2012. július 16., hétfő

Még 28 nap...

Kevesebb mint egy hónapom, egész pontosan még 28 napom van itthon. Nagyon gyorsan telik az idő, és úgy érzem én kezdek lemaradni, mert még mindig nem sikerült teljesen felfogni, hogy mi is történik. Emlékszem, egy éve találtam ki ezt az egész au pairkedés dolgot, és akkor csak azt hajtogattam, hogy ki tudja hogy alakulnak még a dolgok, lehet csak álom marad, és most tessék, itt vagyok, hamarosan indulok. :-)

Egyre többet gondolkodom azon, hogy mit is kellene vennem ajándékba a családnak. Egy üveg tokaji bort díszcsomagolásban, angol nyelvű tájékoztatóval már beszereztem, de azt hiszem ez még eléggé kevés lesz... Még szeretnék venni egy könyvet és csokicsomagot a fiúknak, illetve valami igazán személyre szabott ajándékot nekik. Ez okozza a legnagyobb fejtörést, mert tényleg olyasmit szeretnék venni, aminek igazán örülnek.
A hétvégét Budapesten töltöttem, és el akartam menni a Vásárcsarnokba, amit még Kriszta ajánlott a blogjában, de aztán annyira magával ragadott a csevegés a rég nem látott barátnőmmel, hogy végül azt kihagytam... Most kénytelen vagyok valami jó helyet találni itt Debrecenben, várom a javaslatokat. :-)))

Tegnap délután Skypeon beszéltem a családommal. Megvették nekem a vonatjegyet Stamfordtól Washingtonig, illetve beszéltünk a autóvezető tanfolyamról is. A mostani au pair részt vett rajta, és szerinte egyáltalán nem volt hasznos, mert Németországban is azok a szabályok mint az USA-ban. De a család azt mondta, hogy ha szeretnék részt venni rajta, ők befizetnek rá minden gond nélkül. Már fejben felállítottam egy pro és kontra listát, és elég sok minden szól mellette, szóval azt hiszem el kellene rá mennem. De azért még kikérem pár ember véleményét. :-)
Beszéltem a gyerekekkel is, a kisebbik zongorázott nekem, aztán megmutatták hogy tudnak videojátékozni. Anyuka küldött nekem egy szólistát, amit a gyerekek állítottak össze, és csupa-csupa hasznos szót tartalmaz. Ezek közül volt egy-kettő amit nem ismertem, és neten sem találtam meg a jelentését, a gyerekek pedig tegnap elmagyarázták nekem. Nagyon cukik voltak. :-)
Aztán a nagyobbik kissrác megkérdezte tőlem, hogy szeretek-e teniszezni, és mondtam, hogy még sosem próbáltam, ő meg elkezdte magyarázni, hogy mi az a játék, és hogy ő majd szívesen megtanít engem. Mikor elkezdte mondani, hogy a pályán van egy háló, és a két végén állnak a játékosok, és egy labdát kell ütögetni, anyuka nevetve leállította, hogy szerinte én tudom mi az a tenisz, csak még nem játszottam. Azért én nagyon jót nevettem rajta, nagyon aranyos volt. :-)))
Beszéltem pár szót apukával is, nem győzte hangoztatni, hogy mennyire várják már, hogy menjek, és hogy milyen szuper, hogy nem volt semmi gond a vízummal. Szerintem nagyon kedves tőle, hogy ő is ennyire foglalkozik ezekkel a dolgokkal, és hogy ennyire érdeklődik. Még mindig azt gondolom, hogy nagyon jó családot sikerült találnom. :-)

Más most nem történt, ami ide kapcsolódna. A következő pár hétben igyekszem beszerezni az ajándékokat, befejezni a fogorvos látogatást (már 3 hete fogorvoshoz járok, hogy garantáltan minden rendben legyen...) és egyéb orvosok felkeresését. Lassan elkezdődik a nagy kaland. :-)    

2012. július 5., csütörtök

Amikor a futár csenget

Juhéjjjj! Megérkezett a vízumom! :-)
Igazából még tegnap délután, csak ahogy az lenni szokott, megint a lehető legrosszabbkor érkezett a futár... Hangulatilag a béka feneke alatt voltam két méterrel elásva, ennek pedig annyi az oka, hogy épp egy olyan könyvet olvastam, amiben az ifjú házaspár férfi tagja autóbalesetben meghal, és a nő szenvedéseiről szól a könyv. Engem eléggé érzékenyen érint ez a téma, így aztán végig bőgtem a könyvet - na most aztán azt is elárultam magamról milyen kis érzékeny lelkű vagyok. :-D
Na de a lényegre térve, a futár épp akkor csengetett be, mikor a leginkább sírtam, így hirtelen azt sem tudtam mit csináljak. Rohantam arcot mosni, de nem sokat segített a helyzeten, úgyhogy kénytelen voltam óriási duzzadt vörös szemekkel ajtót nyitni. (Remélem nem néztem ki drogosnak... :-D )

Aztán szépen átvettem a hihetetlen apró méretű kis csomagocskát - ezért kellett 2000 Ft-ot kifizetni???? -, de alig bírtam aláírni az átvételről a papírt, annyira reszketett még a kezem. (hm... tuti drogosnak hitt :-D ) Aztán kinyitottam a csomagot, és elszörnyedve láttam meg, hogy mit műveltek az útlevelemmel: az még oké, hogy beleragasztották a vízumot, de odakapcsozták az utolsó oldalra egy borítékba a DS-2019-es nyomtatványt, amit totál összegyűrtek. És még az útlevelemet is kilyukasztották a kapcsozással! Hát erre totál nem számítottam...  És eléggé rossz néven veszem. Nem értem miért nem lehetett valamivel nagyobb csomagolásba tenni az útlevelemet meg azt a pár papírt, lehetőleg úgy, hogy semmi ne gyűrődjön, és ne lyukadjon ki...

Tudom-tudom, óriási problémák ezek, elnézést ha valakit untattam ezzel. :-D Azt hiszem visszatérek a sírós könyvemhez - ma úgysem várok futárt. :-D

2012. július 2., hétfő

Vízumkérelem jóváhagyva

Még  csak délután 3 van, én mégis úgy érzem, mintha már este lenne. Elmondhatatlanul fáradt vagyok, de igyekszem összeszedni ezt a bejegyzést, amíg még friss az élmény. :-)

Az előző bejegyzésemben említettem, hogy a hajnali 4:10-es vonattal kellett felmennem Budapestre (Debrecenből), hogy időben odaérjek a 8:15-ös időpontomra a nagykövetségre. Ez azt jelenti, hogy nekem hajnali 3 órakor kellett felkelnem, akkor, amikor máskor épp a buli helyszínét készülök elhagyni. :-))) Gondolkodtam is rajta, hogy talán le sem kellene feküdnöm aludni, de akkor még ennyire sem bírtam volna koncentrálni. Így aztán egy "kellemes" talán 4 órás alvás után autóba pattantam, és kimentem a vasútállomásra. A vonaton meglepően sokan voltak, így ott sem tudtam szunyókálni még egy kicsit. Valahogy nem tudtam örülni neki... :-) Nagy-nagy szerencsémre a MÁV ezúttal pontos volt, és időben megérkeztem Budapestre. Előkaptam az előre kinyomtatott térképemet, mely szerint max 15 perces sétával oda is érek a követségre. Hát én addig töketlenkedtem, és annyira nem találtam meg azt az utat, amit a térkép jelölt, hogy végül el is késtem kicsit. Kerülő útvonalon ugyan, de sikeresen megtaláltam a Szabadság teret - ekkor már 8:22 volt. Azért egyből megnyugodtam ahogy odaértem, mert láttam, hogy egy szép kis sor van előttem, és fel sem fog tűnni, hogy én késtem kicsit. Csakhogy kijött a biztonságis bácsi, és kérdezte kinek mikorra van időpontja. Mindenki mondta, hogy 9-re vagy később, én meg a sor végén benyögtem, hogy negyed 9-re. Nem volt égő, áááá. :-)))) Merthogy így behívott mindenki elé, és szerintem a sorban állók nagyon, de nagyon utáltak engem akkor... Gyors táskaellenőrzés után túljutottam az első akadályon. Már a vaskerítésen belül várakoztam, amikor kinyílt a baromi nehéz vasajtó, és behívtak a második ellenőrzési pontra. Ott átvilágították a táskámat, és kipakoltattak velem belőle szinte mindent. A telefont és fülhallgatót elvették tőlem, de például az üveg vizemet is ki kellett tennem a táskámból, hogy megnézzék tényleg víz-e. Ezután jutottam be a követségre, ahol sorszámot kellett húznom. Rövidke várakozás után szólítottak is a kettes ablakhoz, ahol átnézték az összes papíromat, és levették az ujjlenyomatokat. Majd ismét várakozás következett, de nem unatkoztam, mert volt egy plazmatévé a falon, ahol America Tourism ment, és tök jó volt nézegetni azokat a helyeket, ahova - ha minden jól megy - hamarosan én is eljutok. :-)
Aztán megjelent a 125-ös sorszámom a kijelzőn és az 5-ös ablakhoz kellett mennem interjúra. Ott a konzulbácsi magyarul kérdezgetett, nagyon aranyos kiejtéssel. Olyanokat kérdezett, hogy melyik városba megyek, hány gyerekre fogok vigyázni, ők hány évesek, voltam-e már az USA-ban és hogy élnek-e kinn rokonaim. Mindent szépen megválaszoltam, és végül közölte, hogy a vízumkérelmemet jóváhagyja - volt öröm ét bódottá.  :-))) A vízumot futár fogja kihozni a címemre 1-3 munkanapon belül.

Visszatérve a magyarul beszélésre: többeknél olvastam már, hogy volt, akinek magyarul ment az interjú, és volt akinek angolul. Én az angolra készültem, de reméltem, hogy magyarul lesz. Nagyon szép kis angol mondatokat találtam ki, és így utólag sajnálom, hogy nem durrogtathattam el őket. De hát ugye lesz elég alkalmam még angolul beszélni. :-)

A nagykövetségről hamar vissza is értem a Nyugati pályaudvarra, vettem egy IC helyjegyet, és hála a hőségriadónak, ingyen hozzájutottam egy üveg ásványvízhez, amit gyorsan meg is ittam. A hazafelé út hamar eltelt, csendben, nyugalomban, még aludni is tudtam egy icipicit. Most már itthonról pötyögök, és azt hiszem le kellene feküdnöm aludni egy jót. Ha megkaptam a vízumot, írok majd egy gyors update-et. :-)

Ja, és amíg el nem felejtem: tegnap írt host anyuka, hogy mekkora vihar volt Bethesdában, és hogy egy fa rádőlt a házukra, kilyukadt a tető több helyen is, és most enyhe totálkár van. Még jó, hogy a nagyszülőknek is van háza Bethesdában is, így oda tudtak költözni a helyreállítás idejére. Kaptam pár képet is, és azért szerencsére annyira nincs nagy baj, csak a tetőt kell megjavítani és alaposan kitakarítani. És mindenekelőtt szerencsére senki sem sérült meg! Egyelőre ennyit tudok. Azért remélem amíg én kinn leszek, nem lesznek ilyen katasztrófák, mert nem tudom biztosan, hogy megfelelően tudnám kezelni a helyzetet...