Orientáció, 3. nap

Ennek a napnak egyértelműen a New York City tour volt a fénypontja, de addig rengeteg mindent történt. Csupa-csupa unalmas dolog.
Reggel felkeltünk, egy gyors skypeolás után megreggeliztem, és már kezdődött is egy sohavégetnemérő előadás. Persze beiktattak kisebb szüneteket, de az semmire nem volt elég...
Délelőtt volt egy előadás általános dolgokról, és egy vöröskeresztes előadás, ami a délután folytatódott.
Az ebéd sült csirke volt, nem volt annyira rossz, bár szerintem nem volt eléggé átsütve...
Aztán délután folytatódtak az előadások, de valami hihetetlenül és elmondhatatlanul unalmas volt. Főleg a vöröskeresztes. Nagyon sok volt az idegen szó, és csupa olyan dolgokat mondtak el, amit a jogsihoz már meg kellett tanulnunk.
Az előadás 5.30-ig tartott, és csak utána indultunk el New Yorkba. Mindenki kapott egy kis kajacsomagot, amiben volt egy szendvics, és snack-s, és kaptunk innivalót is.
Ahogy vége lett az előadásnak, mint az őrültek mindenki elkezdett rohanni a buszokhoz. Képzelhetitek, hogy majdnem 300 lány megrohamozza a buszokat... Szörnyű volt. Azt nem is említve, hogy miután sikerült helyet találni, felszállt a buszra egy nő, aki az Au Pair in Americának dolgozik, és elkezdett mindenkivel üvöltözni, hogy nem figyelünk oda arra, amit mondanak nekünk, és hogy mi tuti nagyon rossz au pair-ek leszünk. Pedig mindent jól csináltunk, ez csak arra volt jó, hogy mindenki ideges legyen és kiábrándult Amerikából.... És még az eső is esett... (szerencsére később elállt).
A buszúton a magyar lánnyal utaztam együtt, sokat beszélgettünk, és nagyon jó volt, hogy ugyanazon a véleményen vagyunk erről az egészről.

A túra első állomása a Top of the Rock volt. Kb annyi időnk volt rá, hogy felmentünk, ellőttünk kb 20 képet, és már rohantunk is vissza a buszhoz. A látványt kiélvezni nem volt idő... Azért ízelítőnek:

A következő állomás a Times Squere volt. Nagyon nagy élmény volt ott lenni, csak ezzel is ugyanaz volt a gond: nem volt elég időnk rá. Mindössze 30 percünk! Ott volt egy csomó szuvenír árus, de csak lekaptam a polcról egy két apróságot, fizettem, és már rohantunk is a buszhoz.

A buszról láttuk a Grand Zero-t, és még pár híresebb épületet, de nagyon rossz volt, hogy nem tudtam fényképezni, mert kint sötét volt, és a buszról nem tudtam az amúgy sem valami jó gépemmel jó képeket csinálni.
Az utolsó állomás a Bryent Park volt, ahonnan láttuk a Szabadságszobrot (nagyon-nagyon-nagyon messziről) és New Yorkot kivilágítva. Minderre kb 10 percünk volt, és már indultunk is vissza a hotelba.

Kb éjjel fél 12-kor érkeztünk meg, mindenki rohant vissza a szobájába, csomagolni kellett, mert másnap mindennek becsomagolva kellett állni. Mindezt azért, hogy a bőröndünket a hotel személyzete vigye le a buszokhoz...
Szóval este rohantam fel én is a szobába, mert még hajat is akartam mosni, és az nekem eléggé időigényes. Meg egy pár képet a családommal is meg akartam osztani, mert tudtam, hogy másnap nem lesz rá időm, és hogy nagyon kíváncsiak rá.

Nagyon későn sikerült lefeküdni, és egyszerűen nem bírtam elaludni, olyan gyomoridegem volt a másnap miatt, amikor is találkozom a host family-vel. :-)

Orientáció, 2. nap

Ma reggel is sikerült elég korán felébredni, kb 5-kor már ébren voltam. Még mindig nem sikerült átállni, de reméljük rövidesen sikerülni fog. :-) Viszont az nagyon nagy előnye a koránkelésnek, hogy legalább nyugodtan tudtam skypeolni a családommal. Annyira jó volt beszélni velük, és külön szót érdemel, hogy odahívták a kiskutyánkat is a géphez, és amikor a nevén szólítottam, figyelt rám. Vagyis még emlékszik a hangomra! Annyira cuki, imádom. :-) Meg a családomat is. :-)

A reggeli elég jó volt, rántottát ettem, és gyümölcsöket. Volt választék megint bőven, szóval nem éhezem, nem kell izgulni értem. Habár tesómtól megkaptam, hogy látszik mennyire csak a hasamra gondolok, mert az előző bejegyzésembe sok képet tettem fel kajákról. Pedig csak meg akartam mutatni, hogy miket eszünk. Szóval nem vagyok beles. :-P

Reggeli után kezdődött az előadás Sandee-vel. Ő is egy őrült nő, nagyon vicces volt. Bár maga az előadás nem nyújtott sok új információt... Elhangzott a bűvös mondat: sose rázd meg a gyereket - azaz never shake the baby. Továbbá olyanokról volt szó, hogy nem szabad drogozni, alkoholizálni és megütni a gyereket.
Negyed egytől volt ebéd, mexikói kaja. Nekem nem nagyon nyerte el a tetszésem... Azért ettem belőle.
Ebéd után szieszta következett, ami egyenlő a skypolással jelen esetben. Végre nyugodtan beszélhettem a családom másik felével is. Annyira hiányzik mindenki otthonról!!!

Amikor felértem a szobánkba, egy óriási csomag fogadott a host családomtól:

A csomagban mindenféle édesség és gyümölcs van: M&M's, Snickers, Kitkat (a kedvencem!), valamilyen chips, almák és körte. Annyira kedves a családtól, hogy még csomagot is küldtek nekem! Egyáltalán nem számítottam rá, már attól végtelen boldog voltam, hogy befizettek a New York City városnézésre. És akkor még a csomag is... Nagyon örülök neki. :-)

14:30-tól folytatódott az előadás, ami rém unalmas volt. A nagy részére nem is bírtam odafigyelni. És ami a legrosszabb volt, hogy az egész este 7-ig tartott. Persze voltak kisebb szünetek, amikor sikerült új lányokat megismernem. Volt köztük egy ukrán egy dán, és egy thai lány. Nagyon aranyosak.
Megkaptuk az utazási információkat, hogy hogyan jutunk el a családjainkhoz csütörtökön. A vonatom 16:56-kor fog indulni és 21:42-re fog megérkezni Washingtonba. A család ott fog várni. Nagyon várom, hogy találkozzak velük, és kicsit ideges is vagyok miatta. De azt gondolom, hogy ez normális. :-)

Az előadás után egyből mentünk vacsorázni, pizzát ettünk, és nagyon finom volt!

A kép nem sikerült a legjobban, de bőven elég nagy adag volt, jól laktam vele.

Vacsora után, ahogy felértem a szobába, már csörgött is a telefon, host anyuka hívott, hogy érdeklődjön felőlem. Elbeszélgettem vele kicsit, jó volt hallani, hogy mennyire várnak engem. Beszéltem pár szót a kisebbik kisfiúval is, nagyon aranyos volt ő is.Csak miattam megtanultak egy-két magyar szót, és mondta is nekem boldogan, hogy "szia" és hogy "hogy vagy". Annyira jól esik, hogy még erre is gondolnak!

A szobatársaim most elmentek a Target nevű plázába. Én úgy döntöttem nem megyek velük, egyrészt mert nagyon fáradt vagyok, másrészt mert nem akarok pénzt költeni, majd csak holnap New York-ban. :-))))

És akkor a végére egy-két észrevétel:
A légkondi egyszerűen szörnyű! A terem, ahol az előadások vannak borzasztó hideg. Ma is pulcsiban és farmerban ültem végig, és még így is nagyon fáztam. Nagyon jól esett, amikor az egyik szünetben sikerült hozzájutni egy kis forró teához! Azért ez elég furcsa augusztus közepén, és kint egyébként is jó idő volt, csak bent volt télies hőmérséklet.
A víz nagyon-nagyon rossz ízű. Olyan mintha egy uszodában lennék. Nagyon klóros az ivóvíz, de az a víz is, amiben fürdünk. Szinte minden étkezésnél lehet kólát is inni - én azt eleve nem nagyon iszok - de nem tudom, hogy melyik az ártalmasabb, a kóla vagy a klóros víz? 
Rengeteg a német lány és szinte csak németül hajlandóak megszólalni! Azt hiszem ezt már előző nap is említettem, de egyszerűen nem bírom megérteni őket. Az én egyik szobatársam is magyar, és mégsem magyarul beszélgetünk.

Szobatársakkal

Azt hiszem más egyelőre nincs. Holnap irány New York!!! Már nagyon várom! :-)  

Orientáció, 1. nap

Reggel nagyon korán felébredtünk, már 4 óra körül ébren voltam, de amúgy sem tudtam mélyen elaludni. Azért nagyon furcsa ez, mert reggel 6-kor otthon már dél van. Sosem tudtam délig aludni, még akkor sem, amikor egész éjjel bulizni voltam. Nehéz lesz az átállás...
Reggel sikerült picit beszélnem az otthoniakkal, és majdnem elsírtam magam, mert annyira nagyon hiányoznak máris! De azt hiszem ez normális. :-)

Reggel 7-kor már lenn voltunk az étteremben, és megreggeliztünk. Volt választék bőven:

Sikerült jól belakmározni. Utána még volt szabadidőnk, amíg el nem kezdődött az autóvezetői tanfolyam, így elmentünk, hogy életünkben először sétáljunk egyet Amerikában. (Mandy, a magyar lány és én).

Tettünk egy kisebb kört, majd visszamentünk a hotelba, és elkezdődött a tanfolyam. Az előadó nő, Denna nagyon vicces volt, baromi jó előadó, talán kicsit őrült is, de legalább nem unatkoztunk. Azért én azt gondolom, hogy sok hasznos információt megtudtam a vezetésről Amerikában.
Volt egy órás ebédszünetünk. Az ebéd ez volt:

Hamburger... De olyan rossz, amilyet még életemben nem ettem, és mint kiderült, nem csak nekem volt ez a véleményem...
Ebéd után folytatódott a tanfolyam, de arra már annyira elálmosodtam, hogy nem nagyon tudtam figyelni. Alig vártam, hogy vége legyen. Utána ellenőrizték az útlevelünket, hogy biztosan megvan-e benne minden pecsét, ami kell, kaptunk pólót, és mehettünk végre dolgunkra. A baj csak az volt ezzel, hogy ez olyan 5 óra körül volt. Vagyis a családommal már nem tudtam beszélni. :-(
Egy csomóan összegyűltünk lányok, és elmentünk a közeli plázába, mert mindenképp kellett vennem konnektor átalakítót. Ezt be is szereztem sikeresen.

Közben összeálltam egy bandával, az egyikőjük, Ann-Kathrin mellettem ült a vezető előadáson, a másik lánnyal, Isabellel együtt utaztunk Frankfurttól. Ott volt még egy cseh lány, Michael, és még egy német lány, akinek nem tudom a nevét. nagyon jól elbeszélgettünk, jó volt, hogy a németek végre nem németül beszéltek. Mert igen, ez itt a legnagyobb probléma, hogy rengeteg német lány van, és ők kizárólag németül hajlandóak beszélni, akkor is ha van ott velük nem német is. És a mai napon még több német érkezett. A németek meghódítják Amerikát! :-D
A lényeg, hogy ezek a lányok nagyon szimpatikusak, jól elvoltam velük. Még együtt is mentünk vacsorázni. Én csak salátát ettem:

Még ezt sem bírtam megenni, mert az az öntet a salátán nagyon rossz volt...

Írt ma host családom is, érdeklődtek hogy vagyok, és írta anyuka, hogy már kétszer is hívta a hotelt, de nem voltam elérhető, mert szeretett volna beszélni velem. Talán majd holnap. A gyerekek is írtak, hogy nagyon várják már, hogy találkozzunk. Én is várom. :-)

Még pár szót az angolról: ugye egész nap azt kell használni, ami baromi fárasztó. A magyar lánnyal sem nagyon beszélünk magyarul. Ez persze jó, mert ezért vagyok itt, csak azért még mindig csuklóból magyarul szólalnék (és szólalok is időnként) meg. De biztos rövidesen átállok majd.
 
Most itt este 9 óra van, nagyon fáradt vagyok, remélem ma este tudok majd aludni. A szobatársain elmentek edzőterembe, én itt maradtam, hogy megírjam az újabb bejegyzésem, elküldjek egy rakás emailt, és egyéb dolgokat intézzek. Jó egy kicsit nyugalomban lenni. Hosszú lesz a holnapi nap is...

Utazás Amerikába

Augusztus 12-én 11 órakor elhagytam kis hazánkat, és 12:15-kor landoltam Frankfurtban. A búcsúzásról és az előzményekről nem írnék, mert nagyon szörnyű volt az elválás.
Frankfurtig az ablak mellett ültem, de nem kellett volna. Borzasztóan liftezett a gyomrom fel- és leszálláskor, és baromira szédültem, amikor kinéztem az ablakon. Egy pár ült mellettem, és a pasi baromira félt a repüléstől, végig olyan mély levegőket vett, és annyira rázta a lábát, hogy biztos voltam benne, hogy itt fog meghalni. De szerencsére nem. :-)

 A gépünk Frankfurtig

 Egy utolsó pillantás Budapestre

 A felsők felett

 Repülős kaja

 Frankfurt

Frankfurtban jól elvoltunk az útitársammal, kicsit még internetezni is tudtam. Örültem neki nagyon. Na meg a laptopomat is tudtam tölteni kicsit, így tovább bírta az aksija. A New York-i gépbe való beszállás előtt nem sokkal találkoztunk a reptéren egy német lánnyal is, ő is velünk utazott. Őt Isabell-nek hívják, nagyon kedves, el is beszélgettünk vele elég jól. :-)
A New Yorki út baromi hosszú volt, azt hittem sosem érkezünk meg. Aludni nem nagyon tudtam, mert amikor sikerült volna elaludni, a mellettem ülő pasi miatt mindig felébredtem. A kaja nem volt rossz a gépen, kaptunk snacket (sósperecet), sült csirkét krumplival, tonhalat, meggyes piskótát, és pizzaszeletet. Szóval nem éheztem. Az viszont nagyon nagy csalódás volt, hogy a gépen nem volt minden ülésnek külön kis monitora, hanem középen volt több nagyobb. Ez annyira nem tetszett, de egyébként rendben volt az út.
Ahogy megláttam New Yorkot felülről, egyből mosolyogtam, nem csak mert megérkeztünk végre, hanem mert mégis csak nagy dolog ide eljutni. Aztán az örömöm addig tartott, amíg el nem jutottunk a bevándorlási hivatalhoz, ahol borzasztó bunkó emberek dolgoznak... Kiderült, hogy valami papírt nem töltöttünk ki, de nem is mondta senki, hogy azt nekünk ki kellene. Aztán feltettek pár kérdést, lepecsételték a papírokat, és már mehettünk is. Nem tudom miért kell bunkónak lenni az emberrel, mindenesetre nagyon rosszul esett, hogy ez volt az első tapasztalatom Amerikával.

New York, reptér

A reptéren várt minket egy nő az ügynökségtől, aztán megérkezett értünk az autó, és elindultunk első utunkra Amerikában. A sofőr vezetési stílusa borzalmas volt, időnként azt hittem ott halunk meg. Nagyon nagy volt a forgalom, és össze-vissza cikázott az autók között. Egyszer be is fékezett akkorát, hogy majdnem előreestünk. Aztán megérkeztünk a hotelhez, kipakoltunk, becsekkoltunk. A magyar lánnyal, akivel együtt utaztunk egy szobába kerültünk, a harmadik szobatársunk egy holland lány, Mandy-nek hívják. Nagyon kedves és aranyos ő is.
Fél 10 körül érkeztünk meg a hotelba, még tartottak egy gyors eligazítást, aztán jöhettünk is aludni. A szobában Mandy már aludt, de persze felébredt ránk, mert a csomagjainkról le kellett szedni a nejlont, és az nagyon hangos volt. Gyorsan lezuhanyoztunk, váltottunk pár szót és mentünk aludni. Rám is fért a pihenés 24 óra talpon levés után, de aludni nem nagyon tudtam... Remélem hamarosan sikerül kipihenni magam, mert elég rossz így a nap közepén majdnem elaludni....
 

Ready to go

Ígéretemhez híven még egy utolsó bejegyzéssel jelentkezem itthonról. Igaz, még 2 napom hátra van indulásig, de később már nem lesz időm megírni, és még ha lenne sem ezzel szeretném tölteni. Kizárólag a családommal és a csomagolással szeretnék foglalkozni - szerintem érthető okokból. :-)

Ez az utolsó hét a búcsúzás, a készülődés, az utolsó nagy bevásárlás, az utolsó találkozások, az utolsó nagy kajálások hete. Már hétfőn és kedden letudtam a barátoktól való búcsúzást. Szomorú és könnyes búcsúk voltak ezek, és a neheze, sőt, talán a legnehezebb - a családtól való búcsúzás még hátra van. Pedig mindenkinek azt mondom, hogy nem a világ végére megyek, és haza fogok jönni. Szóval fel a fejjel, mert Amerika nincs is olyan messze, és bizony haza fogok jönni! :-)
Anyukám is mindent megtesz, hogy kellőképpen könnyes legyen a búcsúm, és arról is gondoskodik, hogy idejében be legyen pakolva minden a bőröndömbe. Minden nap megkérdezi, hogy elkezdtem-e már csomagolni, és hogy izgulok-e már. Ez csak azért vicces, mert ő sokkal jobban izgul, mint én. De hát ez az anyák dolga, nem? :-)
Visszatérve az izgulásra - mindenkinek ez az első kérdése, hogy 'izgulsz már?', és hogy itt is választ adjak: nem, még mindig nem izgulok. Valószínűleg azért, mert még mindig képtelen vagyok felfogni ez az egészet. Ez a legjobb szó, amit mondani tudok az érzéseimmel kapcsolatban: felfoghatatlan. Azért abban biztos vagyok, hogy szombat éjjel már nem fogok tudni aludni, és akkor már el fog kezdődni a jól ismert gyomorgörcs, mert ÚRISTEN, MEGYEK AMERIKÁBA!!!! De még nem, még csak péntek délelőtt van. Az utazásra az emlékeztet, hogy a ruháim ki vannak már készítve, csomagolásra készen, szedem összefelé azokat a dolgokat, amiket mindenképp el akarok vinni magammal, és a konyhában anyukámék napok óta csupa olyan ételt főznek, amik a kedvenceim, és borzasztóan fognak hiányozni.

Minden kedves barátom és ismerősöm megígérteti velem, hogy sok fotót készítek majd, és biztosítanak róla, hogy milyen jó lesz nekem, és azért kicsit irigyek is. Jól esnek a kedves szavak, de ne irigyeljetek, mert higgyétek el, én nagyon keményen megdolgoztam azért, hogy idáig eljussak, és ha nekem sikerült, akkor nektek is sikerülhet, ha szeretnétek! :-)

Ezen a héten host anyuka szinte minden nap küldött nekem levelet, és szinte mindegyikben leírta, hogy mennyire várnak már, és nagyon készülnek az érkezésemre. A jelenlegi au pairrel is váltottam több email-t is, és ő is hihetetlenül kedves és segítőkész, és nagyon jól esik, hogy mindenki ennyire vár már. :-)

Zárásként nem is tudom mit mondhatnék mást, mint hogy borzasztóan fog hiányozni minden a megszokott kis környezetemből, és ígérem, hogy megpróbálom kihozni magamból és az au pair évemből a legjobbat!

Repülési adatok

Ma végre megkaptam a repülési adatokat, így már biztosan tudom, hogy vasárnap 11 órakor fogok indulni Magyarországról, Frankfurtban kell átszállnom röpke 4 óra 20 perc csövezés után, és 19:50-kor fogok megérkezni New York-ba a Kennedy reptérre.

Csekkoltam a Lufthansa honlapját, és kiderült, hogy Budapesttől Frankfurtig Airbus A320-szal, Frankfurttól New Yorkig pedig Boeing 747-essel fogok utazni. Yeah! :-)

Az utazás időtartama 14 óra 50 perc lesz. Lehet el fogom unni az életemet... :-D

Célegyenesben

Már egy ideje nem jelentkeztem új bejegyzéssel, aminek pusztán annyi az oka, hogy nem volt miről írnom. Egy-két apróság történt csak, amiről gondoltam most összehozok egy bejegyzést, mert ezen túl nagy valószínűséggel már csak egyszer fogok jelentkezni itthonról, a kiutazásom előtt.

Akkor lássuk mik történtek:
Lefixáltam a családdal, hogy részt veszek az autóvezetői tanfolyamon az orientáción. Ez azt jelenti, hogy egy nappal korábban, augusztus 12-én fogok utazni. Ennek persze megvan a jó és a rossz oldala is, de azt gondolom, hogy jól döntöttem, már csak azért is, mert így biztosan együtt fogunk utazni a másik magyar lánnyal.

A család egy hetet töltött a tengerparton nyaralásképpen, ahol sikeresen beszereztek két "kisállatot". Valahogy így néznek ki:

(forrás: google)

Igen, szerintem is elég bizarr lesz kér remete rákkal együtt élni, de elvileg nekem hozzájuk sem kell érnem, ha én nem akarom. Anyuka sem volt odáig az örömtől, de a gyerekek mindenáron macskát akartak, és anyuka közölte velük, hogy ha képesek a két minirákról gondoskodni, akkor talán meggondolja a macskakérdést. Hát majd meglátjuk mi sül ki belőle, én jól kijövök az állatokkal, bár rákokhoz még nem volt szerencsém. :-)

A nagyobbik kisfiúnak már jó előre, szeptember 18-ra be van tervezve egy mandulaműtét, ami azt jelenti, hogy azon a héten végig dolgoznom kell majd, mert a gyerek nem fog iskolába menni. Remélhetőleg jól elleszünk majd együtt, addigra már meg is fog szokni engem, szóval szerintem nem lesz gond.

Anyukának új munkahelye lesz, ugyanott csak másik részlegen, de nagyon kedves, mert megpróbálja elintézni, hogy augusztus 17-én (érkezésem másnapján) otthon maradhasson velem, hogy mindent megmutasson nekem. Az első ott töltött hetemen együtt leszek a jelenlegi au pairrel, ami elvileg szintén nagy segítség lesz, mert ő is meg tud majd mutatni nekem mindent.

A jelenlegi au pairrel is váltottam pár email-t az elmúlt időszakban. Érdeklődtem, hogy van-e valami kívánsága, amit magammal vihetnék Magyarországról neki, de azt mondta nincs semmi. Azért egy kis milka csokit biztosan viszek neki is, bár a magyar milka csoki köztudottan nincs olyan finom, mint a német, de biztosan örülne neki. Megkérdeztem azt is, hogy mi a terve az utazós hónapjára, és írta, hogy semmi, megy haza, mert a legjobb barátnője már hazament, a családja nem megy ki hozzá, és különben is ő már nagyon szeretne hazamenni, mert nagyon hiányzik neki a családja és az otthoni barátai. Én nem akarok elhamarkodott kijelentéseket tenni, de azért ha lesz rá lehetőségem, én biztosan kihasználom még azt a kis időt utazgatni. De hát mindenkinek mások a vágyai, álmai, ezt el kell fogadni.
Egy dolgon viszont nagyon meglepődtem: be akartam jelölni facebookon, de írta, hogy már nincs fenn... Na hogy arra mi késztetheti az embert, hogy onnan törölje magát, nem értem. Nem azért mert én függő vagyok, mert nem vagyok, csak épp szerintem ott lehet a legegyszerűbben tartani a kapcsolatot az ismerőseinkkel. Mindegy is, gondolom azért majd időnként fogunk egy-két emailt váltani.

Kaptam egy email-t, hogy a clusterünknek ismét új a területi képviselője. Igen gyorsan váltogatják egymást, mert az előző júniustól volt szolgálatban, a legújabb pedig augusztustól. Hátha ő tovább bírja majd. :-) Kaptam tőle külön is emailt, és felvett a külön kis csoportba, ahol elvileg csak a mi clusterünk van, és onnan tudunk majd informálódni a találkozókról. Augusztus 29-én lesz is egy childcare workshop, ami nem tudom, hogy mi akar lenni, de a családom szerint jó móka, szóval biztosan részt veszek majd rajta.

A repülőjegyemet még mindig nem kaptam meg, pedig pontosan mához egy hétre utazom. Írtak egy levelet Londonból, hogy ne aggódjak, az amerikai utazási iroda még dolgozik a részleteken. Ugyanakkor így egy héttel utazás előtt én is szeretném már tudni, hogy pontosan mikor is hagyom el kis hazámat és a családomat, szóval jó lenne ha összekapnák magukat, és hétfőn elküldenék a jegyem.

És végül még az ajándékvásárlásról pár szót: nagyon jól haladok vele, már nagyon sok mindent beszereztem, egy-két dolog hiányzik csak. Nem is olyan egyszerű két olyan gyereknek és a szülőknek ajándékot venni, akiket még nem ismersz igazán, de mindenképp vinned kell valamit - lehetőleg olyat, aminek örülnek is. Ha megleszek mindennel, még írok majd erről, hogy kinek mit sikerült beszereznem.

A jövőhéten még jelentkezem egy beszámolóval, addig is nagyon sok találkozó és elintéznivaló vár még rám. :-)