2012. december 31., hétfő

Számvetés

Izgalmas, de legalábbis mozgalmas egy éven vagyok túl. Év vége van, itt az ideje a számvetésnek és a múltidézésnek, hogy tiszta lappal kezdhessem az új évem, 2013-at. Az én szilveszterem nem telik annyira eget rengetően izgalmasan, nem mentem el New York-ba a Times Square-re bulizni, vagy baráti összejövetelre a környéken vagy legalább egy kocsmába inni. Nem. A számomra egyik legfontosabb emberrel töltöm az év utolsó napját, együtt éltük át az otthoni évfordulót, és fogjuk az ittenit is. Nekem ez mindennél többet jelent, többet, mint bármilyen partizás akárhol a Földön. :-)

2012-ben sok fantasztikus pillanatom volt, nem is gondoltam volna, hogy alakulhatnak ennyire jól a dolgaim. Természetesen a csúcs augusztusban volt, amikor is kijöttem Amerikába au pairkedni, és ez a csúcs már több mint 4 hónapja tart. Hihetetlen számomra is. :-)
Sok helyre volt szerencsém eljutni ebben az évben, amelyek közül külön kiemelném Párizst és New York-ot. Nagyon-nagyon szerencsésnek mondhatom magam, és remélem ugyanezt tehetem majd a következő évem végén is.

Szokás valamilyen fogadalmat is tenni a következő évre vonatkozóan, bár én ezt sosem szoktam megtenni, mert az új évi fogadalmak csakis arra valók, hogy ne tartsuk be őket, ezért most sem ígérek semmit, csupán annyit, hogy ezután is igyekszem majd szorgalmas blogíró lenni, és sok-sok érdekes bejegyzést írni.  

Hát ennyi lettem volna a 2012-es évre vonatkozóan nagyon-nagyon tömören. Köszönöm, hogy velem vagytok, és hogy olvassátok a blogomat. Remélem így lesz ez az új évben is. :-)


Minden Kedves Olvasómnak Sikerekben Gazdag, Szerencsés és Boldog Új Évet Kívánok!   


1 megjegyzés:

  1. Boldog 2013-at! Minden jóban legyen részed! Egészségben, boldogságban, szerencsében, sikerekben gazdag új évet kívánok! :)

    VálaszTörlés