2013. március 24., vasárnap

Spring break forever!

Többen is felhívták rá a figyelmem a héten, hogy kevés képet teszek közé a blogomban, amivel igazából én nem értek egyet, mert legutóbb is szerintem elég sokat szúrtam be, de hogy örüljetek, most még többet fogok. :-)

Gyorsan eltelt a hetem, megint csak nem sok izgalommal. Kedden hajnalban hazaért apuka a külföldi útjáról, aminek mindenki nagyon örült. A gyerekek olyannyira megzavarodtak, hogy csak a baj volt velük egész héten a suliban. Tény, hogy nem tesz jót nekik, hogy az apukájuk alkalmanként eltűnik egy-egy hétre, de hát ilyen a munkája, muszáj néha elutaznia. Viszont annál nagyobb öröm mikor hazajön. De ahogy utaltam is rá, most a rossz viselkedést váltotta ki a gyerekekből. Volt itt minden, verekedés az iskolában, beszólogatás a tanároknak és tiszteletlen viselkedés, de a hét vége felé már lenyugodtak szerencsére. :-)

Nézzük inkább a vidámabb témát, a hétvégét. Ezúttal végre nem kellett dolgoznom, teljesen szabad hétvége. Hurrá! :-D És ami még nagyobb hurrá: Bebének is teljesen szabad volt a hétvégéje. :-D Így nyilván kitaláltátok már, hogy együtt töltöttük, és csupa móka és kacagás volt az egész. :-)

Szombaton reggel - hogy édesanyáink kívánságát teljesítsük - elmentünk DC-be cherry blossom-ot nézni. Habár tudatában voltunk annak, hogy valószínűleg a blossomot még nem fogjuk látni, mert az előrejelzések szerint 2 hetet késik idén a virágzás, elmentünk, és megnéztük mi a helyzet. De még az egész előtt tettünk egy gyors Subway-es kitérőt, mert éhesek voltunk, és ott mindig nagyon finomak a szendvicsek. :-)

A metróállomás előtt épp bontottak egy épületet, amit mindenki megállt csodálni, mi is. Hogy miért volt érdekes? Olyan hangja volt az egésznek, mintha robbantgatnák, meg is ijedtünk kicsit, de utóbb kiderült, hogy csak a másik oldalról egy nagy munkagép adja ki a robbantgatós hangot. Illetve vízzel locsolták az egészet, hogy ne legyen nagy por. Nem is volt. :-)


 Miután kicsodálkoztunk magunkat, ismét metróra ültünk, és bementünk DC belvárosába, oda, ahová az összes turista megy. Csak hogy lássátok mennyire komoly látványosság ez a cseresznyefa virágzás ünnep DC-ben, lefotóztam nektek, hogy még a jegykezelő gépek is fel voltak virágmatricázva a metróállomáson:
Szerintem nagyon aranyos, nekem nagyon tetszett. :-)
Igazából fogalmunk sem volt, hogy hol vannak azok a bizonyos cseresznyefák, és nagyon szeles, hideg is volt az idő, ezért közel álltunk hozzá, hogy lefotózunk egy kopasz fát, és mindenkivel elhitetjük, hogy még mindössze ennyi látható az egészből, és hazamegyünk. :-D De nem tettük, mert tudtuk, hogy az olvasói igényeket ki kell elégíteni - főleg bizonyos anyai nyomást éreztünk, így továbbmentünk. Rémlett, hogy sok olyan képet láttunk a cseresznyefákkal, amelyeken a Washington Monument és a Jefferson Memorial látható, így azokat céloztuk meg. Tettünk egy hatalmas kört a Washington Monument körül, ahol láttunk pár fát, de azok még "gyerek" fák voltak, és nem is voltunk benne biztosak, hogy cseresznyefák. :-D
De láttuk a Fehér-házat egy teljesen új szögből, és elborzadva láttuk, hogy felálványozták a Washington Monumentet. :-(

 
Hogy ez miért szörnyű? Mert hogy lehet majd most szép képeket készíteni róla a cseresznyefa virágokkal? Én megpróbáltam a lehetetlent, és még a gyerekfák ágai közül készítettem egy képet:

Ez nyilván szebb lesz majd, amikor a virágok ki is lesznek nyílva, de a felállványozás mindenhogy rontja a képet. Sajnos. :-( 

Elsétáltunk a Jefferson Memorial-hoz is, ahol végre megtaláltuk az igazi szép cseresznyefákat is, de még ezek is csak rügyes állapotban voltak.






Egy rövid séta után belecsöppentünk a cherry blossom fesztiválba. Volt színpadon éneklő együttes, vásár, üzenetküldési lehetőség a japánoknak és sörivási lehetőség (amivel mi nem éltünk). :-D

 Védd a fákat, ölelj meg egy hódot :-D


 Mert a fedősztorinkat mindig észben kell tartani :-D
A legeslegcukibb szuvenir :-)

Miután kicsodálkoztuk magunkat, visszametróztunk Bethesdába, majd szombat lévén elmentünk a szokásos szombati programunkra. Mert azt most nem lehetett és nem is akartuk megint kihagyni. :-D
Szétnéztünk a plázában, vettünk ezt-azt, majd moziztunk egyet. Ezúttal a Spring Breakers című filmet (trailer link) néztük meg, és hát nem voltunk elragadtatva tőle. De vicces volt, mert épp aznap tört ki a tavaszi szünet Amerikában, így pont kapóra jött ez a film. Viszont szerintem az egyetlen értékelhető dolog az egész filmben egy Black Keys betétdal volt, de nagyon rossz volt maga a cselekmény, a story, a színészek is, nem volt mondanivalója, értékelhetetlen egy film, ne nézzétek meg. De a filmben elég sokszor elhangzott egy mondat: "Spring break, spring break forever!!" Ez megtetszett - innen a bejegyzés címe is. :-)

Mozi utána Bebe hazahozott, és aktívan készültünk a másnapra egy kiadós alvással. :-) Csakhogy egészen másnap reggel olyan fél 11-ig mi magunk sem tudtuk, hogy mi lesz a programunk, de ügyesen összehoztuk. :-) Gondolom sosem találnátok ki, de megint egy plázában kötöttünk ki. Most viszont nem azokban, amelyekben szoktuk tölteni az időnket és költeni a pénzünket. :-D Ez most egy új helyszín volt, a pláza neve pedig Potomac Mills. Ez egy nagy outlet, tele csupa jó és olcsó bolttal. Végigjártuk a nekünk tetszőket, és nagyon  büszkén kijelenthetjük, hogy semmit nem vettünk. :-D Nem azért mert nem lett volna mit, vagy mert az árakat nem találtuk megfelelőnek, csupán csak úgy működik nálunk a dolog, hogy igyekszünk minél több pénzt megspórolni, hogy amikor majd eljutunk nyaralni, akkor ne legyen probléma a pénzhiány. De szerintem ezzel minden au pair ugyanígy van. :-) Viszont garantáltan vissza fogunk még oda térni. :-)

Szóval a vasárnapunk ilyen kis nyugisan telt. Én még mindenképp meg akartam írni ezt a bejegyzést nektek ma, mert tudom, hogy az utóbbi hetekben mindig elcsúsztam, és nem akartam, hogy ez most már mindig így legyen. :-) Tehát ez így ennyi lett volna. Így az egész végére pedig még annyit, hogy nagyon szép hetet kívánok mindenkinek! Élvezzétek a tavaszi szünetet! Spring break, spring break forever! :-D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése