2012. október 21., vasárnap

Utoljára együtt és Great Falls

Tudom-tudom, ismét nagyon hosszúnak tűnik a bejegyzésem, de ígérem, hogy ez most nem lesz unalmas, mert nagyon-nagyon sok képet szúrtam be. Ismét szuper hétvégén vagyok túl, remélem élvezni fogjátok a beszámolómat. :-)

Utoljára együtt a sulis osztálytársaimmal... Erről szólt a szombati nap. Már reggel a lányok a kocsimban nagyon szótlanok voltak, mindenki el volt keseredve amiatt, hogy ez az utolsó alkalom, amikor együtt megyünk suliba, és együtt üljük végig azt a 4 és fél órát. Na meg egy kicsit azért is szomorúak voltunk, mert meg kellett írnunk a záró tesztet, és persze nem tanultunk rá. Bár az ismét könnyen teljesíthető volt.
Suli után mind a heten elmentünk a sulihoz közeli egyik étterembe. Ez amolyan megünneplése volt annak, hogy sikeresen teljesítettük a 8 hetes kurzust. Mert bizony 8 hét volt, és iszonyat gyorsan eltelt. Biztos ezt fogom érezni majd az au pair évem végén is. :-) Ha élvezettel csinálunk valamit, akkor az idő is sokkal gyorsabban telik. :-)

Pillanatkép a suliból

Az étteremben szinte mindannyian burgert ettünk, mert a pincérnő azt ajánlotta. Evés közben jót beszélgettgünk, majd ki-ki útjára indult.

 Carolina (Kolumbia), Chouqun (Kína) és Shakira (Svájc)
 Dulce (mexikó), Én, Daria (Németország) és Sara (Spanyolország)
 Burger menü
Utoljára együtt a csapat

Én a spanyol, a német és a kolumbiai lánnyal elmentem egy Krispy Kreme (LINK) nevű helyre, de mivel sikerült tilosban parkolni (és forgalommal szemben), így a spanyol lány csak beszaladt egy óriás doboz fánkért, amit aztán szépen kiosztott nekünk. Mivel én vezettem, én csak itthon tudtam megkóstolni, de nagyon finom volt. Persze anyukám fánkját nem múlja felül, de nem volt rossz, na. :-D


Aztán hazavittem a lányokat, és megbeszéltük, hogy este átmegyünk filmet nézni a német lányhoz. Ezt kb az utolsó pillanatban lemondta, de így is el kellett mennem a spanyol lányhoz, mert a kocsimban felejtette a kulcsait, és azt visszaadtam neki.
Aztán este még nagy üzenetváltásokba kezdtünk Bebével, hogy megszervezzük a vasárnapot. Két üzenet között sikerült lefejelnem az egyik szekrényem sarkát, és nem mondom, hogy nem láttam csillagokat utána, és nem akartam kiabálni, majd sírni, de már jól vagyok. Én, és a szarvam a homlokomon. :-D Na jó, azért annyira nem durva, de tényleg nőtt egy púpom. :-D


A vasárnap - mint általában - ismét csodálatosan telt. Nagyon eseménydús nap volt, szóval lássunk neki a beszámolónak. :-D
Reggel felköszöntöttem anyukámat, mert ugyan nem most volt még a szülinapja, de hétvégére hazament a család, és most volt a közös ünneplés. Jó volt egy kicsit ilyen messziről is a részese lenni az ünneplésnek. :-) Nagy-nagy szerencsémre az ajándékok is időben megérkeztek, amiket küldtem a családnak, így az ajándékbontás sem maradt el. :-)
Skypeolás után összekaptam magam, és már indultam is volna itthonról,  de Bebe küldte a lesújtó hírt, hogy ELTŰNT A PILÓTAKEKSZE, amit velem együtt kívánt elfogyasztani, így kétszer is meggondoltam, hogy egyáltalán útra keljek-e. :-D Na jó, csak hülyéskedek, de a pilótakeksz tényleg eltűnt. Bebével közösen arra a megállapodása jutottunk, hogy valószínűleg a zombik vitték el, és falták fel mindet. Csak aztán nehogy rákapjanak... :-D
Szóval csak elindultam itthonról, hogy felvegyem Bebét. Egy ici-picit késtem, de nemigen vette zokon. :-) Még gyorsan elszaladtunk a közeli Safeway-be (bevásárlóközpont), hogy vegyünk magunknak elemózsiát, Bebe megkukkolta, hogy a kedvenc bankos fiúja éppen dolgozik-e (a válasz talán az ő blogjából kiderül :-D), majd indultunk a Bethesda Great Falls-hoz, hogy túrázzunk egy nagyot.







Na és akkor a túráról szóló képes beszámoló ezen pontján megállnék egy kicsit, hogy beszámoljak az UNDI-FÁNK történetéről. Még a szombati napról szóló részben mutattam Nektek egy képet a Krispy fánkokról. Mivel azokat képtelen voltam megenni szombaton, gondoltam elviszem magammal vasárnap a túrára, mert tudtam, hogy Bebe is odáig van a Krispy-fánkokért. Persze a fánkozás előtt megettük az elemózsiánkat (sajtos stangli amerikai módra), majd következtek a fánkok. Na de miért undi? Hát mert szegények totál összeolvadtak a táskámban, így tényleg nagyon undin néztek ki. De nem gond, megettük így is nagy boldogan:









Ennyit az undi-fánkokról. :-D
A piknik után folytattuk a túránkat:
















Na és ez a túránk vége. Megmásztuk a hegy tetejét, csodásan szép volt a kilátás, nagyon jól éreztük magunkat, és rengeteget nevettünk. :-)

A túra után hazamentünk hozzánk, hogy gyorsan átöltözzek. A host családom épp itthon volt, így gyorsan be is mutattam nekik Bebét, majd kaptunk egy-egy isteni finom cupcake-et. Azt betoltuk, majd rá a régebbről megspórolt Sport szeletemet, átöltöztem, és már indultunk is a Montgomery Mall-ba. 
Ott vettünk ezt-azt, én nem lőném le, hogy pontosan mit is vettem, mert a halloween kosztümöm része, de nagyon-nagyon cuki. :-) Majd meglátjátok a halloween-os bejegyzésemben. :-)
Shoppingolás után még enni akartunk egy frozen yoghurtot, de a plázában már bezárt akkorra, így elmentünk a Bethesda belvárosában lévőbe. Egyébként is az a kedvenc helyünk - már csak a csodás lámpák miatt is. :-D
Igen, fagyi is volt alatta... bár nem sok... :-D

A fro-yo után hazavittem Bebét, és egész hazaúton azt beszélgettük, hogy egyáltalán nincs kedvünk megírni a blogbejegyzést a mai napról, de csak meg kéne, mert később már el is felejtjük a dolgokat, és csak még inkább nem lesz kedvünk hozzá. Aztán Bebe megígérte, hogy ő megírja, amint hazaért - még én sem tudom betartotta-e az ígéretét. Amint látjátok, én megírtam. :-) Szóval ahogy hazajöttem, beszélgettem egy kicsit a host családommal, majd lejöttem blogbejegyzést írni. :-)

Remélem élveztétek a beszámolómat, én igyekeztem jól megírni, és jó sok képpel gazdagítani. Nagyon jól éreztem magam Bebével, nagyon-nagyon sokat nevettünk együtt (talán még hasizomlázam is lesz holnap?), és nagyon nincs kedvünk hétfőn dolgozni. De egy újabb hét kezdődik, amely ismét nagyon gyorsan el fog telni, és ismét jön a fantasztikus hétvége. :-)

9 megjegyzés:

  1. Szia! Lelkes olvasód vagyok már a kezdetektől fogva. Úgy adódott, hogy eljutok Amerikába. Október 26-án 19:50-kor landolok Baltimore Washingtone-ban. Nincs kedved találkozni velem? Lesz 18 órám utána indulok tovább New Yorkba.

    Nagyon szuper lenne!

    Puszi
    Petra

    VálaszTörlés
  2. P.S.: Viszek neked egy csomó magyar édességet ha ráérsz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Petra!
      Köszönöm, hogy olvasod a blogom! :)
      Na már most az ideutazásoddal kapcsolatban több kérdés is felmerült bennem, szóval légyszi írj egy privát emailt, és megbeszéljük a dolgokat. Elvileg én este 7-ig dolgozom pénteken, szóval nem lehetetlen a találkozás. :)
      Puszi

      Törlés
  3. megadod a skype-odat vagy az email címed? :)

    VálaszTörlés
  4. Itt az email címem: petrus0015@gmail.com vagy ha van vezetékes telója a családnak,akkor azt innen fel tudom hívni ingyen :)

    By the way én is aupair voltam 1,5 évig :) szerintem tök fun az egész!

    Petra

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó így együtt látni Téged és Bebét. :) Szuper hely ez a Great Falls. Azért én is megettem volna azt a fánkot. :P További szép hetet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, talán a képek nem adják vissza eléggé, mennyire undik voltak azok a bizonyos fánkok, de nagyon finom volt így is. :)

      Törlés