Szombat, DC, napsütés

Igen-igen, tisztában vagyok vele, hogy már megint késlekedem a bejegyzésem közzétételével, higgyétek el, megvan rá az okom, és legszívesebben most sem írnék, de azt is nagyon jól tudom, hogy nem hagyhatom a Kedves Olvasókat olvasnivaló nélkül, ezért úgy döntöttem beszámolok Nektek a szombati napomról. :-)

Hét közben nem történt túl sok érdekes dolog leszámítva talán azt, hogy rengeteget dolgoztam, anyuka elutazott szabadságra Franciaországba egy hétre, és apuka legyilkolt 2 egeret a házban. Szóval tényleg semmi érdekes, ugorjunk is a szombatra. :-D

Szombaton Renivel volt megbeszélt találkozóm, és megint csak annyi volt lefixálva, hogy a jó idő (kellemes, napos 20 fokos tavasz) miatt jó lenne valamilyen kültéri programot választani. Mondjuk egy turistáskodós sétát DC-ben. Miért is ne? :-) Nem tudom említettem-e már, hogy mennyire rajongok DC-ért, és úgy tűnik ez a rajongásom nem egyedi. Ahogy a National Mall-nál feljöttünk Renivel a metróalagútból, és a Washington Monument (cerka) felé sétálgattunk, épp arról beszélgettünk, hogy mennyire szerethető város DC. Nem is értem hogy mondhatják sokan rá, hogy unalmas. Egyáltalán nem zsúfolt, gyönyörűek az épületek, rengeteg fa van és az egész nagyon-nagyon európai összbenyomást kelt. Renit Berlinre emlékezteti, engem meg Bécsre. Csodás egy város, én nagyon szeretem, és hatalmas életérzés Amerika fővárosában (vagy legalábbis hozzá nagyon közel) élni. :-)

Körülbelül a 100 000. képem a cerkáról :-D

Mi ez a fehér ház a képen? Ja, hogy a Fehér Ház? :-D

A második világháborús emlékműnél pont belefutottunk egy háborús veterán megemlékezésbe, vagyis rengeteg idős néni és bácsi volt a környéken, akik megjárták a háborút. Van róluk egy pár lesifotóm is, és volt, akinek azzal tettem boldoggá a napját, hogy a viccesen felajánlott közös képre igent mondtam. :-)

Nagyon boldog veterán bácsika :-)

A második világháborús emlékműtől a Reflecting Pool mentén lesétáltunk a Lincoln Memorial-hoz - közben leültünk egy kis uzsonnára az egyik padnál, és jó magyar szokás szerint jól kielemeztük az összes járókelőt, ami valljuk be, nagyon vicces tud lenni, főleg itt, Amerikában, ahol zéró önkritika van. :-D

Másik boldog veterán bácsika, ezúttal mint photobomb :-D

A Lincoln Memorial lépcsőjén is elüldögéltünk egy darabig és élveztük a kellemes napsütést. Ezúttal szerencsére nem égtünk le, talán a karom barnult kicsit, de közel nem olyan vészes a helyzet, mint a Great Falls-os kalandkor. :-D

Újabb perspektíva a cerkáról, csak mert ez nem mainstream :-D

Jót nevetgéltünk azon, hogy hogyan pózolnak az emberek - és ha azt hiszitek, hogy emiatt gonosz emberek vagyunk, itt a bizonyíték, hogy tényleg nagyon viccesek tudnak lenni:

A kis tengerészfiúk meg véletlenül bemasíroztak a képbe :-D

A napfürdőzés után visszasétáltunk a metróállomásra, hazametróztunk, és mivel nagyon éhesek voltunk, beültünk a Cosi-ba egyet kajálni. Valahogy az az érzésem, hogy Reninek is nagy kedvence lesz az a hely, még mindig isteni ott a pizza és a szendvicsek is. :-) Ha egyszer hazamegyek, garantáltan nagyon fog hiányozni, meg még ezer más dolog, de a Cosi garantáltan ott van a listámon. :-)

Hát ez most ennyi lett volna, írnék még sok másik érdekes vagy vicces dolgot, de ezúttal nem tudok ilyenekkel szolgálni. A héten még egyszer jelentkezem, ezt megígérhetem, de nem lövöm le előre, hogy milyen apropóból. Csak hogy legyen mit várnotok. ;)