Szeptember 10-13.

Hétfőn (szept. 10-én) reggel minden a legnagyobb rendben ment a kicsivel, a naggyal viszont voltak problémák. Ahogy anyuka kitette a lábát az ajtón, és ment volna dolgozni, a gyerek elkezdett bőgni, hogy ő rosszul van. Visszahívtam anyukát, ő megmérte a gyerek lázát, és lefektette pihenni, hogy jobban legyen. Nekem eléggé gyanús volt, hogy szimplán csak nem akar zongorát gyakorolni és házit írni. És persze igazam volt, mert baromira unta a kanapén fekvést, és próbált mindenféle mókát kitalálni, de én nagyon szigorú voltam, és közöltem vele, hogy ha annyira rosszul van, akkor maradjon csak fekve, ne csináljon semmit. Aztán sikerült összekaparnom suliidőre, így el is vittem időben. A délután folyamán már eszébe sem jutott, hogy neki reggel "fájt" a gyomra.
Nap közben Bebe átjött, hogy üssünk össze együtt valami magyarosat. És akkor most beszéljenek a képek:

A menü rántotta volt paradicsommal. Igyekeztünk magyarossá tenni, pl megsóztuk a paradicsomot, de olyan alapvető főszer hiányzott, mint a delikát (mi otthon azt használunk a rántottához), így nem volt az igazi, de azért mégis olyan otthon íze volt. Elég gyorsan betermeltük a "kis" adagunkat, majd megmutattam Bebének az általam a gyerekeknek hozott ajándék csomagokat, amik tele voltak finomabbnál-finomabb magyar csokikkal, és egyéb dolgokkal. Csorgattuk a nyálunkat egy ideig, majd úgy döntöttünk, hogy valószínűleg az égvilágon senkinek nem fog feltűnni, ha eltüntetünk egy epres Boci csokit. Igyekeztünk mihamarabb az utolsó kis csokidarabkákat is megenni, nehogy nyoma maradjon, hogy mit tettünk. :-D

A mosoly az arcunkon ennél őszintébb már nem is lehetne. Tényleg nagy öröm volt jó kis magyar csokit Amerikában, magyar társasággal és magyarul beszélve eszegetni. :-)
Ha már a magyarul beszélésről van szó, el kell mondanom valamit, ami nagyon szégyenletes, de valahol természetes folyamat. Azt már sokszor leírtam, hogy milyen sokat beszélek a családommal skypeon - nyilván magyarul. Általában akkor nincs is gondom a magyarul beszéléssel (általában!), de amikor Bebével együtt vagyunk, és úgymond élőben beszélünk egymással magyarul Amerikában, az nem olyan egyszerű. Sokszor észrevétlenül is elhagyják angol szavak a szánkat, vagy éppen képtelenek vagyunk megtalálni egy-egy angol szó magyar jelentését. Én sosem hittem volna, hogy ez megtörténhet, de higgyétek el, nagyon nehéz egyik nyelvről a másikra váltani úgy, hogy közben körülöttünk mindenki angolul beszél. Szóval lassan elfelejteni magyar... Na de azért jöttem ki Amerikába, hogy angolul nagyon jól megtanuljak. Kezdem elérni a célom? :-)

Este elég sokáig kellett dolgoznom, mert apuka elutazott, anyukának meg egy vacsorán kellett részt vennie, így a gyerekeket én tettem ágyba. Amikor anyuka hazaért, jól elbeszélgettem vele, ami ismét nagyon jó volt. Szeretem az ilyen estéket. :-)

Kedden (szept. 11-én) nem sok érdekes dolog történt a gyerekekkel. Nem volt éppen könnyű nap, de tudtam kezelni a helyzeteket. Inkább abból a szempontból érdekes ez a nap, hogy akkor volt a 11. évfordulója a 2001. szeptember 11-i terrortámadásoknak. Meglepő módon itt senki nem kerített akkora feneket a dolognak, mint vártam. Otthon a családomban van egy tűzoltó, és ő mondta, hogy náluk kötelező egy perces tiszteletadás volt ezen a napon. Itt meg nem volt semmi. Este kérdezgettem kicsit anyukát erről a dologról, de csak annyit mondott, hogy minden épeszű amerikai tisztában van azzal, hogy ez terrortámadás volt, és semmi egyéb felsőbb hatalom, vagy egyéb spekuláció nem volt a háttérben, mint amikről lehet időnként hallani. Mesélt arról is, hogy ők hogyan élték meg az egészet. Erről itt nem írnék, mert azt gondolom, hogy túl személyes, de az biztos, hogy nem sokon múlott az életük. Hála az égnek nem esett bajuk, de nem nagyon beszélnek erről a témáról a családban.   

Szerdán (szept. 12-én) nem telt túl jól a napom. Reggel sikerül megint összevesznem az egyik családtagommal, és a gyerekek is nagyon nyűgösek voltak. A kisebbik gyerek közölte velem, hogy új au pair-t akar. Ezt elég rossz néven vettem, de utána nem sokkal meg már az ölemben ült, és mondta, hogy szeret. Szóval ez csak egy kis kilengés volt. :-)
Ezen a napon volt az első hófordulóm Amerikával. Az égvilágon semmi különleges nem történt... 

Csütörtökön (szeptember 13-án) miután összekészítettem és elvittem a gyerekeket iskolába, elmentem Rockvillbe megcsináltatni a Social Security Number-emet. Ne kérdezzétek, hogy az mire jó, mert én sem tudom pontosan, de az biztos, hogy kell. Időpontom nem volt, szóval felkészültem egy nagyon hosszú ott-tartózkodásra. Szerencsémre egy óra alatt lezavarták az egészet. Összesen csak annyit kérdeztek tőlem, hogy ez-e az első alkalom, hogy ilyen számot igényelek. Minden papírom megfelelő volt, csak azt kellett kivárnom, amíg a hölgy mindent bepötyög a számítógépbe.
Ezután siettem haza, hogy hátha el tudom csípni a családomat skypeon, de már megint nem volt internet. Ki is használtam a rámszakadt unalmas szabadidőt leckeírásra. :-D
Délután a nagyobbik gyerekemnek időpontja volt egy orvoshoz. Oda is értünk időben. Egy parkolóházban parkoltam le, majd felmentünk a gyerekekkel. Amíg a nagyobbik elvolt az orvossal, én a kicsivel origamiztam. Amikor végzett a nagyobbik, elindultunk a kocsihoz. A gond csak az volt, hogy én nem tudtam, hogy az a garázs több szintes, így kb fél óránkba került mire megtaláltuk a kocsit. Aztán kifelé menet a garázsból fizetni kellett a parkolásért. Nem nagy összeget, és tudtam is, hogy fizetnem kell majd, csak azzal nem számoltam, hogy esetleg nem tudok bankkártyával fizetni. Ugyanis készpénz nem volt nálam, így abba a nagyon kínos helyzetbe kerültem, hogy ott számolgattuk az aprópénzt a kocsiban, hogy oda tudjuk adni a parkolási díjat. Végül elengedtek minket, de tényleg nagyon kínos volt... Ja és akkor még mindennek a tetejébe azt hittem, hogy a garázsban valaki hátulról megnyomta a kocsit, de utólag itthon kiderült, hogy az egy régebbi ütődés, még azelőttről, hogy én ide jöttem volna. De ezen is ment egy sor parázás....
Nagyon sokára értünk haza, és a nagyobbik gyereknek még házit is kellett írni. Nekem meg vacsit készíteni. Gyorsan sikerült mindent elintézni,majd miután hazaértek a szülők, leléptem találkozni a német csoporttársammal a suliból, és az ő egyik kínai barátnőjével.

Én, Nicole és Daria

 Megvacsiztunk az egyik étteremben, majd célba vettünk egy cupcake-es helyet, de az nem sokkal korábban zárt be, így maradt a frozen yogurt. Én azt akkor próbáltam ki éltemben először, de édes istenem, hogy az milyen finom!!! Nagyon-nagyon tetszett a hely is, meg a fagyi is. :-)

az én vacsorám (nem volt olyan finom, mint amilyen jól kinéz...)

Yummy!!!!

 Este elég későn értem haza, de nagyon jól éreztem magam, szóval nagyon megérte. :-)

Amikor beüt a krach

Szombaton (szept. 8.) úgy ébredtem, hogy itt a világ vége. Sikerült jól összevesznem a családommal is, mert egyszerűen nevetségesnek éreztem, hogy azt kérdezgetik, hogy mi a baj, én meg nem értem, hogy ők miért nem értik mekkora probléma, hogy elromlott a gépem. És akkor ilyen hangulatban kellett elmennem suliba... Közben zaklattam szegény Bebét, hogy óriási szívességet tenne nekem azzal, ha letöltené internetről nekem a szükséges operációs rendszert, és kiírná azt nekem egy CD-re, amit ő meg is tett, és ezért még mindig jókora hálával tartozom neki. Igaz, hogy a CD kiírása nem sikerült, mert van valami gubanc az amerikai DVD - magyar számítógép között, de én akkor még ezt nem tudtam.
Szóval szépen nyugodtan elvoltam a suliban, ahol lőttünk is pár képet:

 Miss Garmany, Miss Mexico, Miss Hungary, Miss Switzerland and Miss China

 Mert minden szombaton hajnalban kelünk a suli miatt...

 Még szép, hogy a magyar ID a legszebb :-)

Csilla, a sofőr

Suli után rohantam haza, hogy más megoldást találjak a számítógép megszerelésére, de már csak azért is sikertelenül jártam, mert alig hogy hazaértem, és összeütöttem magamnak valami ennivalót, kitört egy óriási vihar. Csak úgy a semmiből jött. Minden elfeketedett, óriási szél támadt fel, és bumm... elment az áram és vele együtt az internet is. És csak hogy még rosszabb legyen minden, az utcánkban az egyik házra rádőlt egy fa, és a gázvezeték is átszakadt, így ömlött a gáz. Jött legalább 4-5 tűzoltó, és rendőrségi kordonnal is le volt zárva az utca.

 Nem tűnik annyira vészesnek a vihar, pedig az volt...

 A háttérben látszik a rendőrségi kordon

 Lesifotó a tűzoltókról

 Ahogy anyuka hazaért, közölte velem, hogy csomagoljak, megyünk a nagyiék házába, mert itt nem biztonságos a gázömlés miatt. Alig hogy összecsomagoltunk, és indultunk volna, visszajött az áram. Isteni jelnek tekintettem akkor és ott, mert így mégsem mentünk sehová, hanem maradtunk. :-)

Csakhogy internetünk ezután sem volt, és tévénk sem, így én totál kiakadtam, hogy az egyetlen csatorna is el van vágva, amin kommunikálhatok a családommal. Csak sírtam, és sírtam... Lehet szidni, meg furcsának gondolni emiatt, de szerintem csak az érzi át igazán milyen ez, aki már átélte. Nekem nagyon fontos, hogy tudjak beszélni a családommal, és nagyon elkeserít amikor ez külső okok miatt nem sikerül.

Este anyuka is látta rajtam, hogy nagyon kivagyok, és mondta is, hogy jobban járok, ha felmegyek hozzá beszélgetni, és forrócsokizni egyet (szigorúan zsírszegényet :-D ). Tényleg jót tett, hogy egy kicsit másra gondoltam, így másnap már úgy ébredtem, hogy minden rendben lesz. :-)

Vasárnap (szept. 9.) nem sok minden történt. Kigugliztam, hogy a közeli plázában van Best Buy, ahol lehet elektronikai kütyüket venni, és gondoltam lecsekkolom, hogy milyen tablet kínálatuk van. Előtte még beszereztem a Giantből egy jókora doboz Oreo kekszet, csak hogy garantáljam a jó kedvem aznapra (és a következőkre), majd célba vettem a plázát. Ott mentem pár kört, mire leesett, hogy benéztem, mert ott csak Best Buy Mobile van, vagyis csak telefonokat árusítanak. Ha már úgy alakult, hogy ott bolyongtam, benéztem a kedvenc boltjaimba, és nagyon ügyes voltam, mert az égvilágon semmit nem vettem. Sétálgatás közben összefutottam lengyel barátosnémmal, aki a szintén lengyel kolleginával ebédelt. Aznap délelőtt voltak a great fallsnál, ami egy nagyon szép vízesés itt nagyon közel hozzánk. Megmutatta a képeket, és már én is alig várom, hogy elmehessek oda. :-)
Este együtt vacsoráztam a családdal, apuka isteni saslikot grillezett, csak nagyon sótlan volt, de azon könnyen lehetett segíteni. Vacsi után még elvoltam a családdal kicsit, majd lejöttem a szobámba relaxálni, hogy felkészüljek a következő hétre. :-)

Szeptember 5-7.

A szerda (szept. 5.) már normálisabban telt, mint a kedd. Reggel elvittem a nagyobbik gyereket iskolába, de 9 óra 1 perckor már itthon is voltam. A kicsit anyuka vitte suliba kocsival. Nem sokkal azután, hogy anyuka elment, hívott is, hogy itthon felejtette a laptopját, és hogy tudja, hogy óriási szívesség, de ugyan vigyem már el neki. Természetesen nem mondtam nemet, mert egy csillagbogár vagyok. :-) Igaz, hogy így valamivel kevesebb volt a szabadidőm nap közben, de ez tényleg nem volt nagy szívesség. Szóval fél 11-kor útra keltem, hogy elvigyem a csomagot a megbeszélt helyre. Épp megérkeztem a GPS szerint, álltam a piros lámpánál, azt kukkoltam hol tudnék leparkolni, mire látom, hogy apuka szalad a kocsihoz. Kikapta a laptopot a kocsiból, elnyöszörgött, egy thanks-et, és már ment is, mert idő közben a lámpa is zöldre váltott. Én meg kb 15 perc múlva már itthon is voltam. Anyuka nem győzte megköszönni, mert szerinte ez óriási nagy szívesség volt. Nekem meg alap, hogy segítek nekik ahol csak tudok, hisz én is rengeteg mindent kapok tőlük.
Kora délután ismét útra keltem, hogy felvegyem a kisebbik gyereket a suliból. Jó korán oda kellett mennem, hogy a kocsisor elején álljak az iskolánál. Csöveztem fél órát az iskola előtt az autóban, elvoltam, meguzsonnáztam, olvasgattam, majd felvettem a gyereket, és már száguldottunk is hazafelé.
Itthon eltöltöttünk egy kis időt, majd mentünk felvenni a másik gyereket is a suliból. A hazaúton nem volt semmi gond, csak ahogy a házunkhoz értünk a nagyobbik gyerek felvette a kerti locsoló csövet a földről, és elkezdte lepriccolni a kisebbik gyereket. És mikor rászóltam, megint nem hallgatott rám. Felhívtam anyukát, de ez idő alatt bekorcolt a szobájába, és a büntetését töltötte, vagyis ki sem jött onnan, csak mikor én engedélyeztem neki. Jó lenne mindig ilyen lenne. :-D
A kicsivel egészen jól elvoltam estig, amíg a szülők haza nem értek, bár vele is volt egy kisebb incidens, miszerint elkezdett játszani az iskolai mappákkal, és mikor rászóltam, nem hallgatott rám. Beküldtem a szobájába (érdekes, arra meg hallgatott...) és míg benn volt, írt nekem egy levelet:
I'm sorry that I did something I was not suppose to do that. - vagyis sajnálom, hogy olyan valamit tettem, amit nem lett volna szabad. Persze, hogy elvigyorodtam rajta. :-) Amúgy sem haragudtam rá, ezek után meg pláne nem. :-)))
A szülők kicsit késve értek haza, de nem volt semmi gond. Kicsit beszélgettem velük, majd levonultam a szobámba, leveleket írtam, netezgéltem, gondokodtam, szóval csupa hasznos dolog. :-)

Csütörtökön (szept. 6.) már menetrend szerint telt a nap. Reggel vittem iskolába a gyereket, majd jó hosszú szabadidő következett, amit csak egy gyors benzinkutas kitérővel szakítottam meg. Ugyanis tankolni kellett a kocsiba. De ebben sincs semmi érdekes.
Délután jó korán elindultam a kisebbik gyerekért az iskolába, de még így is csak a 2. voltam a sorban, ahol az autók állnak az iskola előtt, hogy felvegyék a gyerekeket. A gyerek időben megérkezett az autóhoz, megvártam míg beköti magát, és már mentünk is, hogy időben odaérjünk a másik gyerek iskolájához. Egy percet ugyan sikerült késni, de nem volt semmi gond belőle. A gyerek szépen megvárt az iskolánál. Utána hazajöttünk, és a gyerekek - nagyon jól nevelt gyerek módjára - leültek megírni a zongora házijukat. Utána gyakorolt a kicsi egy kicsit a zongorán, és már kezdhettünk is játszani. Szerencsére csak kevesebb mint egy óránk volt rá (nagyon sajnálom, de bevallom, hogy baromira untam ezúttal velük játszani), és már mentek is fürdeni. Azt elég hamar lezavarták, megvacsoráztak, majd ők folytatták a játékot. Én meg, hogy ne kelljen megint azt a nagyon unalmas játékot játszani, kitaláltam, hogy készítek nekik különleges bedtime snack-et. (vacsora utáni, de még lefekvés előtti eszegetés). És nem mást főztem nekik, mint TEJBERIZSET. :-) Ezt azért emelem ki annyira, mert tudom, hogy az olvasóim között van egy személy, aki imádja a tejberizset, főleg amit én főzök. :-)) Szóval RÁD gondoltam főzés közben. :-)
A tejberizshez lekvár volt itthon, de normális kakaó sajnos nem, így azt tettem rá, amit találtam, de azzal meg elég rossz volt... A gyerekek sem voltak odáig érte, amit meg is tudok érteni. Vennem kell normális kakaót... Azért próbálkozásnak jó volt. :-)
A nap nagy eseménye még, hogy a decemberi vakációm szervezése hivatalosan is megkezdődött. A látogatóm, akivel együtt fogom tölteni a vakációmat, megvette a repülőjegyét, és már nagyon-nagyon várom, hogy decemberben találkozzunk! :-) A programról még mindig nem mondok semmit, mert még semmi nincs lefoglalva. Majd ha már biztosat tudok, beszámolok mindenről. :-)   

Pénteken (szeptember 7-én) nap közben nem sok minden történt. Minden az átlagos dolgok szerint zajlott. Délután volt a nagyobbik gyerekem iskolájában egy úgynevezett 'back to school picnic' - ami kb. annyit jelent, hogy az összes odajáró gyerek családostól megjelent az iskola udvarán kis pokrócokkal és elemózsiával, megkajáltak, a gyerekek jól lefárasztották magukat a nagy rohangálásba, a szülők meg bájcsevegtek más gyerekek szüleivel. Na és mit csinál az au pair? Unatkozva ücsörög a pléden, és várja, hogy menjenek már haza. Igazából nem tudom nekem miért kellett ott lennem végig. Azt még értem, hogy az elején miért, ugyanis apuka nem ért haza időben, anyuka meg nem is tervezte, hogy korábban hazaérne, így én mentem el a gyerekekkel, és vártam a csodát, akarom mondani apukát a subwayes szendvicsekkel. Miután ő megérkezett megkajáltunk, kicsit később anyuka is befutott, és onnantól ment a nagy unatkozás.
Este 8 után indultunk haza, anyuka és apuka is kocsival voltak, így én anyukával az 5 perces gyalog utat megtettem 2 perc alatt kocsival, a gyerekek meg apukával ugyanezt. Ahogy hazaértünk, egyből leültem VOLNA gépezni, ha nem fogad az elkeserítő tény, hogy szegény kis laptopom nem működik. Egész nap minden rendben volt vele, de estére úgy gondolta, hogy kész, ennyi volt, és tőlem aztán hiába kérte a telepítő CD-t. Hihetetlen módon elkeseredtem, és próbáltam megoldást keresni, de péntek estére már csak a sírás jutott. Anyuka felajánlotta, hogy használhatom a család laptopját, amíg az enyémet meg nem sikerül javítani. Ez némiképp javított a hangulatomon, de nem sokat, mert az mégsem az én gépem, és nem ugyanaz a család gépét használni, mint a sajátomat. Azért nagyon jól esett, hogy tényleg anyuka és apuka is mindent megtettek, hogy jobban érezzem magam, és ők is próbáltak megoldást keresni a problémámra. 

Miért tűntem el?

Mivel tudom, hogy sokan olvassák a blogom, bizonyára felmerült a kérdés a kedves olvasóban, hogy hogy van az, hogy eddig majdnem minden nap, de legalábbis nagyon gyakran jelentkeztem, most meg közel 2 hete nem írtam semmit. A családom és a legközelebbi barátaim tudják, és most közhírré teszem, hogy annyi történt csupán, hogy szegény kis laptopom feladta a szolgálatot, és minden áron szeretné, ha a telepítő cdvel segítenék rajta. A probléma ott van, hogy a telepítő cd-m otthon maradt, mert ugyan a családom mondta, hogy hozzam magammal, de én elintéztem a dolgot annyival, hogy úgysem tudom használni, és különben sem volt még soha semmi baja a gépemnek. Na és akkor mit ad Isten? Persze, hogy most romlik el...
Jó hír, hogy a cd már majdnem egy hete úton van, vagyis remélhetőleg hamarosan megérkezik, és akkor ismét jönnek a bejegyzések, és az elmaradtakat is pótolni tudom majd. Szóval nem kell aggódni, nem én lustultam el, hanem csak a technika és Murphy szóltak közbe. :-)

Hamarosan jelentkezem!!! :-)

Red day

A keddi napon már a reggel sem volt egyszerű. Nem kellett annyira korán keltem, de egész nap melóztam, szünet nélkül. Elvittem a nagyobbik gyerekem az iskolába, majd itthon voltam a kicsivel. Neki ma volt a beiratkozás az iskolájába. Oda én egyedül mentem, anyuka meg a gyerekkel, és az iskolában találkoztunk apukával. Szóval megint családi program volt, de mivel új iskola, és nekem is találkoznom kellett a tanárokkal is, ezért mind ott voltunk. A gyerek is most találkozott először az osztálytársaival és a tanáraival. A tanárok egyébként nagyon kis aranyosak. Ja igen, ebben az osztályban 2 osztályfőnök is van, mert ez egy baromi drága magániskola, és ez természetes, hogy 15 gyerekre van 2 osztályfőnök. Na meg egy teknős. Ez az osztály állatkája, de szerencsétlen olyan idegbetegnek tűnt, hogy szerintem tuti kimúlik rövidesen.

A beiratkozás egyébként megint nagyon vicces volt. Bájcsevej mindenkivel, meg dülledt szemek, hogy én vajon ki vagyok. Még szerencse, hogy itt kellett használni névtáblát, amire rá volt írva a nevem (amit SENKI nem tudok kiolvasni sem, nemhogy kiejteni), és hogy a gyerek au pair-e / barátja vagyok. Igazából nem tudom miért írta oda anyuka perjellel hogy barát, talán van aki Amerikában nem tudja mi / ki az az au pair? Ne mindegy is, jót mosolygok mindig az ilyeneken, meg a nagy csodálkozásokon, hogy óóóó wooowwww, Hungary....

A beiratkozás után hazajöttem a gyerekkel, és volt kerek fél órám, hogy ebédet készítsek neki, és azt meg is egye, mert időpontunk volt a beszédtanárhoz. Gyorsan összedobtam neki egy szendvicset, azt befalta, és már indultunk is. Azt relatíve gyorsan lezavartuk. Amíg a gyerek gyakorolta a car / star / river és egyéb szavakat (mint otthon a répa-retek-mogyoró), én kint olvasgattam, de majdnem sikerült el is aludnom abban a szuper kényelmes fotelben. Elkezdtem olvasni egy könyvet angolul, amit korábban otthon már magyarul olvastam, így könnyebb megérteni miről van szó, és még sokat tanulok vele (remélem). Na meg arra is kiváló, hogy ne unatkozzak, amíg várakozok. :-)

A beszédóra után hazajöttünk, és itthon töltöttünk kerek 20 percet, és már mennünk is kellett felvenni a suliból a nagyobbik gyereket. Már az úton hazafelé, sőt, már az első percben összeveszett a két gyerek valami apróságon. Alig vártam, hogy hazaérjünk, de itthon meg elkezdtek birkózni, a kicsi persze rögtön bőgött. Felzavartam a nagyot a szobájába, hogy kezdje el csinálni a háziját, de csak üvöltözött velem, és közölte, hogy felhívja az anyját. Engem ugyan nem érdekelt, hívja csak. Beszélt az anyjával, majd engem is felhívott az anyja. Beszéltem vele, és az anyja javasolta, hogy foci edzés előtt ki se jöjjön a gyerek a szobájából. Mondtam is, hogy oké. A gyerek megcsinálta a háziját (kb 2 perc alatt meg lehetett csinálni - itt komolyan ennyi a házi feladat????) és mondtam, hogy maradjon csak a szobájában gondolkodni. Erre a gyerek kivonult a játszószobába, hogy összegyűjtsön pár játékot, és azokkal "gondolkodjon". Próbáltam megállítani, de sikeresen jól belém rúgott, amiért cseszett bocsánatot kérni. Én meg onnantól ignoráltam. Elvolt a szobájában.

A fociedzésre nem nekem kellett vinni, hanem egy másik gyerek anyukája vette fel, és vitte el. Én addig megfürdettem a kicsit, játszottunk picit, majd mentem felvenni a nagyobbikat és egy barátját, hogy hazahozzam. Itthon szépen megvacsoráztak a gyerekek, időközben megérkezett a másik gyerek anyukája, így ők el is mentek korán szerencsére.

Röviddel ezután hazaért anyuka és apuka, szépen elmondtam nekik mik történtek, ők meg elég komoly (és remélem hatásos) büntetést szabtak ki a nagyobbik gyerekre. Nem tévézhet 2 hétig, kitelepítették a szobájából a rákokat, és egy óra hossza monster time out-ot kapott, ami azt jelenti, hogy nem szólhat senkihez, nem csinálhat semmit, csak ülhet az ágyán, és sétálhat körbe-körbe. Plusz még tőlem is bocsánatot kellett kérnie.
Nagyon rossz, hogy ennyire nem tisztel, és ami még rosszabb, hogy nem csak engem, hanem a saját szüleit sem. És ami még szintén rossz, hogy a kisebbik gyerek kezdi lemásolni a nagyobbik viselkedését. Kezd ő is nagyon indulatos lenni. Szerencsére vele még elbírok, és nála jelent is valamit az, hogy milyen hangnemben szólok hozzá, nem úgy mint a nagynál. De tudom, hogy minden jobb lesz, és nem szabad elfelejtenem miért vagyok itt.

Este gyorsan még készítettem magamnak vacsorát, azt megettem, majd levonultam a szobámba. Apuka épp az imént kopogott be hozzám, hogy elmondja, hogy minden jobb lesz, ne aggódjak, és hogy megköszönje a türelmemet. Azért ez rendes tőle nagyon. Bár már rég elszállt minden dühöm, mert tudom, hogy gyerekekről van szó, és nem az én dolgom megnevelni őket. Csak meg kell tanulniuk tisztelni engem, és minden jó lesz.

Amit fent leírtam csak sarkalatosan tartalmazza a történteket. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb host family-nél előfordulnak ilyenek, sőt, sokkal rosszabbak is, szóval nem kell sajnálni, nem azért írom le ezeket a dolgokat, hanem mert idővel nekem is jó lesz látni, hogy milyen nehézségekkel küzdöttem, hogy elérjem a céljaimat. Never give up! :-)    

Labor day

...vagyis a munka ünnepe, amelyet minden év szeptember első hétfőjén tartanak Amerikában. A lényege annyi, hogy a szülőknek nem kell menni dolgozni, a gyerekeknek nem kell iskolába menni, amolyan utolsó alkalom, hogy egy kicsit együtt legyen a család a jó időben.

 
Továbbá fontos megemlíteni azt is, hogy ezen a napon (és előtte hétvégén) nagy leárazások vannak az üzletekben, vagyis most érdemes beszerezni a hiányzó darabokat a ruhatárunkból. Én ezt tegnap meg is tettem (részben), szóval csak az ünneplés maradt hátra.

Az én host anyukámnak dolgoznia kellett ezen a napon is, csak apuka tudott itthon lenni. Ő reggel elvitte a kisebbik gyereket valamilyen parádéra. Úgy volt, hogy én és a nagyobbik gyerek is megyünk velük, de mivel reggel a nagyobbik gyerek cirkuszolt amiatt, hogy nem akarja megcsinálni az egyik háziját, itthon kellett maradnom vele. A háziját megcsinálta, utána meg játszottunk. Én nagyon szerettem volna elmenni a parádéra, ez lett volna az első amerikai parádé, amin részt veszek, de hát így alakult, nincs mit tenni. :-(
Helyette itthon Monopoly-ztam a gyerekkel, amíg meg nem láttunk egy hatalmas pókot a játszószobában. Én észre sem vettem, a gyerek mutatott rá. Persze egyből megállt bennem az ütő. Nagyon-nagyon utálom a pókokat. Kérdeztem a gyereket, hogy mit csináljunk. Azt mondta, hogy hoz egy szalvétát, rátesszük a pókot, és kivisszük a házból. Ja, mondom persze, vagy akár meg is ölhetnénk. De már hozta is a szalvétát, a pók meg hülye lett volna szépen rámászni a szalvétára, és megvárni, míg kivisszük a házból. Ehelyett mint a villám elkorcolt a játékkonyha mögé. Utána már hiába próbáltuk előkeríteni, sikerült jól elbújnia. Nekünk sem volt maradásunk, áttelepültünk a nappaliba játszani. Én továbbra is sötéten pillogtam a játszószoba felé, hátha már a nézésemmel kinyírom a pókot, de nem valószínű, hogy sikerült. :-D
Amikor apuka hazajött, mondtuk neki, hogy mi történt, illetve sietve hozzátettem, hogy az én fürdőszobámban is vendégeskedtek már kétszer is pókok (de persze nem élték túl), és azt mondta, hogy kihív majd valamilyen rovarölőket - vagy mi ennek a normális magyar neve. Addig meg együtt élünk a pókokkal...

Déltől délután négyig szabad voltam, aminek kifejezetten örültem. Maratoni skypeolásba kezdtem a családommal, és egyéb hasznos dolgokat csináltam. 4-től 6-ig ismét munkába álltam, de szerencsére nem történt semmi incidens ezúttal. Az esti fürdetés is simán ment, a vacsoráztatás meg már apuka dolga volt, nekem nem kellett ezzel foglalkozni.

A szülők este elmentek együtt vacsorázni az apuka egyik rokonával, így este 8-tól 10-ig ismét enyém a pálya. Épp most mentek el, amikor ezeket a sorokat írom. Hogy mit fogok csinálni este 10-ig még kérdéses, és az is, hogy hazaérnek-e a szülők 10-re. Őszintén szólva nagyon reménykedem benne. :-)

Összegezve tehát életem első (és talán utolsó?) Labor Day-ét Amerikában nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Elég sokat kellett dolgoznom, de szerencsére legalább jól telt a nap a gyerekekkel. Zöld nap. Remélem a továbbiak is azok lesznek. :-)    

Szeptember...

Szombaton reggel az iskolában kezdtem, mert miért is ne szeptember elsején kezdődjön az iskola... Már reggel azzal a gondolattal ébredtem, hogy szeptember elseje van, mehetek iskolába. Nem volt túl jó érzés...
A suliba relatíve könnyen odataláltam, és még parkolóhelyet is sikerült találnom. A suli épülete mögött van egy böszme nagy parkoló, de sajnos nem ingyenes, csak hétköznapokon a diákoknak, ezért fizetnem kellett...
Odasétáltam az iskolához, majd bementem az terembe, ahol az órám volt. Megismerkedtem a csoporttársaimmal. Összesen öten vagyunk a csoportban, mind az öten au pairek. Egy lány Kínából, egy Svájcból, egy Németországból, és egy Mexikóból. Nagyon tetszik ez az összetétel, bár tudom, hogy a véletlen műve, de olyan jó, hogy mivel mindannyiunknak más az anyanyelve, mindenkinek angolul kell beszélnie, hogy megértesse magát. A kínai lánynak a leggyengébb az angolja, nem is értem hogy került a csoportba, mert iszonyú lassan beszél, és ugyanilyen lassan érti is meg a dolgokat. De nagyon aranyos lány, őt is nagyon megkedveltem.
Az ebédszünetben mind az öten együtt mentünk el kajálni, sokat beszélgettünk, és azt hiszem, nagyon jó kis csapat ez. :-)
A német lánnyal azonos clusterbe tartozunk, vagyis nagyon közel lakunk egymáshoz. Ő és a svájci lány is ott voltak a szerdai cluster meetingen. Micsoda véletlen. :-) A német lányt én vittem haza a suli után, és ezentúl mindig együtt fogunk jönni-menni, mert nekem nem kell fizetnem a benzint, ő meg nem használhatja a család autóját, és a parkolási díjat mindig felezni fogjuk. Szóval mindenki jól jár. :-)
A tanárunk egy Jean-Pierre nevű amerikai pasi, akinek a családja Afrikából származik eredetileg, de ő már New Jersay-ben született. Nagyon jó fej tanár, sokat poénkodott.
Az órán konkrétan nem sok újat tanultam, a hirdetések volt a téma, amiről én elég sokat tanultam anno az egyetemen, szóval megvan a szakszókincsem ehhez, de összességében jó kis óra volt, csak kicsit hosszú.
Suli után hazavittem a német lányt, majd én is hazajöttem. Itthon skypoltam a családommal, majd mivel éreztem, hogy kezdek beteg lenni, és feltétlen gyógyszerre volt szükségem, elrobogtam a CVS-be venni ezt-azt. Elég nehéz kiigazodni ezeken a gyógyszereken, remélem sikerült jót kiválasztani. :-)
Miután hazajöttem, csak netezgéltem, semmi extrát nem csináltam. Este megvacsoráztam a hostszülőkkel, majd lejöttem a szobámba még egy kicsit netezni / tévézni / pihenni.

Vasárnap reggel sikerült elég sokáig aludnom. Miután felkeltem összekaptam magam, gyorsan beszéltem a családommal, megreggeliztem, majd indultam Bebéhez, hogy kezdetét vegye a csodás shoppingolós napunk. Vittem neki magyar palacsintát, ez volt a jutalma, amiért eljött velem vásárolni. :-)
11 órakor odaértem a házukhoz, majd indultunk is a Montgomery Mall-ba. Ez egy hatalmas pláza, és elég könnyű elveszni benne, de telis-tele van jobbnál-jobb üzletekkel. :-)
Vásárolgatás közben tartottunk egy gyors ebédszünetet, és ezúttal nem a McDonald's-ban ettünk, hanem a Panda Expressznél.

Ez egy kínai étterem isteni narancsos csirkével. Kicsit olyan karácsony íze volt a narancs miatt, de nagyon finom volt. Még szerencsesütit is kaptam - vagyis én majdnem nem, mert nekem elfelejtettek adni, de külön kértem.

A szerencsesütiben ez állt: 'Joyfulness will prolong your days' - vagyis a vidámság meghosszabbítja a napjaid. Kedves. :-)

Ebéd után még vásárolgattunk ezt-azt, majd hazafelé vettük az irányt. Először kiraktam otthon Bebét, majd én is hazajöttem a sok-sok szép új ruhámmal:

Igen-igen, beszereztem edzőruhát és cipőt is, hogy most már végre tényleg elkezdhessek edzeni kicsit. És vettem pár pulcsit is, így már garantáltan nem fagyok meg az ősszel-télen, nem kell aggódni értem. :-D