Vízum bajok

A mai napom igen érdekesen telt, de a lényeg annyi, hogy végre sikerült lefoglalnom a vízum interjúra az időpontot.
Na de hogy ki is fejtsem kicsit:
Vízuminterjúra az Egyesült Államok Nagykövetségére kell menni, Budapestre, természetesen személyesen. Ezzel még nem is lenne probléma, na de mielőtt időpontot kérhettem volna, ki kellett töltenem online a DS-160-as űrlapot, ami iszonyú hosszú! Főleg akkor ha az ember először nem is jól tölti ki... Mert igen, bénáztam most ezzel egy jó sort, ugyanis nagy nehezen - több óra leforgása alatt - kitöltöttem az űrlapot, el is küldtem szépen, ahogyan kell. Aztán megtaláltam a Londonból érkezett csomagban a kitöltési útmutatót... Rá kellett jönnöm, hogy amiért órákat szenvedtem, fölösleges volt, mert tök máshogy kellett volna kitölteni mindent. Jött a pánik... A követség honlapján még véletlenül sem találtam meg a kapcsolat gombot, vagy bármilyen elérhetőségre utaló gombot. A kétségbeesés csak fokozódott... Ilyenkor jó kimenni levegőzni egyet, felfrissülten minden simábban megy. Én pontosan ezt tettem, és mire visszajöttem, mintha csak odavarázsolták volna a jobb felső sarokba a kapcsolat gombot. :-)))) Gyorsan meg is találtam az email címet, ahova problémával fordulni lehet, és írtam is egy üzenetet, hogy mégis mit csináljak most. Pár perc múlva jött a megnyugtató válasz, hogy töltsek ki egy újabb űrlapot, és amikor megyek interjúra, akkor mondjam, hogy volt egy hibás is. Azért azt nagyon remélem, hogy tényleg nem lesz belőle gond...
Na és akkor kezdődhetett minden elölről, szépen újra kitöltöttem mindent, ezúttal mindent ezerszer megnéztem, hogy tuti jól írom-e, és meglepő, de egész hamar végeztem vele.
Végül még gyorsan kitöltöttem a fuvarlevelet is - ugyanis a vízumot futárszolgálat fogja kézbesíteni a részemre, és a fuvarlevelet előre ki kellett töltenem.
Már csak annyi maradt hátra, hogy felhívjam  a nagykövetséget egy interjú időpontért. A hívás díja 400 Ft+ÁFA, szóval figyelem, akik még ezután fognak időpontot kérni, jó előre készítsék ki az alábbiakat:

• A DS-160-as űrlap vonalkódjának számsora
• Útlevél - be kell diktálni az útlevél számát
• Születési dátum - ha netán valaki nem tudná fejből a sajátját
• Telefonszám, amin el tudnak érni - szintén ha valaki nem tudná fejből a sajátját
• Az igazolás a SEVIS díjról, mert kell a dátum, hogy mikor lett befizetve
• A fuvarlevélen szereplő vonalkód - be kell diktálni a számsor utolsó 5 számjegyét

Ha mindez megvan, akkor jöhet az egyezkedés, hogy melyik nap legyen az interjú. Nekem először a csütörtököt ajánlotta a kedves fiatalember a vonal másik végén, de hát ez a hét eleve esélytelen volt, és nem is gondoltam, hogy ilyen koránra fog időpontot adni, úgyhogy javasoltam a jövőhetet. Választhattam, hogy hétfő vagy kedd, és a hétfőt választottam. Az időpont pedig hajnali 8.15 lesz, ami már-már délnek fog tűnni számomra, mert a vonatom Debrecenből 4.10-kor fog indulni. Már most látom, hogy szép kis nap lesz a jövőhét hétfő, de bízom benne, hogy egy vízummal gazdagabban fogok hazatérni Budapestről. :-)

A fent leírt dolgok azért fontosak, mert nekem nem voltak kikészítve a papírjaim - örültem, hogy az űrlap kitöltése után elpakolhattam végre - és rohangálnom kellett a szobában, hogy mindent megtaláljak, amit be kell diktálni, miközben ketyegtek a másodpercek. Végül 4 perc 11 másodperccel zártam a beszélgetést... Azt hiszem szép lesz a havi telefonszámla végösszege...

További teendőm még ezen a héten, hogy be kell fizetnem a vízumkezelési díjat, ami 38 400 Ft ebben a hónapban. Egyelőre kicsit lehúzásnak érzem ezt az egészet, mert ez sem kevés pénz, főleg ha hozzátesszük a 620 euró program díjat is, amit szintén hamarosan be kell fizetnem. Remélem az átélt kalandok kárpótolni fognak. :-)

Csomag Amerikából

Ahogy nézem, egy ideje már nem írtam új bejegyzést, szóval épp itt az ideje. :-)

A múlthéten, és ezen a héten is váltottam anyukával egy pár emailt, ahol én általában arról írtam, hogy mit össze szenvedek a tanulással, ő meg arról, hogy mivel telnek a napjaik. Szóval csupa izgalom :-).

Múlthéten pénteken volt a kisebbik kisfiú ballagása az iskolai előkészítőből. Kaptam egy pár képet róla, és annyira cuki rajta a kissrác! Meg volt kép az egész családról, és olyan is, ahol a 2 fiú az au pair-rel pózolt. Bevallom, nekem ez utóbbi tetszett a legjobban. Nagyon aranyosak rajta a gyerekek, és látszik, hogy nagyon szeretik az au pair-t. Remélem majd engem is legalább ennyire fognak szeretni. :-)

Ezen a héten kedden voltam záróvizsgázni, és mire hazajöttem, egy óriási csomag várt itthon, ami egyenesen Amerikából, a hostcsaládomtól érkezett. Nagyon váratlan volt, mert host anyuka tényleg egy szóval sem említette, hogy bármit is küldene nekem, de nagyon jól esett, pláne azok után, hogy kicsit meg voltam szeppenve a múltkor, hogy egy árva levelet sem váltottunk egész héten. Igaz, múlthéten és ezen a héten mindent pótoltunk. :-)
Visszatérve a csomagra: még sosem kaptam ekkora csomagot! Alig vártam, hogy kibonthassam! Képzelhetitek, hazaestem záróvizsgáról, és azon hamarjában - még csak át sem öltöztem, már neki is ugrottam, nagyon kíváncsi voltam mi van benne. :-)
A hatalmas csomagban több kisebb csomag lapult, mindegyik nagyon szépen becsomagolva, és felcímkézve, ugyanis nem minden nekem érkezett. Kapott ajándékot az egész családom. Hihetetlenül jól esik, hogy mindenkire gondolt host anyuka, és tényleg nem csak valami gagyi ajándékot küldött, hogy ez majd jó lesz, hanem személyeset, olyat, aminek tényleg mindenki örült, szóval biztos sokat gondolkodott rajta. :-)
Én kaptam 2 pólót:

 A másodikat kifejezetten azért, mert egy egymillió dolláros van rajta, és mivel pénzügyes végzettségem van, nagyra értékelem az ilyesmit. És tényleg. :-)

Továbbá kaptam még Washington DC-s térképet és útikönyvet, és egy képeslapot, amibe le volt írva, hogy ki miért kapja ezeket az ajándékokat.
Kaptam még mindkét fiútól rajzot, amire rá volt írva, hogy már nagyon várjuk, hogy találkozzunk, éééééés: 'I love you'. Ezt nagyon nagyra értékelem, hogy máris ennyire megkedveltek, nagyon jól esik.

Én elsősorban azért kaptam ezt a sok ajándékot, hogy gratuláljanak, amiért sikeresen végeztem az egyetemen, illetve hogy üdvözöljenek a családjukban, és hogy kifejezzék, hogy mennyire várják már, hogy augusztusban megérkezzem. :-)
 
Anyukámék egy naptárat kaptak, amelyen amerikás tájképek vannak, és azért kapták, hogy azon tudják majd számon tartani, hogy mikor láthatnak ismét. :-)
Tesóm pedig egy cseresznyefa virágos pólót kapott, mert tudják, hogy mennyire szereti a virágokat és a kertészkedést, és gondolták, örülne neki. És igazuk lett. :-)

Persze rögtön írtam emailt host anyukának, hogy nagyon szépen köszönök mindent, és hogy mennyire örülök mindennek. Mert tényleg így van. Azért szerintem nem sok család tesz ilyesmit a leendő au pair-ükkel. :-)

Most már, hogy vége a sulinak, kezdhetek parázni az egész amerikai kaland miatt. Bár először is a vízum interjút kellene megejtenem, de még időpontot sem foglaltam rá. Ezt valószínű jövőhéten meg is ejtem, és aztán nincs visszaút! :-)))))

Útitárs!

Pénteken kaptam egy emailt Esztertől, az APIA képviselőjétől, hogy van egy lány, akivel egy napon fogunk utazni az USA-ba, és megadta az email címét, hogy ha gondolom vegyem fel vele a kapcsolatot. Persze, h írtam is neki gyorsan, és nagyon, de nagyon örülök, hogy nem egyedül kell majd végigszenvednem az utazást, hanem egy olyan lánnyal, aki valószínűleg ugyanazt fogja érezni mint én. És ami még fantasztikusabb az egészben az az, hogy ő is Maryland államban fog lakni, hozzám nagyon közel, így ha jól ki fogunk jönni - és miért is ne jönnénk már ki jól? - akkor még kapcsolatban is maradhatunk egymással.
Most komolyan, mennyi az esélye annak, hogy van egy másik lány, aki ugyanazon a napon utazik Amerikába, és a 4 napos orientáció után, együtt utazunk tovább Washingtonba, és hogy még a host családjaink is nagyon közel lakjanak egymáshoz? Szerintem nem sok, és nagyon szerencsésnek érzem magam.
Azért azt hozzá kell tennem, hogy mindössze még csak 2 email-t váltottunk, illetve Fb-n jelölt be ismerősnek, szóval nem igazán ismerem még, de mindenesetre reménységgel tölt el, hogy lesz a közelben egy magyar sorstárs is. :-) Nekem ez nagyon fontos, de ezt már korábban is kifejtettem. Aztán majd eldől, hogy hogyan alakul az életünk. :-)

No és akkor itt a túláradó lelkesedés után még meg kell jegyeznem, hogy az előző héten egy árva levelet sem váltottam host anyukával. Nekem sem volt időm írni neki a záróvizsgám miatt, de ő sem írt nekem egy sort sem. Hát ilyen is van, ettől még remélem továbbra is szimpatikus vagyok a számukra. :-)

Ez most ilyen rövidre sikerült... Amint lesz valami újabb hírem, jelentkezem. :-) 

Heti események

Ennek a hétnek is pár email váltás és egy Skype beszélgetés a termése. Még az emailekből megtudtam, hogy múlt hétvégén a kisebbik kisfiú eltörte a karját játék közben. Az au pair volt otthon a fiúkkal, és kergetőztek a házban, és a gyerek olyan szerencsétlenül ugrott le a díványról, hogy ez lett a vége...
Aztán ami jó hír, hogy eladták a jelenlegi au pair autót, ami egy Honda Odyssey volt, és anyuka autója, egy Toyota Highlander lett az új au pair kocsi. Anyukának meg vettek egy új autót, egy Hyundai Elantra-t. A google képek alapján elég szép példány mind a 2 autó, és anyuka szerint imádni fogom vezetni a Toyotát. Hát ezt én is nagyon remélem. :-)

Au pair kocsi: Toyota Highlander

(forrás: google)

Ezen a hétvégén a nagyobbik kisfiú táborozni ment az apukájával, így ma csak anyukával, a kisebbik kisfiúval és a jelenlegi au pairrel tudtam beszélni Skype-on. Megbeszéltük az elmúlt hetek eseményeit, mert már 3 hete nem beszéltünk, csak emaileztünk. Meséltem nekik a párizsi utamról, és hogy milyen sokat kell tanulnom az államvizsgám miatt. Na igen, ezt sem volt egyszerű elmagyarázni, hogy mit is tanulok én pontosan, és hogy megy nálunk az államvizsgázás, de azt hiszem sikerült. :-) Ők is sok mindent meséltek, a kisfiú mutogatta a játékait, és nagy meglepetésemre írt nekem egy "I love you"-t. Azt nem tudom, hogy azért-e, mert még csak ezt tudja leírni (még csak 5 éves lesz), vagy mert tényleg máris szeret, mindenesetre jól esett. :-)

Még nem tudom hogy fog alakulni a jövőhét, nem biztos, hogy megint tudunk majd skypeolni, mert jönnek hozzájuk a nagyszülők, és nálunk is felfordulás lesz, de azért remélem megint tudunk majd kicsit beszélni. Szerintem tök jó, hogy így tartjuk a kapcsolatot, legalább a gyerekek is szoknak engem, és nem leszek annyira idegen a számukra augusztusban.

Nem tudom ki hogy van vele, nekem még nem sok időm volt ezen parázni, de ma, amikor skype-on beszéltem a családdal baromira idegesített, hogy nem tudtam rendesen kifejezni magam, vagy nem értettem meg valamit. A júliusom szabad lesz, akkor akarok majd nagyon ráfeküdni az angolra, de nyilván nem tudok majd mindent megtanulni, és kezdek félni, hogy mi lesz majd ha kimegyek. Mert persze, azért megyek ki, hogy jól megtanuljak angolul, de azért jó lenne, ha gördülékenyen menne...

És végül még valami: végre megjelent az Au Pair in America honlapon is a számlám, és nagy-nagy meglepetésemre nem 740 euró program díjat kell fizetnem, hanem "csak" 620-at. Úgy írja, hogy a 120 euró különbözet kedvezmény. Én nem értem, hogy mire fel, de azért nagyon örülök neki. :-)

Párizs

Közérdekű közlemény: előre szólok, hogy - ahogy az a címből is látszik - ez a bejegyzés NEM Amerikáról fog szólni, így akit nem érdekel, az ne olvassa el. :-)

Szóval, mint azt már korábban említettem, volt szerencsém pár fantasztikus napot Párizsban eltölteni. Na de hogy is keveredtem én oda? Nagy-nagy hála a Debreceni Egyetemnek érte, mert már tavaly is szerveztek Eurotrip-et diákoknak Brüsszelbe (amin szintén részt vettem), de ezúttal 4 európai fővárosba, Brüsszelbe, Párizsba, Rómába és Berlinbe szerveztek utakat. Én természetesen Párizst választottam, és ha egyetemista lennék jövőre is, tuti Rómába mennék legközelebb. De mivel nem leszek, megyek Amerikába helyette. :-D

Az utaknak annyi a lényege, hogy mi diákok nagyon kevés pénzért eljuthatunk ezekbe a városokba, természetesen busszal, de kit érdekel az? - mert engem csak az utazás élménye. :-) A buszokon mindig van 2 vezető, általában ugyanúgy diákok mint mi, de hallottam már olyan útról is, ahol tanárok vezették a csapatot. Azért azt hiszem én jobban jártam a diákokkal, mert így gyakorlatilag teljesen szabadjára voltunk engedve, arra mentünk és addig, amikor és ameddig csak akartunk. Ennek persze megvolt az árnyoldala is, hiszen mindent magunknak kellett kitalálni - gondolok itt elsősorban a metróhálózat használatára, ami nagyon nem volt egyszerű...

No akkor lássuk:
Május 21-én reggel 6 órakor indult a buszunk az egyetem elől, a célállomás pedig Nürnberg volt, ahova szerencsésen meg is érkeztünk olyan este fél 7 körül. Ott volt egy röpke városnézés, ahol rögtön össze is verbuválódott a kis csapatunk, mert ugye teljesen magunkra voltunk utalva. Ez a bizonyos kis csapat 7 személyből állt, majdhogynem mind vadigenek voltunk egymás számára, de az ilyen utak azért elég jól összehozzák az embereket. :-)

Nürnberg

 Mert Amerika mindenhol ott van :-)

Késő este érkeztünk meg a Nürnberg közeli hotelunkba, ahol már nem is volt más program az alváson kívül :-)

Második nap reggel 8-kor indult is tovább a buszunk egyenesen Párizsba, ahová este 7 körül érkeztünk meg. Volt időnk még városnézésre a szállás elfoglalása előtt, így sétálgattunk a Szajna-parton, és megcsodáltuk az Eiffel tornyot.

A szobor, amit New York ajándékozott Franciaországnak a Szabadság-szoborért cserébe
(Flamme de la Liberté)

A szállásunkra nagyon későn érkeztünk meg, mert a busz totál eltévedt, minden utca le volt zárva, a hotel meg valahol a külvárosban volt, így nem volt egyszerű eljutni oda. De sebaj, valamikor hajnal 2 felé már ágyba is kerültünk. :-)

A harmadik és negyedik nap semmihez sem voltunk kötve, akkor indultunk el, amikor csak akartunk, ugyanis innentől kezdve metróval és RER-rel közlekedtünk. A mi kis hetes csoportunk reggel fél 9 felé indult útnak, és felfedeztük magunknak a párizsi metrót - amit eléggé nehéz volt kiismerni, de bátran kijelenthetem, hogy sikeresen teljesítettük a feladatot. :-)
Először megnéztünk egy templomot, amire azt hittük, hogy a Notre Dame, mert totál úgy nézett ki hátulról. Aztán idővel persze rádöbbentünk, hogy az nem az, így gyorsan el is kezdtük megkeresni az igazit. :-)) Szerencsére mivel mindannyian 25 év alattiak voltunk, ingyen mehettünk be a Notre Dame-ba - akárcsak majdnem az összes többi helyre is. A Notre Dame után következett egy kis séta a Szajna-parton, majd a Louvre, ahol elég sokat időztünk, de így is rendesen szelektálni kellett, hogy mit is nézzünk meg. Azért persze Lisát nem hagyhattuk ki. :-)

 Notre Dame

Mert Amerika tényleg mindenhol ott van!

Louvre

A Louvre után mentünk a kis diadalívhez, majd a Tuileriák kertjébe, ahonnan végigmetróztunk a Champs-Elisées-en, és megérkeztünk a nagy diadalívhez. Ennek a tetejére is fel lehetett menni - persze gyalog, de mit számít az? Fiatalok vagyunk, bírjuk mi. :-) A kilátás fantasztikusan szép volt a tetejéről!

 Kilátás a Diadalív tetejéről

Champs-Elisées

A Diadalív után következett az Eiffel torony, ahol 2 opció van:

1. vagy lifttel mész az aljától a tetejéig (ez 12,5 euró volt)
2. vagy lépcsőn mész a 2. emeletig, és onnan liftezhetsz tovább a tetejéig (ez 9 euró volt).

Ide azért írtam árakat, mert gyakorlatilag ez volt az egyetlen nevezetesség, amiért fizetni kellett. (Milyen jó fejek ezek a franciák! :-) )
Mi a második opciót választottuk, vagyis lépcsőztünk. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a lifthez olyan hosszú volt a sor, hogy ha azt kivártuk volna, akkor valószínű semmi mást nem nézhettünk volna meg, annyi időnk elment volna, másrészt pedig a lépcsőzés valamivel olcsóbb volt, így jó egyetemista módjára nekünk az is számított. :-) Azért azt hozzá kell tennem, hogy a második emeletik összesen 670 lépcsőfokot kellett megmásznunk, ami iszonyú fárasztó volt, pláne annyi gyaloglás és a Diadalív megmászása után. Azért a látvány mindenért kárpótolt minket, úgyhogy nem kell annyira sajnálni. :-) (bár a vádlimban még azóta is olyan izomláz van, hogy azóta is jajgatok minden egyes lépésnél :-))))) )

 Lépcsőzés közben miket talál az ember?

 Kilátás az Eiffel torony tetejéről

Az Eiffel torony után a latin negyedet próbáltuk megkeresni, ehelyett a Georges Pompidou központot sikerült megtalálni, ami igazán nem volt nagy élmény, csináltunk róla pár képet, aztán mentünk is tovább. A latin negyedet nem sikerült megtalálni, így visszamentünk a hotelba hullafáradtan. Ismételten olyan hajnal 2 felé keveredtünk ágyba, reggel pedig korán keltünk, mert Versailles volt tervbe véve.

Negyedik napon tehát reggeli után kicsekkoltunk a hotelból, és irány Versailles. Oda sem volt egyszerű eljutni, elég sokszor át kellett szállni a metrón, de akkor is mindenképp megérte. Versailles gyönyörű! Aki arra jár, semmiképp ne hagyja ki! Ha már ott voltunk, megnéztük a Trianon kastélyokat is, ami bevallom őszintén csalódást okozott, mert egy árva szó nem volt rólunk magyarokról.
Versailles után ismét metróra pattantunk, és célba vettük a Monmartre-ot. Onnan is fantasztikus volt a kilátás, beláttuk egész Párizst, eszméletlen volt! Megnéztük ott a Sacré Coeur templomot is, majd beirányoztuk a Moulin Rouge-t, amit már este, kivilágítva néztünk meg.

 Versailles távolról

Versailles - tükörterem

 Versailles - kert

 Versailles

 A párizsi Szabadság-szobor (sajnos nem tudtam közelebbről megnézni...)

 Sacré Coeur

 Moulin Rouge

A busszal a találkozó éjfélre volt megbeszélve az Eiffel torony tövébe, így a Moulin Rouge után oda mentünk, ahol persze az Eiffel torony kivilágított eszméletlenül csodálatos látványa fogadott minket.

Éjfél után nem sokkal buszra pattantunk, és irány haza. Az a 23 és fél óra gyorsan eltelt, javarészt aludtunk, mert előtte pár napig szinte alig, így volt mit pótolni. Pénteken késő éjjel értünk haza, csodás élményekkel gazdagodva, és szuper új barátokkal. Már most azt érzem, hogy bárcsak visszamehetnék! :-)

És végül még  pár szót szólnék a franciákról és Párizsról. Nekem az volt a tapasztalatom, hogy nagy átlagban a franciák elég bunkók és beképzeltek. Azért ha segítséget kertünk, általában segítettek. Egyáltalán nem vették zokon, ha angolul szóltunk hozzájuk, de ők nem igazán beszélnek angolul, leginkább angol-francia kevert nyelven válaszolgattak. Nagyon sok a bevándorló, és minden nevezetességnél és a metrón is ki volt plakátolva a lopásveszély, de szerencsére nálunk nem történt semmi baj. A nevezetességeknél a kiírások szinte kivétel nélkül csak franciául voltak megtalálhatóak, ami annyira nem is volt zavaró, csak például a Louvre-ban rossz volt, hogy nem tudtam melyik kép micsoda.
Párizs iszonyú koszos és büdös város, amit számomra tökéletesen kompenzált a nevezetességei szépsége. A tömegközlekedés nagyon sokba került, de szerencsére legalább belépőkre nem kellett költenünk (kivéve az Eiffel torony). Ha valaki azt mondaná, hogy holnap indulhatok vissza, gondolkodás nélkül megtenném. Én nagyon megszerettem Párizst, örök élményt jelent számomra. 

Szösszenetek

Kezdem rosszul érezni magam, amiért a héten egyetlen bejegyzést sem írtam... Csak hát az a helyzet, hogy írnék én, de nem nagyon történik semmi olyan, ami megérne egy komplett bejegyzést. Ezért most kissé össze-vissza, de leírom a hét eseményeit - persze csak szorosan a témához kapcsolódóakat. :-)

Host Anyukával a héten nem sok email-t váltottam, mert Dél-Karolinában volt konferencián. Egy hete vasárnap írtam neki, boldog anyák napját kívántam, illetve küldtem neki egy csomó képet a debreceni Mihály napi nagyvásárról. Hát attól teljesen el volt ragadtatva, nagyon  tetszettek neki a képek. :-) Aki esetleg nem ismerné, annak csak röviden: ez egy iszonyatosan nagy kirakodós vásár Debrecenben, ahol rengeteg árus van és gyakorlatilag a tűtől a repülőig bármit meg lehet kapni - de szerintem a legérdekesebb mindig a kézművesek és a sajtok utcája. Évente csak kétszer rendezik meg - értelemszerűen a Mihály napot követő hétvégén.

 Vásári forgatag  

Azért amerikai hot-dogot még itt is árultak :-)

Aztán host anyuka - fogalmam sincs milyen okból kifolyólag - de szerette volna látni a medical form-omat, vagyis azt az orvosi papírt, amit az ügynökség honlapjára kellett feltölteni jelentkezéskor, mert én nem is tudtam, de a családok azt nem láthatják, csak ha külön engedélyezem. Hát nekem nincs mit takargatnom, el is küldtem anyukának. Azon a papíron nem kellett feltüntetni, hogy be vagyok-e oltva szamárköhögés ellen, arra rákérdezett anyuka, és biztosítottam, hogy be vagyok oltva. ne aggódjon. Kb ennyit beszéltünk róla. :-)

Küldött egy képet Dél-Karolinából, mert tudja mennyire szeretem a virágokat (meg tesóm is), és ezzel akart kedveskedni nekem. 

 

Ez egy (szerinte) magnólia virág, anyukám szerint meg gardénia, de mindegy is. Szerintem tényleg nagyon kedves tőle, hogy ilyeneket (is) küld nekem. 

A héten nem skypeoltunk, gondolom a konferencia miatt is elfoglalt, meg a hazaút miatt is. Még ma írnom kell neki egy levelet, hogy jövőhéten nem leszek elérhető, mert Párizsba utazom, és ezt még nem közöltem vele. Már csak azért, hogy nehogy félreértés legyen, ha nem válaszolok neki, ha esetleg keresne.

És végül még egy bejelentés: a héten sikeresen beszereztem a repülő útra a kézipoggyászomhoz a bőröndömet. Nagyon szép, piros színű, négy kerekes. Remélem eléggé strapabíró lesz. :-)

Családkeresőknek

Gondoltam megosztom veletek a tapasztalataimat, amelyeket a családkeresési procedúra során szereztem. Ez talán hasznos lehet majd valamikor valakinek, de előre leszögezném, hogy ezek az én tapasztalataim, másnak lehet más a véleménye, én így éltem meg a dolgokat. Általánosítani nem szeretnék, mert egyértelmű, hogy minden család más és más, és egyetlen beszélgetés sem volt ugyanolyan, mint a többi.

Kérdések, amelyeket minden család feltett nekem:

• Tapasztalatok a gyerekekkel: vagyis miket szoktunk csinálni, játszani, szoktam-e segíteni a házi megírásában, hogyan büntetem őket, ha valami rosszat csinálnak vagy veszekednek.
• Vezetési tapasztalatok: kiemelten fontos minden családnál!!! Milyen gyakran szoktam vezetni, szeretek-e vezetni, milyen utakon vezetek általában - vagyis szoktam-e autópályán vagy városban vezetni. Volt ahol az is szempont volt, hogy szoktam-e havas/jeges úton vezetni.
• Itthon mennyire segítek be a házimunkába, mit szoktam csinálni, szeretek-e főzni, és ha igen, akkor mit.
• Miért szeretnék au pair lenni és miért éppen Amerikában.

Kérdések, amiket én tettem fel minden családnak:

• Az első mindig az volt, hogy meséljenek a gyerekekről, milyen a személyiségük, mit szeretnek játszani, hogy jönnek ki egymással, stb.
• A szülők milyen fenyítési módszereket alkalmaznak, ha a gyerekek rosszul viselkednek, vagy veszekednek.
• Meséljenek a jelenlegi au pairről - miért elégedettek vele, miért olyan jó au pair, stb.
• Hogy telik egy tipikus napjuk/hetük. Hány órát dolgozik az au pair egy  héten. (bár sokszor ezt meg sem kellett kérdeznem, hanem ezzel kezdték a beszélgetést) 
• Autóhasználat és curfew, vagyis kijárási tilalom (kb így tudom lefordítani).

Na és itt ki is merült az általánosítás, nem jut eszembe ennél több olyan dolog, ami mindenhol felmerül volna. Ami nagyon fontos, hogy mindig légy kedves és mosolygós. :-)

Ami számomra fontos volt, amikor a családkeresés fázisban voltam, hogy a család azért ne a világ végén lakjon, legalább egy nagy város legyen a közelükben. Tudtam, hogy nem szeretnék nagyon pici gyerekre vigyázni, mert bár imádnivalóak, nekem nem sok tapasztalatom van velük. Az autóhasználat is lényeges, fontos volt, hogy szabadidőmben is használhassam az autót. És végül, ami nagyon fontos volt, hogy legyenek magyarok a környéken. Mert bár igen, persze, nem azért megyek, hogy magyarul beszéljek, és hogy kizárólag magyarok társaságát keressem, de nekem fontos, hogy azért időnként megszólalhassak magyarul is (a családi Skype-oláson túl is), mert ismerem magam annyira, hogy tudjam mennyire honvágyas típus vagyok. Nem is ragoznám tovább, mert lehet az égvilágon senkit nem érdekel, és úgyis mindenki másként látja a dolgokat. :-)

Azért végül még valami: szerintem nem szabad kizárólag hely alapján családot választani. Minden au pair New Yorkba, Floridába, vagy a nyugati partra szeretne menni, de valljuk be, ez csak nagyon keveseknek sikerül. Persze láttunk már arra is példát, hogy valaki kitartó volt, és lett is családja New York-ban. De szerintem sokkal fontosabb a városnál, hogy olyan családod legyen, akik tényleg nagyszerűek, akikkel szívesen beszélgetsz, és jól érzed magad velük, mert velük fogod a legtöbb idődet eltölteni, és mondjuk New York nem fog kárpótolni egy nagyon rossz családot. Legalábbis szerintem.

Zárásul pedig szeretném elmondani, hogy a blogom azért nyilvános, mert tudom nekem is milyen volt álmodozva olvasni mások írásait, és tudom milyen sokat lehet belőlük tanulni. De amiket leírok, az csak az én véleményem, tapasztalatom. Soha nem szabad általánosítani.