Majdnem 8 órát sikerült aludni!!!! Ez nagy szó, mert az utóbbi egy hétben nem tudtam egy huzamban többet aludni 4-5 óránál.
Reggel elég jó hangulatban keltem fel, tesómmal skypeoltam kicsit, majd felmentem megreggelizni. Reggeli után anyukával elmentünk megnyitni a bankszámlámat. Elvileg nem lehetett volna, amíg nincs social security number-öm, de ennél a banknál igen.
A social security number-t csak az érkezésem után 2 héttel lehet megcsináltatni, mert ennyi időbe telik regisztrálni a rendszerben. Vagy valami ilyesmi. :-) A lényeg, hogy azt a nagymamával fogom intézni.
A kocsiban hazafelé sikerült eléggé elszomorodnom. Anyuka mondta, hogy a gyerekek mennek medencézni a nagyiék házához, és hogy akarok-e menni. Mondtam, hogy nem, mert nem szeretek úszni, és baromira félek a mély víztől. Láttam mennyire meglepődött, de nem mondta, hogy gond lenne. A kisebbik gyereknek kell némi segítség a medencében, mert még nem úszik jól, ezért lényeges ez. De nekem lejátszódott szépen a fejemben, hogy most csalódtak bennem, már nem kedvelnek annyira, még a rematch is megfordult a fejemben. Onnantól kezdve nagyon rosszul éreztem magam, mert nagyon szeretnék megfelelni nekik. Nagyon jó embereknek tartom őket, és nem szeretnék csalódást okozni. De az is nagyon nehéz, hogy még itt van a másik lány, és ő ugye már tök jól beszél angolul, megért mindent, tök jól elbeszélgetnek, szóba hoznak dolgokat, amikről nekem fogalmam sincs, mert együtt élték át, és egyéb dolgok, és emiatt is rosszul érzem magam.
A gyerekek úgy néz ki kedvelnek, azzal nincs gond, talán leginkább a nyelvi akadályokkal. Mindenki azt mondja, hogy jó az angolom, és tudom az orientációról, hogy sokan jönnek ki úgy, hogy szinte csak éppen hogy beszélnek angolul, de nekem ez akkor is rossz érzés, hogy nem tudom kifejezni magam olyan jól és megérteni amit mondanak nekem. Időnként nagyon telítődik az agyam, akkor még rosszabb, hogy felfogjak bármit is. Tudom, hogy ezek csak a kezdeti nehézségek, és hamarosan sokkal jobb lesz, csak most nehéz. Nagyon nehéz...
Ebédre anyuka direkt a kedvemért készített nekem levest, mert korábban mondtam neki, hogy mi azt eszünk ebédre általában. Látta mennyire rosszul érzem magam, és mondta is, hogy teljesen megérti. Próbált kedveskedni, én pedig nagyra értékelem.
Ebéd után elmentünk vezetni. Most próbáltam ki először az autót, és nagyon könnyű vezetni. Kicsit félek is, hogy el fogom felejteni a nem automata váltó használatát. Aztán a családom meg majd csak nevet rajtam. :-)
Megdicsért anyuka, hogy jól vezetek, ezzel talán nem lesz gondom. :-)
Délután volt még a temetése is a döglött ráknak. Annyira kellett nevetnem, hogy ez most komoly? A gyerekek nem sírtak, és talán abból a szempontból jó, hogy megtanulják milyen ez, na de komolyan, egy rákot eltemetni? Jesszus...
A döglött helyére vettek délelőtt egy újat, ez nagy szenzáció volt ma. Fél órán át kellett nézni, ahogy a rák próbál átköltözni egy másik csigaházba. Mert ez nagy dolog... Én eléggé untam, és ilyenkor arra gondolok, hogy biztos jó helyen vagyok én?
A gyerekek megvacsoráztak időben, aztán játszottunk azzal a játékkal, amit én hoztam nekik. Nagyon tetszett nekik, szóval jó választás volt. :-)
Mi nagyon későn, 8-kor vacsoráztunk hamburgert. Finom volt, nem azzal volt a gond, hanem hogy ilyen későn én nem szeretek enni nemhogy hamburgert, semmit. Eléggé kedvetlen voltam akkor is, biztosan látták rajtam, szóval vacsi után inkább lejöttem a szobámba.
Összegezve a dolgokat, a mai napom nem telt a legjobban, de nem kell megijedni, ez normális, hogy a kezdet nehéz. Biztos vagyok benne, hogy más is így van ezzel. Egyszer fent, máskor lent, ilyen az élet.
2012. augusztus 18., szombat
Első nap a csláddal
Reggel már nagyon korán felébredtem, nem is nagyon tudtam aludni, és mivel péntek volt, a gyerekek is korán keltek, mert mentek táborba. Ezért én is összekaptam magam, hogy találkozzam a gyerekkel még reggel. Nagyon kedvesen fogadtak, nagyon cukik. Épp reggeliztek, én is leültem enni velük. Waffelt ettünk juharsziruppal. Nem nagyon fogom szeretni, mert borzasztóan édes...
A nagyobbik gyereket apuka vitte táborba, én és a német au pair pedig a kisebbiket. Nagyon cuki volt, ahogy az utcán fogta a kezem. :-)
Délelőtt anyukával voltam, körbemutogatta a dolgokat. Sokat beszélgettünk, és meghívott egy Starbucks kávéra. A Giant-ben bevásároltunk, nekem csak papírzsepire volt szükségem, mert biztos sokat fogok sírni. :-)
Utána felvettük a kisebbik gyereket a táborból, és négyesben - a német au pair, anyuka, én és a gyerek - elmentünk a gyerek kedvenc éttermébe. Cézár salátát ettem, finom volt nagyon.
Étterem után hazajöttünk, és volt egy kis időm skypeolni a családommal, illetve kicsomagolni a bőröndjeimből. Kipróbáltam a mosógépet és a szárítógépet is, ami azt jelenti, hogy kimostam egy adag ruhámat. A szárítógép tényleg nagyon jó találmány, jó lenne otthon is elterjedne a használata. :-)
Este volt a családi vacsora - mint minden pénteken. Ekkor tudnak egy héten leülni egy asztalhoz, és nyugodtan megvacsorázni együtt. Mivel zsidók, és van valamilyen zsidó szokás ezzel kapcsolatban, a vacsoránál imádkoztak, gyertyát gyújtottak, bort ittak (a gyerekek szörpöt) és egy-egy darab kalácsot ettek. Pontosan nem tudom, hogy ezeket miért, de nagyon szép tradíció. Én és a német lány persze nem imádkoztunk, de egyáltalán nem volt zavarba ejtő az egész, nagyon gyors volt, és után kezdtünk is enni. Thai kaját főzött anyuka, ami nagyon finom volt.
Vacsora után odaadtam az ajándékokat, amiket hoztam nekik otthonról. Nagyon örültek mindennek a gyerekek is. Apuka és anyuka meg is öleltek, hogy megköszönjék, és a német lány is nagyra értékelte, hogy rá is gondoltam.
Ajándékozás után a nagyobbik gyerek meg akarta mutatni a rákokat, és kiderült, hogy az egyik megdöglött. Ez óriási csapás volt a számára, mert nagyon szerette, és egész este sírt. Apuka is nagyon szomorú volt miatta, mert ő is nagyon megszerette. Anyuka meg bűnösnek érezte magát, mert épp délelőtt mondta nekem, hogy nem bánná ha megdöglenének, mert nem nagyon szereti őket. Ki gondolta, hogy ekkora sírás lesz miatta...
Késő este még elmentem a német lánnyal a CVS-be. Ő vásárolt egy-két dolgot, én meg körbenéztem kicsit. A CVS olyan mint egy drogéria + egy gyógyszertár otthon. Az árakról nem tudok még nyilatkozni, mivel annyira nem néztem meg a dolgokat. De hamarosan erre is sor kerül. :-)
A nagyobbik gyereket apuka vitte táborba, én és a német au pair pedig a kisebbiket. Nagyon cuki volt, ahogy az utcán fogta a kezem. :-)
Délelőtt anyukával voltam, körbemutogatta a dolgokat. Sokat beszélgettünk, és meghívott egy Starbucks kávéra. A Giant-ben bevásároltunk, nekem csak papírzsepire volt szükségem, mert biztos sokat fogok sírni. :-)
Utána felvettük a kisebbik gyereket a táborból, és négyesben - a német au pair, anyuka, én és a gyerek - elmentünk a gyerek kedvenc éttermébe. Cézár salátát ettem, finom volt nagyon.
Étterem után hazajöttünk, és volt egy kis időm skypeolni a családommal, illetve kicsomagolni a bőröndjeimből. Kipróbáltam a mosógépet és a szárítógépet is, ami azt jelenti, hogy kimostam egy adag ruhámat. A szárítógép tényleg nagyon jó találmány, jó lenne otthon is elterjedne a használata. :-)
Este volt a családi vacsora - mint minden pénteken. Ekkor tudnak egy héten leülni egy asztalhoz, és nyugodtan megvacsorázni együtt. Mivel zsidók, és van valamilyen zsidó szokás ezzel kapcsolatban, a vacsoránál imádkoztak, gyertyát gyújtottak, bort ittak (a gyerekek szörpöt) és egy-egy darab kalácsot ettek. Pontosan nem tudom, hogy ezeket miért, de nagyon szép tradíció. Én és a német lány persze nem imádkoztunk, de egyáltalán nem volt zavarba ejtő az egész, nagyon gyors volt, és után kezdtünk is enni. Thai kaját főzött anyuka, ami nagyon finom volt.
Vacsora után odaadtam az ajándékokat, amiket hoztam nekik otthonról. Nagyon örültek mindennek a gyerekek is. Apuka és anyuka meg is öleltek, hogy megköszönjék, és a német lány is nagyra értékelte, hogy rá is gondoltam.
Ajándékozás után a nagyobbik gyerek meg akarta mutatni a rákokat, és kiderült, hogy az egyik megdöglött. Ez óriási csapás volt a számára, mert nagyon szerette, és egész este sírt. Apuka is nagyon szomorú volt miatta, mert ő is nagyon megszerette. Anyuka meg bűnösnek érezte magát, mert épp délelőtt mondta nekem, hogy nem bánná ha megdöglenének, mert nem nagyon szereti őket. Ki gondolta, hogy ekkora sírás lesz miatta...
Késő este még elmentem a német lánnyal a CVS-be. Ő vásárolt egy-két dolgot, én meg körbenéztem kicsit. A CVS olyan mint egy drogéria + egy gyógyszertár otthon. Az árakról nem tudok még nyilatkozni, mivel annyira nem néztem meg a dolgokat. De hamarosan erre is sor kerül. :-)
Orientáció, 4. nap
Reggel nagyon korán kellett felkelnünk, hogy mindennel elkészüljünk, mert a szobát korán el kellett hagyni, és előtte még reggeliznünk is kellett.
A gyors reggeli után még egy fél napos előadáson kellett részt vennünk, ami - nem meglepő módon - borzasztó unalmas volt. Olyan dolgokat mondtak el, amiket szerintem már mindenki tudott, és egyébként is mindenki izgatott volt, mert ez a nap volt a Host Family-vel való találkozás napja.
Az ebéd marhapörkölt volt (!), persze nem annyira finom, mint az otthoni, de nem volt rossz. A magyar lánnyal örültünk is neki nagyon, és beszéltük is, hogy csak egy kis vörösbor hiányzik mellé.Tudom, hogy sokat írok a kajákról, de ez csak azért van, mert szerintem érdekes lehet az otthoniaknak, hogy itt miket eszünk. Más ország, más kultúra.
Ebéd után még volt egy rövidebb előadás, majd szépen csoportokra bontva elkezdték elhagyni a hotelt a lányok. Az elsők azok voltak, akik repülővel mentek a host családjaikhoz, mi pedig - akik vonattal - az utolsók. Voltak nagy búcsúzkodások, én is elbúcsúztam azoktól a lányoktól, akik a legközelebb kerültek hozzám a 4 nap alatt. Különösen rossz volt, amikor a másik holland lánytól, Benedict-től kellett elbúcsúzni. Ő New Yorkban lakik, szóval nem jött velünk a vonattal. Nem tudom, hogy őt hogy fogadták a host szülei, de remélem öleléssel. :-)
Volt "szerencsénk" látni egy olyan esetet, amikor is az egyik lányért host apuka kocsival ment a hotelba, és szinte semennyi érdeklődést sem mutatott a lány iránt. Se kézrázás, se ölelés... Na akkor aztán végképp mindenki ideges lett, mert ez nagyon kiábrándító volt...
A vonatállomáshoz busszal mentünk ki, ott várnunk kellett elég sokat, el is érzékenyültem rendesen, csak mert volt időm gondolkodni. Én sajnos borzasztóan félek a magányosságtól, és azon gondolkodtam, hogy mi lesz, ha nem találok itt barátokat? Az nagyon rossz lenne... Szóval emiatt nagyon szomorú voltam, és bevallom sírtam is, de utána sokkal jobban lettem. A vonaton írtam meg az előző bejegyzést, neteztem kicsit, elvoltam. (volt wifi!!!!) És amikor a vonat New Yorkhoz ért, ezt láttam a vonatból:
Eléggé szép látvány volt. :-)
A vonatút borzasztó hosszú volt, még késett is a vonat kb fél órát, mert az egyik állomásnál az egyik utast letartóztatták a rendőrök. Nem tudom mi történt, csak ennyit mondtak.
Alig vártam már, hogy megérkezzek. A vasútállomáson a host szülők vártak rám egy liliom csokorral, amerikai zászlóval és az egyik gyerek rajzával, amin az áll, hogy "Kellemes Csilla". Ez nagyon vicces, mert próbáltak kedveskedni nekem, és a Welcome Csillára ezt dobta ki a google fordító, szóval ezért írták ezt a papírra.
Ahogy megláttak, egyből csináltak rólam fényképet, gondolhatjátok mennyire gáz, ahogy épp húzom a bőröndjeim, és borzasztóan nézek ki... Remélem sosem látom viszont azt a képet. :-D Gyorsan anyukával is lőttünk egy közös képet. Ez szerintem kedves gesztus volt tőlük. :-) És nagyon fontos, hogy öleléssel fogadtak, nem pedig kézrázással. Jó pont a családnak. :-)
A vasútállomásról nem egyből jöttünk haza, hanem egy gyors kitérővel körbemutatták DC-t, mert nagyon szép este kivilágítva minden, és feltétlen látnom kellett már akkor. Nagyon tetszett minden, és alig várom, hogy láthassam nappal is újra.
Itthon a szobámban újabb meglepetések fogadtak: egy nagyon aranyos ajándékkosár, amiben volt tusfürdő, testápoló, DC térkép, fürdőpamacs, kinder csoki, lekvár, és valami zsidó kenyér féle, amit azért vettek meg, mert valami honlapon azt olvasták, hogy ez magyar, és eszerint ismernem kellene, de én sosem hallottam róla. Ezen felül még előhívattak pár képemet is, amiket host anyukának küldtem korábban, csak hogy lássa például hogy milyen Magyarországon a diplomaosztó.
Ekkor este már nagyon késő volt, nem találkoztam a gyerekekkel, de nagyon boldog voltam, hogy végre itt vagyok, és hogy ennyire nagyszerű a családom.
A gyors reggeli után még egy fél napos előadáson kellett részt vennünk, ami - nem meglepő módon - borzasztó unalmas volt. Olyan dolgokat mondtak el, amiket szerintem már mindenki tudott, és egyébként is mindenki izgatott volt, mert ez a nap volt a Host Family-vel való találkozás napja.
Az ebéd marhapörkölt volt (!), persze nem annyira finom, mint az otthoni, de nem volt rossz. A magyar lánnyal örültünk is neki nagyon, és beszéltük is, hogy csak egy kis vörösbor hiányzik mellé.Tudom, hogy sokat írok a kajákról, de ez csak azért van, mert szerintem érdekes lehet az otthoniaknak, hogy itt miket eszünk. Más ország, más kultúra.
Ebéd után még volt egy rövidebb előadás, majd szépen csoportokra bontva elkezdték elhagyni a hotelt a lányok. Az elsők azok voltak, akik repülővel mentek a host családjaikhoz, mi pedig - akik vonattal - az utolsók. Voltak nagy búcsúzkodások, én is elbúcsúztam azoktól a lányoktól, akik a legközelebb kerültek hozzám a 4 nap alatt. Különösen rossz volt, amikor a másik holland lánytól, Benedict-től kellett elbúcsúzni. Ő New Yorkban lakik, szóval nem jött velünk a vonattal. Nem tudom, hogy őt hogy fogadták a host szülei, de remélem öleléssel. :-)
Volt "szerencsénk" látni egy olyan esetet, amikor is az egyik lányért host apuka kocsival ment a hotelba, és szinte semennyi érdeklődést sem mutatott a lány iránt. Se kézrázás, se ölelés... Na akkor aztán végképp mindenki ideges lett, mert ez nagyon kiábrándító volt...
A vonatállomáshoz busszal mentünk ki, ott várnunk kellett elég sokat, el is érzékenyültem rendesen, csak mert volt időm gondolkodni. Én sajnos borzasztóan félek a magányosságtól, és azon gondolkodtam, hogy mi lesz, ha nem találok itt barátokat? Az nagyon rossz lenne... Szóval emiatt nagyon szomorú voltam, és bevallom sírtam is, de utána sokkal jobban lettem. A vonaton írtam meg az előző bejegyzést, neteztem kicsit, elvoltam. (volt wifi!!!!) És amikor a vonat New Yorkhoz ért, ezt láttam a vonatból:
Eléggé szép látvány volt. :-)
A vonatút borzasztó hosszú volt, még késett is a vonat kb fél órát, mert az egyik állomásnál az egyik utast letartóztatták a rendőrök. Nem tudom mi történt, csak ennyit mondtak.
Alig vártam már, hogy megérkezzek. A vasútállomáson a host szülők vártak rám egy liliom csokorral, amerikai zászlóval és az egyik gyerek rajzával, amin az áll, hogy "Kellemes Csilla". Ez nagyon vicces, mert próbáltak kedveskedni nekem, és a Welcome Csillára ezt dobta ki a google fordító, szóval ezért írták ezt a papírra.
Ahogy megláttak, egyből csináltak rólam fényképet, gondolhatjátok mennyire gáz, ahogy épp húzom a bőröndjeim, és borzasztóan nézek ki... Remélem sosem látom viszont azt a képet. :-D Gyorsan anyukával is lőttünk egy közös képet. Ez szerintem kedves gesztus volt tőlük. :-) És nagyon fontos, hogy öleléssel fogadtak, nem pedig kézrázással. Jó pont a családnak. :-)
A vasútállomásról nem egyből jöttünk haza, hanem egy gyors kitérővel körbemutatták DC-t, mert nagyon szép este kivilágítva minden, és feltétlen látnom kellett már akkor. Nagyon tetszett minden, és alig várom, hogy láthassam nappal is újra.
Itthon a szobámban újabb meglepetések fogadtak: egy nagyon aranyos ajándékkosár, amiben volt tusfürdő, testápoló, DC térkép, fürdőpamacs, kinder csoki, lekvár, és valami zsidó kenyér féle, amit azért vettek meg, mert valami honlapon azt olvasták, hogy ez magyar, és eszerint ismernem kellene, de én sosem hallottam róla. Ezen felül még előhívattak pár képemet is, amiket host anyukának küldtem korábban, csak hogy lássa például hogy milyen Magyarországon a diplomaosztó.
Orientáció, 3. nap
Ennek a napnak egyértelműen a New York City tour volt a fénypontja, de addig rengeteg mindent történt. Csupa-csupa unalmas dolog.
Reggel felkeltünk, egy gyors skypeolás után megreggeliztem, és már kezdődött is egy sohavégetnemérő előadás. Persze beiktattak kisebb szüneteket, de az semmire nem volt elég...
Délelőtt volt egy előadás általános dolgokról, és egy vöröskeresztes előadás, ami a délután folytatódott.
Az ebéd sült csirke volt, nem volt annyira rossz, bár szerintem nem volt eléggé átsütve...
Aztán délután folytatódtak az előadások, de valami hihetetlenül és elmondhatatlanul unalmas volt. Főleg a vöröskeresztes. Nagyon sok volt az idegen szó, és csupa olyan dolgokat mondtak el, amit a jogsihoz már meg kellett tanulnunk.
Az előadás 5.30-ig tartott, és csak utána indultunk el New Yorkba. Mindenki kapott egy kis kajacsomagot, amiben volt egy szendvics, és snack-s, és kaptunk innivalót is.
Ahogy vége lett az előadásnak, mint az őrültek mindenki elkezdett rohanni a buszokhoz. Képzelhetitek, hogy majdnem 300 lány megrohamozza a buszokat... Szörnyű volt. Azt nem is említve, hogy miután sikerült helyet találni, felszállt a buszra egy nő, aki az Au Pair in Americának dolgozik, és elkezdett mindenkivel üvöltözni, hogy nem figyelünk oda arra, amit mondanak nekünk, és hogy mi tuti nagyon rossz au pair-ek leszünk. Pedig mindent jól csináltunk, ez csak arra volt jó, hogy mindenki ideges legyen és kiábrándult Amerikából.... És még az eső is esett... (szerencsére később elállt).
A buszúton a magyar lánnyal utaztam együtt, sokat beszélgettünk, és nagyon jó volt, hogy ugyanazon a véleményen vagyunk erről az egészről.
A túra első állomása a Top of the Rock volt. Kb annyi időnk volt rá, hogy felmentünk, ellőttünk kb 20 képet, és már rohantunk is vissza a buszhoz. A látványt kiélvezni nem volt idő... Azért ízelítőnek:
A következő állomás a Times Squere volt. Nagyon nagy élmény volt ott lenni, csak ezzel is ugyanaz volt a gond: nem volt elég időnk rá. Mindössze 30 percünk! Ott volt egy csomó szuvenír árus, de csak lekaptam a polcról egy két apróságot, fizettem, és már rohantunk is a buszhoz.
A buszról láttuk a Grand Zero-t, és még pár híresebb épületet, de nagyon rossz volt, hogy nem tudtam fényképezni, mert kint sötét volt, és a buszról nem tudtam az amúgy sem valami jó gépemmel jó képeket csinálni.
Az utolsó állomás a Bryent Park volt, ahonnan láttuk a Szabadságszobrot (nagyon-nagyon-nagyon messziről) és New Yorkot kivilágítva. Minderre kb 10 percünk volt, és már indultunk is vissza a hotelba.
Kb éjjel fél 12-kor érkeztünk meg, mindenki rohant vissza a szobájába, csomagolni kellett, mert másnap mindennek becsomagolva kellett állni. Mindezt azért, hogy a bőröndünket a hotel személyzete vigye le a buszokhoz...
Szóval este rohantam fel én is a szobába, mert még hajat is akartam mosni, és az nekem eléggé időigényes. Meg egy pár képet a családommal is meg akartam osztani, mert tudtam, hogy másnap nem lesz rá időm, és hogy nagyon kíváncsiak rá.
Nagyon későn sikerült lefeküdni, és egyszerűen nem bírtam elaludni, olyan gyomoridegem volt a másnap miatt, amikor is találkozom a host family-vel. :-)
Reggel felkeltünk, egy gyors skypeolás után megreggeliztem, és már kezdődött is egy sohavégetnemérő előadás. Persze beiktattak kisebb szüneteket, de az semmire nem volt elég...
Délelőtt volt egy előadás általános dolgokról, és egy vöröskeresztes előadás, ami a délután folytatódott.
Az ebéd sült csirke volt, nem volt annyira rossz, bár szerintem nem volt eléggé átsütve...
Aztán délután folytatódtak az előadások, de valami hihetetlenül és elmondhatatlanul unalmas volt. Főleg a vöröskeresztes. Nagyon sok volt az idegen szó, és csupa olyan dolgokat mondtak el, amit a jogsihoz már meg kellett tanulnunk.
Az előadás 5.30-ig tartott, és csak utána indultunk el New Yorkba. Mindenki kapott egy kis kajacsomagot, amiben volt egy szendvics, és snack-s, és kaptunk innivalót is.
Ahogy vége lett az előadásnak, mint az őrültek mindenki elkezdett rohanni a buszokhoz. Képzelhetitek, hogy majdnem 300 lány megrohamozza a buszokat... Szörnyű volt. Azt nem is említve, hogy miután sikerült helyet találni, felszállt a buszra egy nő, aki az Au Pair in Americának dolgozik, és elkezdett mindenkivel üvöltözni, hogy nem figyelünk oda arra, amit mondanak nekünk, és hogy mi tuti nagyon rossz au pair-ek leszünk. Pedig mindent jól csináltunk, ez csak arra volt jó, hogy mindenki ideges legyen és kiábrándult Amerikából.... És még az eső is esett... (szerencsére később elállt).
A buszúton a magyar lánnyal utaztam együtt, sokat beszélgettünk, és nagyon jó volt, hogy ugyanazon a véleményen vagyunk erről az egészről.
A túra első állomása a Top of the Rock volt. Kb annyi időnk volt rá, hogy felmentünk, ellőttünk kb 20 képet, és már rohantunk is vissza a buszhoz. A látványt kiélvezni nem volt idő... Azért ízelítőnek:
A következő állomás a Times Squere volt. Nagyon nagy élmény volt ott lenni, csak ezzel is ugyanaz volt a gond: nem volt elég időnk rá. Mindössze 30 percünk! Ott volt egy csomó szuvenír árus, de csak lekaptam a polcról egy két apróságot, fizettem, és már rohantunk is a buszhoz.
A buszról láttuk a Grand Zero-t, és még pár híresebb épületet, de nagyon rossz volt, hogy nem tudtam fényképezni, mert kint sötét volt, és a buszról nem tudtam az amúgy sem valami jó gépemmel jó képeket csinálni.
Az utolsó állomás a Bryent Park volt, ahonnan láttuk a Szabadságszobrot (nagyon-nagyon-nagyon messziről) és New Yorkot kivilágítva. Minderre kb 10 percünk volt, és már indultunk is vissza a hotelba.
Kb éjjel fél 12-kor érkeztünk meg, mindenki rohant vissza a szobájába, csomagolni kellett, mert másnap mindennek becsomagolva kellett állni. Mindezt azért, hogy a bőröndünket a hotel személyzete vigye le a buszokhoz...
Szóval este rohantam fel én is a szobába, mert még hajat is akartam mosni, és az nekem eléggé időigényes. Meg egy pár képet a családommal is meg akartam osztani, mert tudtam, hogy másnap nem lesz rá időm, és hogy nagyon kíváncsiak rá.
Nagyon későn sikerült lefeküdni, és egyszerűen nem bírtam elaludni, olyan gyomoridegem volt a másnap miatt, amikor is találkozom a host family-vel. :-)
2012. augusztus 14., kedd
Orientáció, 2. nap
Ma reggel is sikerült elég korán felébredni, kb 5-kor már ébren voltam. Még mindig nem sikerült átállni, de reméljük rövidesen sikerülni fog. :-) Viszont az nagyon nagy előnye a koránkelésnek, hogy legalább nyugodtan tudtam skypeolni a családommal. Annyira jó volt beszélni velük, és külön szót érdemel, hogy odahívták a kiskutyánkat is a géphez, és amikor a nevén szólítottam, figyelt rám. Vagyis még emlékszik a hangomra! Annyira cuki, imádom. :-) Meg a családomat is. :-)
A reggeli elég jó volt, rántottát ettem, és gyümölcsöket. Volt választék megint bőven, szóval nem éhezem, nem kell izgulni értem. Habár tesómtól megkaptam, hogy látszik mennyire csak a hasamra gondolok, mert az előző bejegyzésembe sok képet tettem fel kajákról. Pedig csak meg akartam mutatni, hogy miket eszünk. Szóval nem vagyok beles. :-P
Reggeli után kezdődött az előadás Sandee-vel. Ő is egy őrült nő, nagyon vicces volt. Bár maga az előadás nem nyújtott sok új információt... Elhangzott a bűvös mondat: sose rázd meg a gyereket - azaz never shake the baby. Továbbá olyanokról volt szó, hogy nem szabad drogozni, alkoholizálni és megütni a gyereket.
Negyed egytől volt ebéd, mexikói kaja. Nekem nem nagyon nyerte el a tetszésem... Azért ettem belőle.
Ebéd után szieszta következett, ami egyenlő a skypolással jelen esetben. Végre nyugodtan beszélhettem a családom másik felével is. Annyira hiányzik mindenki otthonról!!!
Amikor felértem a szobánkba, egy óriási csomag fogadott a host családomtól:
A csomagban mindenféle édesség és gyümölcs van: M&M's, Snickers, Kitkat (a kedvencem!), valamilyen chips, almák és körte. Annyira kedves a családtól, hogy még csomagot is küldtek nekem! Egyáltalán nem számítottam rá, már attól végtelen boldog voltam, hogy befizettek a New York City városnézésre. És akkor még a csomag is... Nagyon örülök neki. :-)
14:30-tól folytatódott az előadás, ami rém unalmas volt. A nagy részére nem is bírtam odafigyelni. És ami a legrosszabb volt, hogy az egész este 7-ig tartott. Persze voltak kisebb szünetek, amikor sikerült új lányokat megismernem. Volt köztük egy ukrán egy dán, és egy thai lány. Nagyon aranyosak.
Megkaptuk az utazási információkat, hogy hogyan jutunk el a családjainkhoz csütörtökön. A vonatom 16:56-kor fog indulni és 21:42-re fog megérkezni Washingtonba. A család ott fog várni. Nagyon várom, hogy találkozzak velük, és kicsit ideges is vagyok miatta. De azt gondolom, hogy ez normális. :-)
Az előadás után egyből mentünk vacsorázni, pizzát ettünk, és nagyon finom volt!
A kép nem sikerült a legjobban, de bőven elég nagy adag volt, jól laktam vele.
Vacsora után, ahogy felértem a szobába, már csörgött is a telefon, host anyuka hívott, hogy érdeklődjön felőlem. Elbeszélgettem vele kicsit, jó volt hallani, hogy mennyire várnak engem. Beszéltem pár szót a kisebbik kisfiúval is, nagyon aranyos volt ő is.Csak miattam megtanultak egy-két magyar szót, és mondta is nekem boldogan, hogy "szia" és hogy "hogy vagy". Annyira jól esik, hogy még erre is gondolnak!
A szobatársaim most elmentek a Target nevű plázába. Én úgy döntöttem nem megyek velük, egyrészt mert nagyon fáradt vagyok, másrészt mert nem akarok pénzt költeni, majd csak holnap New York-ban. :-))))
És akkor a végére egy-két észrevétel:
A légkondi egyszerűen szörnyű! A terem, ahol az előadások vannak borzasztó hideg. Ma is pulcsiban és farmerban ültem végig, és még így is nagyon fáztam. Nagyon jól esett, amikor az egyik szünetben sikerült hozzájutni egy kis forró teához! Azért ez elég furcsa augusztus közepén, és kint egyébként is jó idő volt, csak bent volt télies hőmérséklet.
A víz nagyon-nagyon rossz ízű. Olyan mintha egy uszodában lennék. Nagyon klóros az ivóvíz, de az a víz is, amiben fürdünk. Szinte minden étkezésnél lehet kólát is inni - én azt eleve nem nagyon iszok - de nem tudom, hogy melyik az ártalmasabb, a kóla vagy a klóros víz?
Rengeteg a német lány és szinte csak németül hajlandóak megszólalni! Azt hiszem ezt már előző nap is említettem, de egyszerűen nem bírom megérteni őket. Az én egyik szobatársam is magyar, és mégsem magyarul beszélgetünk.
Azt hiszem más egyelőre nincs. Holnap irány New York!!! Már nagyon várom! :-)
A reggeli elég jó volt, rántottát ettem, és gyümölcsöket. Volt választék megint bőven, szóval nem éhezem, nem kell izgulni értem. Habár tesómtól megkaptam, hogy látszik mennyire csak a hasamra gondolok, mert az előző bejegyzésembe sok képet tettem fel kajákról. Pedig csak meg akartam mutatni, hogy miket eszünk. Szóval nem vagyok beles. :-P
Reggeli után kezdődött az előadás Sandee-vel. Ő is egy őrült nő, nagyon vicces volt. Bár maga az előadás nem nyújtott sok új információt... Elhangzott a bűvös mondat: sose rázd meg a gyereket - azaz never shake the baby. Továbbá olyanokról volt szó, hogy nem szabad drogozni, alkoholizálni és megütni a gyereket.
Negyed egytől volt ebéd, mexikói kaja. Nekem nem nagyon nyerte el a tetszésem... Azért ettem belőle.
Ebéd után szieszta következett, ami egyenlő a skypolással jelen esetben. Végre nyugodtan beszélhettem a családom másik felével is. Annyira hiányzik mindenki otthonról!!!
Amikor felértem a szobánkba, egy óriási csomag fogadott a host családomtól:
14:30-tól folytatódott az előadás, ami rém unalmas volt. A nagy részére nem is bírtam odafigyelni. És ami a legrosszabb volt, hogy az egész este 7-ig tartott. Persze voltak kisebb szünetek, amikor sikerült új lányokat megismernem. Volt köztük egy ukrán egy dán, és egy thai lány. Nagyon aranyosak.
Megkaptuk az utazási információkat, hogy hogyan jutunk el a családjainkhoz csütörtökön. A vonatom 16:56-kor fog indulni és 21:42-re fog megérkezni Washingtonba. A család ott fog várni. Nagyon várom, hogy találkozzak velük, és kicsit ideges is vagyok miatta. De azt gondolom, hogy ez normális. :-)
Az előadás után egyből mentünk vacsorázni, pizzát ettünk, és nagyon finom volt!
Vacsora után, ahogy felértem a szobába, már csörgött is a telefon, host anyuka hívott, hogy érdeklődjön felőlem. Elbeszélgettem vele kicsit, jó volt hallani, hogy mennyire várnak engem. Beszéltem pár szót a kisebbik kisfiúval is, nagyon aranyos volt ő is.Csak miattam megtanultak egy-két magyar szót, és mondta is nekem boldogan, hogy "szia" és hogy "hogy vagy". Annyira jól esik, hogy még erre is gondolnak!
A szobatársaim most elmentek a Target nevű plázába. Én úgy döntöttem nem megyek velük, egyrészt mert nagyon fáradt vagyok, másrészt mert nem akarok pénzt költeni, majd csak holnap New York-ban. :-))))
És akkor a végére egy-két észrevétel:
A légkondi egyszerűen szörnyű! A terem, ahol az előadások vannak borzasztó hideg. Ma is pulcsiban és farmerban ültem végig, és még így is nagyon fáztam. Nagyon jól esett, amikor az egyik szünetben sikerült hozzájutni egy kis forró teához! Azért ez elég furcsa augusztus közepén, és kint egyébként is jó idő volt, csak bent volt télies hőmérséklet.
A víz nagyon-nagyon rossz ízű. Olyan mintha egy uszodában lennék. Nagyon klóros az ivóvíz, de az a víz is, amiben fürdünk. Szinte minden étkezésnél lehet kólát is inni - én azt eleve nem nagyon iszok - de nem tudom, hogy melyik az ártalmasabb, a kóla vagy a klóros víz?
Rengeteg a német lány és szinte csak németül hajlandóak megszólalni! Azt hiszem ezt már előző nap is említettem, de egyszerűen nem bírom megérteni őket. Az én egyik szobatársam is magyar, és mégsem magyarul beszélgetünk.
Szobatársakkal
Azt hiszem más egyelőre nincs. Holnap irány New York!!! Már nagyon várom! :-)
2012. augusztus 13., hétfő
Orientáció, 1. nap
Reggel nagyon korán felébredtünk, már 4 óra körül ébren voltam, de amúgy sem tudtam mélyen elaludni. Azért nagyon furcsa ez, mert reggel 6-kor otthon már dél van. Sosem tudtam délig aludni, még akkor sem, amikor egész éjjel bulizni voltam. Nehéz lesz az átállás...
Reggel sikerült picit beszélnem az otthoniakkal, és majdnem elsírtam magam, mert annyira nagyon hiányoznak máris! De azt hiszem ez normális. :-)
Reggel 7-kor már lenn voltunk az étteremben, és megreggeliztünk. Volt választék bőven:
Sikerült jól belakmározni. Utána még volt szabadidőnk, amíg el nem kezdődött az autóvezetői tanfolyam, így elmentünk, hogy életünkben először sétáljunk egyet Amerikában. (Mandy, a magyar lány és én).
Tettünk egy kisebb kört, majd visszamentünk a hotelba, és elkezdődött a tanfolyam. Az előadó nő, Denna nagyon vicces volt, baromi jó előadó, talán kicsit őrült is, de legalább nem unatkoztunk. Azért én azt gondolom, hogy sok hasznos információt megtudtam a vezetésről Amerikában.
Volt egy órás ebédszünetünk. Az ebéd ez volt:
Hamburger... De olyan rossz, amilyet még életemben nem ettem, és mint kiderült, nem csak nekem volt ez a véleményem...
Ebéd után folytatódott a tanfolyam, de arra már annyira elálmosodtam, hogy nem nagyon tudtam figyelni. Alig vártam, hogy vége legyen. Utána ellenőrizték az útlevelünket, hogy biztosan megvan-e benne minden pecsét, ami kell, kaptunk pólót, és mehettünk végre dolgunkra. A baj csak az volt ezzel, hogy ez olyan 5 óra körül volt. Vagyis a családommal már nem tudtam beszélni. :-(
Egy csomóan összegyűltünk lányok, és elmentünk a közeli plázába, mert mindenképp kellett vennem konnektor átalakítót. Ezt be is szereztem sikeresen.
Közben összeálltam egy bandával, az egyikőjük, Ann-Kathrin mellettem ült a vezető előadáson, a másik lánnyal, Isabellel együtt utaztunk Frankfurttól. Ott volt még egy cseh lány, Michael, és még egy német lány, akinek nem tudom a nevét. nagyon jól elbeszélgettünk, jó volt, hogy a németek végre nem németül beszéltek. Mert igen, ez itt a legnagyobb probléma, hogy rengeteg német lány van, és ők kizárólag németül hajlandóak beszélni, akkor is ha van ott velük nem német is. És a mai napon még több német érkezett. A németek meghódítják Amerikát! :-D
A lényeg, hogy ezek a lányok nagyon szimpatikusak, jól elvoltam velük. Még együtt is mentünk vacsorázni. Én csak salátát ettem:
Még ezt sem bírtam megenni, mert az az öntet a salátán nagyon rossz volt...
Írt ma host családom is, érdeklődtek hogy vagyok, és írta anyuka, hogy már kétszer is hívta a hotelt, de nem voltam elérhető, mert szeretett volna beszélni velem. Talán majd holnap. A gyerekek is írtak, hogy nagyon várják már, hogy találkozzunk. Én is várom. :-)
Még pár szót az angolról: ugye egész nap azt kell használni, ami baromi fárasztó. A magyar lánnyal sem nagyon beszélünk magyarul. Ez persze jó, mert ezért vagyok itt, csak azért még mindig csuklóból magyarul szólalnék (és szólalok is időnként) meg. De biztos rövidesen átállok majd.
Most itt este 9 óra van, nagyon fáradt vagyok, remélem ma este tudok majd aludni. A szobatársain elmentek edzőterembe, én itt maradtam, hogy megírjam az újabb bejegyzésem, elküldjek egy rakás emailt, és egyéb dolgokat intézzek. Jó egy kicsit nyugalomban lenni. Hosszú lesz a holnapi nap is...
Reggel sikerült picit beszélnem az otthoniakkal, és majdnem elsírtam magam, mert annyira nagyon hiányoznak máris! De azt hiszem ez normális. :-)
Reggel 7-kor már lenn voltunk az étteremben, és megreggeliztünk. Volt választék bőven:
Sikerült jól belakmározni. Utána még volt szabadidőnk, amíg el nem kezdődött az autóvezetői tanfolyam, így elmentünk, hogy életünkben először sétáljunk egyet Amerikában. (Mandy, a magyar lány és én).
Volt egy órás ebédszünetünk. Az ebéd ez volt:
Ebéd után folytatódott a tanfolyam, de arra már annyira elálmosodtam, hogy nem nagyon tudtam figyelni. Alig vártam, hogy vége legyen. Utána ellenőrizték az útlevelünket, hogy biztosan megvan-e benne minden pecsét, ami kell, kaptunk pólót, és mehettünk végre dolgunkra. A baj csak az volt ezzel, hogy ez olyan 5 óra körül volt. Vagyis a családommal már nem tudtam beszélni. :-(
Egy csomóan összegyűltünk lányok, és elmentünk a közeli plázába, mert mindenképp kellett vennem konnektor átalakítót. Ezt be is szereztem sikeresen.
Közben összeálltam egy bandával, az egyikőjük, Ann-Kathrin mellettem ült a vezető előadáson, a másik lánnyal, Isabellel együtt utaztunk Frankfurttól. Ott volt még egy cseh lány, Michael, és még egy német lány, akinek nem tudom a nevét. nagyon jól elbeszélgettünk, jó volt, hogy a németek végre nem németül beszéltek. Mert igen, ez itt a legnagyobb probléma, hogy rengeteg német lány van, és ők kizárólag németül hajlandóak beszélni, akkor is ha van ott velük nem német is. És a mai napon még több német érkezett. A németek meghódítják Amerikát! :-D
A lényeg, hogy ezek a lányok nagyon szimpatikusak, jól elvoltam velük. Még együtt is mentünk vacsorázni. Én csak salátát ettem:
Írt ma host családom is, érdeklődtek hogy vagyok, és írta anyuka, hogy már kétszer is hívta a hotelt, de nem voltam elérhető, mert szeretett volna beszélni velem. Talán majd holnap. A gyerekek is írtak, hogy nagyon várják már, hogy találkozzunk. Én is várom. :-)
Még pár szót az angolról: ugye egész nap azt kell használni, ami baromi fárasztó. A magyar lánnyal sem nagyon beszélünk magyarul. Ez persze jó, mert ezért vagyok itt, csak azért még mindig csuklóból magyarul szólalnék (és szólalok is időnként) meg. De biztos rövidesen átállok majd.
Most itt este 9 óra van, nagyon fáradt vagyok, remélem ma este tudok majd aludni. A szobatársain elmentek edzőterembe, én itt maradtam, hogy megírjam az újabb bejegyzésem, elküldjek egy rakás emailt, és egyéb dolgokat intézzek. Jó egy kicsit nyugalomban lenni. Hosszú lesz a holnapi nap is...
Utazás Amerikába
Augusztus 12-én 11 órakor elhagytam kis hazánkat, és 12:15-kor landoltam Frankfurtban. A búcsúzásról és az előzményekről nem írnék, mert nagyon szörnyű volt az elválás.
Frankfurtig az ablak mellett ültem, de nem kellett volna. Borzasztóan liftezett a gyomrom fel- és leszálláskor, és baromira szédültem, amikor kinéztem az ablakon. Egy pár ült mellettem, és a pasi baromira félt a repüléstől, végig olyan mély levegőket vett, és annyira rázta a lábát, hogy biztos voltam benne, hogy itt fog meghalni. De szerencsére nem. :-)
Frankfurtban jól elvoltunk az útitársammal, kicsit még internetezni is tudtam. Örültem neki nagyon. Na meg a laptopomat is tudtam tölteni kicsit, így tovább bírta az aksija. A New York-i gépbe való beszállás előtt nem sokkal találkoztunk a reptéren egy német lánnyal is, ő is velünk utazott. Őt Isabell-nek hívják, nagyon kedves, el is beszélgettünk vele elég jól. :-)
A New Yorki út baromi hosszú volt, azt hittem sosem érkezünk meg. Aludni nem nagyon tudtam, mert amikor sikerült volna elaludni, a mellettem ülő pasi miatt mindig felébredtem. A kaja nem volt rossz a gépen, kaptunk snacket (sósperecet), sült csirkét krumplival, tonhalat, meggyes piskótát, és pizzaszeletet. Szóval nem éheztem. Az viszont nagyon nagy csalódás volt, hogy a gépen nem volt minden ülésnek külön kis monitora, hanem középen volt több nagyobb. Ez annyira nem tetszett, de egyébként rendben volt az út.
Ahogy megláttam New Yorkot felülről, egyből mosolyogtam, nem csak mert megérkeztünk végre, hanem mert mégis csak nagy dolog ide eljutni. Aztán az örömöm addig tartott, amíg el nem jutottunk a bevándorlási hivatalhoz, ahol borzasztó bunkó emberek dolgoznak... Kiderült, hogy valami papírt nem töltöttünk ki, de nem is mondta senki, hogy azt nekünk ki kellene. Aztán feltettek pár kérdést, lepecsételték a papírokat, és már mehettünk is. Nem tudom miért kell bunkónak lenni az emberrel, mindenesetre nagyon rosszul esett, hogy ez volt az első tapasztalatom Amerikával.
A reptéren várt minket egy nő az ügynökségtől, aztán megérkezett értünk az autó, és elindultunk első utunkra Amerikában. A sofőr vezetési stílusa borzalmas volt, időnként azt hittem ott halunk meg. Nagyon nagy volt a forgalom, és össze-vissza cikázott az autók között. Egyszer be is fékezett akkorát, hogy majdnem előreestünk. Aztán megérkeztünk a hotelhez, kipakoltunk, becsekkoltunk. A magyar lánnyal, akivel együtt utaztunk egy szobába kerültünk, a harmadik szobatársunk egy holland lány, Mandy-nek hívják. Nagyon kedves és aranyos ő is.
Fél 10 körül érkeztünk meg a hotelba, még tartottak egy gyors eligazítást, aztán jöhettünk is aludni. A szobában Mandy már aludt, de persze felébredt ránk, mert a csomagjainkról le kellett szedni a nejlont, és az nagyon hangos volt. Gyorsan lezuhanyoztunk, váltottunk pár szót és mentünk aludni. Rám is fért a pihenés 24 óra talpon levés után, de aludni nem nagyon tudtam... Remélem hamarosan sikerül kipihenni magam, mert elég rossz így a nap közepén majdnem elaludni....
Frankfurtig az ablak mellett ültem, de nem kellett volna. Borzasztóan liftezett a gyomrom fel- és leszálláskor, és baromira szédültem, amikor kinéztem az ablakon. Egy pár ült mellettem, és a pasi baromira félt a repüléstől, végig olyan mély levegőket vett, és annyira rázta a lábát, hogy biztos voltam benne, hogy itt fog meghalni. De szerencsére nem. :-)
A gépünk Frankfurtig
Egy utolsó pillantás Budapestre
A felsők felett
Repülős kaja
Frankfurt
Frankfurtban jól elvoltunk az útitársammal, kicsit még internetezni is tudtam. Örültem neki nagyon. Na meg a laptopomat is tudtam tölteni kicsit, így tovább bírta az aksija. A New York-i gépbe való beszállás előtt nem sokkal találkoztunk a reptéren egy német lánnyal is, ő is velünk utazott. Őt Isabell-nek hívják, nagyon kedves, el is beszélgettünk vele elég jól. :-)
A New Yorki út baromi hosszú volt, azt hittem sosem érkezünk meg. Aludni nem nagyon tudtam, mert amikor sikerült volna elaludni, a mellettem ülő pasi miatt mindig felébredtem. A kaja nem volt rossz a gépen, kaptunk snacket (sósperecet), sült csirkét krumplival, tonhalat, meggyes piskótát, és pizzaszeletet. Szóval nem éheztem. Az viszont nagyon nagy csalódás volt, hogy a gépen nem volt minden ülésnek külön kis monitora, hanem középen volt több nagyobb. Ez annyira nem tetszett, de egyébként rendben volt az út.
Ahogy megláttam New Yorkot felülről, egyből mosolyogtam, nem csak mert megérkeztünk végre, hanem mert mégis csak nagy dolog ide eljutni. Aztán az örömöm addig tartott, amíg el nem jutottunk a bevándorlási hivatalhoz, ahol borzasztó bunkó emberek dolgoznak... Kiderült, hogy valami papírt nem töltöttünk ki, de nem is mondta senki, hogy azt nekünk ki kellene. Aztán feltettek pár kérdést, lepecsételték a papírokat, és már mehettünk is. Nem tudom miért kell bunkónak lenni az emberrel, mindenesetre nagyon rosszul esett, hogy ez volt az első tapasztalatom Amerikával.
New York, reptér
A reptéren várt minket egy nő az ügynökségtől, aztán megérkezett értünk az autó, és elindultunk első utunkra Amerikában. A sofőr vezetési stílusa borzalmas volt, időnként azt hittem ott halunk meg. Nagyon nagy volt a forgalom, és össze-vissza cikázott az autók között. Egyszer be is fékezett akkorát, hogy majdnem előreestünk. Aztán megérkeztünk a hotelhez, kipakoltunk, becsekkoltunk. A magyar lánnyal, akivel együtt utaztunk egy szobába kerültünk, a harmadik szobatársunk egy holland lány, Mandy-nek hívják. Nagyon kedves és aranyos ő is.
Fél 10 körül érkeztünk meg a hotelba, még tartottak egy gyors eligazítást, aztán jöhettünk is aludni. A szobában Mandy már aludt, de persze felébredt ránk, mert a csomagjainkról le kellett szedni a nejlont, és az nagyon hangos volt. Gyorsan lezuhanyoztunk, váltottunk pár szót és mentünk aludni. Rám is fért a pihenés 24 óra talpon levés után, de aludni nem nagyon tudtam... Remélem hamarosan sikerül kipihenni magam, mert elég rossz így a nap közepén majdnem elaludni....
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)