Amikor az au pair beteg

Hűha, hol is kezdjem... Ott hagytam abba, hogy bíztam benne, hogy a vasárnapom is jól fog telni. Hát, így visszagondolva azt hiszem jól telt. Skype maratont tartottam, beszéltem az egyik legjobb barátnőmmel, Julcsival, meg persze a családommal. Ezen felül mindössze annyi volt a napi tevékenységem, hogy a korábban Dr. Google által diagnosztizált mandulagyulladásomra szereztem be gyógyszert a CVS-ből, begyógyszereztem magam, és pihentem, lazultam.

Hétfőn (dec. 10.) az égvilágon semmi érdekes nem történt, így erről nem is tudok mit mondani.

Kedden (dec. 11.) este arra lettem figyelmes, hogy nagyon szirénáznak a környékünkön. Aztán anyuka mondta, hogy jön a Mikulás, és ezért a nagy felhajtás. Persze kitolultunk az előszobába, és ott vártuk Őt. Aztán egyszer csak megjelent egy szirénázó felvezető kocsi, majd egy óriási nagy villogó tűzoltó kocsi, amiből bömbölt a karácsonyi zene, és a tetején ott integetett a Mikulás.

Úgy örültem, mint valami kisgyerek. Gyorsan lőttem róla két képet, integettem neki nagy lelkesen, majd visszaballagtam a szobámba, hogy Bebével megosszam az élményemet. Persze elég komoly vicc csinálás lett ebből is, többek között arról, hogy valószínűleg csak felmérte a miku a - természetesen félisten kinézetű - "kisunokájának", hogy hol laknak a "jó" lányok, illetve, hogy Bebe szívesen eljuttatná az elérhetőségeit neki a Mikuláson keresztül, de figyelmeztettem, hogy ez nem biztos, hogy a túl biztonságos, nehogy aztán a vén kujon zaklatni kezdje. :-D Na meg megfejtettük, hogy tuti nem az igazi Mikulás volt, mert még szaloncukrot sem dobált... Milyen Mikulás már az ilyen? :-D Khm, igen, két lökött au pair vagyunk, de ezt vállaljuk. :-D

Szerdán (dec. 12.) volt anyukám és tesóm névnapja, és nagy-nagy bánatomra a meglepi csomagok nem érkeztek meg időben. Ha egyszer megjön, remélem örülni fognek neki! :-)
Azonban engem egy nagyon kellemes meglepetés fogadott, amikor a napi postát néztem át abban reménykedve, hogy én is kaptam valamit: egyik drága barátnőm, Momszi küldött nekem egy nagyon cuki Minnie Mouse-os képeslapot. Nagyon szépen köszönöm Momszim, nagyon-nagyon örültem neki! Meg persze a leírtaknak is, annyira aranyos vagy, hogy gondoltál rám! :-)

Tisztában vagyok vele, hogy a képen a kinézetem kritikán aluli, de itt kezdett elhatalmasodni rajtam a betegség - talán ez látszik is. Ugyanis szerda este már szuperül belázasodtam, elkezdett folyni az orrom, köhögtem, és minden egyéb szokásos megfázásos tünet jelentkezett nálam. Most először volt az, hogy tényleg beteg lettem, eddig mindig sikerült megelőzni... De dolgozni így is kellett, csak ugye egy erőtlen beteg au pair nem sokat ér... Nagyon nehéz volt fegyelmezni a gyerekeket, és alig vártam, hogy este végre ágyba mehessek. 

Csütörtökön (dec. 13.) reggel már úgy keltem, hogy nem volt hangom. Szerencsére a kisebbik gyerek azt hitte, hogy azért suttogok, hogy ne ébresszem fel a nagyobbik gyereket. Kicsit később már bírtam beszélni normálisan, sokat segített a forró tea és a citromos méz. :-)
A nap egyébként szörnyű volt, napközben kb első dolgom volt elmenni a CVS-be másik gyógyszerért, amit azóta is szedek, és elég jónak bizonyul.
A patikából hazafelé jövet nagyon kellemes élmény ért: a kocsiban a rockrádióban felcsendült Rammstein Du hast című száma. Komolyan mondom, nagyon jó érzés volt Amerikában, amerikai rádiót hallgatva, amerikai sztrádán autókázva, Rammstein számot "énekelni" németül - már amennyire a hangom engedte. :-D És ahogy vége lett a Rammstein számnak, elhúzott mellettem egy Audi TT. Ez az a kocsi, amit szeretett egyetemi városomban, Győrben gyártanak. Persze ezeket az amerikai audikat biztos nem onnan importálják, de akkor is. Audi TT = Győr - legalábbis nekem. :-D
Hát kb ennyi jó dolog történt velem csütörtökön, a gyerekekkel nagyon nehezen telt a nap, nagyon nem volt erőm semmihez. Este megint belázasodtam, így korán feküdtem le, és bíztam benne, hogy jobban leszek másnapra.

Pénteken (dec. 14.) találkoztam Bebével nap közben. Jól kipanaszkodtuk magunkat egymásnak, majd jókat nevetgéltünk. Elmentünk a Trader Joe's-ba (kb mint otthon egy Spar) bevásárolni, és ha már ott voltunk, szétnéztünk a Ross-ban is (nagy ruha/cipő/táska/otthon dekor bolt), ahol minden nagyon baráti áron kapható. Persze megint nem vettünk semmit - ezért nagyon komoly vállon veregetés jár mindkettőnknek -, csak szét akartunk nézni kicsit. Aztán hazajöttünk, ettünk jóféle majdnem magyar húslevest, jót dumcsiztunk és nevetgéltünk. A szokásos mókázás. :-) Anyuka itthonról dolgozott pénteken, így időnként ő is csatlakozott hozzánk kicsit, majd felszívódott, hogy hagyjon minket. :-)
Miután elment Bebe, anyuka közölte velem, hogy mi történt Connecticut államban a mai napon: egy 24 éves férfi lövöldözött egy általános iskolában, és majdnem 30 embert gyilkolt meg - köztük nagyon sok kisgyereket. Hihetetlen, hogy milyen világban élünk, és borzasztóan lesújtott a hír... :-(
Este már nem sok minden történt itthon. Közös nagy családi vacsora volt - ezúttal a nagyszülőkkel betársulva, és ennyi.
Én még mindig nem érzem túl jól magam, bár ma már legalább lázam nem volt, így örömmel nyugtázom, hogy talán ezúttal is túlélem a dolgot. :-D

Holnap lesz az utolsó napom a suliban, vasárnapra pedig megint jó kis program van tervbe véve. Igyekszem majd kicsit vidámabb hangvételű bejegyzést írni róla. :-)

Mindjárt itt a karácsony!!! El sem hiszem, ezer meg egy dolgom van még addig, és az idő csak rohan és rohan.... Hova lett december első fele? És a november? Meg az október? Szeptember? Hm... lehet vissza kéne olvasni a saját bejegyzéseimet. :-D Egyébként 12-én volt 4 hónapja, hogy Amerikába érkeztem. Jóég, már 4 hónapja? Ugyanakkor jóég, még csak 4 hónapja? Az idő nagyon gyorsan telik. :-)