2013. március 3., vasárnap

Időjárás és más unalmas dolgok

Nagyon sokat gondolkodtam, hogy miről írjak Nektek ezen a héten, mert igazából az égvilágon semmi érdekes nem történt, de bejegyzés nélkül meg nem akarlak titeket hagyni. (Főleg mert akkor bizonyos anya-egységek megfojtanának. :-D) Az első gondolatom az volt, hogy írok az időjárásról, de természetesen ezt csak viccnek szántam volna. Volna. :-D
Ha lenne bármi más amiről írhatnék... De nincs. :-D Szóval a héten itt nagyon hideg volt. Időnként még a hó is esett. Vagy az eső. Még a hétvégén is hideg volt, annak ellenére, hogy 6-8 fokos szép, napos időt ígértek. Ehelyett kaptunk olyan nulla fok körüli hideg, szeles időt. Épp ezért minden szabadtéri program ki volt zárva, legalábbis nekem nem volt kedvem ilyen időben kint sétálgatni. És ezzel azt hiszem meg is magyaráztam, hogy miért volt unalmas még a hétvégém is.
Ééés azt hiszem másról tényleg nem tudok írni. De ahogy nézem ez az egész még nem nevezhető bejegyzésnek, ezért megpróbálok összekaparni pár eseményt a hetemről.

Még múlthéten vasárnap (amikor az Oscar volt) elvitték a kocsimat szervizbe, ezért apuka Subarujával kellett közlekednem hétfőn. Még sosem vezettem azt a kocsit, és bevallom, nagyon féltem, hogy összetöröm, vagy bármi baja lesz, de így majdnem egyhetes távlatból bizton állíthatom, hogy az égvilágon semmi baj nem történt. Az is csak egy autó, amit ugyanúgy kell vezetni, mint az összes többit. Bár picit fura volt, hogy mennyire alacsony az egész jármű, de úgy összességében jó volt vezetni. :-)

Ja, egyébként ez a hét azon ritka hetek egyike volt, amikor a gyerekeim minden nap mentek iskolába. Ez nagy dolog, ilyen nem nagyon volt eddig. És most is megvolt a rizikó, ugyanis hétfőn és kedden kissé betegek voltak a gyerekek, de szerencsére nem eléggé ahhoz, hogy itthon is maradjanak. :-D Szerdán azért kicsit korábban el kellett hoznom az iskolából a kisebbik gyereket, mert orvoshoz kellett vinnem. Ott amíg várakoztunk, közölte velem jó hangosan, hogy annyira szeret engem, hogy azt akarja, hogy még 31 évig maradjak az au pair-e. :-D Hogy miért épp 31 évig, nem tudom, de aztán mondtam neki, hogy 31 év múlva én már nagyon öreg leszek, sőt, ő is túl öreg lesz ahhoz, hogy babysitter-e legyen, de meggondolom, köszi az ajánlatot. :-D  Aztán amikor aznap este a szülők hazaértek, nekik is előadta, hogy mennyire nagyon szeret engem, és hogy még 5 vagy 3 vagy akkor legalább 2 évig ha beleegyeznének, hogy maradjak, az jó lenne. :-D Persze a szülők elmagyarázták neki, hogy ennek az au pair programnak vannak szabályai, és hogy ez nem ilyen egyszerű, de nagyon örülnek, hogy ennyire szeret. :-)

Aztán ennek kapcsán másnap reggel anyuka négyszemközt megkérdezte, hogy mit gondolok a hosszabbításról, szeretnék-e maradni. Egy kicsit beszélgettünk a dologról, elmondta, hogy ők is nagyon szeretnék, ha maradnék, de tisztában vannak vele, hogy ez az én döntésem, és milyen nehéz döntés. Szóval annyiban maradtunk, hogy még gondolkodom rajta. Van még egy hónapom kitalálni, hogy mit szeretnék pontosan. Amint döntésre jutok, veletek is közlöm. ;-)

Mivel a döntésemben az is közrejátszik, hogy a barátaim lassan mind elmennek - köztük a legfájdalmasabb valószínűleg Bebe hazautazása lesz júniusban -, gondoltam új barátokat kellene találni és a régieket feleleveníteni kicsit. Ezért csütörtökön találkoztam egy finn lánnyal, aki még nem régen érkezett, de sajnos elég hamar kiderült, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon. Ő tipikusan az a 20 éves kis partizós típus, én meg... hát nem. Na meg nem tudta biztosra, hogy hol van Magyarország. Egy finn lány... Uhh, ez fájdalmas volt. :-D

Pénteken egy régi kedves ismerőssel, Shakirával találkoztam, aki még a suliban az első kurzuson volt osztálytársam. Megittunk együtt valamit, és közben jót beszélgettünk meg nevetgéltünk. Jó volt vele találkozni, nem is értem miért nem szoktunk gyakrabban. Talán majd ezután. :-)

Szombaton Bebével találkoztam, elmentünk ebédelni a szokásos helyünkre (Cosi), sokat nevetgéltünk, beszélgettünk, és más izgalmas vagy érdekes dolog nem is történt.
Az étteremben összefutottunk két másik régi kedves ismerőssel: Daria-val, aki szintén osztálytársam volt a suliban, és Nicole-lal, akit igazából Daria révén ismerek. Pár szót váltottunk, Daria első mondata hozzám az volt, hogy milyen sokat nőtt a hajam október óta, amikor utoljára találkoztunk. :-D Hát igen, rég volt már, és borzasztó gyorsan telik az idő. Talán vele is újra fel fogom venni a kapcsolatot. :-)

A vasárnap volt a legunalmasabb az egész héten, senkivel sem találkoztam, csak a boltba ugrottam el, hogy megjutalmazzam magam egy pár édességgel. Mert az kell. Mert megérdemlem. :-D

Ja, még múlthéten egyik nap láttam szarvasokat a kertünkben legelészni, amit csakis azért említek meg, hogy legyen apropója annak, hogy miért teszek be róluk képeket. :-D Mert ugye a kép nélküli bejegyzéseket senki nem szereti. Én sem. :-D
 Legelésző szarvasok

És hogy anyukám ne panaszkodjon, hogy rólam nincs kép:
Nézzétek milyen csúnya kontyot csináltam magamnak :-D

Hát ez most ennyi lett, igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy ne tűnjek a világ legunalmasabb emberének, gondolom nem túl nagy sikerrel. :-D Jövőhéten megpróbálok valami izgalmasabbal előrukkolni, ígérem. ;-) Szép hetet mindenkinek! :-)     

3 megjegyzés: