Szeptember 10-13.

Hétfőn (szept. 10-én) reggel minden a legnagyobb rendben ment a kicsivel, a naggyal viszont voltak problémák. Ahogy anyuka kitette a lábát az ajtón, és ment volna dolgozni, a gyerek elkezdett bőgni, hogy ő rosszul van. Visszahívtam anyukát, ő megmérte a gyerek lázát, és lefektette pihenni, hogy jobban legyen. Nekem eléggé gyanús volt, hogy szimplán csak nem akar zongorát gyakorolni és házit írni. És persze igazam volt, mert baromira unta a kanapén fekvést, és próbált mindenféle mókát kitalálni, de én nagyon szigorú voltam, és közöltem vele, hogy ha annyira rosszul van, akkor maradjon csak fekve, ne csináljon semmit. Aztán sikerült összekaparnom suliidőre, így el is vittem időben. A délután folyamán már eszébe sem jutott, hogy neki reggel "fájt" a gyomra.
Nap közben Bebe átjött, hogy üssünk össze együtt valami magyarosat. És akkor most beszéljenek a képek:

A menü rántotta volt paradicsommal. Igyekeztünk magyarossá tenni, pl megsóztuk a paradicsomot, de olyan alapvető főszer hiányzott, mint a delikát (mi otthon azt használunk a rántottához), így nem volt az igazi, de azért mégis olyan otthon íze volt. Elég gyorsan betermeltük a "kis" adagunkat, majd megmutattam Bebének az általam a gyerekeknek hozott ajándék csomagokat, amik tele voltak finomabbnál-finomabb magyar csokikkal, és egyéb dolgokkal. Csorgattuk a nyálunkat egy ideig, majd úgy döntöttünk, hogy valószínűleg az égvilágon senkinek nem fog feltűnni, ha eltüntetünk egy epres Boci csokit. Igyekeztünk mihamarabb az utolsó kis csokidarabkákat is megenni, nehogy nyoma maradjon, hogy mit tettünk. :-D

A mosoly az arcunkon ennél őszintébb már nem is lehetne. Tényleg nagy öröm volt jó kis magyar csokit Amerikában, magyar társasággal és magyarul beszélve eszegetni. :-)
Ha már a magyarul beszélésről van szó, el kell mondanom valamit, ami nagyon szégyenletes, de valahol természetes folyamat. Azt már sokszor leírtam, hogy milyen sokat beszélek a családommal skypeon - nyilván magyarul. Általában akkor nincs is gondom a magyarul beszéléssel (általában!), de amikor Bebével együtt vagyunk, és úgymond élőben beszélünk egymással magyarul Amerikában, az nem olyan egyszerű. Sokszor észrevétlenül is elhagyják angol szavak a szánkat, vagy éppen képtelenek vagyunk megtalálni egy-egy angol szó magyar jelentését. Én sosem hittem volna, hogy ez megtörténhet, de higgyétek el, nagyon nehéz egyik nyelvről a másikra váltani úgy, hogy közben körülöttünk mindenki angolul beszél. Szóval lassan elfelejteni magyar... Na de azért jöttem ki Amerikába, hogy angolul nagyon jól megtanuljak. Kezdem elérni a célom? :-)

Este elég sokáig kellett dolgoznom, mert apuka elutazott, anyukának meg egy vacsorán kellett részt vennie, így a gyerekeket én tettem ágyba. Amikor anyuka hazaért, jól elbeszélgettem vele, ami ismét nagyon jó volt. Szeretem az ilyen estéket. :-)

Kedden (szept. 11-én) nem sok érdekes dolog történt a gyerekekkel. Nem volt éppen könnyű nap, de tudtam kezelni a helyzeteket. Inkább abból a szempontból érdekes ez a nap, hogy akkor volt a 11. évfordulója a 2001. szeptember 11-i terrortámadásoknak. Meglepő módon itt senki nem kerített akkora feneket a dolognak, mint vártam. Otthon a családomban van egy tűzoltó, és ő mondta, hogy náluk kötelező egy perces tiszteletadás volt ezen a napon. Itt meg nem volt semmi. Este kérdezgettem kicsit anyukát erről a dologról, de csak annyit mondott, hogy minden épeszű amerikai tisztában van azzal, hogy ez terrortámadás volt, és semmi egyéb felsőbb hatalom, vagy egyéb spekuláció nem volt a háttérben, mint amikről lehet időnként hallani. Mesélt arról is, hogy ők hogyan élték meg az egészet. Erről itt nem írnék, mert azt gondolom, hogy túl személyes, de az biztos, hogy nem sokon múlott az életük. Hála az égnek nem esett bajuk, de nem nagyon beszélnek erről a témáról a családban.   

Szerdán (szept. 12-én) nem telt túl jól a napom. Reggel sikerül megint összevesznem az egyik családtagommal, és a gyerekek is nagyon nyűgösek voltak. A kisebbik gyerek közölte velem, hogy új au pair-t akar. Ezt elég rossz néven vettem, de utána nem sokkal meg már az ölemben ült, és mondta, hogy szeret. Szóval ez csak egy kis kilengés volt. :-)
Ezen a napon volt az első hófordulóm Amerikával. Az égvilágon semmi különleges nem történt... 

Csütörtökön (szeptember 13-án) miután összekészítettem és elvittem a gyerekeket iskolába, elmentem Rockvillbe megcsináltatni a Social Security Number-emet. Ne kérdezzétek, hogy az mire jó, mert én sem tudom pontosan, de az biztos, hogy kell. Időpontom nem volt, szóval felkészültem egy nagyon hosszú ott-tartózkodásra. Szerencsémre egy óra alatt lezavarták az egészet. Összesen csak annyit kérdeztek tőlem, hogy ez-e az első alkalom, hogy ilyen számot igényelek. Minden papírom megfelelő volt, csak azt kellett kivárnom, amíg a hölgy mindent bepötyög a számítógépbe.
Ezután siettem haza, hogy hátha el tudom csípni a családomat skypeon, de már megint nem volt internet. Ki is használtam a rámszakadt unalmas szabadidőt leckeírásra. :-D
Délután a nagyobbik gyerekemnek időpontja volt egy orvoshoz. Oda is értünk időben. Egy parkolóházban parkoltam le, majd felmentünk a gyerekekkel. Amíg a nagyobbik elvolt az orvossal, én a kicsivel origamiztam. Amikor végzett a nagyobbik, elindultunk a kocsihoz. A gond csak az volt, hogy én nem tudtam, hogy az a garázs több szintes, így kb fél óránkba került mire megtaláltuk a kocsit. Aztán kifelé menet a garázsból fizetni kellett a parkolásért. Nem nagy összeget, és tudtam is, hogy fizetnem kell majd, csak azzal nem számoltam, hogy esetleg nem tudok bankkártyával fizetni. Ugyanis készpénz nem volt nálam, így abba a nagyon kínos helyzetbe kerültem, hogy ott számolgattuk az aprópénzt a kocsiban, hogy oda tudjuk adni a parkolási díjat. Végül elengedtek minket, de tényleg nagyon kínos volt... Ja és akkor még mindennek a tetejébe azt hittem, hogy a garázsban valaki hátulról megnyomta a kocsit, de utólag itthon kiderült, hogy az egy régebbi ütődés, még azelőttről, hogy én ide jöttem volna. De ezen is ment egy sor parázás....
Nagyon sokára értünk haza, és a nagyobbik gyereknek még házit is kellett írni. Nekem meg vacsit készíteni. Gyorsan sikerült mindent elintézni,majd miután hazaértek a szülők, leléptem találkozni a német csoporttársammal a suliból, és az ő egyik kínai barátnőjével.

Én, Nicole és Daria

 Megvacsiztunk az egyik étteremben, majd célba vettünk egy cupcake-es helyet, de az nem sokkal korábban zárt be, így maradt a frozen yogurt. Én azt akkor próbáltam ki éltemben először, de édes istenem, hogy az milyen finom!!! Nagyon-nagyon tetszett a hely is, meg a fagyi is. :-)

az én vacsorám (nem volt olyan finom, mint amilyen jól kinéz...)

Yummy!!!!

 Este elég későn értem haza, de nagyon jól éreztem magam, szóval nagyon megérte. :-)