Nem, nem voltam semmilyen spanyol eseményen, csak gondoltam, hogy az előző magyaros hétvégém után jól fog hangzani ez a cím. Na meg kb az egész hétvégét a spanyol kolleginával, Saraval töltöttem. Innen a cím. :-)
Szombaton... őőőő... már most alig bírok visszaemlékezni mi a csuda történt. Suliban voltam, az biztos. Új tanárt kaptunk, aki azt hiszi magáról, hogy baromi vicces, pedig szegény egyáltalán nem az. Megírtuk a... a... jóég, hogy van magyarul, hogy midterm test? Szóval azt a vizsgát, amit a kurzus időszak közepén kell megírni. Tényleg ezer bocsánat, de nem jut eszembe, hogy mi erre a normális szép magyar kifejezés. (Bebét is megkérdeztem, és ő sem tudja. Nem csak az én szégyenem... :-D) Szóval ha valakinek van ötlete, várom kommentben vagy emailben, és azonnal javítom! :-)
Suli után a Vapiano nevű olasz étteremben ebédeltünk. Általában az európaiak odáig meg vissza vannak azért a helyért, de nekem annyira nem jött be. A kaja nem volt rossz - bár ettem már jobbat is -, viszont az egész kiszolgálás annyira meg volt bonyolítva, hogy az valami hihetetlen. Nem hiszem, hogy visszajáró vendég leszek... Ezután még egy froyo is lecsúszott, mert az az egyik legszuperebb dolog Amerikában, és amikor csak van rá alkalmam, eszem egyet. :-)
Kajálás után egy teázóba mentünk, ahol Sara-nak volt cluster meetingje. Azt mondta, hogy fél óra lesz az egész, így gondoltam annyit képes vagyok rá várni, utána meg elmegyünk mozizni. Na a fél órából másfél óra lett, és utána már egyáltalán nem volt kedvem sehová sem menni. Még szerencse, hogy tudtam netezni azon a helyen, máskülönben halálra untam volna magam. Bár a tea, amit ittam sem volt rossz. Azt hiszem valamilyen thai tea volt.
A teázóból még elmentünk egy Giant-be, Sara vásárolt magának ezt-azt, majd hazafuvaroztam, én is hazajöttem, és elkezdtem nézni egy új sorozatot, a Revenge-t (ismertető). Olyannyira tetszett, hogy egyből meg is néztem belőle az első 4 részt. Ha valaki még nem látta, és szereti a sorozatokat, akkor ezt tudom ajánlani! :-) Sőt, otthon az M1-en is megy magyarul.
Vasárnap délelőtt Saraval elmentünk shoppingolni kicsit, de az égvilágon semmit nem vettünk. Csak felmértük a terepet, hogy mikre lehet szükségünk, amit majd kedvezményesen beszerzünk a jövőhéten esedékes Black Friday-en.
Shoppingolás után farkaséhesen tértünk be a House of Pancake (Palacsintaház) nevű helyre, ahol elfogyasztottuk a reggelinket / ebédünket. Onnan nagyon jóllakva távoztunk, majd elmentünk Sara-ék házába, mert őt éppen előző nap hagyta totálisan egyedül a host family-je majdnem 2 teljes hétre. Elutaztak a karibi nyaralásukra, az au pair-t meg itthon hagyták. Jobban mondva mehetett volna, ha fizeti a saját útját. Na de ki az, aki fizetne azért, hogy dolgozzon? Mert ha elment volna a családdal, akkor értelemszerűen dolgoznia kellett volna... Szóval inkább itthon maradt az üres házban. Így esett, hogy nála töltöttem a délutánt / estét. 2 filmet néztünk meg. Az egyik a 21 Jump Street (ismertető) volt, amit most látom csak, hogy magyarra Kopasz osztagnak fordították... Hát érdekes, nem tudom mi alapján találták ki neki ezt a magyar címet... A lényeg, hogy nagyon vicces film volt, mi egy csomót nevettünk rajta. Na meg a látvány sem volt utolsó, ugyanis Channing Tatum volt az egyik főszereplő.:-D
A másik film a The Hunger Games volt, magyarul Az éhezők viadala (ismertető). Szerintem nagyon érdekes film volt, én végigizgultam, és persze helyenként alaposan megijedtem. Ajánlom mindenkinek, aki szereti az elgondolkodtató, jövőben játszódó érdekes filmeket. :-)
Hát a hétvégéről mást nem tudok nektek írni. Ez most nem volt annyira vicces és izgalmas, mint általában szokott lenni, csak olyan átlagos. Nem voltam itthon túl sokat, jó volt kicsit távol lenni a munkahelyemtől és egyben az otthonomtól. Néha ilyen is kell. :-)
És hogy garantáltan vidám legyen a napom vége, most kaptam egy sms-t az otthoni telefonomra, hogy a T-mobile üdvözöl az Usában, és aktiválhatom a roamingot. Hát de kis aranyosak így majdnem 3 és fél hónap után! :-D
Jövőhéten lesz az amerikaiak nagy-nagy ünnepe, a Hálaadás, a rákövetkező napon pedig a Black Friday, vagyis a legnagyobb leárazások napja. Én személy szerint nagyon várom már, és igyekszem majd egy szuper kis bejegyzést írni Nektek az élményeimről. :-)
2012. november 18., vasárnap
2012. november 17., szombat
Karácsony van?
Csütörtökön délután írtam egy üzenetet Bebének, hogy ha van kedve másnap, akkor igazán elmehetnénk az Aldiba egyet megint. Lehet unalmasnak gondoltok, talán tényleg az is vagyok, de én otthon is nagyon szerettem az Aldit, és itt bónuszként még a Michael's is ott van mellette, ahol mindig nagyon jókat bohóckodunk, így én nagyon szeretem ezt a programot. :-) Huh, remélem sikerült kimagyarázni magam, hogy valójában nem csak a totálisan kifogyott csokikészletemet kellett feltöltenem. :-D Mert de igen... Meg a másik indok is helytálló még mindig. :-)
Szóval Bebe lelkesedett az ötletért, így pénteken miután kidobta a gyerekeket az iskolánál (igen tudom, viccesen hangzik, már én is mondtam neki, hogy egy ilyen mondat után valószínűleg mindenki azt hiszi, hogy darabolós gyerekgyilkos, de nem így van, ez csupán az angol 'dropp off' nyers fordítása, amit előszeretettel használunk), jött is értem. Bepattantam mellé, és már száguldottunk is Germantown-ba, ahol a kedvenc Aldink (és Michael's - barkácsbolt) található.
Már a kocsiban kiválóan szórakoztunk, de ez mindig így van. Nem tudom említettem-e már, de Bebe egy dínó méretű járgányt vezet, de abban a kocsiban akkora szemétdomb van, hogy szerintem olyat ember még nem látott. Legalábbis én még nem. :-D De a legdurvább az egészben az az, hogy még bűzlik is az a kocsi. Nem is kicsit! :-D Szegény Bebe konkrétan kutyapuki szagban kénytelen vezetni minden áldott nap, ugyanis a kocsija korábban a nagyszülőké volt, akiknek volt egy kutyája, aki előszeretettel eregetett a kocsiban, és az autó kárpitja rendesen beszívta a szagot, így a mai napig érezni azt... :-D
Az Alidban nagyon nagy örömömre találtam majdnem ugyanolyan csokis puszedlit, mint amit otthon is lehet kapni. Nyamííí! :-D (Igen drága anyukám, tudom, hogy tudod, hogy miről van szó! :-D)
A puszedli mellett persze beszereztük még a legfontosabb dolgokat, köztük egy-egy adventi kalendáriumot, mert az persze kell, hogy bűntudat nélkül zabálhassunk csokit 24 napon keresztül. :-D
Az adventi kalendárium kiválasztása viszont nem volt egyszerű. Konkrétan 3 típusból lehetett választani, és mindegyiken más-más kép volt. Először kiválasztottam magamnak a kéket, de azon a mikulás eléggé vékonyka volt (ki látott már slank mikulást??). Ki akartam cserélni a zöldre, de Bebe épp megjegyezte, hogy azon a képen olyan, mintha a mikulás épp molesztálni készülne az egyik gyereket. A harmadik opció - a piros - eleve elvetett volt, mert nem voltak rajta hangulatos kis házikók a háttérben, csak egy rakat gyerek, meg egy télapó. Így maradtam a kéknél, és nem meglepő módon Bebe is ugyanolyat választott magának. :-D
Az Aldiból ismét nagyon elégedetten, és édességgel felpakolva távoztunk. :-D Majd szokás szerint, irány a Michael's. Az a bolt csudijó hely, Magyarországra is kellene ilyen. Nem csak barkács cuccokat lehet kapni, hanem gyakorlatilag tűtől a repülőig mindent. És mindemellett még nagyon olcsó is. Még magyarországi viszonylatban is. Jelenleg már elözönlötték a boltot a karácsonyi cuccok, és én is és Bebe is imádjuk a karácsonyt. Így esett, hogy ismét végigtaperoltunk mindent a boltban, amit csak lehetett (meg amit nem, azt is :-D).
A boltban egyébként végig karácsonyi zene ment, amitől nagyon-nagyon karácsonyi hangulatba jöttünk mindketten. Egy ilyen után nagyon rossz visszarázódni, és ráeszmélni, hogy még november közepe van, várni kell még a karácsonyozással.
A boltozás után hazajöttünk, ittunk itthon egy-egy kávét még Bebével, közben átbeszéltük például az előző blogbejegyzésünket, amit a közös szombat délutánról írtunk. Jókat nosztalgiáztunk a csirkekaki szagú Spy Múzeumról, vagy éppen az eltorzult hangon való közös éneklésről a kocsiban. :-D (Nem, nem voltunk ittasak, még egy ici-picit sem, csupán meglepő módon mindketten szeretjük a Red Hot Chilli Peppers 'Californication' című számát - link). Ja, hogy ezt amúgy elfelejtettük említeni mindketten az előző bejegyzésünkben? Talán nem véletlen. :-D
Itthon aztán még hallgattunk egy pár karácsonyi zenét (link1; link2; link3), csak hogy hangulatban maradjunk, és készítettünk közös adventi naptáras képet.
Ezen felül még több, mint 2 órán át szórakoztattuk magunkat és egymást az ezer éves élményeinkkel a sulimenzáról, vagy az olyan őskövület sorozatokról, mint a Hercules, a Xéna, vagy a Szupercsapat. :-D
Beszélgetés közben betoltunk közösen egy tábla barackos-kekszes Boci csokit, amit még a host gyerekeimnek hoztam ajándékba, de ők úgysem szeretik, így nem probléma, mi meg örülünk a hazai ízeknek. :-) Időközben pedig nekiálltam a host családomnak vacsorát készíteni. Ezúttal rakott karfiolt készítettem, és nagy meglepetésemre nagyon ízlett nekik. A nagyobbik gyerek közölte is velem, hogy ezentúl elkészíthetem ezt hetente vagy kéthetente nekik. :-D Egyébként ez is érdekes, hogy a legmagyarabb ételt, a gulyáslevest még nem főztem meg nekik, de ettek már tejberizset, magyar palacsintát és tojásos nokedlit is többször. Hm, talán egyszer a gulyásra is sor kerül majd. :-) Leginkább majd ha én megkívánom, és mindenképp meg akarom főzni. :-D
A nap további részében már csak annyi érdekesség történt, hogy a kocsiban is karácsonyi zene szólt végig a rádióban. Általában egy rock rádiót szoktam hallgatni, de a gyerekek miatt előző nap átállítottam egy másik adóra, amin régi zenék mennek általában, és a mai napon végig karácsonyi zenék szóltak. Mi van itt kérem? Máris karácsony van? :-)
Ja és a végére még egy apróság: a héten "ünnepeltem" a bűvös 3. hófordulómat Amerikával. Talán még emlékeztek rá, hogy korábban írtam, hogy az au pairek körében egy egyfajta mélypont szokott lenni, mint a párkapcsolatokban a 7. év. Jelentem, élek és virulok, kiválóan érzem magam, nincs honvágyam - de természetesen a csalásom és a barátaim nagyon hiányoznak! -, ugyanakkor boldog vagyok itt, és minden rendben van velem. Csak így is maradjon minden. :-)
Szóval Bebe lelkesedett az ötletért, így pénteken miután kidobta a gyerekeket az iskolánál (igen tudom, viccesen hangzik, már én is mondtam neki, hogy egy ilyen mondat után valószínűleg mindenki azt hiszi, hogy darabolós gyerekgyilkos, de nem így van, ez csupán az angol 'dropp off' nyers fordítása, amit előszeretettel használunk), jött is értem. Bepattantam mellé, és már száguldottunk is Germantown-ba, ahol a kedvenc Aldink (és Michael's - barkácsbolt) található.
Már a kocsiban kiválóan szórakoztunk, de ez mindig így van. Nem tudom említettem-e már, de Bebe egy dínó méretű járgányt vezet, de abban a kocsiban akkora szemétdomb van, hogy szerintem olyat ember még nem látott. Legalábbis én még nem. :-D De a legdurvább az egészben az az, hogy még bűzlik is az a kocsi. Nem is kicsit! :-D Szegény Bebe konkrétan kutyapuki szagban kénytelen vezetni minden áldott nap, ugyanis a kocsija korábban a nagyszülőké volt, akiknek volt egy kutyája, aki előszeretettel eregetett a kocsiban, és az autó kárpitja rendesen beszívta a szagot, így a mai napig érezni azt... :-D
Az Alidban nagyon nagy örömömre találtam majdnem ugyanolyan csokis puszedlit, mint amit otthon is lehet kapni. Nyamííí! :-D (Igen drága anyukám, tudom, hogy tudod, hogy miről van szó! :-D)
A puszedli mellett persze beszereztük még a legfontosabb dolgokat, köztük egy-egy adventi kalendáriumot, mert az persze kell, hogy bűntudat nélkül zabálhassunk csokit 24 napon keresztül. :-D
Az adventi kalendárium kiválasztása viszont nem volt egyszerű. Konkrétan 3 típusból lehetett választani, és mindegyiken más-más kép volt. Először kiválasztottam magamnak a kéket, de azon a mikulás eléggé vékonyka volt (ki látott már slank mikulást??). Ki akartam cserélni a zöldre, de Bebe épp megjegyezte, hogy azon a képen olyan, mintha a mikulás épp molesztálni készülne az egyik gyereket. A harmadik opció - a piros - eleve elvetett volt, mert nem voltak rajta hangulatos kis házikók a háttérben, csak egy rakat gyerek, meg egy télapó. Így maradtam a kéknél, és nem meglepő módon Bebe is ugyanolyat választott magának. :-D
Az Aldiból ismét nagyon elégedetten, és édességgel felpakolva távoztunk. :-D Majd szokás szerint, irány a Michael's. Az a bolt csudijó hely, Magyarországra is kellene ilyen. Nem csak barkács cuccokat lehet kapni, hanem gyakorlatilag tűtől a repülőig mindent. És mindemellett még nagyon olcsó is. Még magyarországi viszonylatban is. Jelenleg már elözönlötték a boltot a karácsonyi cuccok, és én is és Bebe is imádjuk a karácsonyt. Így esett, hogy ismét végigtaperoltunk mindent a boltban, amit csak lehetett (meg amit nem, azt is :-D).
Hókirálynő fejdísz :-)
A boltban egyébként végig karácsonyi zene ment, amitől nagyon-nagyon karácsonyi hangulatba jöttünk mindketten. Egy ilyen után nagyon rossz visszarázódni, és ráeszmélni, hogy még november közepe van, várni kell még a karácsonyozással.
A boltozás után hazajöttünk, ittunk itthon egy-egy kávét még Bebével, közben átbeszéltük például az előző blogbejegyzésünket, amit a közös szombat délutánról írtunk. Jókat nosztalgiáztunk a csirkekaki szagú Spy Múzeumról, vagy éppen az eltorzult hangon való közös éneklésről a kocsiban. :-D (Nem, nem voltunk ittasak, még egy ici-picit sem, csupán meglepő módon mindketten szeretjük a Red Hot Chilli Peppers 'Californication' című számát - link). Ja, hogy ezt amúgy elfelejtettük említeni mindketten az előző bejegyzésünkben? Talán nem véletlen. :-D
Itthon aztán még hallgattunk egy pár karácsonyi zenét (link1; link2; link3), csak hogy hangulatban maradjunk, és készítettünk közös adventi naptáras képet.
Ezen felül még több, mint 2 órán át szórakoztattuk magunkat és egymást az ezer éves élményeinkkel a sulimenzáról, vagy az olyan őskövület sorozatokról, mint a Hercules, a Xéna, vagy a Szupercsapat. :-D
Beszélgetés közben betoltunk közösen egy tábla barackos-kekszes Boci csokit, amit még a host gyerekeimnek hoztam ajándékba, de ők úgysem szeretik, így nem probléma, mi meg örülünk a hazai ízeknek. :-) Időközben pedig nekiálltam a host családomnak vacsorát készíteni. Ezúttal rakott karfiolt készítettem, és nagy meglepetésemre nagyon ízlett nekik. A nagyobbik gyerek közölte is velem, hogy ezentúl elkészíthetem ezt hetente vagy kéthetente nekik. :-D Egyébként ez is érdekes, hogy a legmagyarabb ételt, a gulyáslevest még nem főztem meg nekik, de ettek már tejberizset, magyar palacsintát és tojásos nokedlit is többször. Hm, talán egyszer a gulyásra is sor kerül majd. :-) Leginkább majd ha én megkívánom, és mindenképp meg akarom főzni. :-D
A nap további részében már csak annyi érdekesség történt, hogy a kocsiban is karácsonyi zene szólt végig a rádióban. Általában egy rock rádiót szoktam hallgatni, de a gyerekek miatt előző nap átállítottam egy másik adóra, amin régi zenék mennek általában, és a mai napon végig karácsonyi zenék szóltak. Mi van itt kérem? Máris karácsony van? :-)
Ja és a végére még egy apróság: a héten "ünnepeltem" a bűvös 3. hófordulómat Amerikával. Talán még emlékeztek rá, hogy korábban írtam, hogy az au pairek körében egy egyfajta mélypont szokott lenni, mint a párkapcsolatokban a 7. év. Jelentem, élek és virulok, kiválóan érzem magam, nincs honvágyam - de természetesen a csalásom és a barátaim nagyon hiányoznak! -, ugyanakkor boldog vagyok itt, és minden rendben van velem. Csak így is maradjon minden. :-)
2012. november 11., vasárnap
Magyaros hétvége
Szuperjó hétvégében volt részem - ahogy azt elterveztem! Abszolút a magyarok voltak a meghatározóak végig, bár ez nem volt előre tervbe véve, de így utólag nagyon örülök, hogy így alakult. :-)
Már pénteken este kieszeltem, hogy pontosan mit is szeretnék csinálni a hétvégén, így írtam Bebének, hogy feltétlen csatlakoznia kell hozzám, ha nem akar kimaradni a jóból. :-) Vasárnap neki dolgoznia kellett, szombaton meg nekem fél 2-ig suliban kellett lennem, így emiatt szombaton délután 2-re mentem érte, és már robogtunk is a metróállomás felé, ugyanis a célunk az Old Post Office Pavilion volt.
A Spy Múzeum épp útba esett séta közben, ami előtt trabant kiállítás volt, és figyeljétek csak micsoda kincsekre bukkantunk:
Az én családomnak speciel sosem volt trabantja, de olyan jó érzés volt az amerikai fővárosban ezekkel a "gépjármű csodákkal" találkozni, ráadásul magyar trabanttal és wartburggal is! :-)
Nem volt túl sok időnk nézelődni, mert oda kellett érnünk nyitva tartásig az Old Post Office-ba, amiknek az óratornyába fel lehetett menni, és szuper jó képeket készíteni.
De még előtte séta közben megpillantottam az FBI épületét, ami nagyon sok filmből volt ismerős, és tök jó volt élőben is látni. :-)
Időközben arról csevegtünk Bebével, hogy mennyire szeretjük DC-t, mert nincs az a tipikus zsúfolt főváros / nagyváros jellege, sokkal inkább hasonlít egy német városra, vagy Bécsre, amit mindketten imádunk. :-) Nagyon szépek az épületek, tisztaság van, kevés hajléktalan, multikulturális környezet, kell ennél több? :-)
Na de hogy visszatérjek az eseményekhez, elérkeztünk az Old Post Office-hoz:
Átestünk a bejáratnál az átvilágításon, majd célba is vettük az óratornyot.
A toronyból pedig a kilátás:
Azt hiszem, a képek magukért beszélnek! Imádom DC-t! :-)
Lefelé menet a toronyból megcsodálhattuk a Kongresszus hivatalos harangjait is. Bár ez nem volt nagy élmény, és nem is lehetett jó képet készíteni a harangokról, azért mi Bebével próbálkoztunk. :-)
Ezután megkajáltunk egy görög étteremben, ahol egy nagyon aranyos görög pincér szolgált ki minket. Gyrost ettünk, ami egyáltalán nem olyan volt, mint az otthoni gyros, de egyszer meg lehetett enni.
Végül pedig végigjártuk az összes szuvenír boltot, végigtaperoltunk mindent, röhögtünk az összes Mitt Romney-s szuveníren, amik most valószínűleg 90%-os kedvezménnyel kaphatóak, majd elhagytuk az objektumot. :-)
Ahogy sétáltunk visszafelé a metróállomásra, Bebe nagyon-nagyon szeretett volna bemenni a kém múzeumba (elsősorban a mosdójába), na meg hogy legalább az előtere illatába had szippanthasson bele. Természetesen - mivel rendes vagyok - nem mondtam neki nemet, de ahogy beléptünk a múzeumba, rendesen - elnézést a szóért - csirkekaki szag csapott meg minket... Persze brutális röhögőgörcsöt kaptunk... Nyilván nem erre számított Bebe sem, de aztán fél órán át röhögtünk a mosdóban. :-D
Miután képesek voltunk nem csak a hasunkat fogni a nevetéstől, még szétnéztünk az ajándékboltban is, ahol elég sok érdekes dolgot láttunk. Bebe kiválasztotta a karácsonyi ajándékát, én is találtam magamnak ezt-azt, de végül itt sem vettünk az égvilágon semmit. :-D Ezután szépen hazametróztunk, még megálltunk egy froyora Bethesdában, és elugrottunk egy ATM-hez, ahol valószínűleg rólunk készült 'az év poénos videója' című felvétel, ugyanis édes istenem, hogy ott mit össze szerencsétlenkedtünk... Remélem nem látom viszont magunkat a youtube-on! :-D Végül pedig hazavittem Bebét, és én is hazajöttem.
Fantasztikusan jól telt a szombat, rengeteget nevettünk Bebével, konkrétan annyit, hogy márt fájt a hasunk és az arcizmaink, és mindenki komplett idiótának nézett minket, de mi egyáltalán nem zavartattuk magunkat. :-D Gondolkodtam rajta, hogy megpróbálom a bejegyzésemmel kicsit érzékeltetni, hogy Bebével mi nem csak a blogunkon keresztül vagyunk viccesek (bár ebben mindketten kételkedünk), hanem tényleg azok vagyunk, főleg együtt. Nem tudom mennyire sikerült, nyilván nem tudom úgy visszaadni a történteket. Mindegy is, a lényeg: két bolond lány Amerikában! Imádom Bebét! :-D (Bebe beszámolója sokkal viccesebb lett a szombati napról, olvassátok el azt is: ITT )
Aztán vasárnap folytattam a mókázást. Ezúttal délelőtt spanyol barátosnémmal találkoztam, és elmentünk együtt brunch-olni. A brunch késői reggelit, de korai ebédet jelent (breatfast + lunch). Az IHOP (International House of Pancakes) nevő helyre mentünk.
Saraval mindig nagyon jól szórakozok, ő is egy dilis lány, mint én. :-)
A brunch után hazavittem a spanyol kolleginát, majd elmentem a plázába szétnézni kicsit. Nem vettem semmit, de nem is azzal a szándékkal mentem, csupán csak nem akartam olyan korán hazamenni. :-)
Időközben kaptam egy sms-t attól a magyar lánytól, akivel eddig egyszer találkoztam DC-ben, és szólt, hogy magyar bazár van Bethesdában, és ha van kedvem, menjek el. És hát már hogy a csudába ne lett volna kedvem? :-) El is mentem, és nagy meglepetés fogadott, ugyanis nagyon sokan voltak ott, szinte mindenki magyarul beszélt, volt néptánc műsor, élőzene, és lehetett magyar kajákat és kézműves dolgokat venni. Az egyik legnagyobb kedvencem az I love Pálinka póló volt, de túl sokba került, így nem vettem meg... Így "szuvenírnek" csupán egy mézeskalácsot vettem. :-)
Egyébként a legfurább az egészben az volt, hogy a környezetünkben is majdnem mindenki magyarul beszélt, és megértették, ha én magyarul szólaltam meg. Bevallom, kissé összezavart ez az egész szituáció, mert amikor valaki magyarral találkozom itt, és magyarul beszélünk, senki más nem érti, hogy miről beszélünk, de itt közel mindenki magyar volt, mégis Amerikában voltunk. Szóval értitek? Fura volt, na... :-)
A magyar bazár után hazajöttem, jó sokat skypeoltam az egyik nagyon kedves barátnőmmel, majd leültem megírni ezt a bejegyzést. Remélem sikerült legalább egy kicsit átadni az élményeimet, és élveztétek a beszámolómat! :-)
Már pénteken este kieszeltem, hogy pontosan mit is szeretnék csinálni a hétvégén, így írtam Bebének, hogy feltétlen csatlakoznia kell hozzám, ha nem akar kimaradni a jóból. :-) Vasárnap neki dolgoznia kellett, szombaton meg nekem fél 2-ig suliban kellett lennem, így emiatt szombaton délután 2-re mentem érte, és már robogtunk is a metróállomás felé, ugyanis a célunk az Old Post Office Pavilion volt.
A Spy Múzeum épp útba esett séta közben, ami előtt trabant kiállítás volt, és figyeljétek csak micsoda kincsekre bukkantunk:
Magyar Wartburg
Zöld trabik
Magyar trabi
Ez a trabant még az Autóklubnak is törzstagja :-)
Az én családomnak speciel sosem volt trabantja, de olyan jó érzés volt az amerikai fővárosban ezekkel a "gépjármű csodákkal" találkozni, ráadásul magyar trabanttal és wartburggal is! :-)
Nem volt túl sok időnk nézelődni, mert oda kellett érnünk nyitva tartásig az Old Post Office-ba, amiknek az óratornyába fel lehetett menni, és szuper jó képeket készíteni.
De még előtte séta közben megpillantottam az FBI épületét, ami nagyon sok filmből volt ismerős, és tök jó volt élőben is látni. :-)
FBI-os rendőrautó
Időközben arról csevegtünk Bebével, hogy mennyire szeretjük DC-t, mert nincs az a tipikus zsúfolt főváros / nagyváros jellege, sokkal inkább hasonlít egy német városra, vagy Bécsre, amit mindketten imádunk. :-) Nagyon szépek az épületek, tisztaság van, kevés hajléktalan, multikulturális környezet, kell ennél több? :-)
Na de hogy visszatérjek az eseményekhez, elérkeztünk az Old Post Office-hoz:
Átestünk a bejáratnál az átvilágításon, majd célba is vettük az óratornyot.
US Capitol
Washington Monument
Fehér Ház
Háttérben a Potomac-folyó
Az épületek tetején a "virágoskertek"
Azt hiszem, a képek magukért beszélnek! Imádom DC-t! :-)
Lefelé menet a toronyból megcsodálhattuk a Kongresszus hivatalos harangjait is. Bár ez nem volt nagy élmény, és nem is lehetett jó képet készíteni a harangokról, azért mi Bebével próbálkoztunk. :-)
Ezután megkajáltunk egy görög étteremben, ahol egy nagyon aranyos görög pincér szolgált ki minket. Gyrost ettünk, ami egyáltalán nem olyan volt, mint az otthoni gyros, de egyszer meg lehetett enni.
Szuvenírbolt
Miután képesek voltunk nem csak a hasunkat fogni a nevetéstől, még szétnéztünk az ajándékboltban is, ahol elég sok érdekes dolgot láttunk. Bebe kiválasztotta a karácsonyi ajándékát, én is találtam magamnak ezt-azt, de végül itt sem vettünk az égvilágon semmit. :-D Ezután szépen hazametróztunk, még megálltunk egy froyora Bethesdában, és elugrottunk egy ATM-hez, ahol valószínűleg rólunk készült 'az év poénos videója' című felvétel, ugyanis édes istenem, hogy ott mit össze szerencsétlenkedtünk... Remélem nem látom viszont magunkat a youtube-on! :-D Végül pedig hazavittem Bebét, és én is hazajöttem.
Szokásos közös kép Bebével, ezúttal vicces fejdísz vagy kalap nélkül
Aztán vasárnap folytattam a mókázást. Ezúttal délelőtt spanyol barátosnémmal találkoztam, és elmentünk együtt brunch-olni. A brunch késői reggelit, de korai ebédet jelent (breatfast + lunch). Az IHOP (International House of Pancakes) nevő helyre mentünk.
Dupla csokis 4 szintes amerikai palacsinta
Saraval mindig nagyon jól szórakozok, ő is egy dilis lány, mint én. :-)
A brunch után hazavittem a spanyol kolleginát, majd elmentem a plázába szétnézni kicsit. Nem vettem semmit, de nem is azzal a szándékkal mentem, csupán csak nem akartam olyan korán hazamenni. :-)
Időközben kaptam egy sms-t attól a magyar lánytól, akivel eddig egyszer találkoztam DC-ben, és szólt, hogy magyar bazár van Bethesdában, és ha van kedvem, menjek el. És hát már hogy a csudába ne lett volna kedvem? :-) El is mentem, és nagy meglepetés fogadott, ugyanis nagyon sokan voltak ott, szinte mindenki magyarul beszélt, volt néptánc műsor, élőzene, és lehetett magyar kajákat és kézműves dolgokat venni. Az egyik legnagyobb kedvencem az I love Pálinka póló volt, de túl sokba került, így nem vettem meg... Így "szuvenírnek" csupán egy mézeskalácsot vettem. :-)
Gulyásleves, toros káposzta, túrós tészta, palacsinta és somlói (nem kell megijedni, ezt nem én ettem meg, csak a káposztát kóstoltam meg belőle, de az nagyon finom volt :-) )
Néptánc műsor
Egyébként a legfurább az egészben az volt, hogy a környezetünkben is majdnem mindenki magyarul beszélt, és megértették, ha én magyarul szólaltam meg. Bevallom, kissé összezavart ez az egész szituáció, mert amikor valaki magyarral találkozom itt, és magyarul beszélünk, senki más nem érti, hogy miről beszélünk, de itt közel mindenki magyar volt, mégis Amerikában voltunk. Szóval értitek? Fura volt, na... :-)
A magyar bazár után hazajöttem, jó sokat skypeoltam az egyik nagyon kedves barátnőmmel, majd leültem megírni ezt a bejegyzést. Remélem sikerült legalább egy kicsit átadni az élményeimet, és élveztétek a beszámolómat! :-)
2012. november 9., péntek
Gyomorinfluenza krónikák
Mielőtt még valaki megkérdezné, leszögezném, hogy NEM, nem hasmenésjárvány ütötte fel a fejét a családban. Szerencsére ez a tünet teljesen elmaradt. :-)
Ebben a bejegyzésben nem éppen a legjobb hetemről fogok Nektek írni. Igyekeztem elkerülni az undorító részletességgel való beszámolást, de sajnos nem mindig sikerült. Így aki gyenge idegzetű, vagy nem akar a hányattatásaimról (szó szerint is) olvasni, az most állon meg! :-)))
A kisebbik gyerekem vasárnap este kezdett beteg lenni, ami azt jelenti, hogy többször hányt az éjjel, eléggé magas volt a láza és fájt a gyomra. Értelemszerűen nem ment suliba a következő 4 napban.
Csakhogy szerdán reggel a nagyobbik gyerek is elkezdett hányni és gyomorfájásra panaszkodott. Szerdán reggel, ahogy felkeltem, én is éreztem, hogy valami nincs rendben, de szerencsére nekem "csak" a gyomrom fájt (meg már 4 napja a fejem...), hányni nem hánytam és lázam sem volt (egy marék algopirin után... na jó, nem egy marék, de tény, hogy gyógyszert kellett bevennem). Aztán délután hazajött anyuka korábban a munkából, szintén gyomorfájásra panaszkodva. Apuka nem mondta, hogy bármi baja lenne, de azért biztos ami biztos szerda este ezerrel tömte befelé a hagymát, mert az nagyon jó (ha nem a legjobb) mindenféle vírus ellen. :-)
Vissza az időben: Hétfőn és kedden egész nap dolgoznom kellett, és beteg gyereket ápolnom. Időnként már kezdtem megőrülni, hogy mégis milyen programot találjak ki a kisebbik gyereknek, mert persze tévét nem nézhetett egész nap. Emlékeztek még a hurrikános bejegyzésemre? Na azért annyira nem volt durva a helyzet, mert csak egy gyerekről volt szó, de ez sem volt egyszerű...
Aztán azt hittem szerdától fellélegezhetek, de hát miért is történnének úgy a dolgok, ahogy azt elvárjuk...
Szerdán már betegen ápoltam 2 beteg gyereket. Szerencsére tévézhettek amennyit csak akartak, és sikerült is mindig valami nézhetőt találni. Bár ha még egy Mickey Mouse Club House-t vagy Phineas and Ferb részt végig kell néznem, nem kizárt, hogy felkötöm magam. :-D
Aztán szerda délután megnéztük a Mary Poppins-t videokazettán (!!!!). Ez egy ősrégi (szerintem az eredeti) változat, ami iszonyat hosszú volt, szörnyű angol akcentussal beszéltek benne, rengeteget énekeltek és abból fakadóan, hogy ősrégi volt és a filmkészítési technika sem járt még akkoriban a csúcson, sok volt a nagyon nevetségesen rosszul megcsinált jelenet. (Oupsz, ez egy kicsit hosszú, de reményeim szerint értelmezhető mondat lett.)
Aztán az "koronázta meg" a napom, amikor a gyerek közvetlenül mellettem taccsolt ki... ÁÁÁ, az au pairkedés "szépségei".
Egész nap azt hallgattam a nagyobbik gyerektől, hogy neki nagyon fáj a gyomra, amit el is hittem 100%-ig, de ugyan kit érdekelt ezredik alkalommal is, amikor az én gyomrom is pontosan ugyanúgy fájt? Kb versenyt csinált abból, hogy ki a legbetegebb a házban, és természetesen sokszor rá is játszott a dolgokra, ami nagyon-nagyon idegesítő volt. Egyébként pont szerdán töltötte a 8. születésnapját. Szép kis szülinap...
És akkor, amikor azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem lehet, jött a csütörtök. Egész éjjel nem tudtam aludni, annyira fájt a gyomrom, de ettől függetlenül reggel ugyanúgy el kellett kezdenem dolgozni. Még az általában életmentő kávé sem segíthetett rajtam, mert a gyomorfájásom miatt nem ihattam. Próbálkoztam vele, de majdnem visszajött, így jobbnak láttam nem meginni... Így maradt az egész napos szenvedés.
A fő probléma az volt, hogy a gyerekeknek gyakorlatilag már kutya baja nem volt, én meg halálomon voltam. Szóval adott volt 2 hiperaktív kisfiú meg egy beteg bébiszitter. Nem éppen a legjobb párosítás... Azért nagy nehezen túléltem a napot, de elég komoly harcaim voltak a gyerekekkel, mert nem bírták felfogni, hogy én még mindig rosszul vagyok, és jó lenne ha békén hagynának.
Aztán a péntek volt a megmentőm! Hála a jó égnek, a gyerekek már mentek iskolába. Az üres házra jöttem haza a gyerek iskolájából! Fel tudjátok ezt fogni??? Ó te jó ég, mekkora jó volt végre nem egész nap a gyerekekkel lenni, és kiélvezni a szabadidőmet!
A péntek egyébként már gyorsan eltelt. Jó volt visszarázódni a normál kerékvágásba, és remélem ebben is maradunk a következő hetekben.
Az egész napomban az volt a legszuperebb, hogy egy egész hónapos bolyongás után végre megérkezett a képeslap, amit a testvérem küldött nekem Görögországból.
Ez csak azért vicces, mert épp ezen a héten adott fel nekem egy másikat, hátha az már megérkezik. Hát úgy tűnik csak kitartóan kell várakozni. Egyébként olyan összeesküvés elméletet gyártottunk a tesómmal, hogy bizonyára lefoglalta a lapot az amerikai nemzetbiztonság, mert több mint gyanús egy képeslap, amit Görögországból küldenek Amerikába magyar szöveggel a hátoldalán, ám olyan rejtjeles szavakat alkalmazva, amit garantáltan semmilyen kódfejtő nem tud megfejteni (pl. pucérkiszeltündi, vagy csipike). Nem, még nektek sem árulom el a szövegkontextust. :-P :-D Nos, ezek szerint feladták, mert a lap kézbesítve lett. Igaz nem a postával, mert amiket a postás hozott leveleket már korábban átnéztem. Ez a lap utólag lett bedobva. Hm... tuti a nemzetbiztonság keze van a dologban... :-D
Ja, hogy én hogy vagyok most? Jelentem, jobban. Egészen jól voltam egész nap, bár kávét még mindig nem tudtam inni, és kímélő ételeket eszem még mindig, de az esti sushi vacsora után megint elkezdett fájni a gyomrom... Remélem szombatra jobban leszek már.
Szóval ilyen "szépen" telt ez a hetem. Mondhatni szörnyű volt. És akkor még hozzátenném mindehhez, hogy a családommal nem tudtam beszélni napokig, csak épp egy-egy rövid emailre volt időm mindig, és még emiatt is pluszban ideges voltam egész héten. DE (!!!) szuperjó hétvégét tervezek, nagyon kevés itthon töltött idővel, ami számotokra képekben gazdag, izgalmas új beszámolót jelent. :-)
Ebben a bejegyzésben nem éppen a legjobb hetemről fogok Nektek írni. Igyekeztem elkerülni az undorító részletességgel való beszámolást, de sajnos nem mindig sikerült. Így aki gyenge idegzetű, vagy nem akar a hányattatásaimról (szó szerint is) olvasni, az most állon meg! :-)))
A kisebbik gyerekem vasárnap este kezdett beteg lenni, ami azt jelenti, hogy többször hányt az éjjel, eléggé magas volt a láza és fájt a gyomra. Értelemszerűen nem ment suliba a következő 4 napban.
Csakhogy szerdán reggel a nagyobbik gyerek is elkezdett hányni és gyomorfájásra panaszkodott. Szerdán reggel, ahogy felkeltem, én is éreztem, hogy valami nincs rendben, de szerencsére nekem "csak" a gyomrom fájt (meg már 4 napja a fejem...), hányni nem hánytam és lázam sem volt (egy marék algopirin után... na jó, nem egy marék, de tény, hogy gyógyszert kellett bevennem). Aztán délután hazajött anyuka korábban a munkából, szintén gyomorfájásra panaszkodva. Apuka nem mondta, hogy bármi baja lenne, de azért biztos ami biztos szerda este ezerrel tömte befelé a hagymát, mert az nagyon jó (ha nem a legjobb) mindenféle vírus ellen. :-)
Vissza az időben: Hétfőn és kedden egész nap dolgoznom kellett, és beteg gyereket ápolnom. Időnként már kezdtem megőrülni, hogy mégis milyen programot találjak ki a kisebbik gyereknek, mert persze tévét nem nézhetett egész nap. Emlékeztek még a hurrikános bejegyzésemre? Na azért annyira nem volt durva a helyzet, mert csak egy gyerekről volt szó, de ez sem volt egyszerű...
Aztán azt hittem szerdától fellélegezhetek, de hát miért is történnének úgy a dolgok, ahogy azt elvárjuk...
Szerdán már betegen ápoltam 2 beteg gyereket. Szerencsére tévézhettek amennyit csak akartak, és sikerült is mindig valami nézhetőt találni. Bár ha még egy Mickey Mouse Club House-t vagy Phineas and Ferb részt végig kell néznem, nem kizárt, hogy felkötöm magam. :-D
Aztán szerda délután megnéztük a Mary Poppins-t videokazettán (!!!!). Ez egy ősrégi (szerintem az eredeti) változat, ami iszonyat hosszú volt, szörnyű angol akcentussal beszéltek benne, rengeteget énekeltek és abból fakadóan, hogy ősrégi volt és a filmkészítési technika sem járt még akkoriban a csúcson, sok volt a nagyon nevetségesen rosszul megcsinált jelenet. (Oupsz, ez egy kicsit hosszú, de reményeim szerint értelmezhető mondat lett.)
Aztán az "koronázta meg" a napom, amikor a gyerek közvetlenül mellettem taccsolt ki... ÁÁÁ, az au pairkedés "szépségei".
Egész nap azt hallgattam a nagyobbik gyerektől, hogy neki nagyon fáj a gyomra, amit el is hittem 100%-ig, de ugyan kit érdekelt ezredik alkalommal is, amikor az én gyomrom is pontosan ugyanúgy fájt? Kb versenyt csinált abból, hogy ki a legbetegebb a házban, és természetesen sokszor rá is játszott a dolgokra, ami nagyon-nagyon idegesítő volt. Egyébként pont szerdán töltötte a 8. születésnapját. Szép kis szülinap...
És akkor, amikor azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem lehet, jött a csütörtök. Egész éjjel nem tudtam aludni, annyira fájt a gyomrom, de ettől függetlenül reggel ugyanúgy el kellett kezdenem dolgozni. Még az általában életmentő kávé sem segíthetett rajtam, mert a gyomorfájásom miatt nem ihattam. Próbálkoztam vele, de majdnem visszajött, így jobbnak láttam nem meginni... Így maradt az egész napos szenvedés.
A fő probléma az volt, hogy a gyerekeknek gyakorlatilag már kutya baja nem volt, én meg halálomon voltam. Szóval adott volt 2 hiperaktív kisfiú meg egy beteg bébiszitter. Nem éppen a legjobb párosítás... Azért nagy nehezen túléltem a napot, de elég komoly harcaim voltak a gyerekekkel, mert nem bírták felfogni, hogy én még mindig rosszul vagyok, és jó lenne ha békén hagynának.
Aztán a péntek volt a megmentőm! Hála a jó égnek, a gyerekek már mentek iskolába. Az üres házra jöttem haza a gyerek iskolájából! Fel tudjátok ezt fogni??? Ó te jó ég, mekkora jó volt végre nem egész nap a gyerekekkel lenni, és kiélvezni a szabadidőmet!
Ezt a képet ma küldték nekem. Hogy ez mennyire igaz!!! Azt hiszem 230 éves vagyok... :-D
A péntek egyébként már gyorsan eltelt. Jó volt visszarázódni a normál kerékvágásba, és remélem ebben is maradunk a következő hetekben.
Az egész napomban az volt a legszuperebb, hogy egy egész hónapos bolyongás után végre megérkezett a képeslap, amit a testvérem küldött nekem Görögországból.
Ez csak azért vicces, mert épp ezen a héten adott fel nekem egy másikat, hátha az már megérkezik. Hát úgy tűnik csak kitartóan kell várakozni. Egyébként olyan összeesküvés elméletet gyártottunk a tesómmal, hogy bizonyára lefoglalta a lapot az amerikai nemzetbiztonság, mert több mint gyanús egy képeslap, amit Görögországból küldenek Amerikába magyar szöveggel a hátoldalán, ám olyan rejtjeles szavakat alkalmazva, amit garantáltan semmilyen kódfejtő nem tud megfejteni (pl. pucérkiszeltündi, vagy csipike). Nem, még nektek sem árulom el a szövegkontextust. :-P :-D Nos, ezek szerint feladták, mert a lap kézbesítve lett. Igaz nem a postával, mert amiket a postás hozott leveleket már korábban átnéztem. Ez a lap utólag lett bedobva. Hm... tuti a nemzetbiztonság keze van a dologban... :-D
Ja, hogy én hogy vagyok most? Jelentem, jobban. Egészen jól voltam egész nap, bár kávét még mindig nem tudtam inni, és kímélő ételeket eszem még mindig, de az esti sushi vacsora után megint elkezdett fájni a gyomrom... Remélem szombatra jobban leszek már.
Szóval ilyen "szépen" telt ez a hetem. Mondhatni szörnyű volt. És akkor még hozzátenném mindehhez, hogy a családommal nem tudtam beszélni napokig, csak épp egy-egy rövid emailre volt időm mindig, és még emiatt is pluszban ideges voltam egész héten. DE (!!!) szuperjó hétvégét tervezek, nagyon kevés itthon töltött idővel, ami számotokra képekben gazdag, izgalmas új beszámolót jelent. :-)
2012. november 7., szerda
Election day 2012
Sokat gondolkodtam rajta, hogy beszámoljak-e nektek az elmúlt napokról (konkrétan a nov. 1-5. időszakról), de aztán úgy döntöttem, hogy személyes okokból nem teszem. Mivel tudom, hogy sok olyan ember is olvassa a blogom, akik nem ismernek személyesen, így azt sem tudják, hogy mit jelent nekem ez az időszak, és úgy érzem, hogy ez nem blogtéma, ezért nem írok róla. Annyi elegendő, hogy minden rendben van velem, a családom még mindig fantasztikus, és az égvilágon nincs semmi baj. Téma lezárva. :-)
2012. november 6-a nagy nap volt Amerika életében, ugyanis ismét elnököt választottak maguknak az amerikaiak, immár 57. alkalommal. Amerikában a 2 legnagyobb párt a demokrata és a republikánus párt. A republikánus párt elnökjelöltje Mitt Romney, aki korábban Massachusetts kormányzója volt, a demokrata párté pedig a jelenlegi államfő, Barack Obama.
Már hetek óta választási lázban ég Amerika, a legtöbb ház előkertjében kis táblák jelzik, hogy kire fognak szavazni az ott lakók, de ha tábla nincs is, a kocsijukon garantáltan ott van egy matrica a választottjuk nevével. Ez Amerika, itt nem szégyen véleményt nyilvánítani. El tudjátok képzelni ezt Magyarországon??? (Na nem szeretnék senkiben sem indulatokat kelteni, ez a blog nem az otthoni politikai helyzetről szól, így nem is szeretnék ezzel kapcsolatban kommentet olvasni, csupán egy röpke megjegyzést tettem.)
Visszakanyarodva a témához, tudtátok, hogy a két nagy pártnak kabala állata is van? Én nem, csak itt szembesültem vele. A demokratáké a szamár, a republikánusoké az elefánt.
De miért éppen ez a két állat? 1828-ban Andrew Jackson-t előszeretettel nevezték szamárnak politikai ellenfelei, ám a választásokat megnyerte "szamár létére is". 1870-ben pedig a demokrata párt elfogadta kabalaállatának a szamarat, mert szerintük a szamár szerény, kedélyes, kissé csökönyös, okos, bátor és szeretetreméltó - akárcsak ők.
Az elefánt az 1860-as évben megjelent politikai rajzokon jelent meg először, mint a republikánus párt jelképe. Az elefánt a republikánusok szerint erős, értelmes és méltóságteljes - akárcsak ők.
Számomra nagyon meglepő volt, hogy még a nemzeti történeti múzeum ajándékboltjában is szép számmal lehetett találni republikánus/demokrata témájú "szuveníreket".
Az Amerikában már tradíciónak számító elnökjelölti televíziós vita október 3-án volt. A vitából Romney került ki győztesen, ám az egy héttel később rendezett alelnökjelölti vitán Joe Biden (jelenlegi demokrata alelnök) diadalmaskodott Paul Ryannel, a republikánus párt jelöltjével szemben.
Az én családomban nagyon megoszlanak a vélemények. Amellett, hogy itthon nem szabad politikáról beszélni, köztudomású, hogy apuka republikánus, anyuka pedig demokrata. A mi házunknál nincsenek is táblák, és matricák sem a kocsikon, és a gyerekeket sem szabad befolyásolni, de azért a tévés vitát itt is nézték a szülők, illetve az élő közvetítést is a szavazatok számlálásáról. Nagy volt az izgalom egész nap, apuka nem is ment be dolgozni, annyira izgult, hogy ki fog nyerni, ugyanis ha Romney, akkor ő bizony ismét a kormánynak fog dolgozni. Anyuka napjáról nem sokat tudok, szerintem ő annyira nem izgatott, mert bármi is a végkimenetel, őt nem igazán érinti.
Na és akkor a végére, hogy mi a végeredmény:
2012. november 6-a nagy nap volt Amerika életében, ugyanis ismét elnököt választottak maguknak az amerikaiak, immár 57. alkalommal. Amerikában a 2 legnagyobb párt a demokrata és a republikánus párt. A republikánus párt elnökjelöltje Mitt Romney, aki korábban Massachusetts kormányzója volt, a demokrata párté pedig a jelenlegi államfő, Barack Obama.
Obama és Romney
Már hetek óta választási lázban ég Amerika, a legtöbb ház előkertjében kis táblák jelzik, hogy kire fognak szavazni az ott lakók, de ha tábla nincs is, a kocsijukon garantáltan ott van egy matrica a választottjuk nevével. Ez Amerika, itt nem szégyen véleményt nyilvánítani. El tudjátok képzelni ezt Magyarországon??? (Na nem szeretnék senkiben sem indulatokat kelteni, ez a blog nem az otthoni politikai helyzetről szól, így nem is szeretnék ezzel kapcsolatban kommentet olvasni, csupán egy röpke megjegyzést tettem.)
Visszakanyarodva a témához, tudtátok, hogy a két nagy pártnak kabala állata is van? Én nem, csak itt szembesültem vele. A demokratáké a szamár, a republikánusoké az elefánt.
Elephant vs. Donkey
De miért éppen ez a két állat? 1828-ban Andrew Jackson-t előszeretettel nevezték szamárnak politikai ellenfelei, ám a választásokat megnyerte "szamár létére is". 1870-ben pedig a demokrata párt elfogadta kabalaállatának a szamarat, mert szerintük a szamár szerény, kedélyes, kissé csökönyös, okos, bátor és szeretetreméltó - akárcsak ők.
Az elefánt az 1860-as évben megjelent politikai rajzokon jelent meg először, mint a republikánus párt jelképe. Az elefánt a republikánusok szerint erős, értelmes és méltóságteljes - akárcsak ők.
Obama vs. Romney pólók
Számomra nagyon meglepő volt, hogy még a nemzeti történeti múzeum ajándékboltjában is szép számmal lehetett találni republikánus/demokrata témájú "szuveníreket".
Az Amerikában már tradíciónak számító elnökjelölti televíziós vita október 3-án volt. A vitából Romney került ki győztesen, ám az egy héttel később rendezett alelnökjelölti vitán Joe Biden (jelenlegi demokrata alelnök) diadalmaskodott Paul Ryannel, a republikánus párt jelöltjével szemben.
Az én családomban nagyon megoszlanak a vélemények. Amellett, hogy itthon nem szabad politikáról beszélni, köztudomású, hogy apuka republikánus, anyuka pedig demokrata. A mi házunknál nincsenek is táblák, és matricák sem a kocsikon, és a gyerekeket sem szabad befolyásolni, de azért a tévés vitát itt is nézték a szülők, illetve az élő közvetítést is a szavazatok számlálásáról. Nagy volt az izgalom egész nap, apuka nem is ment be dolgozni, annyira izgult, hogy ki fog nyerni, ugyanis ha Romney, akkor ő bizony ismét a kormánynak fog dolgozni. Anyuka napjáról nem sokat tudok, szerintem ő annyira nem izgatott, mert bármi is a végkimenetel, őt nem igazán érinti.
Na és akkor a végére, hogy mi a végeredmény:
Obamáék még 4 évig maradhatnak a Fehér Ház-ban! :)
2012. október 31., szerda
Halloween Amerikában
Végre elérkezett az idő, hogy megosszam veletek a tapasztalataimat a Halloweenről Amerikában. Először is lássuk csak mi is az a Halloween, mert lehet, hogy ti tudjátok, de nekem bizony utána kellett néznem...
Szóval a Halloween egy ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, a boszorkányok, kísértetek és szellemek ünnepe. A Halloween legfontosabb jelképe a töklámpás, egy egészen érdekes történet nyomán:
A monda szerint Jack O'Lanten azzal tréfálta meg az ördögöt, hogy fáramászó versenyre csábította, és amikor az ördög jó magasan járt a fán, Jack egy keresztet rajzolt a fa kérgére, így nem tudott onnan lejönni az ördög. Ezért bosszúból nem engedte Jacket halála után a pokolba, és persze a mennybe sem mehetett tivornyázó élete miatt. Így Jack szelleme azóta is az ördögtől kapott parázzsal világító töklámpással bolyong, a lelki békéjét keresve. (Remélem az évszázadok alatt megtalálta...)
Az ünnepet október 31-én ünneplik, amikor is mindenki (persze elsősorban a gyerekek) jelmezekbe bújnak, és házról-házra járnak "trick or treat!" felkiáltással, ami kb annyit jelent magyarul, hogy 'cukrot vagy csínyt'. A gyerekek egy rakás édességet kapnak, a felnőttek meg kiválóan szórakoznak, szóval nem is olyan rossz dolog ez. :-)
Na de miért öltözik mindenki jelmezbe és miért kell mindennek ijesztően kinéznie? Ez is az ősi kelta hagyományokból ered, ugyanis szerintük ezen a napon a szellemek testet öltenek, és őket kell elijeszteni. Ahogy elnézem a környékünket, az amerikaiak ezt eléggé komolyan is veszik, bár azt hiszem csak azért, mert szerintük nagyon nagy móka pókokkal, mű pókhálóval, csontvázakkal, boszorkányokkal, szellemalakokkal és sírkövekkel feldíszíteni a házat és a kertet. Számomra elég ijesztő ez az egész, főleg mostmár, hogy az alapsztorit is ismerem... Egyébként is nagyon félek az összes horrorfilmtől, szellemtörténettől és mindentől ami ezekkel kapcsolatos...
((Egy filmet azért ajánlanék a figyelmetekbe, egyik legnagyobb kedvencem volt valaha, és pont ide kapcsolódik a története. A holló - angyalok városa a címe (trailer). Hátha van valaki, akit érdekel. :-) ))
Amerikában már kb. szeptember közepén megjelentek a boltokban és a házakon az első Halloween dekorációk, és azóta csak kitartóan gyarapodnak. Sok vicces és kevésbé vicces dolgot láttam én is.
Ezek után arra is kíváncsiak vagytok, hogy az én Halloween-om hogyan telt? :-)
Na jó, elárulom: nagyon nagy móka volt! :-D
Részletesebben?
Oké...
Napközben nemigen történt semmi, ami arra emlékeztetett volna, hogy Halloween van. De este aztán megérkeztek az unokatesók, mindenki átöltözött a jelmezébe (én is!), és indultunk trick or triet-ezni.
Mi családilag a Phineas and Firb mese figuráinak öltöztünk be. Tudom, hogy otthon is megy ez a mese, de nem vagyok benne biztos, hogy mindenki ismeri, ezért itt egy videó: LINK
Illetve egy kép a figurákról:
A nagyobbik gyerekem Perry the Platypus (Agent P.) volt (az a fura állatka a bal felső sarokban), a kisebbik gyerekem Major Monogram (a képen nem szerepel, de ő Agent P. főnöke, egy őszhajú, bajuszos emberke) apuka Dr. Doofenshmirtz (középen a köpenyes főgonosz), anyuka Candace (a narancssárga hajú, fehér szoknyás lányka), én pedig... na vajon kitaláltátok már? Isabella, a cuki rózsaszínruhás kislány.
A host familymnek nagyon tetszett a jelmezem, és bevallom, nekem is. Talán nem állt a legjobban, de az a szoknya irtó cuki volt, imádtam benne lenni. :-) Jó pár kép készült rólam, természetesen a gyerekekkel és a családdal, azokat értelemszerűen nem tehetem közzé, de remélem ennyivel is megelégszetek. :-)
Az egész halloweenezés egyébként olyan volt, mint a filmekben. Házról-házra jártunk, mindenhová becsengettünk, és mindenhol kapták a gyerekek a maréknyi édességet. A gond csak azzal volt, hogy csak a gyerekek... :-( Pedig én olyan lelkesen kísérgettem a gyerekeket! Sőt, a végén már csak az én két gyerekem, és apuka maradtunk, anyuka és az uncsitesók hazamentek. Nagyon nagy móka volt az egész, én imádtam! :-)
Azért itthon én is kaptam a gyerekektől egy kis csokiadományt:
Én imádtam ezt az egész halloweenozást, nagyon jó volt, főleg, hogy a családdal ilyen szinten együtt tölthettem, és megtapasztalhattam velük ezt a nagyon amerikai dolgot. :-)
Happy Halloween Everyone! :-)
Szóval a Halloween egy ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, a boszorkányok, kísértetek és szellemek ünnepe. A Halloween legfontosabb jelképe a töklámpás, egy egészen érdekes történet nyomán:
A monda szerint Jack O'Lanten azzal tréfálta meg az ördögöt, hogy fáramászó versenyre csábította, és amikor az ördög jó magasan járt a fán, Jack egy keresztet rajzolt a fa kérgére, így nem tudott onnan lejönni az ördög. Ezért bosszúból nem engedte Jacket halála után a pokolba, és persze a mennybe sem mehetett tivornyázó élete miatt. Így Jack szelleme azóta is az ördögtől kapott parázzsal világító töklámpással bolyong, a lelki békéjét keresve. (Remélem az évszázadok alatt megtalálta...)
Az ünnepet október 31-én ünneplik, amikor is mindenki (persze elsősorban a gyerekek) jelmezekbe bújnak, és házról-házra járnak "trick or treat!" felkiáltással, ami kb annyit jelent magyarul, hogy 'cukrot vagy csínyt'. A gyerekek egy rakás édességet kapnak, a felnőttek meg kiválóan szórakoznak, szóval nem is olyan rossz dolog ez. :-)
Na de miért öltözik mindenki jelmezbe és miért kell mindennek ijesztően kinéznie? Ez is az ősi kelta hagyományokból ered, ugyanis szerintük ezen a napon a szellemek testet öltenek, és őket kell elijeszteni. Ahogy elnézem a környékünket, az amerikaiak ezt eléggé komolyan is veszik, bár azt hiszem csak azért, mert szerintük nagyon nagy móka pókokkal, mű pókhálóval, csontvázakkal, boszorkányokkal, szellemalakokkal és sírkövekkel feldíszíteni a házat és a kertet. Számomra elég ijesztő ez az egész, főleg mostmár, hogy az alapsztorit is ismerem... Egyébként is nagyon félek az összes horrorfilmtől, szellemtörténettől és mindentől ami ezekkel kapcsolatos...
((Egy filmet azért ajánlanék a figyelmetekbe, egyik legnagyobb kedvencem volt valaha, és pont ide kapcsolódik a története. A holló - angyalok városa a címe (trailer). Hátha van valaki, akit érdekel. :-) ))
Amerikában már kb. szeptember közepén megjelentek a boltokban és a házakon az első Halloween dekorációk, és azóta csak kitartóan gyarapodnak. Sok vicces és kevésbé vicces dolgot láttam én is.
Barnes & Nobel kínálata szeptember 17-én!
Giant, szept. 23-án
Michael's, okt. 4.
A legnagyobb kedvenceim a kutyajelmezek voltak
Bebével a Michael's-ben okt. 4-én
#1 Sütiforma
#2 Sütiforma
Nem is tudtam, hogy így néz ki Kittyke csontváza :-D
Halloween dekorációs ház 1.
Halloween dekorációs ház 2. (bocsánat a képminőségért, vezetés közben készült...)
Ami engem fogad nap mint nap a bejárati ajtónknál, Brandon a neve, már elég jól összebarátkoztunk. :-D
A tökeink, amiket apuka faragott
Halloween edition narancssárga KitKat
Ezek után arra is kíváncsiak vagytok, hogy az én Halloween-om hogyan telt? :-)
Na jó, elárulom: nagyon nagy móka volt! :-D
Részletesebben?
Oké...
Napközben nemigen történt semmi, ami arra emlékeztetett volna, hogy Halloween van. De este aztán megérkeztek az unokatesók, mindenki átöltözött a jelmezébe (én is!), és indultunk trick or triet-ezni.
Mi családilag a Phineas and Firb mese figuráinak öltöztünk be. Tudom, hogy otthon is megy ez a mese, de nem vagyok benne biztos, hogy mindenki ismeri, ezért itt egy videó: LINK
Illetve egy kép a figurákról:
 | ||
| Egy kicsit azért hasonlít? |
Az egész halloweenezés egyébként olyan volt, mint a filmekben. Házról-házra jártunk, mindenhová becsengettünk, és mindenhol kapták a gyerekek a maréknyi édességet. A gond csak azzal volt, hogy csak a gyerekek... :-( Pedig én olyan lelkesen kísérgettem a gyerekeket! Sőt, a végén már csak az én két gyerekem, és apuka maradtunk, anyuka és az uncsitesók hazamentek. Nagyon nagy móka volt az egész, én imádtam! :-)
Azért itthon én is kaptam a gyerekektől egy kis csokiadományt:
Happy Halloween Everyone! :-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)