóniája. De nem, én nem tudtam részt venni rajta, mivel egész nap dolgoznom kellett, és még csak tévében sem tudtam nézni, mert nálunk a gyerekek nem nagyon nézhetnek tévét. Szóval nem ez volt a nap nagy durranása, mivel gyakorlatilag teljes egészében lemaradtam az egészről.

De van itt valami, amit eddig nem említettem: a gyerekeim nagyon nagy munkában voltak az utóbbi 2-3 hétben, ugyanis edényalátéteket gyártottak, hogy aztán eladják őket, és a befolyt profitot felajánlják egy non-profit szervezetnek, amely a szegény emberek élelemmel való ellátásában segédkezik.


 
Ma volt a nagy nap, amikor családostól elvonultunk a közeli Safeway-be, felállítottunk egy standot, kipakoltuk az edényalátéteket, és vártuk a vásárlókat. A gyerekek csináltak mindent, ők szólították le az embereket, látvány munkát végeztek (vagyis a helyszínen is készítették az alátéteket), és csillogó szemekkel kívántak mindenkinek szép napot. :-)
Nekem azon túl, hogy segédkeztem a ki- és bepakolásban, nem sok dolgom volt. Csak álltam a gyerekek mögött, és édesen mosolyogtam a potenciális vásárlókra. (Egy-kettő tuti csak azért vásárolt rögtön hármat is. :-D )
Hihetetlen módon óriási volt a kereslet az alátétekre, 45 perc alatt eladták mindet, és nem kevés pénzt sikerült gyűjteni a jó cél érdekében. Nagyon büszke voltam a csemetéimre, nagyon-nagyon édesek voltak egész délelőtt. :-)
A reklám helye: ha van bárki, aki szeretne ilyen edényalátétet tetszőlegesen választható színben, nálam leadhatja a rendelést. 4 dollár egy darab, ami tudom, hogy forintban kicsit soknak hangzik, de a jó ügy és 2 kisfiú boldoggá tétele érdekében gondoljátok meg. :-) 

2013. január 13., vasárnap

Kémes kaland

Úgy alakult, hogy a hétvégémből a vasárnapot töltöttem együtt Bebével, ugyanis aznap nem kellett neki sem és nekem sem dolgozni. Szóval reggel fél 11-kor felvettem, majd elmentünk a közeli CSV-be, illetve Safeway-be, majd másik CVS-be, mert be akartam (?) oltatni magam influenza ellen. A zárójelben ékeskedő kérdőjelet szeretném megmagyarázni, így álljunk is meg a sztoriban egy kicsit.

Oltatni vagy nem oltatni, ez volt abszolút a hét kérdése. Abból az alaphelyzetből induljunk ki, hogy soha nem voltam még influenzás, és még védőoltást sem kaptam ellene soha. SOHA. És nem is hiányzott, hiszen bivaly erős immunrendszerem van. Vagy legalábbis volt otthon, Magyarországon. Itt Amerikában van valami a levegőben, vagy csak a tény, hogy két állandóan beteg kisgyerekre vigyázok, de én is elég sokat betegeskedem. Sajnos. Aztán az is tény, hogy Amerikában most különösen nagy az influenza járvány, többen is meghaltak már miatta. Anyuka is többször kérlelt, hogy oltassam be magam, hiszen ha elkapom, akkor két hétig nem tudok majd dolgozni, orvoshoz kell menni, stb. Sok mindenki tanácsát kikértem, és nagy nehezen meggyőztem magam, hogy rendben van, nem fogok én belehalni abba a kis tűszúrásba. Vagy mégis... Ja igen, mert azt elfelejtettem mondani, hogy nagyon-nagyon félek az injekcióktól. NAGYON. Szóval ezért kellett szegény Bebét magammal vinnem, hogy ne hagyja, hogy elmeneküljek. :-D

Betértünk az első CVS-be, de ott az egész patika rész zárva volt. Következett a Safeway. Ott ahogy megközelítettük a patika részleget, egyből elkezdett szorulni a tüdőm, így inkább elmentünk megnézni az összes Valentin napos képeslapot, bonbonokat és plüss állatokat. De az idő ketyegett, így rá kellett vennem magam, hogy odamenjek a patikus bácsihoz, és kérjem azt a fránya szurit. A bácsi közölte, hogy jelenleg nincs raktáron náluk, próbálkozzak holnap. Nem kellett kétszer mondani. :-D
De nekem ma kellett,  így elmentünk egy másik CVS-be, ahol egy másik patikus bácsi közölte, hogy jelenleg mindenhol hiánycikk az influenza elleni védőoltás, és talán hétfőn már lesz a városban. Szóval nem lettem beoltva, pedig én tényleg mindent megtettem, hogy be legyek. Természetesen annyira nem bántam, hogy megúsztam a dolgot, de így meg majd holnap kell elmennem megint, hátha sikerrel járok majd és persze túl is élem. :-D

Vissza a sztorihoz: már dél körül járt az idő, és mindketten megéheztünk, így a kedvenc éttermünkben a kedvenc kajánkat ettük mindketten ebédre. Aztán Bebe majdhogynem fegyverrel kényszerített, hogy menjek el vele a kém múzeumba, mert feltétlen inspirációra volt szüksége onnan. Mivel nem tudtam nemet mondani (a korábban említett fegyveres kényszerítés miatt :-D ), bemetróztunk DC-be, de mivel már a metrón majdnem elaludtunk, sürgősen kávét kellett szereznünk. A múzeum étterme legnagyobb sajnálatunkra bezárt, így a közeli mcdolad's-ban (ami véletlenül pont az FBI épületével van szemben) vettem kávét. Már ott ráhangolódtunk a kémes kalandra, ugyanis mindenki gyanús volt. :-D

Aztán a múzeumban nem lehetett fényképeket készíteni, ami jó nagy csalódást jelentett a számomra, így nektek sem tudok szinte semmit sem mutatni. SZINTE. De erre még várnotok kell. :-D
Először egy álcát kellett választanunk magunknak. Én egy 21 éves Angelina nevű olasz kém lány lettem, és mint utólag kiderült, nagyon jól fenntartottam végig az álcámat. :-D (Ezt kétszer ellenőrizték :-D )

Szépen végignéztünk mindent, minden nagyon érdekes és izgalmas volt. Talán még soha egyetlen múzeum sem kötött le ennyire. Mászkáltunk szellőzőnyílásban, túléltünk 2 atombomba robbanást, ránk támadt egy cápa (többször is) és bombát is hatástalanítottam. Igaz, hogy legalább 15x robbantottam fel a világot, de egyszer sikerült hatástalanítani is. Rögtön a második próbálkozásnál. :-D Aztán meg hiába próbáltam megismételni a bravúrt, nem sikerült. :-( 
Ja meg még az egész elején egy félig magyar családdal is találkoztunk, akik leszólítottak minket, így onnantól mindenkire azt képzeltük, hogy magyarok, és értik, hogy miről beszélünk. De nagy valószínűséggel ez nem így volt. :-D Egyébként Magyarország, illetve magyarok nagyon sokszor voltak említve a múzeumban, amit sajnos nem tudok nektek megmutatni, mert nem lehetett képeket készíteni.

Volt egy nagyon izgalmas James Bond kiállítás is, amit Bebe is és én is nagyon-nagyon élveztünk. Bár én nem láttam az új filmeket, amikben a legújabb James Bond játszik (nem, még csak a neve sem jut eszembe, mert annyira visszataszító szerintem az a pasi, hogy a memóriám állandóan kitörli a nevét :-D ), de még jól emlékszem az összes Pierce Brosnan-esre, illetve egy-két Sean Connery-sre is.
Bebe legnagyobb kedvence egy laptop volt a kiállításon, amit a legutóbbi Skyfall filmben használt a szerinte hihetetlenül cukorfalat Q. Engem annyira nem dobott fel a dolog, de szinte minden más igen. :-D

Még a bejáratnál készítettek rólunk egy fotót, amit a kijáratnál meg lehetett volna venni, de 30 dollárba került volna, és persze csak 1 példány, így úgy döntöttünk, hogy majd egyszer... Pedig még jól is sikerült az a képünk, és tök szuper james bondos hátteret is tettek be mögénk. Szóval nagyon szomorúak voltunk, amiért ott kellett hagynunk azt a képet.
UPDATE: minden kém-tehetségemet bevetettem, és megszereztem a képet!!! (igaz kissé kicsi felbontás, de ennek is örülünk :-) )

De benn a múzeumban lehetett készíteni képeket, amiket aztán emailben elküldhettünk magunknak. Mi nagyon jókat szórakoztunk ezekkel a masinákkal, és tessék a publikus végeredmény:
 Semmi sem az, aminek látszik. :-D
Ahogy hazajöttünk Bethesdába, még bedobtunk egy froyo-t a szokásos kedvenc lámpás helyünkön, majd hazavittem Bebét, és hazajöttem én is.
A szombatomról azért nem írtam, mert az nem volt annyira érdekes. Sarával, a spanyol barátnőmmel töltöttem, és ebédelésen és shoppingoláson kívül (én nem vettem semmit) mást nem is csináltunk.

És még valami a végére: ma ünnepeltem az ötödik hófordulómat Amerikával, szerintem méltón, amit Bebének köszönhetek. :-)
 
Holnap újabb hét kezdődik, remélem csak jobb lesz, mint az előző volt (na nem a hétvége, mert az most is nagyszerűen telt, mint általában, a hétköznapokra értem). Igyekszem mihamarabb újra jelentkezni. :-)

2013. január 9., szerda

Hasznos lehet

Az előző bejegyzésemhez kaptam egy nagyon kedves hozzászólást Annabelle-től, miszerint látva az én példámat, reményt adok azoknak a lányoknak, akik még most tartanak a családkeresésnél. Mert ugye nekem sikerült nagyon szuper családot kifognom. :-)

Sokan keresnek meg a témában, így aztán most írok erről, hogy hogyan is megy ez a családkeresés dolog. Azt azért nem mondhatom, hogy 'mit tegyél, hogy ilyen szuper családod legyen, mint nekem?' 2 okból: egyrészt úgy érzem nekem óriási szerencsém volt, másrészt itt sem fenékig tejfel ám az élet.  Na de hol az?
Azért egy-két tanácsot tudok adni, amik szigorúan az én tapasztalataimon alapulnak. Elég sok barátom van itt, sajnos elég sok elrettentő példát is látok, igyekszem megosztani veletek mindent, hogy ti ne kerüljetek olyan helyzetbe. :-)

Ahogy én látom a dolgokat, egy au pairnek Amerikában nagyon-nagyon rugalmasnak kell lennie. Sokszor van az, hogy még a másnapi beosztásomat sem tudom, vagy utolsó pillanatban közlik velem, hogy ezt vagy azt még el kell intéznem, megcsinálnom, elvinnem a gyereket A-ból B-be, stb. Ez így megy az összes családnál, mert a szülők vagy nagyon elfoglaltak vagy konkrétan azért fizetik az au pairt, mert nem akarnak a saját gyerekeikkel időt tölteni. Sajnos ez nagyon szomorú, és nem egy példát látok rá...  

Türelmesnek kell lenni és tűrni kell. Ez bizony sokszor baromi nehéz, amikor éppen a gyerek úgy ordibál veled, mintha egy taknyos gyerek lennél, vagy éppen kioktat valamiről, vagy netán az angol akcentusodon gúnyolódik és közli, hogy te egyébként is csak egy beosztott vagy. Ezeket a dolgokat el kell viselni, megoldást találni vagy rematch-elni. Sőt, olyanról is tudok, hogy a gyerek annyira agresszív volt, hogy közölte az au pairrel, hogy meg fogja ölni. Na például az ilyet már nem kell eltűrni, legalábbis én már nem tenném. Mint ahogy a fentebb felsorolt dolgokat sem. Tény, hogy a gyerekek kipróbálják a határaikat, de én vagyok annyira szerencsés, hogy a család 100%-osan támogat a döntéseimben, és ha bármi velem kapcsolatos rosszat tesznek a gyerekek, akkor úgy leteremtik őket, mint a pengős malacot. :-D De hangsúlyozom, hogy ez csak az én esetemben van így, sajnos nem ez az általános.

A legnehezebb talán az egészben, hogy konkrétan a munkahelyeden laksz. Én nagyon szeretek itthon lenni, mert a család (a gyerekek is!) tiszteletben tartja, hogy a szobám az én magánügyem, hogy mi van ott, vagy éppen mit csinálok ott, csakis rám tartozik. Csak akkor jönnek be, ha én itt vagyok, és gyakorlatilag megengedem. Ennek ellenére sokaknál ez nem így működik, ezért aztán amikor csak tehetik, szabadulnak el otthonról. Bevallom, hétvégéken én is nagyon szeretek kimozdulni. Azok a szabad napjaim, általában egész nap azt csinálok, amit csak akarok, akkor töltődöm fel és relaxálok kicsit. De talán ez normális. :-)

A kocsi kérdése. Itt Amerikában a legtöbb helyen nincs, vagy alig van tömegközlekedés, ennek ellenére a legtöbb au pair nem használhatja az autót magán célra, csakis a gyerekek szállítására. Ezért nagyon sokan vagy arra kényszerülnek, hogy valakivel lebeszélik, hogy felveszik majd haza is viszik, vagy ülnek otthon. Szerintem nagyon-nagyon fontos a kocsihasználat, gyakorlatilag egyet jelent a szabadság érzéssel. Hozzátenném, hogy nem egy olyan esetről tudok, hogy matcheléskor azt mondta a család, hogy persze, használhatod a kocsit, mikor kijött a lány közölték vele, hogy ja bocsi, mégsem. Megtehetik, ezért legyél elővigyázatos. Kérdezd meg az előző au paireket, hogy náluk mi volt a helyzet. Na persze ettől még mindig zsákbamacska, de talán biztosabbra mehetsz.  

Azt korábban leszögeztem, hogy itt sem fenékig tejfel az élet. Sajnos nagyon sok dolog van, amikről egyáltalán nem írhatok, így elég legyen annyi, hogy nekem is megvannak a magam harcai a családdal és a gyerekkel. Nem egyszer történt már, hogy írtam Bebének, hogy találkoznunk kell, mert kiborítottak valami miatt. Szerencsére van itt egy olyan barátom, akinek az anyanyelvemen elmondhatom minden bánatomat, és mivel még kiváló humorérzékkel is rendelkezik, fel is vidít. Szóval ha hallgattok rám, akkor olyan helyre menjetek, ahol tudjátok, hogy vannak magyarok a környéken. Persze ez még nem garancia arra, hogy barátok is lesztek, de kicsit jobb eséllyel indultok. :-)

Azt nagyon helyesen látjátok, hogy bármilyen is a családom (amikről nem írhatok), nagyon-nagyon nagy szerencsém van velük, és ha nem lenne annyira jó, akkor bizony már rég nem lennék itt. Szerintem nem szabad az első családnak igent mondani, aki matchelni akar veletek, jól gondoljátok át, mert velük kell majd együtt élnetek! Lehet, hogy ígéretesen hangzik, de hallgassatok a belső hangokra, és ha nem érzitek tényleg azt, hogy tudnátok velük élni egy évig, ne mondjatok igent. Majd jön a következő jelentkező. Lehet, hogy hónapokat kell várni a "tökéletes" családra, de mindenképpen megéri.

Remélem segítettem valamit ezzel a bejegyzéssel, ha még bármi eszembe jut, bővíteni fogom. Ne felejtsetek el megkérdezni más lányokat is a témában, mindenki máshogy látja a dolgokat, én nyilván a saját tapasztalataimról írok, illetve amikről a barátaim mesélnek nekem. Mindenkinek sok szerencsét és kitartást kívánok a családkereséshez! Ha bármilyen kérdésetek van, nyugodtan keressetek meg email-ben és igyekszem segíteni. :-)

2013. január 6., vasárnap

Plázák, hobbitok és helyes pasik

Pénteken délután és este megvitattuk Bebével, hogy nekünk aztán nagyon kijár a pihenés és relaxálás a hétvégén, mert bizony a hetünk simán felért kettővel is, annyira kemény volt. Megegyeztünk a Tysons Corner-ben, ami egy óriási -hatalmas-nagy pláza Virginiában (20 percre tőlünk), és én még eddig nem jutottam el oda, így pont kapóra jött annak a helynek is a meglátogatása.

Bebe szombaton reggel 10-kor jött értem, ezúttal ő volt a sofőr, és kb 10.20-ra már meg is érkeztünk az objektumba. Egy jó pár perces parkolási procedúra után - igen kérem, iszonyú nehéz a dög nagy autókkal a túlságosan szűk parkológarázsokban parkolni, szóval nem kell nevetni, bár mi könnyesre röhögtük magunkat - végre bejutottunk a plázába. Elsőre nem is tűnt olyan hatalmasnak (pedig az volt!), de én simán eltévedek a helyi plázában is, annyira össze-vissza. Itt sem lett volna ez másként, ha nincs velem A szakértő Bebe. :-D
Először körbejártunk pár üzletet és szétnéztünk a kedvenc helyeinken.
a legcukibb kirakat :-)

Aztán megebédeltünk a Panda Expressz-ben - hol máshol? -, majd Bebe megmutatta a világ legelborultabb boltját, amely a 10 év alatti kislányokat célozta be, mint potenciális vásárlókat (vagyis a jó vastag pénztárcával megáldott szüleiket). Ez a bolt nem más, mint az Amercian Girl. Babákat és mindenféle kiegészítőket, illetve szolgáltatásokat árulnak. Egy baba ára 110 dollár (kb félméteres egyszerű műanyag baba), kiegészítőnek amit csak el tudok képzelni megvásárolgató nekik, a szolgáltatások között pedig olyanok szerepelnek, mint baba fodrászat, spa arc kezelés, baba kórház vagy étterem a babáknak és a kislányoknak.
 Néhány baba a több 100-ból

Komolyan mondom, ha nem a saját szememmel látom ezt az egészet, tuti nem hiszem el. Minden irdatlan drága volt, mégis tömve volt az amúgy kétszintes üzlet vásárlókkal, és mindenki óriási American girl-ös szatyrokkal mászkált. Akit bővebben érdekel a téma, a weboldalukon (itt!!!) nézegetheti az elborultabbnál elborultabb ötleteket.  

Miután felocsúdtunk a shockból, elindultunk a moziba, ugyanis korábban jegyet vettünk A hobbit című filmre, és bizony közelgett a kezdési idő. Nekem ez volt az első - és előreláthatólag nem az utolsó :-D - mozis élményem Amerikában. Mindjárt egy olyan filmet néztünk meg HFR IMAX 3D-ben, ami amúgy is nagyon érdekelt, így tökéletes választásnak bizonyult A hobbit. A mozizás mellé persze elmaradhatatlan a kóla és a popcorn, így szépen azokat is megvásároltuk magunknak. Sorban állás közben Bebe felfedezte, hogy ha nagy kólát kérünk, akkor azt Gandalf-os pohárba adják, így gyorsan el is döntöttük, hogy persze nekünk olyan kell. :-D Aztán megjelent Mike... Óóóó Mike... Ő egy srác, bocsánat A srác, aki a mozi büfében dolgozik, és Bebe hívta fel rá a figyelmem. Első pillantásra egyáltalán nem tetszett, de aztán amikor mi kerültünk sorra (éppen akkor vette át a kasszázást ott, vajon véletlenül??), olyan édesen mosolygott ránk, hogy rögtön elolvadtunk mindketten. :-D
Szóval Bebe kikérte a hatalmas méretű kóláját, amit bizony nem gandalfos pohárba adtak, így én már nem is azt vettem, mert láttam a méretet és hogy még csak nem is varázslós, meggondoltam magam. Majd legközelebb. :-D
A Mike-os nyálcsorgatás után beültünk a moziterembe, édesen elcsacsogtunk a cuki Mike-ról, megnéztük a filmelőzeteseket, majd A hobbit-ot is. Nagyon jó volt a film, nekem nagyon tetszett, de csak azoknak ajánlom, akiknek tetszett a Gyűrűk ura trilógia. Hosszú film volt, és engem óriási csalódás ért a végén, hogy befejezetlen volt, vagyis még lesz 2 része. Azt hittem összesen 1 részes az egész. Visszatérve a filmre, Bebével mindketten a lehető legjobban belessüppedtünk a székünkbe, felfúztuk a térdünket, és alkalmanként a körmünket rágva izgultuk végig a harcolós jeleneteket. Nagyon-nagyon jó film volt, de azért voltak hiányzó elemek, mint például Legolas - olyan megnyugtató, hogy nem én vagyok fura, amiért bejön Orlando Bloom hosszú szőke hajjal, hanem Bebe is. :-D
Na persze a Legolas okozta űrt kitöltötte Kili, vagyis Aiden Turner. :-D

 
Kifelé jövet a moziból erőteljesen kacsintgattunk a büfé felé, de Mike-ot már nem láttuk sajnos, így kiegyeztünk abban, hogy gyakrabban kell oda járnunk, hogy többet láthassuk. :-D

Mozi után még ettünk egy froyo-t, majd hazahozott Bebe, ugyanis este 7-től dolgoznom kellett... Egyáltalán nem voltam boldog emiatt, de hát ez van. A gyerekeket relatíve hamar ágyba dugtam, majd elvonultam olvasni a nappaliba, míg a szülők haza nem értek. 

A vasárnap eléggé kuszán indult, mert sem Bebének, sem nekem nem volt ötletünk, hogy mit is kéne kezdeni magunkkal, csak abban voltunk biztosak, hogy otthon nem maradhatunk. :-D Mindkettőnk legnagyobb kedvenc étterme a Cosi, így elmentünk oda ebédelni. Már az ajtón belépve azon sóhajtoztunk, hogy hogy fog ez a hely majd nekünk hiányozni egyszer. :-D
Mindketten a szokásost rendeltük, jót beszélgetve eszegettünk, majd mivel nagyon szép napos idő volt kinn, elmentünk a helyi plázába szétnézni. :-D Igen, nyilván fura az összefüggés, de eredetileg felvetettem, hogy sétáljunk Bethesda belvárosában, de az a séta nem lett volna több 5 percnél, lévén hogy Bethesda belvárosa nagyon apró méretű, így - miután kiegyeztünk abban, hogy szánalmasak vagyunk - autóba pattantunk, és elmentünk a plázába. :-D
Ott szétnéztünk egy-két boltban, ettünk egy froyo-t, majd rászántuk magunkat egy abercrombie-s táska beszerzésére. Mert természetesen egyáltalán nem fontos, hogy mit vettünk, számunkra a táska az értek. Hogy miért?

És más képek internetről:


Remélem már értitek. :-D A kollekcióm csúcsdarabja lett. :-D Nagyon büszkén vonultunk végig a plázában az új táskáinkkal, óriási széles vigyorral az arcunkon. Nem is hinnétek mekkora öröm tud ez lenni egy khm... au pair-nek. :-D
A gyűjtemény :-D

Hát így telt a hétvége, szerintem eléggé érdekesen és eseménydúsan. Biztos sok mindent kifelejtettem, remélem azokat a dolgokat majd Bebénél olvashatjátok (itt!!!). Én lassan kezdek felkészülni az újabb munkás hétre, igyekszem még relaxálni kicsit, és kizárni a gyerekek ordítozását. :-D Olykor olyan nehéz az au pair élet... :-D