2012. május 27., vasárnap

Párizs

Közérdekű közlemény: előre szólok, hogy - ahogy az a címből is látszik - ez a bejegyzés NEM Amerikáról fog szólni, így akit nem érdekel, az ne olvassa el. :-)

Szóval, mint azt már korábban említettem, volt szerencsém pár fantasztikus napot Párizsban eltölteni. Na de hogy is keveredtem én oda? Nagy-nagy hála a Debreceni Egyetemnek érte, mert már tavaly is szerveztek Eurotrip-et diákoknak Brüsszelbe (amin szintén részt vettem), de ezúttal 4 európai fővárosba, Brüsszelbe, Párizsba, Rómába és Berlinbe szerveztek utakat. Én természetesen Párizst választottam, és ha egyetemista lennék jövőre is, tuti Rómába mennék legközelebb. De mivel nem leszek, megyek Amerikába helyette. :-D

Az utaknak annyi a lényege, hogy mi diákok nagyon kevés pénzért eljuthatunk ezekbe a városokba, természetesen busszal, de kit érdekel az? - mert engem csak az utazás élménye. :-) A buszokon mindig van 2 vezető, általában ugyanúgy diákok mint mi, de hallottam már olyan útról is, ahol tanárok vezették a csapatot. Azért azt hiszem én jobban jártam a diákokkal, mert így gyakorlatilag teljesen szabadjára voltunk engedve, arra mentünk és addig, amikor és ameddig csak akartunk. Ennek persze megvolt az árnyoldala is, hiszen mindent magunknak kellett kitalálni - gondolok itt elsősorban a metróhálózat használatára, ami nagyon nem volt egyszerű...

No akkor lássuk:
Május 21-én reggel 6 órakor indult a buszunk az egyetem elől, a célállomás pedig Nürnberg volt, ahova szerencsésen meg is érkeztünk olyan este fél 7 körül. Ott volt egy röpke városnézés, ahol rögtön össze is verbuválódott a kis csapatunk, mert ugye teljesen magunkra voltunk utalva. Ez a bizonyos kis csapat 7 személyből állt, majdhogynem mind vadigenek voltunk egymás számára, de az ilyen utak azért elég jól összehozzák az embereket. :-)

Nürnberg

 Mert Amerika mindenhol ott van :-)

Késő este érkeztünk meg a Nürnberg közeli hotelunkba, ahol már nem is volt más program az alváson kívül :-)

Második nap reggel 8-kor indult is tovább a buszunk egyenesen Párizsba, ahová este 7 körül érkeztünk meg. Volt időnk még városnézésre a szállás elfoglalása előtt, így sétálgattunk a Szajna-parton, és megcsodáltuk az Eiffel tornyot.
A szobor, amit New York ajándékozott Franciaországnak a Szabadság-szoborért cserébe
(Flamme de la Liberté)

A szállásunkra nagyon későn érkeztünk meg, mert a busz totál eltévedt, minden utca le volt zárva, a hotel meg valahol a külvárosban volt, így nem volt egyszerű eljutni oda. De sebaj, valamikor hajnal 2 felé már ágyba is kerültünk. :-)

A harmadik és negyedik nap semmihez sem voltunk kötve, akkor indultunk el, amikor csak akartunk, ugyanis innentől kezdve metróval és RER-rel közlekedtünk. A mi kis hetes csoportunk reggel fél 9 felé indult útnak, és felfedeztük magunknak a párizsi metrót - amit eléggé nehéz volt kiismerni, de bátran kijelenthetem, hogy sikeresen teljesítettük a feladatot. :-)
Először megnéztünk egy templomot, amire azt hittük, hogy a Notre Dame, mert totál úgy nézett ki hátulról. Aztán idővel persze rádöbbentünk, hogy az nem az, így gyorsan el is kezdtük megkeresni az igazit. :-)) Szerencsére mivel mindannyian 25 év alattiak voltunk, ingyen mehettünk be a Notre Dame-ba - akárcsak majdnem az összes többi helyre is. A Notre Dame után következett egy kis séta a Szajna-parton, majd a Louvre, ahol elég sokat időztünk, de így is rendesen szelektálni kellett, hogy mit is nézzünk meg. Azért persze Lisát nem hagyhattuk ki. :-)
 Notre Dame
Mert Amerika tényleg mindenhol ott van!
Louvre

A Louvre után mentünk a kis diadalívhez, majd a Tuileriák kertjébe, ahonnan végigmetróztunk a Champs-Elisées-en, és megérkeztünk a nagy diadalívhez. Ennek a tetejére is fel lehetett menni - persze gyalog, de mit számít az? Fiatalok vagyunk, bírjuk mi. :-) A kilátás fantasztikusan szép volt a tetejéről!
 Kilátás a Diadalív tetejéről
Champs-Elisées

A Diadalív után következett az Eiffel torony, ahol 2 opció van:
  1. vagy lifttel mész az aljától a tetejéig (ez 12,5 euró volt)
  2. vagy lépcsőn mész a 2. emeletig, és onnan liftezhetsz tovább a tetejéig (ez 9 euró volt).
Ide azért írtam árakat, mert gyakorlatilag ez volt az egyetlen nevezetesség, amiért fizetni kellett. (Milyen jó fejek ezek a franciák! :-) )
Mi a második opciót választottuk, vagyis lépcsőztünk. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a lifthez olyan hosszú volt a sor, hogy ha azt kivártuk volna, akkor valószínű semmi mást nem nézhettünk volna meg, annyi időnk elment volna, másrészt pedig a lépcsőzés valamivel olcsóbb volt, így jó egyetemista módjára nekünk az is számított. :-) Azért azt hozzá kell tennem, hogy a második emeletik összesen 670 lépcsőfokot kellett megmásznunk, ami iszonyú fárasztó volt, pláne annyi gyaloglás és a Diadalív megmászása után. Azért a látvány mindenért kárpótolt minket, úgyhogy nem kell annyira sajnálni. :-) (bár a vádlimban még azóta is olyan izomláz van, hogy azóta is jajgatok minden egyes lépésnél :-))))) )
 Lépcsőzés közben miket talál az ember?
 Kilátás az Eiffel torony tetejéről

Az Eiffel torony után a latin negyedet próbáltuk megkeresni, ehelyett a Georges Pompidou központot sikerült megtalálni, ami igazán nem volt nagy élmény, csináltunk róla pár képet, aztán mentünk is tovább. A latin negyedet nem sikerült megtalálni, így visszamentünk a hotelba hullafáradtan. Ismételten olyan hajnal 2 felé keveredtünk ágyba, reggel pedig korán keltünk, mert Versailles volt tervbe véve.

Negyedik napon tehát reggeli után kicsekkoltunk a hotelból, és irány Versailles. Oda sem volt egyszerű eljutni, elég sokszor át kellett szállni a metrón, de akkor is mindenképp megérte. Versailles gyönyörű! Aki arra jár, semmiképp ne hagyja ki! Ha már ott voltunk, megnéztük a Trianon kastélyokat is, ami bevallom őszintén csalódást okozott, mert egy árva szó nem volt rólunk magyarokról.
Versailles után ismét metróra pattantunk, és célba vettük a Monmartre-ot. Onnan is fantasztikus volt a kilátás, beláttuk egész Párizst, eszméletlen volt! Megnéztük ott a Sacré Coeur templomot is, majd beirányoztuk a Moulin Rouge-t, amit már este, kivilágítva néztünk meg.
 Versailles távolról
Versailles - tükörterem
 Versailles - kert
 Versailles
 A párizsi Szabadság-szobor (sajnos nem tudtam közelebbről megnézni...)
 Sacré Coeur
 Moulin Rouge

A busszal a találkozó éjfélre volt megbeszélve az Eiffel torony tövébe, így a Moulin Rouge után oda mentünk, ahol persze az Eiffel torony kivilágított eszméletlenül csodálatos látványa fogadott minket.

Éjfél után nem sokkal buszra pattantunk, és irány haza. Az a 23 és fél óra gyorsan eltelt, javarészt aludtunk, mert előtte pár napig szinte alig, így volt mit pótolni. Pénteken késő éjjel értünk haza, csodás élményekkel gazdagodva, és szuper új barátokkal. Már most azt érzem, hogy bárcsak visszamehetnék! :-)

És végül még  pár szót szólnék a franciákról és Párizsról. Nekem az volt a tapasztalatom, hogy nagy átlagban a franciák elég bunkók és beképzeltek. Azért ha segítséget kertünk, általában segítettek. Egyáltalán nem vették zokon, ha angolul szóltunk hozzájuk, de ők nem igazán beszélnek angolul, leginkább angol-francia kevert nyelven válaszolgattak. Nagyon sok a bevándorló, és minden nevezetességnél és a metrón is ki volt plakátolva a lopásveszély, de szerencsére nálunk nem történt semmi baj. A nevezetességeknél a kiírások szinte kivétel nélkül csak franciául voltak megtalálhatóak, ami annyira nem is volt zavaró, csak például a Louvre-ban rossz volt, hogy nem tudtam melyik kép micsoda.
Párizs iszonyú koszos és büdös város, amit számomra tökéletesen kompenzált a nevezetességei szépsége. A tömegközlekedés nagyon sokba került, de szerencsére legalább belépőkre nem kellett költenünk (kivéve az Eiffel torony). Ha valaki azt mondaná, hogy holnap indulhatok vissza, gondolkodás nélkül megtenném. Én nagyon megszerettem Párizst, örök élményt jelent számomra. 

2012. május 20., vasárnap

Szösszenetek

Kezdem rosszul érezni magam, amiért a héten egyetlen bejegyzést sem írtam... Csak hát az a helyzet, hogy írnék én, de nem nagyon történik semmi olyan, ami megérne egy komplett bejegyzést. Ezért most kissé össze-vissza, de leírom a hét eseményeit - persze csak szorosan a témához kapcsolódóakat. :-)

Host Anyukával a héten nem sok email-t váltottam, mert Dél-Karolinában volt konferencián. Egy hete vasárnap írtam neki, boldog anyák napját kívántam, illetve küldtem neki egy csomó képet a debreceni Mihály napi nagyvásárról. Hát attól teljesen el volt ragadtatva, nagyon  tetszettek neki a képek. :-) Aki esetleg nem ismerné, annak csak röviden: ez egy iszonyatosan nagy kirakodós vásár Debrecenben, ahol rengeteg árus van és gyakorlatilag a tűtől a repülőig bármit meg lehet kapni - de szerintem a legérdekesebb mindig a kézművesek és a sajtok utcája. Évente csak kétszer rendezik meg - értelemszerűen a Mihály napot követő hétvégén.

 Vásári forgatag  


Azért amerikai hot-dogot még itt is árultak :-)


Aztán host anyuka - fogalmam sincs milyen okból kifolyólag - de szerette volna látni a medical form-omat, vagyis azt az orvosi papírt, amit az ügynökség honlapjára kellett feltölteni jelentkezéskor, mert én nem is tudtam, de a családok azt nem láthatják, csak ha külön engedélyezem. Hát nekem nincs mit takargatnom, el is küldtem anyukának. Azon a papíron nem kellett feltüntetni, hogy be vagyok-e oltva szamárköhögés ellen, arra rákérdezett anyuka, és biztosítottam, hogy be vagyok oltva. ne aggódjon. Kb ennyit beszéltünk róla. :-)

Küldött egy képet Dél-Karolinából, mert tudja mennyire szeretem a virágokat (meg tesóm is), és ezzel akart kedveskedni nekem. 
 
Ez egy (szerinte) magnólia virág, anyukám szerint meg gardénia, de mindegy is. Szerintem tényleg nagyon kedves tőle, hogy ilyeneket (is) küld nekem. 
A héten nem skypeoltunk, gondolom a konferencia miatt is elfoglalt, meg a hazaút miatt is. Még ma írnom kell neki egy levelet, hogy jövőhéten nem leszek elérhető, mert Párizsba utazom, és ezt még nem közöltem vele. Már csak azért, hogy nehogy félreértés legyen, ha nem válaszolok neki, ha esetleg keresne.

És végül még egy bejelentés: a héten sikeresen beszereztem a repülő útra a kézipoggyászomhoz a bőröndömet. Nagyon szép, piros színű, négy kerekes. Remélem eléggé strapabíró lesz. :-)

2012. május 14., hétfő

Családkeresőknek

Gondoltam megosztom veletek a tapasztalataimat, amelyeket a családkeresési procedúra során szereztem. Ez talán hasznos lehet majd valamikor valakinek, de előre leszögezném, hogy ezek az én tapasztalataim, másnak lehet más a véleménye, én így éltem meg a dolgokat. Általánosítani nem szeretnék, mert egyértelmű, hogy minden család más és más, és egyetlen beszélgetés sem volt ugyanolyan, mint a többi.

Kérdések, amelyeket minden család feltett nekem:
  • Tapasztalatok a gyerekekkel: vagyis miket szoktunk csinálni, játszani, szoktam-e segíteni a házi megírásában, hogyan büntetem őket, ha valami rosszat csinálnak vagy veszekednek.
  • Vezetési tapasztalatok: kiemelten fontos minden családnál!!! Milyen gyakran szoktam vezetni, szeretek-e vezetni, milyen utakon vezetek általában - vagyis szoktam-e autópályán vagy városban vezetni. Volt ahol az is szempont volt, hogy szoktam-e havas/jeges úton vezetni.
  • Itthon mennyire segítek be a házimunkába, mit szoktam csinálni, szeretek-e főzni, és ha igen, akkor mit.
  • Miért szeretnék au pair lenni és miért éppen Amerikában.
Kérdések, amiket én tettem fel minden családnak:
  • Az első mindig az volt, hogy meséljenek a gyerekekről, milyen a személyiségük, mit szeretnek játszani, hogy jönnek ki egymással, stb.
  • A szülők milyen fenyítési módszereket alkalmaznak, ha a gyerekek rosszul viselkednek, vagy veszekednek.
  • Meséljenek a jelenlegi au pairről - miért elégedettek vele, miért olyan jó au pair, stb.
  • Hogy telik egy tipikus napjuk/hetük. Hány órát dolgozik az au pair egy  héten. (bár sokszor ezt meg sem kellett kérdeznem, hanem ezzel kezdték a beszélgetést) 
  • Autóhasználat és curfew, vagyis kijárási tilalom (kb így tudom lefordítani).
Na és itt ki is merült az általánosítás, nem jut eszembe ennél több olyan dolog, ami mindenhol felmerül volna. Ami nagyon fontos, hogy mindig légy kedves és mosolygós. :-)

Ami számomra fontos volt, amikor a családkeresés fázisban voltam, hogy a család azért ne a világ végén lakjon, legalább egy nagy város legyen a közelükben. Tudtam, hogy nem szeretnék nagyon pici gyerekre vigyázni, mert bár imádnivalóak, nekem nem sok tapasztalatom van velük. Az autóhasználat is lényeges, fontos volt, hogy szabadidőmben is használhassam az autót. És végül, ami nagyon fontos volt, hogy legyenek magyarok a környéken. Mert bár igen, persze, nem azért megyek, hogy magyarul beszéljek, és hogy kizárólag magyarok társaságát keressem, de nekem fontos, hogy azért időnként megszólalhassak magyarul is (a családi Skype-oláson túl is), mert ismerem magam annyira, hogy tudjam mennyire honvágyas típus vagyok. Nem is ragoznám tovább, mert lehet az égvilágon senkit nem érdekel, és úgyis mindenki másként látja a dolgokat. :-)

Azért végül még valami: szerintem nem szabad kizárólag hely alapján családot választani. Minden au pair New Yorkba, Floridába, vagy a nyugati partra szeretne menni, de valljuk be, ez csak nagyon keveseknek sikerül. Persze láttunk már arra is példát, hogy valaki kitartó volt, és lett is családja New York-ban. De szerintem sokkal fontosabb a városnál, hogy olyan családod legyen, akik tényleg nagyszerűek, akikkel szívesen beszélgetsz, és jól érzed magad velük, mert velük fogod a legtöbb idődet eltölteni, és mondjuk New York nem fog kárpótolni egy nagyon rossz családot. Legalábbis szerintem.

Zárásul pedig szeretném elmondani, hogy a blogom azért nyilvános, mert tudom nekem is milyen volt álmodozva olvasni mások írásait, és tudom milyen sokat lehet belőlük tanulni. De amiket leírok, az csak az én véleményem, tapasztalatom. Soha nem szabad általánosítani.

2012. május 12., szombat

Skype ismét

Mint azt már korábban írtam, megbeszéltük host anyukával, hogy rendszeresen fogunk beszélni és emailezni match után is. Ma ismét beszéltem velük, mert ott volt náluk anyuka szülei, a húga, és a húga 3 gyereke.
Mindenkivel beszéltem, mindenkinek köszöntem, a gyerekek hihetetlen cukik voltak, a nagyszülők szintén.
Először anyukával váltottam pár szót, aztán jött a húga pici lánya, aki rögtön meginvitált egy teapartyra. Nagyon édes volt. :-)
Aztán következett nagymama és nagypapa, akik elmesélték, hogy mennyire szeretnek utazni, sok helyen jártak már Európában, de eddig sajnos Magyarország kimaradt, és hogy egyszer nagyon szeretnék majd látni. Aztán nagypapával elkezdtünk a pénzügyekről beszélni, ugyanis az én szakterületem is a pénzügy. Szóval kérdezte, hogy EU tagok vagyunk-e, és hogy nálunk is euró-e a fizetőeszköz. Persze azonnal mondtam, hogy nem, és mutattam is neki gyorsan egy tízezrest, hogy ilyen a magyar forint. Aztán kérdezte, hogy az mennyi dollárnak felel meg, én meg gyorsan rávágtam, hogy olyan 50-nek. Ami sajnos nem igaz, mert jelenleg a dollár középárfolyam 223 Ft, szóval 10 000 Ft olyan 45 dollárnak felel meg. Néztek is nagyokat, hogy tényleg ilyen kevésnek? És hát igen, sajnos tényleg ilyen kevésnek. Aztán nagypapa épp rátért volna arra, hogy hallotta, hogy mi a helyzet jelenleg a magyar kormánnyal, de a gyerekek közbevágtak, szóval nem tudtuk megbeszélni. Lehet nem is baj, ugyanis a business english-em már kicsit kezd megkopni. :-)
Beszéltem pár szót az összes gyerekkel is, aztán ismét anyukával, és végül apukával. Kérdezte, hogy mikor megyek vízum interjúra, és hogy izgulok-e. Mondjuk ezen meglepődtem, még nem hallottam olyanról, aki nem kapta volna meg a vízumot, akkor meg miért izguljak? Na meg amúgy is csak júliusban fogok menni, addig meg még rengeteg dolog fog történni (pl. államvizsga...).

Ma nagy dolog történt, amit szeretnék megosztani veletek: írt egy lány, aki szintén au pair szeretne lenni, és az én véleményem érdekelte. Ez nagy dolog a számomra, mert eddig én voltam az aki mindenkit a leveleivel bombázott - szegény Vivi és Csilli - és most olyan jó érzés a másik oldalon állni. :-)

2012. május 10., csütörtök

Csomag Londonból

Mint már korábban írtam, május 1-én matcheltem a családommal. Ezután jött az email az ügynökségtől, hogy 10 napon belül küldenek egy csomagot egyenesen Londonból. Nos ez végre ma meg is jött.


Ma délután megállt a házunk előtt a szép sárga DHL kocsi, én meg fejvesztve rohantam ki, nehogy másik házhoz csengessenek be. :-)
Aztán átvettem a csomagot, amit bevallom elég kicsinek találtam, de fogalmam sincs miért számítottam olyan hatalmas csomagra. Lehet mert hozzá vagyok szokva, hogy futártól csak nagy csomagot kaphatok? Mert könyveket rendszeresen szoktam rendelni internetről, és a könyvcsomagok ugye sokkal nagyobbak, mint ez volt. No mindegy.
Visszakanyarodva a témához, a csomag tartalma:
  • Visa Instructions: ezt külön kis iratbugyiba tették, ez a legfontosabb része a csomagnak.
  • Placement Letter: ezen fel van tüntetve a Host Family neve, címe, telefonszáma, email címe, a Community Counselor neve, a New Yorkba érkezés dátuma, és a város neve, ahonnan indulni fogok. Szóval csupa olyan információ, amit már eddig is tudtam. 
  • Invoice, vagyis számla.
  • Important Information: ez egy elég hosszú leírás az au pair programról és a biztosításról.
  • Postcard: ez egy szép rózsaszín képeslap, amire ráírhatom a tapasztalataimat és amit visszaküldhetek az ügynökségnek.


A következő lépés a vízuminterjú lesz, de arra majd csak az államvizsgám után fogok időpontot kérni. Szépen lassan haladok előre, és aztán augusztus 13-án Good bye Hungary! :-)

2012. május 7., hétfő

Hétvégi Skype

Miután matcheltem a családdal, megállapodtunk host anyukával, hogy mivel augusztus 13. még nagyon messze van (az utazásom időpontja), tartjuk a kapcsolatot, rendszeresen beszélünk Skype-on, hogy még jobban megismerjük egymást. Szombatra is meg volt beszélve, hogy skype-olunk abból az apropóból, hogy itt lesz drága tesókám látogatóban, és végre őt is megismerheti. A családom többi részével már "találkozott".

 Tesóm és én, és 2 méretes vattacukor :-)

Szombaton pontban fél 5-kor hívott is host anyuka. Meg volt az örömködés, bemutattam tesómat, elmeséltük mit csináltunk a héten és mi a tervünk a hétvégére. Ő is elmesélte ugyanezeket. Pénteken volt a kisebbik kisfiúnak egy bemutatója az iskolájában, mert valamilyen művészei iskolába jár, és kiállították a gyerekek rajzait. Az ott készült képeket elküldte anyuka nekem emailben korábban. Aztán mikor beszéltünk megmutatta "élőben" is a rajzokat. Aztán jött a kisfiú is, ő is nagy boldogan mutogatta a képeket. Nagyon aranyos volt.
Aztán bejött a nagyobbik kisfiú is, ő gyakorlatilag kizavarta az anyukáját, mert meg akarta nekem mutatni a titkos projektjét, amit az anyukája születésnapjára készít, és értelemszerűen ő még nem láthatja. Kis virágok voltak kivágva papírból, szép színesre színezve. Annyira jól esett, hogy mindenképpen meg akarta nekem mutatni! :-)
Aztán bejött a jelenlegi au pair. Vele még nem beszéltem, csak email-t váltottunk. Nagyon aranyos lánynak tűnik, beszélgettünk kicsit, majd visszajött anyuka, akivel még többet beszélgettünk. Nagyon jó hangulatú skype-olás volt, sokat nevettünk. Bár sokat beszéltem magyarul, mert folyamatosan fordítottam a családomnak, hogy mikről beszélünk, ők ugyanis nem, vagy nem nagyon tudnak angolul. Szóval host anyuka sokszor csak nézett nagyokat hogy darálom a magyart. :-) Ő ugye egy szót sem tud magyarul, nem is hallott még sosem magyar beszédet, így fura volt neki.
Aztán mondta is, hogy van egy nagyon nagy könyves bolt a közelükben, és akar venni egy angol-magyar szótárt, hogy majd tudjon nekem segíteni mindenben. Meg megkért, hogy küldjek youtube videókat Magyarországról, hogy valamennyire megismerhesse, meg magyar zenéket, mert a gyerekek nagyon szeretik a zenét. Annyira rendes tőle! Még mindig azt hiszem, hogy nagyon nagy szerencsém van velük!
Már el is küldtem neki ezt a videót:
http://www.youtube.com/watch?v=stcLD6SWe4w

Illetve el fogom küldeni ezt a magyar imázsfilmet:
http://www.youtube.com/watch?v=Hmz8Ni9zO4M

Egyelőre ennyi jutott eszembe, meg a Boci-boci-tarka, de azt csak nem küldöm el, azt majd megtanítom én a gyerekeknek. :-) Ja meg a Pálinkadal a Magna Cum Laudétól, de azt meg pláne nem küldöm el, nem szeretnék alkoholistának tűnni. :-)

Jövő hétvégén érkezik hozzájuk látogatóba host anyuka szülei és testvére, és a testvére gyerekei. Megbeszéltük, hogy majd akkor is jó lenne skype-olni, hogy őket is megismerhessem. Időpontot még nem beszéltünk meg, de már várom, hogy megint beszéljünk. :-)

2012. május 5., szombat

A családom szerint

Amellett, hogy milyen lesz a fogadó családom, a másik kérdés amit mindenki feltesz az az, hogy mit szól ahhoz a családom és a barátaim, hogy elmegyek. És még az hogy elmegyek, de mindjárt egy évre - minimum!

Természetesen senki nem ugrál örömében, de mindenki elfogadja, hogy ez az én döntésem, ezt szeretném csinálni, így végülis kénytelenek belenyugodni. :-)
Én mindig azt szoktam mondani, hogy ez az egész befektetés a jövőmbe, hiszen - reményeim szerint - egy versenyképes angol nyelvtudással fogok hazatérni, és igazi világjáró tapasztalattal. Mindig is szerettem volna úgy megtanulni egy idegen nyelven, hogy nem kell gondolkodnom a szavakon, hanem folyékonyan tudok beszélni. Az angolt még nem tanulom olyan régóta, de nagyon szeretem ezt a nyelvet. Középiskolában németül és franciául tanultam, ezek az ismereteim lassan a feledés homályába vesznek, hogy szépen szofisztikáltan fogalmazzam meg. :-)))) Bár mindkét nyelvet lesz lehetőségem kicsit feleleveníteni a közelgő párizsi utam kapcsán, amit már nagyon, de nagyon várok! Bár ez nem tartozik szorosan a blog témájához, de majd lehet erről is lesz bejegyzés, ha a népes olvasótábor szeretné. :-))))  

Visszakanyarodva a témához, azért az sem mellékes a családom és a barátaim szemszögéből, hogy ha úgy sikerül összehozni, akár ki is jöhetnek meglátogatni. És bízom benne, hogy ez meg is fog történni. :-)

Anyukáméktól már meg is kaptam az első "útravaló" ajándékomat:


Igaz, hogy nem New Yorkba megyek, de célom felfedezni azt a várost is, így mindenképp hasznos lesz. Már most olyan jó lapozgatni a könyvet, nézegetni a sok híres épületet, alig várom már, hogy élőben is láthassam!

Nem a családomtól kaptam az első útravaló ajándékot, a barátaimtól már korábban - még a névnapomra - kaptam egy nagyon klassz kis videót, amit ők készítettek nekem az eddigi közös képeinkből azért, hogy azt majd el tudjam vinni magammal. Mondanom sem kell, amikor először megnéztem, csorogtak a könnyeim, pedig még el sem mentem. :-)

Az egyik kedvenc közös képem Velük:


 Biztos vagyok benne, hogy nem lesz egyszerű az elválás senkitől, de remélem egy méltó búcsúbuli keretében mindenkitől el tudok majd köszönni. :-)

2012. május 4., péntek

Host Family

Sokan kérdezitek, hogy milyen a család, ahova menni fogok. Hát most bemutatom őket:

Anyuka: hihetetlenül kedves és segítőkész. Egyébként polgárjogi ügyvéd. Miután matcheltünk, írta, hogy az épületben ahol dolgozik, szokott találkozni egy magyar lánnyal, és hogy beszélni fog vele, hogy majd esetleg segítsen nekem magyar közösséget, vagy éttermet találni, stb. Ez annyira jól esett, hogy tényleg ennyire törődik velem már most!

Apuka: neki nagyon érdekes foglalkozása van, közel-keleti szakértő, elemző. Sokszor szokott a Tv-ben, rádióban is szerepelni, mint kommentátor. Vele még nem sokat beszéltem, csak egy-két kérdése volt hozzám mikor beszéltünk, de nagyon barátságosnak tűnik. Szerintem amúgy is inkább az anyukák szokták az au pair-eket kiválasztani, így nem csoda, hogy ő szinte szóhoz sem jutott. :-)

E.: ő egy 7 éves, nagyon aranyos kisfiú. Nagyon szeret zongorázni, ezt már többször meg is mutatta nekem. :-) A szülők és az au pairek elmondása alapján, sokszor kissé makacs, de azért lehet kezelni. Azt hiszem vele lesznek majd problémáim, de mindenki tudja, hogy tökéletes család nincs. Azért remélem, hogy jól ki fogunk majd jönni. Anyuka szerint nagyon megkedvelt engem, úgyhogy szerintem nem lesz ott baj. :-)

D.: ő egy hihetetlenül okos 4 éves kissrác. Imádja a matekot, önszorgalomból állandóan matekfeladatokat old meg, és mindent előre kiszámol. Szeret olvasni is, 4 évesen úgy olvas, mint egy 8 éves!! Szóval tényleg nagyon okos. Ő is szeret zongorázni, és ő is megmutatta mit tud. :-) Még csak 8 hónapja kezdte el tanulni, és tényleg nagyon ügyes ahhoz képest. Szerintem vele is nagyon jól ki fogok jönni, nagyon imádnivalónak tűnik.

Úgy érzem, nagyon fogom szeretni ezt a családot. Direkt úgy szervezték, hogy akkor érkezzek meg, amikor az előző au pair még ott van legalább egy hetet, hogy mindent meg tudjon nekem mutatni. Aztán a következő 1-2 hétre odarendelték a nagymamát, aki szintén nagyon sokat fog majd nekem segíteni az elején.

Augusztus 13-án utazom majd a 4 napos orientációra Stamfordba, onnan pedig 16-án Bethesdába a családhoz. :-)

2012. május 3., csütörtök

Családkeresés

Én az Au Pair in Amerca ügynökséggel megyek ki Amerikába. Azért őket választottam, mert a legtöbb lány, akiknek a blogját olvasom/olvastam, szintén ezzel az ügynökséggel van kint. Szóval tényleg megbízhatóak.

2012. március 15-én lettem aktív a rendszerben. Addig is rengeteg mindent kellett beszereznem, kitöltenem, feltöltenem. :-)
  • Application form az Au Pair in America weboldalon
  • Fotók: 1 db profil kép és 6 egyéb kép a családomról, barátokról, gyerekekről, stb.
  • Referenciák: legalább 3 db szükséges.
  • Orvosi - Medical form
  • Egyéb dokumentumok: erkölcsi bizonyítvány, diploma/érettségi bizonyítvány, útlevél, jogosítvány
  • Rövid bemutatkozó videó
  • "Dear Host Family" letter.
Huh, azt hiszem ennyi, remélem nem hagytam ki semmit.  :-)
Azután, hogy mindent feltöltöttem, egy interjún kellett részt vennem Budapesten. Bár inkább elbeszélgetésnek nevezném. Eszter, a magyarországi APIA képviselő elmondott mindent a programról, majd pedig egy max fél órás interjú következett angolul. Semmilyen meglepő kérdés nem volt, a gyerekekkel, vezetéssel kapcsolatos tapasztalatomról kérdezgetett. Végül pedig egy személyiség tesztet kellett kitöltenem. Na az jó sok időbe telt. Olyan kérdések voltak, amikre igennel vagy nemmel kellett válaszolni. A kérdések bizonyos időközönként visszatértek átfogalmazva, szóval tényleg őszintén kellett válaszolni.
Ezt követően Eszter elküldte az anyagomat Londonba, a központi irodába, és miután ők is leellenőriztek mindent, aktiváltak a rendszerben. Mint már fentebb írtam, ez március 15-én történt meg. :-)

Az érdeklődő családok:
  1. Prospect, Kentucky: 2 gyerek, 8 éves kislány és 11 éves kisfiú. Velük csak egy emailt váltottam, majd eltűntek az oldalamról.
  2. Alexandria, Vriginia: 2 kislány, 4 és 5 évesek. Velük elég sok emailt váltottam, beszéltünk is Skype-on, de sajnos nagyon problémás család volt, mert a kislányok szülei meghaltak, és a leszbikus nagynénjük neveli őket a partnerével együtt. Természetesen nem a nemi hovatartozással volt gond, hanem a szülők halála. Biztos vagyok benne, hogy ezt a traumát még nem dolgozták fel a gyerekek, és nem szerettem volna ilyen helyre menni.
  3. Downers Grove, Illinois: 3 kisfiú, 4, 6 és 8 évesek. Velük is sok emailt váltottam, és Skype-on is beszéltünk, de valahogy nem éreztem, hogy ők lennének az igaziak...
  4. Lower Gwynned, Pennsylvania: 3 kisfiú, 8, 10, és 12 évesek. Ők nagyon szimpatikusnak tűntek a bemutatkozó levelük alapján, a jelenlegi au pairnek is nagyon jó véleménye volt a családról, de mikor anyukával beszéltem Skype-on, egyáltalán nem volt szimpatikus.
  5. Bethesda, Maryland: 2 kisfiú, 7 és 11 évesek. Anyukával itt is beszéltem Skype-on, de nem volt valami jó beszélgetés, mert anyuka egy Starbucks-ból beszélt, tehát nagyon nagy volt a háttérzaj, és nem sokat értettem abból amit mondani akart. Mondjuk ő sem értette, amit én akartam mondani. :-))) Aztán ők el is tűntek az oldalamról, valaki mást választottak.
  6. Weston, Connecticut: 3 kisfiú: 6, 10 és 13 évesek. Ők nagyon szimpatikusak voltak mikor beszéltünk Skype-on, de sajnos nem engem választottak.
  7. Falls Church, Virginia: 2 gyerek, 5 éves kisfiú és 8 éves kislány. Ők voltak az egyetlenek akiknek még az esélyt sem adtam meg, egyből elutasítottam őket, mert már a levelükben írták, hogy az autót csakis és kizárólag a gyerekek szállítására használhatja az au pair. Ez sajnos nálam nagyon nagy mínusz pont. 
  8. Montebello, New York: 4 gyerek, egy egy éves ikerpár, 3 éves kisfiú és 7 éves kislány. Nagyon szimpatikusak voltak, de sajnos rengeteget kellett volna dolgozni egy héten, több mint 50 órát a picik miatt, és én ezt nem szerettem volna bevállalni. Ugye a szerződésünk csak 45 munkaórát engedélyez, ezt ők is tudják, és mondták is, hogy honorálják a túlórát, de akkor sem lett volna semmi időm.
  9. Trumbull, Connecticut: 2 kisfiú, 6 és 10 évesek. Hozzájuk szívesen mentem volna, nagyon szimpatikusak voltak, de sajnos nem engem választottak, mert mindenképpen olyat akartak, aki már most 100% biztosra meg tudja mondani, hogy marad 2 évig. 
  10. Loveland, Ohio: 2 kisfiú, 1 és 6 évesek. Ők egy félig magyar család, anyuka magyar. Nagyon szimpatikusak voltak, kétszer is beszéltünk Skype-on, de kb. egy időben jelentkeztek azzal a családdal, akikkel végül match-eltem, szóval nem ők lettek a családom. Ők egyébként mindenképpen magyar lányt szeretnének, szóval remélem hallok majd arról a lányról, aki hozzájuk kerül. :-)
  11. Haverford, Pennsylvania: egy 9 éves kislányra kellett volna vigyázni. Nem őket választottam, nem voltak szimpatikusak.
  12. Bethesda, Maryland: 2 kisfiú, 4 és 7 évesek. Ők lettek a családom, szóval róluk majd egy külön bejegyzésben írok. :-)

2012. május 2., szerda

Nyitó bejegyzés

Számomra is elérkezett a pillanat, amikor elkezdem írni életem első blogját. Sokat gondolkodtam, hogy mikor kezdjem el, mert már eddig is sok izgalmas és kevésbé izgalmas dolog történt velem. A tegnapi nap folyamán olyan események történtek, amik arra ösztönöztek, hogy bizony ideje megírnom a nyitó bejegyzést. 

Miről fog szólni ez a blog? 
Az amerikai kalandomról, ugyanis 2012. augusztusától au pair leszek Amerikában!

Kiknek szól a blog?
Elsősorban természetesen a családomnak és a barátaimnak, de minden más érdeklődőnek is, akit érdekel egy újabb au pair blog. 

Miért éppen au pair munka? 
Körülbelül egy éve született meg az elhatározás, amikor külföldi munkalehetőségek után kutattam, és ráakadtam Csilli és Évi blogjára, akik szintén au pairek voltak Amerikában. Mindig is szerettem volna külföldön élni, az Erasmus és az AISEC sajnos kimaradt az életemből, így maradt ez a megoldás, amit egyáltalán nem bánok, hiszen imádok gyerekekkel foglalkozni, nagyon szeretem az angol nyelvet, és persze utazni is.

Miért most?
23 éves vagyok, és júniusban fejezem be az egyetemet. Most jött el a legalkalmasabb pillanat, hogy egy kicsit az álmaimnak éljek.    

Miért éppen Amerika?   
Mindenképpen angol nyelvterületre akartam menni, és Amerika mindig is nagyon érdekelt. Na meg persze komoly ösztönző volt az au pair blogokban olvasott sok-sok kaland is, amit a magyar lányok átéltek/átélnek Amerikában.