A szerda (szept. 5.) már normálisabban telt, mint a kedd. Reggel elvittem a nagyobbik gyereket iskolába, de 9 óra 1 perckor már itthon is voltam. A kicsit anyuka vitte suliba kocsival. Nem sokkal azután, hogy anyuka elment, hívott is, hogy itthon felejtette a laptopját, és hogy tudja, hogy óriási szívesség, de ugyan vigyem már el neki. Természetesen nem mondtam nemet, mert egy csillagbogár vagyok. :-) Igaz, hogy így valamivel kevesebb volt a szabadidőm nap közben, de ez tényleg nem volt nagy szívesség. Szóval fél 11-kor útra keltem, hogy elvigyem a csomagot a megbeszélt helyre. Épp megérkeztem a GPS szerint, álltam a piros lámpánál, azt kukkoltam hol tudnék leparkolni, mire látom, hogy apuka szalad a kocsihoz. Kikapta a laptopot a kocsiból, elnyöszörgött, egy thanks-et, és már ment is, mert idő közben a lámpa is zöldre váltott. Én meg kb 15 perc múlva már itthon is voltam. Anyuka nem győzte megköszönni, mert szerinte ez óriási nagy szívesség volt. Nekem meg alap, hogy segítek nekik ahol csak tudok, hisz én is rengeteg mindent kapok tőlük.
Kora délután ismét útra keltem, hogy felvegyem a kisebbik gyereket a suliból. Jó korán oda kellett mennem, hogy a kocsisor elején álljak az iskolánál. Csöveztem fél órát az iskola előtt az autóban, elvoltam, meguzsonnáztam, olvasgattam, majd felvettem a gyereket, és már száguldottunk is hazafelé.
Itthon eltöltöttünk egy kis időt, majd mentünk felvenni a másik gyereket is a suliból. A hazaúton nem volt semmi gond, csak ahogy a házunkhoz értünk a nagyobbik gyerek felvette a kerti locsoló csövet a földről, és elkezdte lepriccolni a kisebbik gyereket. És mikor rászóltam, megint nem hallgatott rám. Felhívtam anyukát, de ez idő alatt bekorcolt a szobájába, és a büntetését töltötte, vagyis ki sem jött onnan, csak mikor én engedélyeztem neki. Jó lenne mindig ilyen lenne. :-D
A kicsivel egészen jól elvoltam estig, amíg a szülők haza nem értek, bár vele is volt egy kisebb incidens, miszerint elkezdett játszani az iskolai mappákkal, és mikor rászóltam, nem hallgatott rám. Beküldtem a szobájába (érdekes, arra meg hallgatott...) és míg benn volt, írt nekem egy levelet:
I'm sorry that I did something I was not suppose to do that. - vagyis sajnálom, hogy olyan valamit tettem, amit nem lett volna szabad. Persze, hogy elvigyorodtam rajta. :-) Amúgy sem haragudtam rá, ezek után meg pláne nem. :-)))
A szülők kicsit késve értek haza, de nem volt semmi gond. Kicsit beszélgettem velük, majd levonultam a szobámba, leveleket írtam, netezgéltem, gondokodtam, szóval csupa hasznos dolog. :-)
Csütörtökön (szept. 6.) már menetrend szerint telt a nap. Reggel vittem iskolába a gyereket, majd jó hosszú szabadidő következett, amit csak egy gyors benzinkutas kitérővel szakítottam meg. Ugyanis tankolni kellett a kocsiba. De ebben sincs semmi érdekes.
Délután jó korán elindultam a kisebbik gyerekért az iskolába, de még így is csak a 2. voltam a sorban, ahol az autók állnak az iskola előtt, hogy felvegyék a gyerekeket. A gyerek időben megérkezett az autóhoz, megvártam míg beköti magát, és már mentünk is, hogy időben odaérjünk a másik gyerek iskolájához. Egy percet ugyan sikerült késni, de nem volt semmi gond belőle. A gyerek szépen megvárt az iskolánál. Utána hazajöttünk, és a gyerekek - nagyon jól nevelt gyerek módjára - leültek megírni a zongora házijukat. Utána gyakorolt a kicsi egy kicsit a zongorán, és már kezdhettünk is játszani. Szerencsére csak kevesebb mint egy óránk volt rá (nagyon sajnálom, de bevallom, hogy baromira untam ezúttal velük játszani), és már mentek is fürdeni. Azt elég hamar lezavarták, megvacsoráztak, majd ők folytatták a játékot. Én meg, hogy ne kelljen megint azt a nagyon unalmas játékot játszani, kitaláltam, hogy készítek nekik különleges bedtime snack-et. (vacsora utáni, de még lefekvés előtti eszegetés). És nem mást főztem nekik, mint TEJBERIZSET. :-) Ezt azért emelem ki annyira, mert tudom, hogy az olvasóim között van egy személy, aki imádja a tejberizset, főleg amit én főzök. :-)) Szóval RÁD gondoltam főzés közben. :-)
A tejberizshez lekvár volt itthon, de normális kakaó sajnos nem, így azt tettem rá, amit találtam, de azzal meg elég rossz volt... A gyerekek sem voltak odáig érte, amit meg is tudok érteni. Vennem kell normális kakaót... Azért próbálkozásnak jó volt. :-)
A nap nagy eseménye még, hogy a decemberi vakációm szervezése hivatalosan is megkezdődött. A látogatóm, akivel együtt fogom tölteni a vakációmat, megvette a repülőjegyét, és már nagyon-nagyon várom, hogy decemberben találkozzunk! :-) A programról még mindig nem mondok semmit, mert még semmi nincs lefoglalva. Majd ha már biztosat tudok, beszámolok mindenről. :-)
Pénteken (szeptember 7-én) nap közben nem sok minden történt. Minden az átlagos dolgok szerint zajlott. Délután volt a nagyobbik gyerekem iskolájában egy úgynevezett 'back to school picnic' - ami kb. annyit jelent, hogy az összes odajáró gyerek családostól megjelent az iskola udvarán kis pokrócokkal és elemózsiával, megkajáltak, a gyerekek jól lefárasztották magukat a nagy rohangálásba, a szülők meg bájcsevegtek más gyerekek szüleivel. Na és mit csinál az au pair? Unatkozva ücsörög a pléden, és várja, hogy menjenek már haza. Igazából nem tudom nekem miért kellett ott lennem végig. Azt még értem, hogy az elején miért, ugyanis apuka nem ért haza időben, anyuka meg nem is tervezte, hogy korábban hazaérne, így én mentem el a gyerekekkel, és vártam a csodát, akarom mondani apukát a subwayes szendvicsekkel. Miután ő megérkezett megkajáltunk, kicsit később anyuka is befutott, és onnantól ment a nagy unatkozás.
Este 8 után indultunk haza, anyuka és apuka is kocsival voltak, így én anyukával az 5 perces gyalog utat megtettem 2 perc alatt kocsival, a gyerekek meg apukával ugyanezt. Ahogy hazaértünk, egyből leültem VOLNA gépezni, ha nem fogad az elkeserítő tény, hogy szegény kis laptopom nem működik. Egész nap minden rendben volt vele, de estére úgy gondolta, hogy kész, ennyi volt, és tőlem aztán hiába kérte a telepítő CD-t. Hihetetlen módon elkeseredtem, és próbáltam megoldást keresni, de péntek estére már csak a sírás jutott. Anyuka felajánlotta, hogy használhatom a család laptopját, amíg az enyémet meg nem sikerül javítani. Ez némiképp javított a hangulatomon, de nem sokat, mert az mégsem az én gépem, és nem ugyanaz a család gépét használni, mint a sajátomat. Azért nagyon jól esett, hogy tényleg anyuka és apuka is mindent megtettek, hogy jobban érezzem magam, és ők is próbáltak megoldást keresni a problémámra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése