2013. június 14., péntek

Csilla is a superhero

A címben szereplő állításomat alátámasztandó itt van néhány tény, ami alapján talán mindenki el tudja dönteni, hogy mennyire megalapozott vagy nem megalapozott, de semmiképpen sem elhamarkodott - nevezzük nevén a dolgokat - tényt közöltem. :-D

Igen, superhero vagyok, mert:

1. Túléltem 2 hét nagyon kemény munkát effektíve szünet nélkül. Tisztában vagyok vele, hogy mások is vannak így vele, és panaszkodni sem akarok, de higgyétek el, ez ritka megerőltető 2 hét volt.

2. A hétvégéből a szombatot Bebével töltöttem, amiről ő nagyon szépen, részletesen beszámolt a blogjában (ITT!!). De hogy ne lehessen lustának nevezni, én is leírok róla ezt-azt. :-D Reggel egy brunch-csal indítottunk a kocsimban, ami lassan kezd szokásunkká válni, és nagyon imádjuk. Ez az egész annyiból áll, hogy a közeli Safeway-ben bevásárolunk bagel-ből és fánkból, és azt szépen megesszük a kocsiban ülve, miközben jó zenéket hallgatunk, beszélgetünk és jókat nevetgélünk. (Meg persze megfigyeljük az embereket, mert jó ügynökök vagyunk :-D).
Már éppen megettem a 2 bagelem és már elkezdtem küzdeni a hatalmas adag lekvárral töltött csokis fánkommal, amikor úgy éreztem, hogy menten kidurranok, de ez a fánk olyan isteni volt, hogy egyszerűen nem tehettem meg azt, hogy nem eszem meg. Na akkor hagyta el a számat az a mondat, hogy egy hero, vagyis hős vagyok, mert sikeresen befaltam mindent. :-D
A brunch-ot követően a második otthonunkba, a Tysons Cornerbe mentünk shoppingolni, nézelődni és nevetgélni egy kicsit.
Sült krumpli és Bacon ízű ajak balzsam - nagyon amerikai :-D
Savanyú uborka ízű ajakbalzsam - alig várom, hogy megvegyem magamnak :-D
Óriás Perry!!!!

A shoppingolás után - mily meglepő - mozizás következett. Először a Now you see me című filmet néztük meg, majd a The Internship-et. Az első film után varázslók, a második után Google alkalmazottak akartunk lenni, szóval összességében talán lehetnénk varázslók a Goggle-nél. :-D Nem tudom mennyire lehet ez megvalósítható, de szerintem mindenki egyet ért velem abban, hogy nem lehetetlen. :-D
Természetesen nagyon jól éreztük magunkat egész nap, és mindaddig nagyon vártuk a következő együtt töltendő napunkat is, amíg ki nem derült, hogy Bebének sajnos dolgoznia kell. Úgyhogy csak ennyi volt a közös mókázás a hétvégén, de ez is felejthetetlen volt, az egészen biztos. :-)

3. Ez a hét elég furcsán alakul minden szempontból. Ugyanis a kisebbik gyerekemnek már nincs suli, viszont fél napos tenisz tábora van. A nagynak meg még rendesen van suli, de egyéb okok miatt hol megy, hol nem. Szóval a héten egy átlag napom úgy néz ki, hogy dolgozom 2 órát, van 1 óra szünetem, dolgozom 3 órát, off vagyok kettőt, majd megint dolgozom 4 órát és utána off vagyok. És mindez teljesen hektikusan változik. És persze sosem tudom másnap hogy fogok dolgozni, így az egész egy zsákbamacska, és soha semmire nincs időm. Ezért is késett ennyit ez a bejegyzés is, amiért ezúton is elnézést kérek. De még ilyen beosztással is helyt keményen, vagyis egyértelműen ok arra, hogy alátámassza, hogy hős vagyok. :-D
Még rainbow plate-et is készítettem a gyereknek :-D
4. Nagyjából minden második napon hurrikán vagy tornádó veszély van, amin mi Bebével leginkább már csak nevetünk nagyokat. De tegnap azért volt egy kis para, mert nagyon komoly fenyegetés volt. Még a tévéadást is megszakították nem is egyszer, hogy bemondják a figyelmeztetést, illetve telefonra is kaptunk figyelmeztető üzenetet, és családostól le kellett vonulnunk a lenti nappaliba. De valahogy éreztem én, hogy csak felfújják ezt az egészet, mert szerencsére egy kisebb viharon kívül semmi nem volt. Vagyis annyi, hogy nem volt internetünk egy pár óráig, de este még az is visszajött, így abszolút túlélhető volt az egész. :-)
Vihar Bethesdában

Hát ez most ennyi lett, remélem mostmár ti is belátjátok, hogy valóban egy hős vagyok. Mert az vagyok. :-D És most hősiesen megígérem, hogy nem fogok még egyszer ennyit késni egy bejegyzéssel sem, hacsak nem tényleg nagyon nyomós indokom van rá. :-)

2 megjegyzés:

  1. Szia Csilla! :)

    Igen, te egy hős vagy! :)

    Engem az érdekelne igazából, hogy mi az ott a keksz és a répa között megbúvó felcsíkozott barna akármi? :D nem túl szimpi :D

    Kellemes hétvégét! :) Fruzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Fruzsi,
      Köszönöm a megerősítést. :D
      Az a felcsíkozott valami a tányéron ilyen parizer szerű felvágott. Szerintem nagyon finom, én szeretem. :)

      Törlés