2012. október 1., hétfő

Georgetown, Glen Echo, Great Falls

Figyelem! Nem kell megijedni a terjedelemtől, mert képekben nagyon gazdag bejegyzés következik. :-)

Szombaton (szept. 30.) ismét korán kellett kelnem, mert iskolába kellett mennem. Azon túl, hogy suli volt, még tesztet is írtunk, amire én konkrétan semmit nem tanultam, de így utólag nem is bánom. Bár eredményt még nem tudok, az biztos, hogy nem sikerült rosszul. Suli után a spanyol és a mexikói lánnyal elindultunk a Georgetown University-re, hogy kicsit körülnézzünk. Én ezen a héten már ugyan voltam ott, de az este volt, és az egészből nem sokat láttam. Az egész parkolóhely kereséssel indult, de kb. képtelenség volt a közelben parkolóhelyet találni, így kissé távolabb, egy mélygarázsban álltunk meg közel a folyóparthoz. De semmi gond nem volt, fiatalok vagyunk, tudunk mi gyalogolni. :-) Elsétáltunk az egyetemre. Útközben megálltunk egy szuvenír árusnál, de minden nevetségesen drága volt, így nem vettünk semmit. Még nem tudom hol fogom beszerezni a Georgtown-os pólómat vagy pulóveremet, de garantáltan be fogom valahonnan. :-)
Séta közben lőttem pár képet:
 Tipikus Georgetown-i házak



 Az egyetem főépülete



Az egyetemen éppen egy focimeccs kezdődött, amire a spanyol lány nagyon szeretett volna beülni, de már az összes jegy elkelt. De pont láttuk a GU csapatának a bevonulását testközelből.

 
Az egyetem után visszasétáltunk a folyópartra. Az út közben készült képeket pedig itt láthatjátok:


 Miss Mexikóval
 Spanyol és mexikói lányokkal Georgetownban

 Martin's Tavern, az étterem, ahol John F. Kennedy megkérte Jackie kezét


A Potomac-folyó

A folyóparton próbáltunk megtalálni egy éttermet, amit még előző nap anyuka ajánlott nekem, de nem ment valami egyszerűen. Mikor odaértünk és bementünk az étterembe, egy árva lélek sem volt ott, csak 1-2 pincér. Na már pedig ha egy étterem üres, az azt jelenti, hogy vagy nagyon nem jó hely, vagy nagyon drága. Így szépen sarkon is fordultunk, és elmentünk egy másik étterembe, ahol nagyon baráti áron tudtunk enni nagyon finom kaját. Legalábbis én jól laktam. :-)
 Sokkal finomabb volt, mint ahogyan kinéz :-)
A kajálás után elvittem a lányokat a közeli metróállomásra, majd célba vettem a Giant-et, és bevásároltam magamnak pár dolgot, amikből kezdek kifogyni. Ezután hazajöttem, és 3 csomag várt itthon, mindhárom a tabletemhez rendelt kis felszerelés volt: tok, képernyővédő fólia és fülhallgató. Végre teljes a készlet. :-) 

Vasárnap délelőtt munkával kezdtem a napot, elvittem a nagyobbik gyerekem az egyik osztálytársa házához a héber iskolából. Ott voltunk kb egy órát, a gyerekek játszottak, én unatkoztam egy sort, illetve sms maratont tartottam, hogy fixáljam a délutáni eseményeket, majd hazaindultunk a gyerekkel. Miután hazaértem, gyorsan készítettem magamnak egy szendvicset, megvártam míg anyuka hazaért, majd útnak indultam a bankba elintézni ezt-azt, majd a Glen Echo Parkba, ahol Judy-val (német) találkoztam. A parkban 'Then and wow' fesztivál volt, de nem éppen mi voltunk a célközönség, így csak tettünk egy kört, leültünk megkajálni és már indultunk is tovább.




A következő állomás a Bethesda Great Falls volt. Túráztunk egy sort, millió képet készítettünk, és eldöntöttük, hogy ide még feltétlen vissza kell jönnünk egy egész napos túrára megfelelő túraruhában és piknik kosárral. :-) Nagyon-nagyon szép hely, bár ezt ti is láthatjátok a képeken:













Ne ezen képek után mondja valaki, hogy nem én lakok a legszuperebb helyen. Ez a hely csak 15 percre van a házunktól.  Imádom! :-)

A Great Falls után még elmentünk Bethesda belvárosába egy frozen yogurt-ra, illetve ha már ott voltunk, akkor egy originál Georgetown Cupcake-ra is. (Nem tudom otthon mennyire ismert a DC Cupcakes ((LINK)) reality show, na ez ugyanaz a hely.) Én nem helyben fogyasztottam el az enyémet, hanem vettem kettőt, és itthon anyukával ettem meg miután a gyerekek lefeküdtek aludni. Anyuka is nagyon örült, de tudtam is, hogy örülni fog, mert ő is imádja a csokit, és tudtam milyen kimerült megint, szóval jót tett neki a csokibomba (meg nekem is :-) ).



 
Közben persze jót beszélgettünk ismét, sokat nevettünk is, szóval ez egy fantasztikusan hiper-szuper kalóriában gazdag nap volt. :-)

Remélem megfelelően illusztráltam, hogy milyen szuper hétvégén vagyok túl. Most nagyon túlteng bennem a boldogság, nagyon azt érzem, hogy a lehető legjobb helyen vagyok, és totálisan fel vagyok töltődve. Jó lenne konzerválni ezt az állapotot. :-) 

2 megjegyzés:

  1. Bár nem sűrűn kommentelek, de mindig olvaslak. Úgy szeretem a blogod, és annyira tetszik, hogy ilyen szuper host családod van. :) Szóval minden tetszik. :) Továbbra is érezd magad jól! Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Évi!
      Nagyon köszönöm a kommented, és nagyon örülök hogy szereted a blogom. :) Igyekszem jól érezni magam, és élni a lehetőségekkel. :)
      Puszi!

      Törlés