Utazás Amerikába

Augusztus 12-én 11 órakor elhagytam kis hazánkat, és 12:15-kor landoltam Frankfurtban. A búcsúzásról és az előzményekről nem írnék, mert nagyon szörnyű volt az elválás.
Frankfurtig az ablak mellett ültem, de nem kellett volna. Borzasztóan liftezett a gyomrom fel- és leszálláskor, és baromira szédültem, amikor kinéztem az ablakon. Egy pár ült mellettem, és a pasi baromira félt a repüléstől, végig olyan mély levegőket vett, és annyira rázta a lábát, hogy biztos voltam benne, hogy itt fog meghalni. De szerencsére nem. :-)

 A gépünk Frankfurtig

 Egy utolsó pillantás Budapestre

 A felsők felett

 Repülős kaja

 Frankfurt

Frankfurtban jól elvoltunk az útitársammal, kicsit még internetezni is tudtam. Örültem neki nagyon. Na meg a laptopomat is tudtam tölteni kicsit, így tovább bírta az aksija. A New York-i gépbe való beszállás előtt nem sokkal találkoztunk a reptéren egy német lánnyal is, ő is velünk utazott. Őt Isabell-nek hívják, nagyon kedves, el is beszélgettünk vele elég jól. :-)
A New Yorki út baromi hosszú volt, azt hittem sosem érkezünk meg. Aludni nem nagyon tudtam, mert amikor sikerült volna elaludni, a mellettem ülő pasi miatt mindig felébredtem. A kaja nem volt rossz a gépen, kaptunk snacket (sósperecet), sült csirkét krumplival, tonhalat, meggyes piskótát, és pizzaszeletet. Szóval nem éheztem. Az viszont nagyon nagy csalódás volt, hogy a gépen nem volt minden ülésnek külön kis monitora, hanem középen volt több nagyobb. Ez annyira nem tetszett, de egyébként rendben volt az út.
Ahogy megláttam New Yorkot felülről, egyből mosolyogtam, nem csak mert megérkeztünk végre, hanem mert mégis csak nagy dolog ide eljutni. Aztán az örömöm addig tartott, amíg el nem jutottunk a bevándorlási hivatalhoz, ahol borzasztó bunkó emberek dolgoznak... Kiderült, hogy valami papírt nem töltöttünk ki, de nem is mondta senki, hogy azt nekünk ki kellene. Aztán feltettek pár kérdést, lepecsételték a papírokat, és már mehettünk is. Nem tudom miért kell bunkónak lenni az emberrel, mindenesetre nagyon rosszul esett, hogy ez volt az első tapasztalatom Amerikával.

New York, reptér

A reptéren várt minket egy nő az ügynökségtől, aztán megérkezett értünk az autó, és elindultunk első utunkra Amerikában. A sofőr vezetési stílusa borzalmas volt, időnként azt hittem ott halunk meg. Nagyon nagy volt a forgalom, és össze-vissza cikázott az autók között. Egyszer be is fékezett akkorát, hogy majdnem előreestünk. Aztán megérkeztünk a hotelhez, kipakoltunk, becsekkoltunk. A magyar lánnyal, akivel együtt utaztunk egy szobába kerültünk, a harmadik szobatársunk egy holland lány, Mandy-nek hívják. Nagyon kedves és aranyos ő is.
Fél 10 körül érkeztünk meg a hotelba, még tartottak egy gyors eligazítást, aztán jöhettünk is aludni. A szobában Mandy már aludt, de persze felébredt ránk, mert a csomagjainkról le kellett szedni a nejlont, és az nagyon hangos volt. Gyorsan lezuhanyoztunk, váltottunk pár szót és mentünk aludni. Rám is fért a pihenés 24 óra talpon levés után, de aludni nem nagyon tudtam... Remélem hamarosan sikerül kipihenni magam, mert elég rossz így a nap közepén majdnem elaludni....
 

Ready to go

Ígéretemhez híven még egy utolsó bejegyzéssel jelentkezem itthonról. Igaz, még 2 napom hátra van indulásig, de később már nem lesz időm megírni, és még ha lenne sem ezzel szeretném tölteni. Kizárólag a családommal és a csomagolással szeretnék foglalkozni - szerintem érthető okokból. :-)

Ez az utolsó hét a búcsúzás, a készülődés, az utolsó nagy bevásárlás, az utolsó találkozások, az utolsó nagy kajálások hete. Már hétfőn és kedden letudtam a barátoktól való búcsúzást. Szomorú és könnyes búcsúk voltak ezek, és a neheze, sőt, talán a legnehezebb - a családtól való búcsúzás még hátra van. Pedig mindenkinek azt mondom, hogy nem a világ végére megyek, és haza fogok jönni. Szóval fel a fejjel, mert Amerika nincs is olyan messze, és bizony haza fogok jönni! :-)
Anyukám is mindent megtesz, hogy kellőképpen könnyes legyen a búcsúm, és arról is gondoskodik, hogy idejében be legyen pakolva minden a bőröndömbe. Minden nap megkérdezi, hogy elkezdtem-e már csomagolni, és hogy izgulok-e már. Ez csak azért vicces, mert ő sokkal jobban izgul, mint én. De hát ez az anyák dolga, nem? :-)
Visszatérve az izgulásra - mindenkinek ez az első kérdése, hogy 'izgulsz már?', és hogy itt is választ adjak: nem, még mindig nem izgulok. Valószínűleg azért, mert még mindig képtelen vagyok felfogni ez az egészet. Ez a legjobb szó, amit mondani tudok az érzéseimmel kapcsolatban: felfoghatatlan. Azért abban biztos vagyok, hogy szombat éjjel már nem fogok tudni aludni, és akkor már el fog kezdődni a jól ismert gyomorgörcs, mert ÚRISTEN, MEGYEK AMERIKÁBA!!!! De még nem, még csak péntek délelőtt van. Az utazásra az emlékeztet, hogy a ruháim ki vannak már készítve, csomagolásra készen, szedem összefelé azokat a dolgokat, amiket mindenképp el akarok vinni magammal, és a konyhában anyukámék napok óta csupa olyan ételt főznek, amik a kedvenceim, és borzasztóan fognak hiányozni.

Minden kedves barátom és ismerősöm megígérteti velem, hogy sok fotót készítek majd, és biztosítanak róla, hogy milyen jó lesz nekem, és azért kicsit irigyek is. Jól esnek a kedves szavak, de ne irigyeljetek, mert higgyétek el, én nagyon keményen megdolgoztam azért, hogy idáig eljussak, és ha nekem sikerült, akkor nektek is sikerülhet, ha szeretnétek! :-)

Ezen a héten host anyuka szinte minden nap küldött nekem levelet, és szinte mindegyikben leírta, hogy mennyire várnak már, és nagyon készülnek az érkezésemre. A jelenlegi au pairrel is váltottam több email-t is, és ő is hihetetlenül kedves és segítőkész, és nagyon jól esik, hogy mindenki ennyire vár már. :-)

Zárásként nem is tudom mit mondhatnék mást, mint hogy borzasztóan fog hiányozni minden a megszokott kis környezetemből, és ígérem, hogy megpróbálom kihozni magamból és az au pair évemből a legjobbat!

Repülési adatok

Ma végre megkaptam a repülési adatokat, így már biztosan tudom, hogy vasárnap 11 órakor fogok indulni Magyarországról, Frankfurtban kell átszállnom röpke 4 óra 20 perc csövezés után, és 19:50-kor fogok megérkezni New York-ba a Kennedy reptérre.

Csekkoltam a Lufthansa honlapját, és kiderült, hogy Budapesttől Frankfurtig Airbus A320-szal, Frankfurttól New Yorkig pedig Boeing 747-essel fogok utazni. Yeah! :-)

Az utazás időtartama 14 óra 50 perc lesz. Lehet el fogom unni az életemet... :-D

Célegyenesben

Már egy ideje nem jelentkeztem új bejegyzéssel, aminek pusztán annyi az oka, hogy nem volt miről írnom. Egy-két apróság történt csak, amiről gondoltam most összehozok egy bejegyzést, mert ezen túl nagy valószínűséggel már csak egyszer fogok jelentkezni itthonról, a kiutazásom előtt.

Akkor lássuk mik történtek:
Lefixáltam a családdal, hogy részt veszek az autóvezetői tanfolyamon az orientáción. Ez azt jelenti, hogy egy nappal korábban, augusztus 12-én fogok utazni. Ennek persze megvan a jó és a rossz oldala is, de azt gondolom, hogy jól döntöttem, már csak azért is, mert így biztosan együtt fogunk utazni a másik magyar lánnyal.

A család egy hetet töltött a tengerparton nyaralásképpen, ahol sikeresen beszereztek két "kisállatot". Valahogy így néznek ki:

(forrás: google)

Igen, szerintem is elég bizarr lesz kér remete rákkal együtt élni, de elvileg nekem hozzájuk sem kell érnem, ha én nem akarom. Anyuka sem volt odáig az örömtől, de a gyerekek mindenáron macskát akartak, és anyuka közölte velük, hogy ha képesek a két minirákról gondoskodni, akkor talán meggondolja a macskakérdést. Hát majd meglátjuk mi sül ki belőle, én jól kijövök az állatokkal, bár rákokhoz még nem volt szerencsém. :-)

A nagyobbik kisfiúnak már jó előre, szeptember 18-ra be van tervezve egy mandulaműtét, ami azt jelenti, hogy azon a héten végig dolgoznom kell majd, mert a gyerek nem fog iskolába menni. Remélhetőleg jól elleszünk majd együtt, addigra már meg is fog szokni engem, szóval szerintem nem lesz gond.

Anyukának új munkahelye lesz, ugyanott csak másik részlegen, de nagyon kedves, mert megpróbálja elintézni, hogy augusztus 17-én (érkezésem másnapján) otthon maradhasson velem, hogy mindent megmutasson nekem. Az első ott töltött hetemen együtt leszek a jelenlegi au pairrel, ami elvileg szintén nagy segítség lesz, mert ő is meg tud majd mutatni nekem mindent.

A jelenlegi au pairrel is váltottam pár email-t az elmúlt időszakban. Érdeklődtem, hogy van-e valami kívánsága, amit magammal vihetnék Magyarországról neki, de azt mondta nincs semmi. Azért egy kis milka csokit biztosan viszek neki is, bár a magyar milka csoki köztudottan nincs olyan finom, mint a német, de biztosan örülne neki. Megkérdeztem azt is, hogy mi a terve az utazós hónapjára, és írta, hogy semmi, megy haza, mert a legjobb barátnője már hazament, a családja nem megy ki hozzá, és különben is ő már nagyon szeretne hazamenni, mert nagyon hiányzik neki a családja és az otthoni barátai. Én nem akarok elhamarkodott kijelentéseket tenni, de azért ha lesz rá lehetőségem, én biztosan kihasználom még azt a kis időt utazgatni. De hát mindenkinek mások a vágyai, álmai, ezt el kell fogadni.
Egy dolgon viszont nagyon meglepődtem: be akartam jelölni facebookon, de írta, hogy már nincs fenn... Na hogy arra mi késztetheti az embert, hogy onnan törölje magát, nem értem. Nem azért mert én függő vagyok, mert nem vagyok, csak épp szerintem ott lehet a legegyszerűbben tartani a kapcsolatot az ismerőseinkkel. Mindegy is, gondolom azért majd időnként fogunk egy-két emailt váltani.

Kaptam egy email-t, hogy a clusterünknek ismét új a területi képviselője. Igen gyorsan váltogatják egymást, mert az előző júniustól volt szolgálatban, a legújabb pedig augusztustól. Hátha ő tovább bírja majd. :-) Kaptam tőle külön is emailt, és felvett a külön kis csoportba, ahol elvileg csak a mi clusterünk van, és onnan tudunk majd informálódni a találkozókról. Augusztus 29-én lesz is egy childcare workshop, ami nem tudom, hogy mi akar lenni, de a családom szerint jó móka, szóval biztosan részt veszek majd rajta.

A repülőjegyemet még mindig nem kaptam meg, pedig pontosan mához egy hétre utazom. Írtak egy levelet Londonból, hogy ne aggódjak, az amerikai utazási iroda még dolgozik a részleteken. Ugyanakkor így egy héttel utazás előtt én is szeretném már tudni, hogy pontosan mikor is hagyom el kis hazámat és a családomat, szóval jó lenne ha összekapnák magukat, és hétfőn elküldenék a jegyem.

És végül még az ajándékvásárlásról pár szót: nagyon jól haladok vele, már nagyon sok mindent beszereztem, egy-két dolog hiányzik csak. Nem is olyan egyszerű két olyan gyereknek és a szülőknek ajándékot venni, akiket még nem ismersz igazán, de mindenképp vinned kell valamit - lehetőleg olyat, aminek örülnek is. Ha megleszek mindennel, még írok majd erről, hogy kinek mit sikerült beszereznem.

A jövőhéten még jelentkezem egy beszámolóval, addig is nagyon sok találkozó és elintéznivaló vár még rám. :-)      

Még 28 nap...

Kevesebb mint egy hónapom, egész pontosan még 28 napom van itthon. Nagyon gyorsan telik az idő, és úgy érzem én kezdek lemaradni, mert még mindig nem sikerült teljesen felfogni, hogy mi is történik. Emlékszem, egy éve találtam ki ezt az egész au pairkedés dolgot, és akkor csak azt hajtogattam, hogy ki tudja hogy alakulnak még a dolgok, lehet csak álom marad, és most tessék, itt vagyok, hamarosan indulok. :-)

Egyre többet gondolkodom azon, hogy mit is kellene vennem ajándékba a családnak. Egy üveg tokaji bort díszcsomagolásban, angol nyelvű tájékoztatóval már beszereztem, de azt hiszem ez még eléggé kevés lesz... Még szeretnék venni egy könyvet és csokicsomagot a fiúknak, illetve valami igazán személyre szabott ajándékot nekik. Ez okozza a legnagyobb fejtörést, mert tényleg olyasmit szeretnék venni, aminek igazán örülnek.
A hétvégét Budapesten töltöttem, és el akartam menni a Vásárcsarnokba, amit még Kriszta ajánlott a blogjában, de aztán annyira magával ragadott a csevegés a rég nem látott barátnőmmel, hogy végül azt kihagytam... Most kénytelen vagyok valami jó helyet találni itt Debrecenben, várom a javaslatokat. :-)))

Tegnap délután Skypeon beszéltem a családommal. Megvették nekem a vonatjegyet Stamfordtól Washingtonig, illetve beszéltünk a autóvezető tanfolyamról is. A mostani au pair részt vett rajta, és szerinte egyáltalán nem volt hasznos, mert Németországban is azok a szabályok mint az USA-ban. De a család azt mondta, hogy ha szeretnék részt venni rajta, ők befizetnek rá minden gond nélkül. Már fejben felállítottam egy pro és kontra listát, és elég sok minden szól mellette, szóval azt hiszem el kellene rá mennem. De azért még kikérem pár ember véleményét. :-)
Beszéltem a gyerekekkel is, a kisebbik zongorázott nekem, aztán megmutatták hogy tudnak videojátékozni. Anyuka küldött nekem egy szólistát, amit a gyerekek állítottak össze, és csupa-csupa hasznos szót tartalmaz. Ezek közül volt egy-kettő amit nem ismertem, és neten sem találtam meg a jelentését, a gyerekek pedig tegnap elmagyarázták nekem. Nagyon cukik voltak. :-)
Aztán a nagyobbik kissrác megkérdezte tőlem, hogy szeretek-e teniszezni, és mondtam, hogy még sosem próbáltam, ő meg elkezdte magyarázni, hogy mi az a játék, és hogy ő majd szívesen megtanít engem. Mikor elkezdte mondani, hogy a pályán van egy háló, és a két végén állnak a játékosok, és egy labdát kell ütögetni, anyuka nevetve leállította, hogy szerinte én tudom mi az a tenisz, csak még nem játszottam. Azért én nagyon jót nevettem rajta, nagyon aranyos volt. :-)))
Beszéltem pár szót apukával is, nem győzte hangoztatni, hogy mennyire várják már, hogy menjek, és hogy milyen szuper, hogy nem volt semmi gond a vízummal. Szerintem nagyon kedves tőle, hogy ő is ennyire foglalkozik ezekkel a dolgokkal, és hogy ennyire érdeklődik. Még mindig azt gondolom, hogy nagyon jó családot sikerült találnom. :-)

Más most nem történt, ami ide kapcsolódna. A következő pár hétben igyekszem beszerezni az ajándékokat, befejezni a fogorvos látogatást (már 3 hete fogorvoshoz járok, hogy garantáltan minden rendben legyen...) és egyéb orvosok felkeresését. Lassan elkezdődik a nagy kaland. :-)    

Amikor a futár csenget

Juhéjjjj! Megérkezett a vízumom! :-)
Igazából még tegnap délután, csak ahogy az lenni szokott, megint a lehető legrosszabbkor érkezett a futár... Hangulatilag a béka feneke alatt voltam két méterrel elásva, ennek pedig annyi az oka, hogy épp egy olyan könyvet olvastam, amiben az ifjú házaspár férfi tagja autóbalesetben meghal, és a nő szenvedéseiről szól a könyv. Engem eléggé érzékenyen érint ez a téma, így aztán végig bőgtem a könyvet - na most aztán azt is elárultam magamról milyen kis érzékeny lelkű vagyok. :-D
Na de a lényegre térve, a futár épp akkor csengetett be, mikor a leginkább sírtam, így hirtelen azt sem tudtam mit csináljak. Rohantam arcot mosni, de nem sokat segített a helyzeten, úgyhogy kénytelen voltam óriási duzzadt vörös szemekkel ajtót nyitni. (Remélem nem néztem ki drogosnak... :-D )

Aztán szépen átvettem a hihetetlen apró méretű kis csomagocskát - ezért kellett 2000 Ft-ot kifizetni???? -, de alig bírtam aláírni az átvételről a papírt, annyira reszketett még a kezem. (hm... tuti drogosnak hitt :-D ) Aztán kinyitottam a csomagot, és elszörnyedve láttam meg, hogy mit műveltek az útlevelemmel: az még oké, hogy beleragasztották a vízumot, de odakapcsozták az utolsó oldalra egy borítékba a DS-2019-es nyomtatványt, amit totál összegyűrtek. És még az útlevelemet is kilyukasztották a kapcsozással! Hát erre totál nem számítottam...  És eléggé rossz néven veszem. Nem értem miért nem lehetett valamivel nagyobb csomagolásba tenni az útlevelemet meg azt a pár papírt, lehetőleg úgy, hogy semmi ne gyűrődjön, és ne lyukadjon ki...

Tudom-tudom, óriási problémák ezek, elnézést ha valakit untattam ezzel. :-D Azt hiszem visszatérek a sírós könyvemhez - ma úgysem várok futárt. :-D

Vízumkérelem jóváhagyva

Még  csak délután 3 van, én mégis úgy érzem, mintha már este lenne. Elmondhatatlanul fáradt vagyok, de igyekszem összeszedni ezt a bejegyzést, amíg még friss az élmény. :-)

Az előző bejegyzésemben említettem, hogy a hajnali 4:10-es vonattal kellett felmennem Budapestre (Debrecenből), hogy időben odaérjek a 8:15-ös időpontomra a nagykövetségre. Ez azt jelenti, hogy nekem hajnali 3 órakor kellett felkelnem, akkor, amikor máskor épp a buli helyszínét készülök elhagyni. :-))) Gondolkodtam is rajta, hogy talán le sem kellene feküdnöm aludni, de akkor még ennyire sem bírtam volna koncentrálni. Így aztán egy "kellemes" talán 4 órás alvás után autóba pattantam, és kimentem a vasútállomásra. A vonaton meglepően sokan voltak, így ott sem tudtam szunyókálni még egy kicsit. Valahogy nem tudtam örülni neki... :-) Nagy-nagy szerencsémre a MÁV ezúttal pontos volt, és időben megérkeztem Budapestre. Előkaptam az előre kinyomtatott térképemet, mely szerint max 15 perces sétával oda is érek a követségre. Hát én addig töketlenkedtem, és annyira nem találtam meg azt az utat, amit a térkép jelölt, hogy végül el is késtem kicsit. Kerülő útvonalon ugyan, de sikeresen megtaláltam a Szabadság teret - ekkor már 8:22 volt. Azért egyből megnyugodtam ahogy odaértem, mert láttam, hogy egy szép kis sor van előttem, és fel sem fog tűnni, hogy én késtem kicsit. Csakhogy kijött a biztonságis bácsi, és kérdezte kinek mikorra van időpontja. Mindenki mondta, hogy 9-re vagy később, én meg a sor végén benyögtem, hogy negyed 9-re. Nem volt égő, áááá. :-)))) Merthogy így behívott mindenki elé, és szerintem a sorban állók nagyon, de nagyon utáltak engem akkor... Gyors táskaellenőrzés után túljutottam az első akadályon. Már a vaskerítésen belül várakoztam, amikor kinyílt a baromi nehéz vasajtó, és behívtak a második ellenőrzési pontra. Ott átvilágították a táskámat, és kipakoltattak velem belőle szinte mindent. A telefont és fülhallgatót elvették tőlem, de például az üveg vizemet is ki kellett tennem a táskámból, hogy megnézzék tényleg víz-e. Ezután jutottam be a követségre, ahol sorszámot kellett húznom. Rövidke várakozás után szólítottak is a kettes ablakhoz, ahol átnézték az összes papíromat, és levették az ujjlenyomatokat. Majd ismét várakozás következett, de nem unatkoztam, mert volt egy plazmatévé a falon, ahol America Tourism ment, és tök jó volt nézegetni azokat a helyeket, ahova - ha minden jól megy - hamarosan én is eljutok. :-)
Aztán megjelent a 125-ös sorszámom a kijelzőn és az 5-ös ablakhoz kellett mennem interjúra. Ott a konzulbácsi magyarul kérdezgetett, nagyon aranyos kiejtéssel. Olyanokat kérdezett, hogy melyik városba megyek, hány gyerekre fogok vigyázni, ők hány évesek, voltam-e már az USA-ban és hogy élnek-e kinn rokonaim. Mindent szépen megválaszoltam, és végül közölte, hogy a vízumkérelmemet jóváhagyja - volt öröm ét bódottá.  :-))) A vízumot futár fogja kihozni a címemre 1-3 munkanapon belül.

Visszatérve a magyarul beszélésre: többeknél olvastam már, hogy volt, akinek magyarul ment az interjú, és volt akinek angolul. Én az angolra készültem, de reméltem, hogy magyarul lesz. Nagyon szép kis angol mondatokat találtam ki, és így utólag sajnálom, hogy nem durrogtathattam el őket. De hát ugye lesz elég alkalmam még angolul beszélni. :-)

A nagykövetségről hamar vissza is értem a Nyugati pályaudvarra, vettem egy IC helyjegyet, és hála a hőségriadónak, ingyen hozzájutottam egy üveg ásványvízhez, amit gyorsan meg is ittam. A hazafelé út hamar eltelt, csendben, nyugalomban, még aludni is tudtam egy icipicit. Most már itthonról pötyögök, és azt hiszem le kellene feküdnöm aludni egy jót. Ha megkaptam a vízumot, írok majd egy gyors update-et. :-)

Ja, és amíg el nem felejtem: tegnap írt host anyuka, hogy mekkora vihar volt Bethesdában, és hogy egy fa rádőlt a házukra, kilyukadt a tető több helyen is, és most enyhe totálkár van. Még jó, hogy a nagyszülőknek is van háza Bethesdában is, így oda tudtak költözni a helyreállítás idejére. Kaptam pár képet is, és azért szerencsére annyira nincs nagy baj, csak a tetőt kell megjavítani és alaposan kitakarítani. És mindenekelőtt szerencsére senki sem sérült meg! Egyelőre ennyit tudok. Azért remélem amíg én kinn leszek, nem lesznek ilyen katasztrófák, mert nem tudom biztosan, hogy megfelelően tudnám kezelni a helyzetet...