Holiday in Beach Haven (part 1.)

Kedves Olvasók,
Ahogy ígértem, itt a sok-sok óceán partos fotóval (is) teletűzdelt bejegyzés. Készítettem Nektek sok-sok szép képet, hogy Ti is élvezhessétek egy kicsit a látványt, amiben nekem van részem nap mint nap. :-)

Beach Haven-i kis utcácska. Az utca végén az óceánpart van. :-)

Pincher (hermit crab) azt kapta szülinapjára, hogy életemben először a kezembe fogtam :-D

Happy Birthday Pincher! :D

Mini Golf pálya - részlet. Bűbájos :-D

Ezért nem megyek bele az öböl vizébe. Ez itt egy döglött rák.

Gyönyörű naplemente, a tetőről élvezve a látványt :-)

Menő 'integető fagylalt' tetkó. A kedvenc fagyizónk a Skipper Dipper, és annak a logója van a tetkón. Apukának és a gyerekeknek is van, természetesen én sem maradhattam ki. :-D

Valószínűleg jövök majd még egy ilyen kevés szöveg-sok kép bejegyzéssel hamarosan. Addig is sok puszit küldök Long Island-ről! :-)
Csilla

Indul a mandula

Nem, még nem a 3 hetes utazós hónapom kezdődik, csak családi vakációra megyünk a host family-vel, és még csak nem is új helyre, hanem Long Islandre, ahol már egy napot eltöltöttem május legvégén. Az arról a napról szóló bejegyzésem ITT olvashatjátok.

Szóval pénteken este indulunk a nagy útra, és majd csak augusztus 3-án este fogunk hazajönni. Vagyis ez egy teljes hét. Egy teljes hét a gyerekekkel az óceánparton, ahol víz van, és túl sok nap, és megfulladhatnak, vagy napszúrást kaphatnak a gyerekek, vagy akár egy-egy kiéhezett, nagyon jó erőben lévő, vacsorára vadászó sirály is felkaphatja őket, vagy... vagy... vagy...

Nyugalom Csilla, nyugalom, nem lesz bajuk a gyerekeknek, főleg akkor nem, amikor a te felelősségedre vannak bízva. Legalábbis ezt mantrázom magamnak, hátha sikerül is elhinnem. Mekkora szívás lenne már, ha éppen most történne valami, amikor már csak 3 hetem van hátra az egész au pairkedős mókából? Igazi tü-tü-tűű helyzet lenne. :-D

Oké, sikerült egy kis nyugalmat erőltetnem magamra, és összeszedni a gondolataimat...

Te jó ég, nem is 3 hetem van hátra, hanem kettő! KETTŐ!! Úristen, ezer meg egy dolgot kellene még elintéznem, úgy érzem sehol nem tartok, és pont most utazunk el egy hétre a családdal. Hogy lesz így időm beszerezni az utolsó kis ajándékokat az otthoniaknak, meg apróságokat a 3 hetes utazásomra? Két hét semmire nem elég, és ebből egy hét nyaralás, a második héten meg már érkezik az új au pair, vagyis ki kell majd költöznöm a szobámból, összecsomagolni a cuccaimat, és egyebek, egy jó nagy kapkodás lesz az egész procedúra. Ennyire stresszesnek már rég éreztem magam, annyi mindent kéne csinálnom, hogy nem is tudom mihez kezdjek...

Hát végül addig pánikoltam, hogy nem volt időm befejezni ezt a bejegyzést sem indulás előtt. Itt jelenleg szombat délelőtt van, a beach hause-ban az ágyamon heverészek, mert mint kiderült, ma szabadnapom van. Hát oké, örülök neki, de már kicsit késő van kimenni az óceánpartra, ugyanis nem akarok szétégni a napon, és úgyis sok dolgot kell elintéznem, szóval kapok az alkalmon, és a kis szobácskámban heverészek egész délelőtt, miközben blogbejegyzést írok, és egyéb dolgokat intézek. Az óceánparton meg majd heverészek délután. :-)
Szóval a nagy rámszakadt szabadidőt igyekszem hasznosan eltölteni, és igazából ennek köszönhetitek, hogy most olvashatjátok ezt a bejegyzést. Lassan sikerül abbahagyni a pánikolást, megnyugodni kicsit, hiszen nekem is vakáció van most, még ha nem is a klasszikus értelemben vett holiday.

És egy dolgot ezennel ki is húzhatok a 'things to do' listámról, mert megírtam ezt a bejegyzést, legalábbis próbálom elhitetni magammal, hogy nyugodtan vehetem befejezettnek, mert úgyis hamarosan jelentkezem majd egy sok-sok óceánpartos fotóval teletűzdelt bejegyzéssel. Szóval remélem most megelégszetek ennyivel, és elnézést, hogy ilyen össze-vissza lett, a következő már jobb lesz, ígérem. ;-)

A szabadság édes íze

Csilla szabadságra ment. Egy gyönyörű karib-tengeri szigetecskére, ami annyira aprócska, és a világ vége után 2 lépéssel van, és még internet elérhetőség sincs rajta. A víz gyönyörű türkiz színű, a pálmafákat egy enyhe szellőcske fújdogálja... Ennél idillibb nem is lehetne.

Igen, gondolom teljesen hihető volt, hogy ezért nem született eddig bejegyzés. :-D Bárcsak így lenne. De a helyzet ennél sokkal rosszabb. Valójában nem mentem szabadságra - csakis az álmaimban. Az történt, hogy nem történt semmi, konkrétan SEMMI, amiről írhattam volna. Nem mintha most lenne miről írnom, de egyre több zaklató üzenetet kapok a leghűségesebb blogolvasóimtól (puszi nektek Anya és Tesó :-D), hogy ideje lenne valamit alkotni. :-D

Szóval MOST összeszedem magam, és lássuk csak mivel foglalkoztam az elmúlt kb 2 hétben. Elsősorban krónikus Bebe-hiányban szenvedtem. Voltam olyan elvetemült, hogy elmentem egyedül a második otthonunknak számító Tysons Corner-be, és bevallom őszintén, kicsit sem tett boldoggá az egyedül elfogyasztott Panda kaja vagy az ácsorgás a Windows store előtt, abban bízva, hogy sikerül meglesni Wills barátunkat.

Windows store

Magányos panda-kaja

Ezek a dolog csakis a hű társammal mókásak, egyedül inkább szomorú. Még szerencse, hogy van nekünk a fecebook chat, és naponta jó pár üzenetet tudunk váltani Bebével, hogy garantáltan semmi eseményről se maradjunk le, ami a másikkal történik. Illetve ő pár napon belül visszatér az Államokba, és hamarosan ismét találkozunk, és ha csak egy pár napot is, de megint együtt mókázhatunk. :-)

Aztán Bebe látogatása után pár nappal  meg már nekem is véget ér a munka, lejár az au pair évem, és kezdődik az utazgatás. Mert igen, tegnap hivatalosan is elkezdtem letölteni az utolsó hónapomat. :-D Négy hetem van hátra, ami teljes egészében munka lesz, és ebből a negyedik hét végén fog érkezni az új au pair. Aztán pedig egy 3 hetes utazgatás fogja kezdetét venni, amiről előre tudom, hogy fantasztikus lesz.

Azt hiszem, nem árulok el titkot azzal, hogy az elsődleges úti célom California lesz, olyan városokkal, mint San Francisco, Los Angeles, és San Diego, de ellátogatok majd még Las Vegasba, Denverbe és Chicagoba is. Sok minden mást is szerettem volna még, de szerintem ez is épp elegendő lesz, és biztosan überszuper lesz. Szerencsére útitársaim is lesznek, köztük Mónika, akivel Floridában voltam. Már majdnem minden le van szervezve a nagy útra (ezzel is rengeteget foglalkoztam az elmúlt hetekben), gyakorlatilag csak annyi hiányzik, hogy leteljen az utolsó 4 munkás hetem. :-)

ÉS természetesen ennek kapcsán meg kell említenem azt is, hogy a héten végre megkaptam a repjegyemet is haza, Magyarországra. Szeptember 3-án fogok indulni, 4-én délután pedig földet érni Budapesten. Az érzéseim még mindig nagyon vegyesek a hazamenéssel kapcsolatban, nem is tudok most erről írni, majd egy külön bejegyzésben, valószínűleg. ;-)

Most viszont visszatérek a bejegyzés elején említett álom szigetecskémre, és várom, hogy szépen nyugodtan elteljen az utolsó négy munkás hetem. :-)  

Igyekszem mihamarabb valami sokkal izgalmasabbal jelentkezni. Nem ígérek semmit ezzel kapcsolatban, mert az az igazság, hogy elég sok gondolatomat lefoglalja az álmodozás, a tervezgetés, meg ilyenek - de minden tőlem telhetőt megteszek majd. ;-) 

Csipetnyi Magyarország

Az egyik kedves olvasóm felhívta a figyelmem egy folk fesztiválra, amelyet itt rendeztek meg Washington DC-ben, és a rendezvény központjában nem más állt, mint a mi kicsi hazánk, Magyarország. :-)
Azonnal szóltam is host anyukának, hogy ha nincs tervük a hétvégére, akkor igazán elmehetnénk erre a rendezvényre együtt, mert biztos jó móka lenne a gyerekekkel. Szerencsére ő is nagyon belelkesedett, meg aztán a gyerekek is, így a vasárnapunkat a fesztiválon töltöttük.
Képes beszámoló következik. :-)

Magyarok a National Mall-on

Néptánc bemutató

Étkezési lehetőség a Budapest Bistro-ban

Menü kínálat

Az ebédem: chicken paprika, vagyis paprikás csirke :-D

Mézeskalács manufaktúra

Kosárfonás

Tájékoztató tábla a magyar hagyományokról

Fából készült óriás puli kutya

Scavenger hunt díj

Magyar konyha - bemutató

Készül a bográcsgulyás

Divatbemutató

Ahogy a képeken is látható, nagyon színvonalas fesztivál volt, és valóban nagyon sok mindent megtudhattak az érdeklődők Magyarországról. A host családom (és én is) nagyon élvezte az egészet, és nagyon boldog voltam, hogy ebben a formában is bemutathattam nekik a hazámat. Nagyon jó programok voltak, elsősorban gyerekeknek, de a felnőttek is jól szórakoztak. Volt egy kis kincskeresés a gyerekeknek, amely 12 állomásból állt, és minden állomáson mást és mást próbálhattak ki. Volt például szalmadísz készítés, kosárfonás, színezés, szövés és fonás. Minden egyes állomáson kaptak a gyerekek egy könyvjelzőt, amiből ha kigyűjtöttek 12-t, akkor egy legyezőt lehetett összeállítani (kép róla fent látható), és minden egyes darabon valamilyen érdekes tény volt Magyarországról. A gyerekeim nagyon büszkén mutogatták a kis legyezőiket, és nagyon izgatottan kérdezgettek mindenről, hogy tudtam-e ezt meg azt. Nagyon kis cukik voltak. :-)

Az egyetlen dolog, ami csalódást okozott a fesztiválon, hogy nem volt töltött káposzta. Meg úgy egyáltalán nem volt valami széles kínálat magyar ételekből. Én ebédre paprikás csirkét ettem, ami eléggé finom volt, de kicsit rosszul esett, hogy nem nokedli járt hozzá, hanem sima kagyló tészta. De nem panaszkodom, így is nagyon szuper volt egy kis hazait enni. :-)
Ennek örömére a host családom megkért, hogy készítsek nekik paprikás csirkét egyik nap vacsira, én meg kedden este nagyon szívesen eleget is tettem a kérésnek. Habár egyszer régebben már főztem nekik ezt, nem emlékeztek rá, de én tudtam, hogy nagyon szerették. A fesztiválon is nagyon ízlett nekik, és amit kedden főztem is nem győzték dicsérni.

Készül a paprikás csirke itthon

Egyébként bármilyen magyar kaját készítek nekik, mindet imádják. A gyerekeknek nagyon nagy kedvence a brassói és a nokedli, meg most már a chicken paprika is. :-D

Ja igen, és a végére még egy kép rólam, hogy senki (elsősorban anyukám) ne szenvedjen hiányt :-D

 A lehető legmagyarosabb ruhát viseltem a fesztiválon, bár ez a képen nem látszik teljes mértékben. Szóval a felsőm piros-fehér csíkos volt, a rövidnadrágom meg zöld, vagyis mondhatjuk, hogy magyar zászlónak öltöztem. :-D

Szülinap és más katasztrófák

Múlthéten vasárnap (jún. 23.) volt a kisebbik gyerekem szülinapi bulija, és olyan hihetetlenül szerencsés gyerkőcről van szó, hogy amellett, hogy 6 éves nagyfiú lett, a kedvenc mesekaraktere (Agent P a Phineas and Ferb című Diseny meséből) volt a buli témája.

Nagyon menő party tányér

Cupcake torta (már ami megmaradt belőle)

A buli maga annyira nem volt izgalmas a számomra, jórészt csak a fényképezgettem a kb 25 visítozó kiskrapekot. :-)
Nem tudom ki mennyire van tisztában azzal, hogy hogyan is néz ki itt Amerikában egy ilyen szülinapi buli, de biztos ami biztos leírom, hogy hogy is mennek a dogok. Rendszerint 10 éves korig szoktak bulikat rendezni a gyerekeknek, és meg vannak hívva általában a gyerekek osztálytársai és a legközelebbi barátok. Az én gyerekeimnek ebben az évben egy gym-ben volt a buli, ami direkt ilyen gyerekek szülinapi zsúrjára specializálódott edzőterem. Az első egy órában a gyerekek kiugrálták magukat, voltak közös játékok, bújócskázás, ugrabugra, majd egy külön helyiségben felköszöntötték a szülinapost, ahol elfogyasztották a cupcake tortát is. A gyerekem kapott egy hatalmas halom ajándékot, amit itthon bontott ki, a gym-ből távozó gyerekek pedig mindannyian kaptak egy kis goodie bag-et (én is, mert imádom az ilyen kis apróságokat).

A goodie bag tartalma

A gyerek szülinapja egyébként csak 27-én volt, ami egyben az én félszülinapom is volt. Egész nap jól elvoltunk, átadtam a gyereknek az én ajándékomat (egy Perry-s karórát és egy origami könyvet), és én is kaptam ajándékba egy "szépen hajtogatott" használt papírzsebkendőt. :-D De hát nem is vártam mást egy hatévestől a félszülinapomra. :-D Este még annyi volt, hogy elmentünk ünnepelni egy kellemes kis étterembe, pénteken pedig kapott egy isteni jégkrémtortát a gyerek ajándékba. :-)

Egy kis make up, közkívánatra :-D

Jól sikerült brokkoli - anyuka szerint inkább cukkini - outfit. Ez történik ha az au pair hagyja, hogy a 6 éves host gyereke válassza ki a ruháját :-D

Na de nézzük hol vannak a címben emlegetett katasztrófák: először is egyet már említettem is, mégpedig hogy fél évet máris öregedtem. Nem oké, hogy ilyen gyorsan telik az idő. :-D
Aztán épp csak realizáltam, hogy mindössze 6 hetem van hátra, ami effektíve munkával fog telni. 6 hét!! Hogy telhet ennyire gyorsan az idő?? Ugyanakkor nagyon várom már az utazós hónapomat, nagyon sokfelé fogok menni, amiről természetesen részletesen be fogok számolni. ;-)
A bogaras kalandomról nyilván mindenki olvasott. Azóta nem volt újabb támadás, de azt az egyet is nagyon komoly katasztrófának élem meg. Az eset óta kizárólag osonva közlekedem a fürdőmben, nehogy megint fight legyen. :-D
Ja igen, és Bebe is komolyan sokkolt, ugyanis mivel ő otthon van, a helyi Auchan-ban ezt találta:

Kerry ügynök. Sajnos nem elírás.

Komolyan elbeszélgetnék a kedves fordítóval, hogy hogyan törhet össze ilyen balgaságokkal gyermeki szíveket. K ügynök. Ezen még mindig nem bírok napirendre térni.

Erőteljesen gondolkodom, de most semmi más katasztrófa nem jut eszembe. Nem mintha ez nem lenne elegendő. :-D Amint sikerült felépülnöm, beszámolok a mostani hétvégéről is, ami ígérem, nem lesz ennyire dramatikus. :-)

Dráma, dráma, dráma

Kedves Olvasók! Miért szerettek ennyire a szenvedéseimről olvasni? Történt ugyanis, hogy nézegettem a blogom statisztikáit, és arra a megdöbbentő következtetésre jutottam, hogy a legtöbben azokat az írásaimat olvassátok, amik a szenvedésről vagy rossz dolgokról szólnak. Érdekes tény, de ha tényleg erre vágytok, akkor most jöjjön az eheti dráma. :-D

Tegnap este fél 11 magasságában békésen bevonultam a fürdőszobámba, hogy elvégezzem a lefekvés előtti kis dolgaimat, amikor szörnyű dolog történt. Konkrétan a vécé mögül kibújva megtámadott egy hatalmas - legalább 5 centi hosszú - pókszerű lény.

Nézzük az ismertetőit: legalább 100 lába volt + kb 10 különböző méretű tapogatói. Nagyon gyorsan mozgott. Ellenállt majdnem minden ellentámadásomnak (még annak is, amikor a vécéillatosító sprével mint egy őrült fújkáltam - és most nem viccelek). Nem ijedt meg a sikításomtól (na jó, most viccelek, nem sikítoztam, mert a gyerekek már aludtak a házban és nem hangoskodhattam, de a szívem nagyon gyorsan és hangosan kalapált, aminek legalább annyira ijesztőnek kellett volna lennie :-D).

A támadás: Ahogy azt korábban írtam, a vécé mögül bújt elő, és egyből rám akart mászni, és valószínűleg halálra tapogatni a tapogatóival.

Az ellentámadás: Először a papucsomat próbáltam rádobni, de túl gyors volt. Aztán a hájszárítóm vezetékével próbálkoztam. Sikerült is sarokba szorítani, és leszakadt egy félcentis darabka belőle, ami még legalább 2 percen át mozgott egy helyben. A másik 4 és fél centis darab meg bemasírozott a sarokba, és nem mozdult, vagy gyűjtötte az erőt a következő támadásra. Ekkor vetettem be a vécéillatosító sprét, mert nemrég olvastam egy ismerősömnél, hogy sikeresen irtott szúnyogot a lakásában hajlakkal. Gondoltam akkor jobb híján nekem megteszi a vécéillatosító spré. :-D Ráfújtam egyet, amitől mint a villám kifutott a sötét sarokból, és ismét támadásba lendült. De nem hagytam magam, és kungfu mozdulatokat bevetve megállás nélkül fujkodtam a vécéillatosító sprével - sajnos eredménytelenül. Végül megállt a kuka mellett, amit én óvatosan felemeltem, és ráejtettem, amitől apró darabokra hullott. Az apró darabkák még mozogtak egy pár percig, pontosan nem tudom meddig, mert én kimenekültem a fürdőből, és vissza sem mentem másnap reggelig.
Ha azt hiszitek, hogy ez az egész az én elborult agyszüleményem, akkor íme a bizonyíték:

A tetem másnap reggel

Gondolkodtam rajta, hogy ott hagyom a fürdőm padlóján a tetemet (amíg kedden nem jön a takarítónéni) elrettentő példának, hogy a többi hasonló támadást megelőzzem, de aztán ma reggel mégis csak érzékeny búcsút vettem tőle, és a kukában landolt. De a korábban leszakadt fél centis darab még mindig ott van a polcom előtt, remélem ez elegendő lesz, és többet nem lesz részem ilyen harcban ennyire késő este (sem). :-D

A végeredmény tehát: Csilla vs Százlábú tapogatós pókszerű bogár - 1:0. :-D

Bye-bye, Bebe

Habár az előző bejegyzésem is határozottan úgy tűnhetett, mintha búcsúznék Bebétől, a végét azzal zártam, hogy az még nem a búcsú ideje. Mert az most jött el. De persze most sem véglegesen, csak a következő kb másfél hónapra, de az a másfél hónap nagyon rossz lesz nélküle. Szóval ezt a bejegyzést igazából most neki írom, meg magamnak, hogy ha nagyon rossz kedvünk lenne, csak meg tudjuk nyitni, végigpörgetni a képeket, és jókat mosolyogni. :-)

Drága Bebe,
Nem is tudom hol kezdjem, mert annyira sok fantasztikus kalandon vagyunk túl, és egymás után törnek fel az emlékek... Azt hiszem a legjobb, ha elővesszük az első közös élményünket, amikor először találkoztunk és turistáskodtunk együtt DC-ben, azon a bizonyos augusztus 26-i napon. Még minden olyan kis kezdetleges volt, nekem még minden nagyon új, neked meg már minden olyan nagyon megszokott. Most, hogy visszaolvasom az arról a napról készült bejegyzésemet, jókat mosolygok. Itt van mindjárt az első mondatom:
"A mai napon reggel 3/4 11-kor útra keltem, hogy életemben először, de garantáltan nem utoljára találkozzam Bebe kolleginával."
Ki hitte volna akkor még, hogy ilyen jó barátok leszünk. :-) 
És itt van az első közös képünk, amit direkt azért készítettünk, hogy legyen mit feltölteni a blogjainkba:

Aztán a barátságunk egyre szorosabbra fonódott, de garantáltan mérföldkő volt, amikor azon a bizonyos december 2-i napon először mentünk el együtt A Múzeumba, és kialakult a Kátya-Olga alaptörténet.

Hihetetlenül szuper napokat töltöttünk együtt, amikor kicsit elmenekülhettünk az au pair életből, és valóban élvezhettük azt, hogy igen, itt élünk Amerikában, és imádjuk! Mindig mosolyogva gondolok vissza a Great Falls-os undifánkos kalandra, a közös karácsonyozásra, az Ikeás és Aldis kalandokra, a közös kémtörténetekre és a rengeteg 'ugorj át egy kávéra és beszélgessünk' délelőttre. De ezer meg egy mókás kalandunk volt, nem is győzöm mind felsorolni.

Aztán ami újabb fordulópont volt, az az a bizonyos január 5-i Hobbitos mozizás, amikor is felfedeztük Mike-ot. Igen, Mike-ot, aki olyan erős benyomást tett ránk/rád a gyönyörű mosolyával, hogy a második otthonunkká vált a Tysons Corner, és közel minden szombatunkat a moziban töltöttük. Abban a bizonyos moziban, ahol drogot csempésztek a kólánkba, hogy garantáltan jól szórakozzunk. :-D

Nem is tudom mihez fogok kezdeni nélküled, a magyar pajtim nélkül. Még csak tegnap mentél el, de máris nagyon hiányzol.
Egyszerűen szinte felfoghatatlan, hogy így elrepült ez a 10 hónap, amit együtt töltöttünk, és mérhetetlenül boldog vagyok, hogy megismerhettelek és a barátomnak tudhatlak. Nagyon várom, hogy újra találkozzunk, és folytassuk a közös kalandjainkat. :-)

Örökre a magyar pajtid, ex-Kátya, Nadia :-)