Kulcskérdés

Az utóbbi napokban mindenki azt kérdezi tőlem, hogy hogy vagyok, hogy érzem magam Amerikában? Azt hittem, hogy a blogomból elég jól lejött a válasz, de ha nem, akkor most kifejtem Nektek részletesen. :-)
Szóval köszönöm szépen az érdeklődést, nagyon jól vagyok, nagyon jól érzem magam, boldog vagyok itt, és még mindig azt gondolom, hogy szuper host family-t választottam. :-)
Ja, hogy honvágyam van-e? Nincs... Bár ez attól függ, hogy mit nevezünk honvágynak. Nem vágyom haza, de a családom borzasztóan hiányzik. Viszont óriási könnyebbség, hogy szinte minden nap tudunk beszélni skype-on, így mindig naprakészek vagyunk minden történésről.
Elég részletes voltam? :-)

És akkor lássuk mi történt a héten:
Hétfőn még itt volt a nagyi, hogy "segítsen" nekem, ugyanis apuka aznap reggel Bostonba utazott egy konferenciára, de este már jött is haza. A nagyi segítsége annyiban kimerült, hogy reggel ő vitte suliba a nagyobbik gyereket, és délután ő vette fel. Aztán papíron szabad voltam délután 5-től 8-ig, ez idő alatt a nagyinak kellett volna a gyerekeket felügyelni, de ez pont a fürdetés és vacsora idő a gyerekekkel, és bizony elkelt a segítségem, így ott maradtam dolgozni. Aztán este még volt egy köröm egészen fél 11-ig, amíg apuka elment vacsorázni a nagyival. De ez nem igazi munka, mert a gyerekkel nem kellett foglalkoznom, hisz ők már aludtak, csak fenn kellett lennem, hogy ha bármi történik, meghalljam. Apukáék kicsivel fél 11 előtt hazaértek, és én végre mehettem is aludni. :-)

Kedden reggel a nagyi hazautazott, és délután végre hazaért anyuka Ohioból, és már nem is megy vissza. Nagyon örültem neki, mert azért mégis minden más, ha ő is itt van. Apukával sincs az égvilágon semmi bajom, csak anyuka jobban menedzseli az itthoni dolgokat. Apuka hajlamos elfelejteni tök fontos dolgokat, emiatt elég gyakran bocsánatot is kér anyukától és tőlem. :-D

Ajándék anyukától:

A képeslapra ez a szöveg volt írva:
"Köszönöm az összes extra türelmedet és kemény munkádat az utazásaim alatt az utóbbi pár héten. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy függhetek tőled, amikor távol vagyok (vagyis támaszkodhatok rád). Nagyszerű munkát végeztél!"

A legtöbb au pair csak csodálkozik, amikor mesélem, hogy milyen jó a kapcsolatom a host családommal. Tudom, hogy ez nem a szokásos, és hogy nagyon-nagyon szerencsés vagyok. De azt is hozzá kell tenni, hogy én is keményen dolgozom, és sokszor túlórázom, de így, hogy ennyire megbecsülnek, nagyon megéri. Nagyon jó, hogy én itt nem alkalmazott vagyok, hanem családtag. :-)

Aztán kedden jöttek a festők is, hogy végre kifessék a játszószobát és a nagyobbik gyerek szobáját. Úgy volt megbeszélve velük, hogy legkésőbb délután 2-ig lelépnek, mert nekem akkor kell indulnom felvenni a gyerekeket a suliból. Na ők 2-kor még nagyon is itt voltak, és nekem kellett szólni nekik, hogy ugyan menjenek már, mert nekem is mennem kell, és be kell zárnom a házat. Kicsit késve ugyan, de időben odaértem az iskolához, így nem lett belőle semmi gond. :-)

Szerdán az égvilágon semmi nem történt napközben, így arról nem is tudok mondani nektek semmit. Este is csak annyi esemény volt, hogy elkezdtem zaklatni Bebét, hogy vasárnap csináljunk együtt valamit, de erről még nem nyilatkozom, mert semmi sem fix. :-)

Csütörtökön délelőtt találkoztam azzal a magyar lánnyal, akivel együtt utaztunk ki Amerikába, és valójában csak pár percre lakunk egymástól, de eddig nem sikerült összehozni egy találkozót sem az orientáció óta. Nagyon jó volt vele beszélgetni, és látni, hogy ő is ugyanazokkal a gondokkal küzd, mint én. :-)
Csütörtökön este volt az International Night a nagyobbik gyerekem iskolájában, amire nagyon-nagyon el szerettem volna menni, de eléggé rosszul éreztem magam, így a szülők javasolták, hogy inkább pihenjek itthon. Ez a megfázás hullám egyébként úgy tűnik az egész családon végigmegy. Kezdte a kicsi, aztán én, a nagyobbik gyerek, és most anyuka is beállt a sorba. Jó lenne már végre kigyógyulni belőle, mert már nagyon unom. :-D

Pénteken nem kellett reggel korán kezdenem, mert a nagyobbik gyerekemnek nem volt iskola, és 10-ig apuka ügyelt rá. 10-től álltam szolgálatba, és akkor kezdődött a gyerek playdate-je is az egyik osztálytársával. A kislány időben meg is érkezett, és kb 2 perc alatt akkora felfordulást csináltak, mintha bomba robbant volna. Szépen elvoltak együtt, bár elég durván játszottak, simán földhöz vágták egymást, és mikor mondtam, hogy hagyják abba, nem hallgattak rám. Aztán mindenáron tévézni akartak, de mivel a gyerekem reggel már kihasználta az aznapi tévé idejét, nem engedtem. Meg egyébként sem azért vannak együtt, hogy tévézgessenek, hanem hogy játszanak. A kislány nagyon akaratos volt, nagyon nehezen fogadta el, amit mondtam neki... Alig vártam, hogy elmenjen. Ki is borultam miatta (és egy félreértés miatt), de sikerült elég hamar lenyugodni. Utána már szépen elvoltam a nagyobbik gyerekkel, és később a kicsivel is. Este jó kis fejmosást kapott a nagyobbik gyerek a playdate miatt, és az a kislány többet nem jöhet hozzánk playdate-re.
Az este apukának volt egy interjúja a BBC-nek. Csak egy pár perc volt az egész, addig én a gyerekekkel elvoltam. Az interjú után meg a gyerekekkel bolondozott. Annyira vicces volt, hogy az egyik percben még komoly szakértőként nyilatkozik a BBC-nek, a következő pillanatban meg a gyerekeivel mókázik. :-D
Kicsivel utána anyuka is hazaért, megbeszéltük a nap eseményeit, majd elvonultam megírni a suliba a házimat, és egyéb dolgaimat intézni.

Nagyon rövid volt ez a hét is, legalábbis nagyon gyorsan eltelt. A hétvégétől ismét nagyon sokat (elsősorban feltöltődést) várok. Remélem sikerrel járok majd. :-)

Suli, cluster meeting, múzeum

Szombaton (okt. 13.) ismét suliban voltam 9-től fél 2-ig. Ez volt az utolsó előtti alkalom. Nagyon fura, hogy a 8 hetes kurzus mindjárt letelik, mert úgy érzem még csak most kezdtem el... Na persze azzal, hogy ennek a kurzusnak vége, nem jelent szabad szombatokat, ugyanis terveim szerint be fogok iratkozni a következő kurzusra is. Vagyis újabb 8 szombatomat fogom ott tölteni. Nem mondom, hogy a legjobb iskola, és hogy hú de sokat fejlődtem volna, mert ez nem igaz, viszont nagyon kedvelem az osztálytársaimat és a tanáromat, és még mindig nem kerül annyira sokba, mint mondjuk bármelyik másik suli. Plusz itt nem kell ismét szintfelmérőt írnom és újabb könyvet vennem, ami megint csak egy vagyonba kerülne. Szóval sok érv szól amellett, hogy maradjak, így maradni is fogok. :-)
Az ebédszünetben ismét a Whole Food-ba mentünk kajálni, majd - igaz hogy már vége volt az ebéd szünetnek, de Amerikában vagyunk, kit érdekel alapon - betámadtuk a Starbucks-ot, ahol ezúttal white chocolate moccha-t ittam, mert a spanyol lány szerint valami hihetetlenül finom. Hát szerintem annyira nem, és nem bántam meg, hogy csak kis adagot rendeltem...

Sheila=Csilla, lehet nevet kéne változtatnom...

Egy röpke 20 perces extra szünet után folytattuk az órát a suliban, aminek már relatíve hamar vége is lett, majd ki-ki útjára indult.
Én hazavittem a német lányt, majd a spanyol lánnyal elmentünk az amerikaiak által olyan nagyon imádott DSW-ba (hatalmas cipő- és táskabolt). Hát komolyan mondom annyi ronda cipőt még életemben nem láttam mint ott... Persze volt egy két tetszetősebb darab is, de egyik sem fogott meg annyira, hogy máris de azonnal megvegyem. Onnan üres kézzel távoztunk.
Ezután célba vettük a Montgomery Mall-t. Ott vissza kellett cserélnem méretprobléma miatt 2 múlthéten vásárolt felsőt az Old Navy-ben, és ha már ott voltam, vettem 2 másik felsőt is, mert készülök a télre, és a réteges ruházathoz kellenek az alapdarabok.
Az Old Navy után még szétnéztünk itt-ott, a spanyol lány is gazdagodott pár újabb darabbal, majd miután meguntuk a shoppingolást, meghívott hozzájuk, hogy náluk folytassuk a csevegést. Szóval hazavittem, megmutatta a házukat és a szobáját, kicsit még beszélgettünk, majd hazaindultam.
Itthon az üres ház fogadott, a család nem volt itthon, anyukát vitték ki a reptérre. Viszont óriási felfordulás volt (van), mert hétfőn és kedden festik a játszószobát, emiatt onnan mindent ki kellett pakolni, és az a rengeteg játék mind a nappaliba került át ideiglenesen. Óriási kupi van, és már most alig várom, hogy minden szépen rendeződjön.
A nap további részében csak pihengettem, elvoltam, nem történt semmi érdekes.
Ja és még egy kép a végére, mert szombat este még megajándékoztam magam a már régóta "jelesebb alkalomra" tartogatott Balaton szeletemmel:

Vasárnap (okt. 14.) nagyon izgalmas és eseménydús napom volt. 11-től cluster meetingem volt DC-ben. Ez egy nagyon nagy volumenű meeting volt, ugyanis 17 cluster és több mint 200 au pair vett részt rajta.

 
 A clusteren belül csapatokra voltunk osztva, kaptunk egy-egy kérdőívet és egyéb feladatokat tartalmazó borítékot, majd útnak eredtünk felfedezni a várost. Csinálnunk kellett pár képet a híres épületekről, beszerezni egy étteremből villát, kanalat, kést, szalvétát és ketchupot, képeket szerezni Barack Obamáról és Mitt Romney-ról, illetve valamit egy múzeumból, és azt hiszem ennyi. Elég jó mókának tűnt az elején, de az én csapatom nem volt a legjobb. Egy dél-afrikai lány magához ragadta az irányítást, amivel nem is lett volna gond, csak szegénykém borzasztó lassú volt... Emiatt ugye a csapat is. Rengeteget gyalogoltunk (mondhatni fölöslegesen), de végül majdnem mindennel sikerült időben végezni. Egyedül ketchup-ot nem találtunk, de így utólag senkit nem érdekelt. A clusterünkön belül a másodikak lettünk (a 2 csapatból), mert ugyan egyenlő volt a pontszámunk, de mi később értünk vissza a helyszínre. Jutalmul így is kaptunk egy amerikai zászló mintás kendőt.

A verseny után Bebével elindultunk (ja, merthogy ő is ott volt, csak ő másik clusterhez tartozik), hogy együtt is csináljunk valami izgalmasat.

Teljes harci díszben: au pair póló, obamás matrica, amerikai zászló mintás kendő, és Bebe fején a csillagos fejdísz :)

Bebe próbált a spy múzeum felé terelgetni, de nekem sajnos nem volt sok energiám hozzá, így csak a közeli National American History Museum-ba mentünk. (Legközelebb Bebe, ígérem!!! :-)) )
Már a bejáratnál a biztonsági őr azzal nyitott, hogy honnan jöttünk. Mondtam, hogy Magyarországból, és megkérdezte, hogy hogy mondjuk magyarul, hogy "thank you", és táskamotozás után magyarul mondta, hogy köszönöm. Nagyon aranyos volt. :-)
Utána az ajándékboltba mentünk szétnézni és hülyülni kicsit.

 Republikánus vs. Demokrata párt

 A nap kérdése: miért árulnak kolbászkákat a múzeum ajándékboltjában?

   
 Én vettem pár képeslapot, és mikor fizetni akartam, szintén az első kérdés az volt, hogy honnan jöttem. Majd amikor fizetésnél átnyújtottam a bankkártyám, elkérték a személyimet. Ilyen még sosem történt, de abban a másodpercben eldöntöttem, hogy meg kell szabadulnom az au pair pólótól, és le kell szerelni az amcsi zászlót a táskámról. Ezt meg is tettük (Bebe is átöltözött kocka ruhába, vagyis batman-es pólóba), majd elindultunk megnézni a múzeumot. Innentől kezdve mi is amerikaiak voltunk, akik magyarul beszélnek. :-)
Először a first lady-k ruháit néztük meg, amiket az elnöki beiktatásokon viseltek:

 Jacqueline Kennedy ruhája, 1961

 Michelle Obama ruhája, 2009

 Mrs. Obama kiegészítői és cipője

Hillary Clinton ruhája, 1993

Ezután szépen sorban megnéztük a többi kiállítást is. Közben persze jókat nevetgéltünk, főleg pl mikor Bebe azt hitte egy imitált felakasztott emberre, hogy csak hintázik, vagy amikor kipróbáltunk egy nagyon régi metrókocsit, ami szinte egy az egyben megfelelt a mai napig is használt budapesti metrókocsinak. Szóval elég érdekes kiállítások voltak, íme pár kép:

Ki volt állítva egy darab a World Trade Center-ből is, de azt valahogy egyikőnk sem akarta lefényképezni. Sem a háborús kiállítást...

A múzeum utána hazafelé vettük az irányt. Bethesdában azért még megálltunk egy frozen yoghurt-ra, amit még mindig mindketten imádunk, és alaposan megpakoltuk mindenféle cukorkával, csokival és gyümölccsel a joghurtunkat. :-)

Végül hazavittem Bebét, és én is hazajöttem, ahol a nagymama fogadott (akivel még nem találkoztam). Nem beszéltem vele túl sokat, mert amikor hazaértem épp a Muzsika hangjait nézték dvd-n a gyerekekkel, és mikor benyögtem, hogy én ezt nem ismerem - azon túl, hogy egy életre elástam magam, mert neki ez a legnagyobb kedvence -  felajánlotta, hogy este megnézhetem dvd-n én is. Én meg rávágtam, hogy kösz nem... Persze biztosan alapmű meg minden, de nekem fontosabb dolgom is volt annál, mintsem hogy dvd-t nézzek. Például megírni ezt a bejegyzést. :-)

Itt most vasárnap késő este van, és holnaptól ismét kezdődik a munka... Nem tudom hogy lesz energiám végigcsinálni a hetet, de majdcsak kibírom valahogy. :-)

Agent C. színre lép

Gondolom magyarázatra szorul a cím... Nos ez egy vicces sms-ből ered, amit anyuka küldött nekem az egyik nap (részletek lentebb), de őszintén szólva a hét teljesítéséhez bizony minden ügynöki képességemet össze kellett szednem. Nagyon nehéz héten vagyok túl, és sajnos előre tudom, hogy a következő sem lesz sokkal könnyebb... Na de ne szaladjunk ennyire előre, csak szépen sorjában. :-)

Hétfőn (okt. 8.) a kisebbik gyerekemnek nem volt suli a Columbus Day maitt (amikor is azt ünneplik az amerikaiak, hogy Christopher Columbus megérkezett Amerikába - bővebben erről itt), így reggel nem is kellett korán kezdenem dolgozni, csak fél 9-kor. Apuka itthonról "dolgozott" egész nap, anyuka meg előző nap elutazott, ezért apuka koordinálta a reggelt. Persze én is felébredtem nagyon korán, mert a gyerekek hangosak voltak, és feltétlen zongorázniuk is kellett, amíg én alszom, így esélyem nem volt pihenni. Fél 9-kor munkába álltam, és fél 11-ig dolgoztam. Utána volt egy 3 órás pihenőm, amit ismételten skypeolással és mosással töltöttem. Délután elég jól elszórakoztattam a kisebbik gyereket, együtt mentünk felvenni a nagyobbikat a suliból, és itthon is minden rendben ment. Apuka főzött curry-s csirkét, így a vacsira sem volt gondom. Együtt négyesben megkajáltunk, még kicsit elvoltam a családdal, majd szolidan levonultam a lenti nappaliba netezgélni. A család meg jött utánam. :-D Ugyanis a zongora a lenti nappaliban van, és a gyerekek zongorázni akartak, apuka meg jött velük. Közben telefonáltam anyukával, megbeszéltük a másnapot, nevetgéltem a gyerekekkel, majd szépen magamra hagytak, mondván, hogy ez már bőven a pihenő időm. (Milyen aranyosak :-D) Utána még netezgéltem kicsit és gyűjtöttem az energiát a másnapra.

A kedd (okt. 9.) a totális szétesés napja volt. A kisebbik gyerekemnek még mindig nem volt suli, de hála a jó égnek a nagynak volt. Szóval egész nap műben voltam, szünet nélkül dolgoznom kellett. Reggel ismét csak fél 9-kor kellett kezdenem dolgozni. Addigra már a nagyobbik teljesen el volt készülve a sulira, de rávettem, hogy gyakoroljon még pár percet a zongorán. Ezért persze jó sokat kellett vitáznom vele, de akkor és ott nem érdekelt. Utána elsétáltam vele az iskolába, majd hazajöttem, és délig tartó játék következett a kicsivel. Elkezdtem tanítgatni magyarul, mert nagyon fogékony rá, és érdekli is. Már el tud számolni 5-ig magától, és pár alapszót is tud. Nagyon büszke vagyok rá, és irtó cuki, ahogyan magyarul "beszél". Nem tudom tudjátok-e, de youtube-on fenn van a VUK angolul, teljes verzióval (LINK). Azt is elkezdtem nézetni vele, és nagyon tetszett neki. Befejezni sajnos nem tudtuk, mert délután 1-re jött az egyik osztálytársa playdate-re, és előtte még ebédelnie is kellett. Szóval ebéd után nem sokkal megérkezett az osztálytársa, majd egy bő másfél órán keresztül elvoltak együtt. Közben én felügyeltem őket. Azután nem sokkal, hogy elment az osztálytársa, indultunk is felvenni a suliból a nagyobbik gyereket. Hazajöttünk, én nekiálltam ismét tojásos nokedlit készíteni, mert a gyerekeknek nagyon ízlett, apuka meg nem volt itthon legutóbb mikor készítettem, így gondoltam jó választás lesz ismét. És jól döntöttem, mert apukának is nagyon ízlett, bár azt mondta csirke íze van. :-D Lehet a tojás miatt? Nem tudom, de jót nevettem rajta.
Na és a végére, hogy miért estem szét megint. Egyrészt a fáradtságtól, mert nagyon sokat kellett dolgoznom az utóbbi napokban és nem volt lehetőségem eleget aludni. Aztán a gyerekekkel is extra nehéz most, mert anyuka nincs itthon, és nagyon hiányzik nekik. Emiatt sokat veszekednek, makacskodnak, és nem nagyon hajlandóak rám hallgatni. És végül mert érzem, hogy kezdek lebetegedni (a kisebbik gyerek már két napja szipog, és lehet, hogy elkaptam tőle - miért nem használnak az amerikaiak zsebkendőt?). Viszont 7 órakor apuka leparancsolt gyakorlatilag a szobámba, hogy pihenjek csak, mert túl sokat dolgozok. Még el akartam mosogatni, és a gyerek másnapi ebédjét összekészíteni, de mondta, hogy majd ő megcsinálja. Első körben kinevettem, mert sosem szokott a gyerekeknek ebédet készíteni a suliba, de tényleg komolyan gondolta, még listát is írt, hogy miket és hova pakoljon a gyereknek. :-D
Plusz kaptam ismét apró kis jutalmat a sok munkámért cserébe: egy amolyan kupon félét, nem egyszerű elmagyarázni, így csak annyit mondok, hogy gyakorlatilag meghívtak frozen yogurtra. :-)
Szóval munka után levonultam a szobámba, teletömtem magam gyógyszerrel, netezgéltem, elvoltam a nap további részében. 

Szerdán (okt. 10.) már végre a kisebbik gyerekemnek is volt iskola, így szabad voltam 9-től 1-ig. Előtte azért volt egy köröm a nagyobbik gyerekkel, ugyanis DC-be vittem dokihoz, majd a sulijába, de most szerencsére időben visszaértünk. A relax time-om szépen csendesen, de baromi gyorsan eltelt. Délután felvettem a kicsit a sulijából, majd itthon megnéztük az angol Vuk-nak a végét, amit még előző nap kezdtünk el. Ha van bárki, aki gondolkodott rajta, hogy megnézi ezt a mesét angolul is, mert az olyan jó móka, ne tegye! Borzasztó volt angolul... Ja, ha nem hiszed, akkor nézz csak bele nyugodtan, de előre szólok, hogy én megmondtam! :-D
A nap további része (is) problémamentesen zajlott szerencsére. Anyuka késő este végre hazaért Ohióból, így csütörtöktől még inkább minden a rendes kerékvágás szerint zajlott. Nagy hurrá! :-)

A csütörtök (okt. 11.) már eleve rosszul indult, mert a gyerekek csak reggel találkoztak az anyukájukkal, és emiatt szinte teljesen kezelhetetlenek voltak. Azt hittem szétszakad a fejem, olyan veszekedés volt reggel. A nagyobbik gyerek nagyon csúnyán viselkedett az anyjával, de valószínűleg csak mert figyelemhiányban szenvedett. Én azért elég jól tudtam kezelni a helyzetet, és mindkét gyerek időben készen volt az iskolára, és oda is értek időben. Írtam is anyukának egy sms-t reggel még ezzel a szöveggel, hogy "a lehetetlen küldetés teljesítve", mire ő azt válaszolta, hogy "good job Agent C.!", vagyis "jó munkát végeztél C. ügynök!". (innen származik a bejegyzésem címe) :-D
Aztán a jól megszokott relax time-om következett, amit egy pár órára megzavartak az ablakszerelők (létezik ez a szó magyarul????), ugyanis ki kellett cserélni az ablakot a játszószobában.
Délután felvettem a gyerekeket suliból, majd mentünk beszéd órára, és végül haza. Itthon már nem sok érdekesség történt, eléggé jól tudtam kezelni ismét a helyzeteket, szóval büszke vagyok magamra. :-) 

A péntek (okt. 12.) már mondhatni lazán eltelt. Reggel azért megvolt a szokásos harcom a kicsivel, ugyanis szokása, hogy konkrétan rátör a szüleire, míg ők öltözködnek, készülődnek munkába, én meg nyilván nem megyek utána a szülők szobájába... Ma időben visszahúztam a gyereket, így nem tudott bemenni a szüleihez, ezért volt nagy visítás meg sírás, de engem már nemigen hatott meg... A lényeg, hogy időben összekészítettem őt is, meg utána a nagyobbik gyereket is. Napközben ismét csak elment az időm a nagy semmivel, majd picivel korábban indultam a kicsiért a sulijához, mert még be kellett ugranom a postára. Azt gyorsan letudtam, a gyereket hazafuvaroztam, majd elsétáltunk a nagyobbik gyerekért, hazajöttünk, a nagyobbik gyereket apuka felvette itthon, és mentek szülinapi bulira, én meg itthon maradtam a kicsivel. Gyorsan eltelt az a kis idő, és apuka már itthon is volt a pizzavacsorával. Szépen hármasban megvacsiztunk, majd kb az utolsó falatoknál anyuka is hazaesett. Megbeszéltük a nap eseményeit, jókat nevetgéltünk, egészen szépen telt el a nap.

Hogy összegezzem kicsit a hetet, nagyon-nagyon fáradt vagyok, és hiába szedem marokszám a gyógyszert, nem vagyok jobban... Igyekszem kicsit többet pihenni a hétvégén és feltöltődni picit (egész jó kis programok várnak rám, de majd meglátjuk mi sül ki belőle. :-) ). Hajrá Agent C.! :-D

Ja és az lemaradt, hogy épp mikor ezeket a sorokat írom van 2 teljes hónapja, hogy megérkeztem Amerikába. Nagyon gyorsan és eseménydúsan telt ez a két hónap, és kíváncsian várom a folytatást. Állítólag a 3. hónap egyenlő a mélyponttal. Valahogy úgy képzelem, mint a kapcsolatokban a bűvös hetedik évet (bár azt még nem volt alkalmam megtapasztalni...). Sokan mondják, hogy az a vízválasztó, az au paireknek meg a harmadik hónap. Meglátjuk mi lesz, egyelőre én nagyon is jól érzem itt magam. :-)

Suli, shopping, Natural History Museum

A szombatom (okt. 6.) a már jól megszokott módon azzal indult, hogy reggel mentem suliba, majd egy kellemes 4 és fél óra múlva vége lett az órának. Megkaptuk a múltheti teszt eredményét, és hát nem vagyok éppen megelégedve az eredményemmel (csöppet maximalista vagyok), de azért nem lett rossz. Csatlakozott hozzánk egy új osztálytárs is, egy lány Kolumbiából. Ö is au pair, és relatíve közel lakik hozzám, aminek nagyon örülök, mert nagyon aranyos lány. Vele együtt már összesen heten vagyunk a csoportban, mindannyian au pairek, és mindannyian más-más országból. Ennél csodásabb már nem is lehetne. :-)
Óra után a német és a kolumbiai lánnyal elmentünk a sulival szemben lévő Starbucksba beszélgetni, ismerkedni és lazulni kicsit. Végre kipróbáltam a Pumpkin Spice Lattét (nem tudom mi ennek a magyar fordítása, talán tökös fűszeres tejeskávé?, bár ez eléggé magyartalan, na mindegy), és azt kell hogy mondjam, hogy nem volt rossz. Nem mondom, hogy még egyszer megvenném, de nem volt rossz. :-) Kávézás közben jót beszélgettünk a lányokkal kb 2 órán keresztül, utána betámadtuk a közeli CVS-t, ahol vettünk ezt-azt, majd hazafelé vettük az irányt. A német lányt hazavittem, és én is hazajöttem egy pár percre, hogy egyek valamit, és az a meglepetés fogadott, hogy apuka végre hazaért az üzleti útjáról. Épp pihenni próbált, én meg felébresztettem szegényt, és ha már úgy alakult, jól ki is faggattam merre járt és milyen volt az útja. Közben ettem is valamit, majd indultam a plázába, hogy a halloween jelmezemhez megvegyem az "alapanyagot". Mikor indultam volna, anyuka épp akkor ért haza a gyerekekkel, és gyorsan a kezembe nyomott egy új telefont, hogy mostmár ez az új telóm. Ugyanolyan mint eddig volt, csak eggyel újabb verziója. Nekem annyira nem tetszik, eddig sem tetszett, de telefonálni és sms-t küldeni lehet vele, és ez a lényeg.
Ezután végre tényleg elindultam a plázába. Először csak körbenéztem, majd vásároltam ezt-azt. Ez a végeredményem:

Vásárlás után hazajöttem, és apukától kaptam egy kis ajándékot, amit nekem vett az üzleti útján:

Csoki, mert mindenki tudja, hogy azt nagyon szeretem :-D

Utána végre megnyitottam az online banking-em, netezgéltem, üzeneteket küldtem, szóval semmi érdekes nem volt a továbbiakban.  

Vasárnap (okt. 7.) reggel elindultam DC belvárosába, hogy találkozzak egy magyar kolleginával, aki DC-től kb fél órányira lakik, és egy hónappal korábban jött ki Amerikába mint én.
A találka 11-re volt megbeszélve, én oda is értem időben (első alaklom, hogy egyedül metróztam!!!), de a kollegina sajnos késett közel egy órát... Alapvetően ezzel nem is lenne bajom, eléggé türelmes szoktam lenni, de hideg volt, fújt a szél, teljesen átfagytam, és kezdtem megéhezni. Így mikor végre megérkezett, elég ingerült állapotban voltam... Mivel hideg volt, elmentünk a Natural History Museumba, mert én ott még nem voltam, ő is csak futólag, és mindkettőnket érdekelt. Az elején elég sok kitömött állatot láttunk, ami engem nagyon frusztrált, és hát nem ezt vártam, és egyre éhesebb lettem, így elmentünk kajálni. Még szerencse, hogy az amerikai múzeumokban vannak éttermek is. Ettem egy salátát, közben beszélgettünk, majd miután végeztünk az evéssel, folytattuk a múzeumnézést a dínó részleggel.

 dínótojás

 Még azt is megnézhettük, hogy hogyan csinálják meg az igazinak tűnő csontvázakat.

A dínók után végre valami igazán érdekes következett: az ásványok. Elég nagy tömeg volt ott, mindenki ezeket akarta lefotózni:

Nem tudom, hogy ezek eredetiek-e, nem vagyok róla meggyőzve, de szépen csillogtak, az biztos. :-) Persze sokkal több is volt belőlük, ezek csak azok, amik nekem a legjobban tetszettek.
Az ékszerek után az "egyszerű" ásványok következtek:

Ezután hullafáradtan elhagytuk a múzeumot, hogy valahol máshol még igyunk egy kávét és nyugodtan beszélgessünk. Mivel jobb hely nem jutott eszembe, elmentünk az Air and Space múzeumba, ahol egy hatalmas McDonald’s található, és ott kávéztunk. Közben jót beszélgettünk, majd elindultunk mindketten szépen hazafelé.
Összességében egy jó kis napot töltöttünk együtt, bár eléggé döcögősen indult az egész, és már a találkozó leszervezése is hetekbe került, de hát végre összehoztuk, és remélem fogunk még találkozni. :-)

Miután hazametróztam, és hazavezettem a metróállomásról, itthon beszélgettem kicsit a szülőkkel, megvártam, hogy anyuka induljon a reptérre (a változatosság kedvéért most ő utazott el pár napra), kicsit még tiszteletemet tettem, majd elvonultam a szobámba relaxálni, hogy felkészüljek az újabb munkás hétre.

Hétköznapok, Bebe szülinap és 20 avokádó

Hétfőn és kedden (október 1-2.) az égvilágon semmi érdekes nem történt, minden rendben volt, így nem is untatnálak titeket azzal, hogy századjára is leírom hogy telik egy átlagos hétköznapom.

A szerda (okt. 3.) már kicsit érdekesebb volt. Már a reggel sem a szokásos ütemben zajlott, mert reggel 3/4 7-kor mindkét gyereket keltenem kellett, ugyanis a nagyobbikat vittem orvoshoz. Mind a 2 gyereket időben összekészítettem, és anyuka közölte is velem, hogy idézem: 'Csilla is a rockstar!' és mondta, hogy ő nem lenne képes ugyanerre. :-D
Az orvostól 9 után értünk haza a nagyobbik gyerekkel, és egyből vittem is suliba. Ebben az volt az érdekesség, hogy gyakorlatilag ez volt az egyetlen nap, amikor kocsival ment iskolába, de ez volt a nemzetközi 'gyalogolj az iskolába' nap. Egész úton ezen nevetgéltünk, hogy kizárólag számára minden nap 'walk to school day' kivéve a 'walk to school day-en', mert az 'drive to school day'. Na most tudom, hogy ez a mondat nem mindenki számára érthető, de nem kezdeném el magyarázni, én a gyerekkel jót szórakoztam ezen, ennyi a lényege.
Délután - ahogy minden szerdán - egy órával korábban kellett felvennem a kicsit a sulijából, és már vittem is az egyik osztálytársához 'playdate-re', ami azt jelenti, hogy elmentünk hozzájuk, összeeresztettük a gyerekeket, ők nagyon jól elvoltak, és unatkoztam egy sort, majd szépen megköszöntük a meghívást, és jöttünk haza felvenni a másik gyereket, mert neki is playdate-je volt az egyik osztálytársánál. ((Most elgondolkodtam azon, hogy vajon képes leszek-e a továbbiakban egy értelmes mondatot is leírni, mert az utóbbi kettőt elnézve, nem biztos...))
Délután nekiálltam tojásos nokedlit készíteni a gyerekeknek (valójában magamnak :-D).

Azért azt nem árt tudni, hogy ez életem első tojásos nokedlije, és nagyon finom lett! Sajnálatomra a gyerekek is szerették, sőt a kicsi még másnap is azt akart enni, így nekem kevesebb maradt... :-D Az este már gyorsan eltelt, de nagyon szét voltam csúszva a fáradtságtól. Anyuka közölte is velem, hogy talán jobb lenne, ha aznap kicsit korábban feküdnék le aludni... Nem a korábban lefekvéssel van a gond, mert alapelvem, hogy napi legalább 8 óra alvás az élet egyik mozgatórugója, de minden nap nagyon korán kelek, még hétvégén is a suli és egyéb elfoglaltságok miatt, így gyakorlatilag sosem tudom kipihenni magam. Este viszont nem tudok korán elaludni, mert egész nap annyi kávét iszok, hogy ne aludjak el a gyerekek mellett, hogy este sem tudok... Na mondjuk szerdán direkt nem ittam annyi kávét - ezért voltam szétesve -, így este fél 10-kor én már aludtam is, mint a bunda. :-)

Csütörtökön napközben meglátogatott Bebe, akivel egy szuper délelőttöt és pici délutánt töltöttünk együtt. Bebének előző nap volt a 22. születésnapja ((Isten éltessen sokáig Bebe!!!)) (((Jaj de nagyon szép kor is ez, én imádtam 22-nek lenni. Bebe, ez lesz életed egyik legjobb éve!))) Bocsánat a kitérők miatt, még mindig szét vagyok hullva kicsit. :-D
Szóval ott tartottam, hogy Bebe 9:30 körül meglátogatott, én addigra már majdnem elkészítettem a szülinapi tejberizsét (ami majdnem palacsinta lett, mert eredetileg azt akartam sütni, de Bebe érkezése előtt kb 10 perccel feltettem a kulcskérdést, hogy tejberizs vagy palacsinta, és ő azt a választ adta, hogy neki gyakorlatilag mindegy, mert ő mindkettőt szereti, így én önkényesen a tejberizs mellett döntöttem). Jaj, már megint egy kicsapongó mondat, ezer bocsánat az ilyenek miatt!
Szóval a szülinapi tejberizsnél tartottam:

Nem, itt Bebe nem leharapni akarja a gyertyát! :-D

A tejberizsezés után épp nagyban nosztalgiáztunk arról, hogy mennyire szeretjük otthon az Aldit és mennyire hiányoznak a jó kis aldis termékek (igen, ez nem elírás, vannak ilyen őrültek mint én, akik odáig van meg vissza egy bevásárló központért és termékeiért), amikor is Bebe felvetette, hogy van ám itt a közelben is egy Aldi, ahová ha szeretném, elmehetünk. Naná, hogy szerettem volna, így bepattantunk a dínójába (a dínó méretű autóba, amit vezet, és utóbb megállapítottuk, hogy ez a tipik au pair autó, többek között az én host családomnak is volt egy, de eladták még az érkezésem előtt, így szerencsére én már csak utas formájában tapasztalom meg a "dínó-élményt") és elszáguldottunk Germantownba. Ez tőlünk kb 20 percre található. Bebe persze autópályán vezetett, és míg ő vezetett, én szépen kielemeztem a vezetési stílusát, és ígéretet tettem, hogy írni fogok a blogomban arról, hogy "Bebe, az agresszív sofőr". Ő nem nagyon ellenkezett, így most meg is osztanám veletek, hogy milyen szinten életveszélyben voltunk, mert ahogy az a lány vezet... :-D Na jó ez nem igaz, nagyon is jól vezet, és nagyon szépen tudja kezelni azt a böszme nagy autót. De tény, hogy egyszer-egyszer elszólta magát, hogy miért tötymörög előtte 60 mérföld/órával egy-egy kocsi, majd rájött, hogy ja, nem is, ő megy túl gyorsan, illetve nagyon bájos csevegést folytatott a GPS-ével, mert nagyon nem akart U kanyart tenni - ahogyan a GPS navigálta - hanem egyszerűen balra fordult az adott utcán. :-D Szóval ennyit erről. :-)
És akkor végre megérkeztünk a méltán hiányolt ALDI-hoz.

A "tundra" márkájú tisztítószer nagyon vicces volt :-D

Valószínűleg a mi elvárásaink voltak túl nagyok, de így utólag bevallom, hogy csalódtam az amerikai Aldiban, ugyanis SEMMI nem volt kapható, amit mi jól ismerünk a hazai Aldikból. Minden teljesen máshogy nézett ki, és egyetlen márka (és a péksütis részleg!!) sem volt ugyanaz, mint otthon (kivéve a csoki, de az sem teljesen).
Ami viszont kellemes csalódás volt, hogy nem csak amerikai, de otthoni viszonylatban is minden nagyon olcsó volt. Például egy elég nagy csomag Haribo gumicukrot vettünk 99 centért, és nem akciós ár volt! Szóval bevásároltunk ezt-azt, ez az én végeredményem:

Igen, az ott jobb szélen "Devil's food" :-D

A legszuperebb dobozú ice tea a világon (by Aldi)! :-)

Aldizás után még bementünk egy másik üzletbe is (Michael's), mert nekem égetően szükségem volt valamire a Halloween jelmezemhez, amit nem árulnék el előre, hogy mi lesz, majd időben megtudjátok. :-)
A bolt tele volt mindenféle Halloween-i és karácsonyi dekorációval, és nagyon nagyon tetszett egy csomó minden, de nem vehettük meg, mert hazavinni egyértelműen nem tudjuk, így nagy szomorúan kiballagtunk a boltból... Azért jó pár képet lőttünk, de én a Halloween dekorációról készülteket majd csak a Halloween különszámomban fogom közzétenni, de aki nagyon kíváncsi, Bebénél (LINK) biztosan láthat majd egy-két jó képet.

Igen, itt a fejdíszünk a lényeg!

Szóval a többi képet majd máskor mutatom meg. A boltozás után hazahozott Bebe, majd nemsokkal utána indulhattam is a gyerekért az iskolába, majd a másik gyerekért a másik iskolába, és mentünk a beszédtanárhoz, ahol én és a nagyobbik gyerek egy kellemes 50 percet unatkoztunk, míg végre jöhettünk haza.
Miután hazaértünk, megérkezett a kajaszállító is, mert most, hogy nincs itthon apuka, anyukának nincs ideje elmenni bevásárolni, így nettről rendelt mindent, és egyben kiszállítottak mindent. Sikerült anyukának 2 db avokádó helyett 20 db-ot rendelni véletlenül. Ez volt a hét legnagyobb poénja, mert mégis mit lehet kezdeni 20 db avokádóval? 10-et sikerült elpasszolni anyuka egyik barátjának, 4-ből pedig csináltunk guacamolét, de még mindig van 6 db. Ez a jövő kérdése, hogy mit kezdünk majd vele. :-)
Amikor anyuka hazaért, hozott nekem meglepit, csak úgy, mert megérdemlem. :-D

Nagyon örültem neki, de nem cuppantam rá egyből, inkább a jó kis magyaros tejberizsemet (már ami maradt belőle) toltam befelé. :-) A salátaöntetpor furának tűnhet, de szegény anyuka csak delikátot akar nekem venni mindig, és mivel nem tud németül, de a csomagolása hasonló a mi delikátunkhoz, azt hitte, hogy ez az, mígnem itthon felvilágosítottam, hogy nem... De a szándék nagyon kedves. :-)

Este jó sokáig ügyeletben voltam, mert anyuka elment találkozni az egyik barátjával, de csak annyi volt a dolgom, hogy ücsörögtem a nappaliban, és netezgéltem. Az egyetlen probléma, hogy mindezt este 11-ig, ami megint egyenlő a nem elegendő alvással. :-(

Pénteken (okt. 5.) a délelőtt nagyon mozgalmasra sikerült, mert én vittem suliba a kicsi gyereket is, majd miután hazaértem, a nagyobbikat is. Utána, ahogy hazaértem, már mentem is a közeli bevásárlóközpontba, illetve bankba, majd tankolni, és már el is telt az egész délelőtt. Fél 12-re értem haza, gyorsan ettem egy nutellás szendvicset, skypeoltam a családommal, és indultam is felvenni a kicsit a sulijából.
A délután folyamán nem sok érdekesség történt, elvoltam a gyerekekkel, minden rendben ment. Este volt a szokásos péntek esti családi vacsora. Anyuka időben hazaért a munkából, hozott csirkét szósszal vacsorára, illetve előételnek mi mást, mint guacamolét ettünk. ÉS (!) kaptam egy csokor rózsát, hogy megköszönje nekem az egész heti kitartó (?) munkámat.

Na ilyenkor még inkább realizálódik bennem, hogy csak megéri minden egyes perc, amit túlórával töltök, mert tényleg nagyra értékelnek, mindent legalább 10x megköszönnek, támogatnak és segítenek, ha éppen arról van szó. Ez egy szép lezárása a munkás hétköznapoknak. :-)

Még egyszer elnézést kérek a sok kicsapongó mondatért, remélem sikerült érthetően fogalmazni, bár erről nem vagyok meggyőződve, így, ahogy visszaolvastam, hogy miket írtam. A hétvégén igyekszem kicsit összeszedni magam, és ismételten emlékezetessé tenni. Majd meglátjuk mi sül ki belőle. :-)

Georgetown, Glen Echo, Great Falls

Figyelem! Nem kell megijedni a terjedelemtől, mert képekben nagyon gazdag bejegyzés következik. :-)

Szombaton (szept. 30.) ismét korán kellett kelnem, mert iskolába kellett mennem. Azon túl, hogy suli volt, még tesztet is írtunk, amire én konkrétan semmit nem tanultam, de így utólag nem is bánom. Bár eredményt még nem tudok, az biztos, hogy nem sikerült rosszul. Suli után a spanyol és a mexikói lánnyal elindultunk a Georgetown University-re, hogy kicsit körülnézzünk. Én ezen a héten már ugyan voltam ott, de az este volt, és az egészből nem sokat láttam. Az egész parkolóhely kereséssel indult, de kb. képtelenség volt a közelben parkolóhelyet találni, így kissé távolabb, egy mélygarázsban álltunk meg közel a folyóparthoz. De semmi gond nem volt, fiatalok vagyunk, tudunk mi gyalogolni. :-) Elsétáltunk az egyetemre. Útközben megálltunk egy szuvenír árusnál, de minden nevetségesen drága volt, így nem vettünk semmit. Még nem tudom hol fogom beszerezni a Georgtown-os pólómat vagy pulóveremet, de garantáltan be fogom valahonnan. :-)
Séta közben lőttem pár képet:

 Tipikus Georgetown-i házak

 Az egyetem főépülete

Az egyetemen éppen egy focimeccs kezdődött, amire a spanyol lány nagyon szeretett volna beülni, de már az összes jegy elkelt. De pont láttuk a GU csapatának a bevonulását testközelből.

 
Az egyetem után visszasétáltunk a folyópartra. Az út közben készült képeket pedig itt láthatjátok:

 Miss Mexikóval

 Spanyol és mexikói lányokkal Georgetownban

 Martin's Tavern, az étterem, ahol John F. Kennedy megkérte Jackie kezét

A Potomac-folyó

A folyóparton próbáltunk megtalálni egy éttermet, amit még előző nap anyuka ajánlott nekem, de nem ment valami egyszerűen. Mikor odaértünk és bementünk az étterembe, egy árva lélek sem volt ott, csak 1-2 pincér. Na már pedig ha egy étterem üres, az azt jelenti, hogy vagy nagyon nem jó hely, vagy nagyon drága. Így szépen sarkon is fordultunk, és elmentünk egy másik étterembe, ahol nagyon baráti áron tudtunk enni nagyon finom kaját. Legalábbis én jól laktam. :-)

 Sokkal finomabb volt, mint ahogyan kinéz :-)

A kajálás után elvittem a lányokat a közeli metróállomásra, majd célba vettem a Giant-et, és bevásároltam magamnak pár dolgot, amikből kezdek kifogyni. Ezután hazajöttem, és 3 csomag várt itthon, mindhárom a tabletemhez rendelt kis felszerelés volt: tok, képernyővédő fólia és fülhallgató. Végre teljes a készlet. :-) 

Vasárnap délelőtt munkával kezdtem a napot, elvittem a nagyobbik gyerekem az egyik osztálytársa házához a héber iskolából. Ott voltunk kb egy órát, a gyerekek játszottak, én unatkoztam egy sort, illetve sms maratont tartottam, hogy fixáljam a délutáni eseményeket, majd hazaindultunk a gyerekkel. Miután hazaértem, gyorsan készítettem magamnak egy szendvicset, megvártam míg anyuka hazaért, majd útnak indultam a bankba elintézni ezt-azt, majd a Glen Echo Parkba, ahol Judy-val (német) találkoztam. A parkban 'Then and wow' fesztivál volt, de nem éppen mi voltunk a célközönség, így csak tettünk egy kört, leültünk megkajálni és már indultunk is tovább.

A következő állomás a Bethesda Great Falls volt. Túráztunk egy sort, millió képet készítettünk, és eldöntöttük, hogy ide még feltétlen vissza kell jönnünk egy egész napos túrára megfelelő túraruhában és piknik kosárral. :-) Nagyon-nagyon szép hely, bár ezt ti is láthatjátok a képeken:

Ne ezen képek után mondja valaki, hogy nem én lakok a legszuperebb helyen. Ez a hely csak 15 percre van a házunktól.  Imádom! :-)

A Great Falls után még elmentünk Bethesda belvárosába egy frozen yogurt-ra, illetve ha már ott voltunk, akkor egy originál Georgetown Cupcake-ra is. (Nem tudom otthon mennyire ismert a DC Cupcakes ((LINK)) reality show, na ez ugyanaz a hely.) Én nem helyben fogyasztottam el az enyémet, hanem vettem kettőt, és itthon anyukával ettem meg miután a gyerekek lefeküdtek aludni. Anyuka is nagyon örült, de tudtam is, hogy örülni fog, mert ő is imádja a csokit, és tudtam milyen kimerült megint, szóval jót tett neki a csokibomba (meg nekem is :-) ).

 
Közben persze jót beszélgettünk ismét, sokat nevettünk is, szóval ez egy fantasztikusan hiper-szuper kalóriában gazdag nap volt. :-)

Remélem megfelelően illusztráltam, hogy milyen szuper hétvégén vagyok túl. Most nagyon túlteng bennem a boldogság, nagyon azt érzem, hogy a lehető legjobb helyen vagyok, és totálisan fel vagyok töltődve. Jó lenne konzerválni ezt az állapotot. :-)