Macitömő Bt. és Hannukah

Szóval ott tartottam, hogy szombaton suliba kellett mennem. Jelentem, túléltem. A tanár úgy tett, mintha mi sem történt volna, és én is. Szünetben eljöttem arra hivatkozva, hogy dolgoznom kell még aznap, így nem kellett végigszenvednem a 4 és fél órát. Kb 3/4 12-kor felvettem Bebét, hazaugrottunk egy kávé erejéig és már mentünk is a plázába. Semmilyen különösebb célunk nem volt, nem akartunk semmit sem venni (illetve dehogyisnem, de már megint az a fránya spórolás...)
Először megebédeltünk a Panda Expresz-ben, ahol a szerencsesütimben a következő szöveg állt:
"Fame and fortune lie ahead."
Hát köszi... Ennél sokkal jobb volt a pár héttel korábbi:
"You have a keen sense of humor and bring out the best in others." :)
A Pandában a kaja megint isteni volt, képet ezúttal szándékosan nem közlök róla, anya, remélem örülsz. :-D

Kajálás után egyből a kedvenc ruhaboltunkba mentünk, a Hollister-be. Hajlamosak vagyunk csakis és kizárólag a szatyrok miatt ott vásárolni. Hogy miért? :-D

Na meg persze a hihetetlenül pihe-puha anyagokat is imádjuk. Épp beszéltük is, hogy valószínűleg mindkettőnknek az lenne a legnagyobb ajándék a host családjainktól karácsonyra, ha kapnánk mondjuk egy-egy 100 dolláros ajándék kártyát a Hollisterbe. Szép álom. :-D

A Hollister után szépen körbejártuk a többi kedvenc boltjainkat is, az Old Navy-t és a Forever 21-t, és találtunk egy macitömő boltot is, vagyis egy olyan boltot, ahol meg lehet venni a maci anyagát, ott helyben megtömik, megvarrják, és lehet neki mindenféle ruhát és egyéb kiegészítőt vásárolni.

 A tömésre váró macik :-D

 A tömő gép :-D

 Karácsonyi ruhák

Ruhák a maciknak

Speciális öltözet a Hannukah maciknak :-D

Ezután benéztünk a Body Shop-ba és az Urban Outfitter-be is, ahol vásároltam ezt-azt, illetve megcsodáltuk az áruházi Mikulást is, akiről lőttem egy-két lesifotót.

Végül ettünk egy froyo-t Bebével, és közben arról beszélgettünk, hogy milyen jó lenne otthon is meghonosítani olyan dolgokat, mint az áruházi Mikulás munkakör, a foryo vagy éppen a macitömő bolt. Na ezen az utóbbin olyan szinten elkezdtünk nevetni és viccet csinálni belőle, hogy szerintem kb fél órán át nem hagytuk abba. Macitömő Bt. :-D Az egyik leendő közös vállalkozásunk neve. :-D

Plázázás után hazavittem Bebét, és én is hazajöttem,. Itthon egy kis karácsonyfa fogadott. A család külön nekem vett egy fát, mert tudják, hogy én ünneplem a karácsonyt, és annak ugye elmaradhatatlan kelléke a fa. :-)

Feldíszítve még nincs, azt majd közösen szeretném a gyerekekkel, de olyan jó itt látni a szobámban, és nagyon-nagyon jó fenyő illata van. :-)

De visszatérve az estére, ma ünnepeltük a Hannukah első napját. A Hannukah egy zsidó ünnep, amit 8 napon és éjjelen át ünnepelnek. Konkrétabban a "csodát", miszerint még időszámításunk előtt 165-ben a görögöktől visszafoglalták a zsidók Jeruzsálemben a szent templomot. A templomot azonnal fel szerették volna szentelni, de csak egy napra elegendő olajat találtak. Az egy napra elegendő olaj azonban 8 napon át égett, amíg az újabb szállítmány meg nem érkezett. Ez a nagy csoda, erről emlékeznek meg minden évben, méghozzá úgy, hogy egy speciális 9 ágú gyertyatartóban, a menórában minden nap meggyújtanak egy gyertyát. Illetve tradicionális vacsorát esznek, elsősorban olajban sült ételeket. Ezen felül a gyerekek minden nap kapnak ajándékot és egy speciális pörgettyűvel, a dreidellel játszanak. A dreidelnek 4 lapos oldala van, minden oldalon egy-egy héber betűvel. Az írás jelentése: 'nagy csoda történt itt'. Ezek a kis pörgettyűk nekem is nagyon tetszettek, már legalább 2 hete csak ezekkel játszottunk a gyerekekkel. :-)

Az én host családomnál a vacsora az általam készített nagyon zsidó húslevesből és lepcsánkából állt. A leves elkészítésében a gyerekek is "segítettek". Ők darabolták fel a zöldségeket. Ez a levesfőzés azért volt nagyon vicces, mert egyáltalán nem úgy kellett készíteni, ahogyan mi otthon szoktuk, kizárólag feldarabolt csirkemell, répa, zellerszár, hagyma és kapor kellett bele. Gondolkodtam rajta, hogy teszek bele még ezt-azt, de nem mertem, nehogy aztán ne egyék meg. :-D Végül nagyon nagy sikere lett a levesemnek, pedig tényleg fogalmam nem volt arról, hogyan kell tradicionális zsidó levest főzni. A lepcsánka is finom volt, tudom, hogy nem ez a zsidó neve, és otthon is tájegységenként más, de nálunk így hívják. :-)

Vacsi után következett az ajándék bontás. Szerencsére ennél a családnál nem szokás minden nap ajándékozni, így én is megúsztam a 8 ajándékot. Természetesen gondoltam a szülőkre is, nekik egy Starbucks ajándékcsomagot vettem, apukának külön gumimacit, anyukának pedig egy könyvet.

Mindenki nagyon örült a tőlem kapott ajándékoknak, így én is boldog voltam. :-)

Nagyon jó kis napon vagyok túl, és remélem a holnapi is hasonlóan jól fog eltelni. Majd kiderül. :-)

Ami kimaradt és ami azóta történt

Mármint a "Kémek és fények", azaz a vasárnap előtt és után történt dolgokról a beszámoló.

Szombat - suli.
A szokásos módon suliba mentem szombaton, de ugye emlékeztek, hogy többször is írtam már mennyire rossz tanárunk van? Ha nem, akkor megint csak elismétlem mekkora szívás olyanért pénzt kiadni, ami egyáltalán nem jó. Sőt... A tanár megríkatta a kínai lányt, már nem először, mert gyakorlatilag kicsúfolta. Egy-egy dologról legalább egy órán át beszélünk, és egyáltalán nem haladunk sehová a könyvben. Túlságosan sokszor kell csoportban dolgozni, a csoportban megbeszélni a dolgokat, majd együtt is, és ettől borzasztó unalmas az egész. A tanár azt hiszi magáról, hogy borzasztó vicces, és nagyon jó poénokat süt el, de ez egyáltalán nem igaz. És még sorolhatnám, de nem teszem, mert nem szeretném felidegesíteni magam.
Odáig fajult a helyzet, hogy elmentünk az igazgatóhoz, és beszámoltunk neki az eseményekről. Az igazgató maximálisan egyet értett velünk és megértette a problémát, de mivel összesen már csak 3 nap van hátra a kurzusból, ez a tanár marad a tanárunk. Azt hiszem jó nagy szívás lesz ez a szombat. Egyáltalán nincs kedvem suliba menni...     

Porszívózó szerzetesek
Még szombat este történt, hogy Bebével elkezdtünk konzultálni arról, hogy jó lenne, ha többet sportolnánk. A téma nem új keletű, gyakran beszélünk róla, de ennyiben ki is merül mindig a dolog. :-D Úgy adódott, hogy szombat este mindkettőnknek dolgoznia kellett, de az ilyen esti "munka" csak annyiból áll, hogy a gyerekek alszanak, mi meg, mint egyedüli felnőttek a házban, a nappaliban ücsörgünk, és internetezünk, filmet nézünk vagy zenét hallgatunk. Vagy mindezt egyszerre. Legalábbis az én esetemben. :-D
Szóval olvastam interneten egy cikket érdekes mobil alkalmazásokról, amelyek sporttal voltak kapcsolatosak. Elkezdtem hát én is keresgélni, le is töltöttem ezt-azt, amiket természetesen azóta sem nyitottam meg, és közben Bebével jót csevegtünk a témáról. Közben egymástól függetlenül találtunk egy relaxációs és alvást segítő alkalmazást, ahol rengeteg féle hangot lehet összemixelni. Például nyári eső hangot, esőerdő hangot, a tenger hangját, bálna hangot, stb. Ezeknek nyilván az a célja, hogy mindenki megtalálja magának, hogy mi az a zaj, amire képes relaxálni vagy elaludni. Bár van egy-két fura opció is, például a porszívó hangja, a hűtő ventillátorának hangja vagy vízcsepegés. Szerintem ember legyen a talpán, aki képes ilyenekre elaludni.
Szóval úgy adódott, hogy elkezdtünk mixelgetni, és Bebe megtalálta az IGAZIT: a porszívózó szerzeteseket. :-D Igen kérem, lehet például tibeti szerzetesek oooommmm-ozására porszívó hangot mixelni. Igen érdekes a hatás, mi azóta is ezen nevetünk Bebével. Elég belegondolni a helyzetbe: Tibet. Hideg. A hegyek közt egy templom. Sok kopasz szerzetes ooommm-ozik. De kosz ott is van. Beállít Magdi anyus a porszívójával és nekiáll takarítani. De a szerzetesek nem zavartatják magukat.  Oooommmm.... bbbzzzz.... A végetelnségig. Vagy amíg ki nem kapcsoljuk az egészet. :-D

Az FBI közbelép
Vasárnap Bebe is bekerült az FBI nyilvántartásába azzal a bizonyos lépcsőre lépéssel. Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés Bebének. Vagy hogy is van ez? Mindegy. :-D Szóval én korábban is benne voltam már a nyilvántartásban a képeslapos eset miatt. De Bebe az új lány. Bebének - mivel felettébb szereti a kémes-nyomozásos dolgokat, van egy CIA-s tolla. Ez a bizonyos toll vasárnap rejtélyes körülmények között eltűnt az íróasztaláról. Még viccelődtünk is vele, hogy bizonyára lenyúlták, hogy lehallgató készüléket szereljenek bele, és majd egyik nap hirtelen a semmiből előkerül. Kicsit sem meglepetésünkre, így is történt. Na de vétettek egy hibát. Nem ugyanoda tették vissza. Bebe ugyanis az ágyában találta meg a tollat, pedig 100% biztosan emlékszik, hogy az asztalon hagyta. De Bebe is cseles volt, mert tisztában volt vele, hogy lehallgatják, ezért elijesztésnek berakott egy irdatlan idegesítő zsidó bugyirock zenét. Ja igen, mert hogy ilyen is létezik. És hogy én is boldog legyek, nekem is elküldte a linket. Jobb ha nem mutatom meg Nektek, mert a cyber vírussal egyenlő. Nagyon ciki bevallani, de annyira dallamos, hogy könnyen megszerethető. Azt hiszem ezek után felhagynak a Bebe lehallgatásával. Vagy nem. Majd kiderül. :-D

Szerda...
Mert hogy a hétfő és a kedd unalmasan telt, nem sok eseménnyel. Szerdán viszont annyi felé kellett rohangálnom, hogy én magam sem tudtam mindig, hogy hol áll a fejem.
Reggel mindkét gyereket időben összekészíteni, a nagyobbikat orvoshoz vinni, onnan együtt a metróállomásra, onnan DC-be metróval, ott találkozó apukával, onnan másik orvoshoz, kivárni a vizsgálatot, majd apuka irodájába, mert azt feltétlen meg kellett mutatnia (elsősorban nekem), onnan vissza a metróállomásra, hazametrózni, a metróállomásról kocsival irány az iskola, út közben a gyerek elvágta az ujját, itthon egy pár perces stop a sebet lekezelni és nadrágot cserélni, mert persze az is véres lett, és végre megérkeztünk a sulihoz, a suliban beregisztrálni, majd végre irány haza. És ez csak a délelőtt volt.
Itthon töltöttem kemény 1 órát, és már indultam is a kisebbik gyereket felvenni. Fél óra csövezés a kocsiban. Majdnem másik gyereket pakoltak be a kocsimba, úgy kellett tiltakoznom, hogy ez nem az én gyerekem. Irány haza. Itthon voltunk háromnegyed órát, majd mentünk a nagyobbik gyerekért. Hazajöttünk, leckeírás, kis játék, fürdetés, vacsora. Megérkezett apuka, majd anyuka is beesett az utolsó pillanatban. Irány a nagyobbik gyerek iskolája, ahol afféle Ki-Mit-Tud volt rendezve amerikai módra persze. Végigszenvedtem pár előadást, majd nagy boldogan meghallgattam az én gyerekem zongorajátékát, és végre jöhettünk haza és végre off lettem. Itt szeretném kifejezni minden tiszteletemet az összes anyuka előtt, akik nevetés nélkül végig bírják ülni a rosszabbnál-rosszabb előadásokat. Komolyan mondom szörnyű volt, hogy még el sem nevethettem magam, mert ugye nem lehetett tudni, hogy nem az éppen szereplő gyerek hozzátartozói ülnek-e mögöttem. Tudom, szörnyű ember vagyok, és emlékszem, hogy nekem is számtalan iskolai előadásom volt, valószínűleg hasonlóan borzalmasak, de egészen más szerepelni és nőzőnek lenni... És megint más, amikor a saját gyereked szerepel... Tényleg nagyon sajnálom, amiért ez a véleményem. :-(
Szóval szerencsére nem kellett sokat szenvedni és már jöhettünk is haza. Ráadásul volt társaságom is, mert találkoztam ott egy mexikói au pair barátnőmmel is, így vele elég jól elszórakoztattuk magunkat, és persze együtt mindig jobb még a nevetést is visszafojtani. :-D      

Miután végre off lettem és bekapcsoltam a laptopom, mit látok? Valaki ismerősnek jelölt a facebookon. Kíváncsian rákattintok, hogy ki lehet az.... és... és... nem más, mint Jézus Szíve. :-D Én komolyan nem akarok senkit sem megbántani, vagy a vallási kérdéseket feszegetni, de egy ilyen dolognak facebook oldalt létrehozni... Azért persze rákattintottam, hogy megnézzem, hogy ez most egy egyház, egy templom vagy tényleg konkrétan Jézusnak a szíve, vagy micsoda, de nem sok minden derült ki, csupán annyi, hogy munkahelynek a Cityville van megadva, születési időnek meg 1961. :-D Szóval... őőő... oké... Azt hiszem nem ismerem. Ezer bocsánat érte.     

Szintén ehhez a naphoz kapcsolódik, hogy megtapasztaltam az első negatív dolgot azzal kapcsolatban, hogy Amerikában élek és nem otthon. Ez pedig nem más, mint a Mikulás. Az idei volt az első év, hogy az égvilágon semmit nem kaptam Mikulásra. :-( Pedig mondogattam a gyerekemnek, hogy ez nagy nap otthon nálunk, de nem szántak meg egy kis édességgel így miku alkalmából. Így jártam. :-D
Itt most update-elnem kell, ugyanis anyukám küldött nekem egy email-t Mikulásra ezzel a nagyon cuki képpel:

Köszi anyu, hogy legalább Te gondoltál rám a gonosz Télapó helyett, aki cseszett meglátogatni a külföldön élő, de ettől függetlenül kiemelkedően jó magaviseletű "gyerekeket". :-D
Másik kissé lehangoló hírem, hogy már lassan alig élek. Nem a fáradtság miatt, hanem mert kissé beteg vagyok. A manduláim nagyon meg vannak dagadva, fáj a fejem, alig bírok beszélni. Azt nem tudom, hogy lázam van-e, nem mértem. Mert minek azt. :-D De viccet félretéve, elég nehéz így dolgozni. Jó lenne most így hirtelen mondjuk 1 hét szabadság. Bár valószínűleg akkor sem itthon ülnék. Hm... Nem is tudom mi lenne jó. Talán aludni egy jó nagyot. Igen. Ezt fogom tenni. Aztán holnap meglátjuk bevállt-e a dolog.

Amikor eljön a holnap...
Mármint a betegséggel kapcsolatban. Jelentem, sokkal jobban vagyok, és dr. google szerint mandula gyulladásom van. Én hiszek neki, minden tünet stimmel. De mindegy is, majd a citromos méz megint meggyógyít. :-)
Csütörtökön Sara-val találkoztam. Segített bevásárolni, és ittunk egy kávét együtt. Kb ennyi említésre méltó dolog történt.

Au pairnek lenni nehéz...
Nap közben találkoztam Bebével, elmentünk ajándékot venni a host családomnak. Természetesen ismét csak magunknak találtunk volna tökéletesebbnél tökéletesebb ajándékokat, de azért csak sikerült valami elfogadhatót venni a családnak is.  :-D
Aztán itthon megebédeltünk együtt. Isteni zöldséges tyúkhúslevest ettünk (leveskocka + víz + tészta), desszertnek pedig 3 perces bögrés sütit csipkebogyó lekvárral. Hm... Tudom, hogy ismétlem önmagam, de isteni ebéd volt.  :-D
Mindeközben pedig megállapítottuk, hogy au pairnek lenni bizony nagyon nehéz. Mert vannak azok a dolgok, amikről senki nem beszél, de minden au pair (és szülő) szembesül vele. Ilyenek például, hogy mi van akkor, amikor a gyerek elkezdi túrni az orrát? Aztán rájön, hogy annak a dolognak "jó" íze van, és el is kezdi enni? Aztán a fikás kis kezével minket taperol? Vagy a pukizás kérdése. Amikor mi jobban tudjuk mikor kell a gyereknek vécére mennie, mint ő maga. Szóval ilyen dolgok ezek... A végtelenségig sorolhatnám, talán egyszer majd egy külön bejegyzésben meg is teszem, de most saját magamra nézve is jobb, ha nem teszem, mert épp túl vagyok a vacsorán, és nem szeretném viszont látni azt. :-D
Mindemellett persze imádjuk a host gyerekeinket, de ehhez a munkához gyomor kell, az is biztos. Jó kis próbatétel ez. Mire oda kerülünk, hogy saját gyerekünk lesz, már meg sem fogunk lepődni ezeken a dolgokon. :-)    

Péntek este van. Ahogy láthatjátok, "izgalmas" heten vagyok túl, és még csak most jön a hétvége. Ó... most jut eszembe, hogy holnap suliba kell mennem. Kicsit sem lesz kínos... Remélem a többi hétvégére szánt program majd feledteti a suliban szenvedést. Majd kiderül. Természetesen számotokra is, amennyiben beszámolok róla. :-D

Kémek és fények

Szóval az egész egy röpke üzenetváltással indult... Ahogy általában... A szokásos időben érte mentem Bebéért, majd kb 10 perces tanakodás után arról, hogy hova is kéne menni, elindultunk a metróállomásra. Két lehetséges opció volt: a pláza (=pénzköltés) vagy DC (=még mi magunk sem tudtuk mivel lesz egyenlő, de emellett döntöttünk).
Már a metrón ülve megegyeztünk abban, hogy a Bebe által előző nap látott karácsonyi vásárt fogjuk megnézni elsőként, és sosem találnátok ki, de a vásár pont A múzeummal volt szemben. A múzeummal, amit Nem Nevezünk A Nevén. De én azt hiszem megtehetem, szóval elárulom, hogy az International Spy (=kém) múzeumról van szó.
Szóval megnéztük a vásárt. Láttunk sok szép és kevésbé szép dolgot. Sok mindent szívesen meg is vettünk volna magunknak, de mindig az eszünkben kell tartani, hogy a bőröndjeink száma erősen korlátozott lesz hazautazáskor (hacsak nem akarunk egy vagyont pluszba fizetni), így nem szabad olyan dolgokat megvennünk, amiket úgysem tudunk hazavinni. Igy aztán végül nem vettünk semmit, de érdekes képeket készítettünk.

 Élőzene a vásárban

 Vásár

 Igyál még egy sört papa, még pont kell egy nyitófül ehhez a táskához :-D

 A legnagyobb kedvencem a vásárban

A vásározás után Bebe nagyon éhes volt már, és persze A Múzeum volt a legközelebb, aminek az éttermében kitűnő szendvicseket lehet kapni. Ezért oda mentünk be. Ezúttal nem volt csirkekaki szag. Jó hír. Kiválasztottuk a szendvicseinket, majd lesújtóan közölték velünk, hogy az bizony ma nincs, így mást kellett választanunk. Valamilyen pulykás bacon-ös szendvicset választottunk helyette, amit igen hamar meg is kaptunk, és valami hihetetlen felismerésben volt részünk: a szendvicsnek pontosan olyan íze volt, mint otthon a szalonnasütéskor a csöpögtetős kenyérnek. Nyilván a szalonna, a hagyma és a pirítós miatt. A pulyka nem tudjuk hol volt benne, nem is igen érdekelt minket, a kaja nagyon jó volt (bocsi anyu, hogy megint erről írok :-D).

 Az asztalunk egy kis történelem leckével

 

 Bebe örül a kólájának

 Csöpögtetős kenyér ízű szendvics

 Ahogy a kajás képek készülnek

 

Bebe épp nagy munkában :-D

Szóval evés közben nézegettünk az érkező és a távozó embereket, majd érdekes elméleteket gyártottunk mindenkiről, aminek az volt az alapja, hogy valószínűleg egy titkos kémtalálkozó volt szervezve a múzeumba, és mindenki próbálta álcázni magát, de nem mindenkinek sikerült. Miközben ezen nevetgéltünk, szemtanúja lehettem, ahogy Bebe agyában feltámadt az isteni szikra, vagyis újabb regényötlete támadt, amit gyorsan papírra is vetett. Mert persze füzettel a táskájában megy mindenhová. Meg filctollal a kabátzsebében, hogy ha valaki épp autogramot kérne tőle, tudjon adni. :-D
Szóval vissza a kémtalálkozóhoz. Mindenki gyanús volt. Különösképpen Szergej, az idősödő női táskás férfi, Igor, a nagy benga orosz pasi és a pincér, aki kajánul vigyorgott ránk. Jól kielemeztünk mindenkit, érdekes sztorikat találtunk ki, jól elvoltunk. Olyannyira beleéltük magunkat a kémsztoriba, hogy még a mosdóba is egymást fedezve mentünk el. Oszloptól-oszlopig lopakodtunk, és sűrűn a hátunk még nézegettünk, hogy lássuk ki figyel minket. Aztán elmentünk az ajándékboltba, ahol ismét mindent megnéztünk, és legszívesebben a fél boltot felvásároltuk volna magunknak, de természetesen nem tettük, majd elhagytuk az objektumot.

A következő állomás az FBI épülete volt.

Nagyjából körbe sétáltuk az épületet. Eredetileg be is akartunk menni, vagy legalábbis megfogni a kilincset, de nem lehetett. Még a lépcsőre sem lehetett felmenni. Bebe persze megtette a lehetetlent, és megérintette a lábával a lépcsőt, majd sietősen távoztunk onnan. A másik sarkon viszont ott volt az FBI rendőrség és a biztonsági szolgálat. Igyekeztünk takarni az arcunkat, és nagyon sietni amikor elhaladtunk előttük. Szerintem nem szúrtak ki minket. :-D Szóval az életünk kockáztatásával is elkészült A kép. Remélem örülsz anya, mert csakis Neked készült. :-D

 
A kémes kaland után megtaláltuk azt az épületet, ahol Lincoln elnök meghalt. Illetve benéztünk az ottani szuvenírboltba is.

 Az épület

 Van egy pár könyv, ami Lincoln-ról szól...

 Egyszer visszajövök érted! :-D

Romney póló 3 dollárért? :-D

Ezután ettünk egy froyot, szétnéztünk a közeli Forever21-ben (ruha bolt), ahol sikeresen nem vettünk semmit, majd ellátogattunk az állatkertbe, ahol már a karácsonyi fények fogadtak bennünket.

 Végtelen mennyiségű panda

 Kitty pandának álcázva

 
Mindaddig élveztük is a látványt, míg el nem kezdett szakadni az eső, így bemenekültünk a gorilla házba, ahol irdatlan büdös volt. Megvártuk míg elállt az eső, majd szétnéztünk még egy nagyobb teremben.

 
Az állatkertezés után visszabaktattunk a metróállomásra, majd visszajöttünk Bethesdába. Tettünk még egy rövid látogatást a Safeway-ben és a CVS-ban, hazavittem Bebét (út közben csodálkoztunk a szépen és kevésbé szépen feldíszített és kivilágított házakon), és végül én is hazajöttem. Itthon Bebével chaten folytattuk a beszélgetést, és a legnagyobb problémánk - bár inkább az övé - az volt, hogy az új regényében mi legyen a neve a főszereplőknek. Börte, Berthine (ejtsd bőrszín), Thorbjörg és Tiltukka merültek fel, mint lehetséges opciók. Nem tudom melyik mellett döntött végül Bebe, mindenesetre annyit nevettem (és valószínűleg ő is), hogy most már az arcom is fáj. Eddig csak a hátam és a lábam fájt... Köszi Bebe... :-D

Viccet félretéve, nagyon jó kis napot töltöttünk együtt ismét Bebével (a sztori az Ő szemszögéből: LINK). A jövőhetet megint csak nem nagyon várom, valahogy a hétvégéket mindig jobban élvezem, de gyorsan telnek a hetek. Tudtátok, hogy már december van? Természetesen az adventi kalendáriumomat is elkezdtem már nyitogatni. Hiába, én várom a karácsonyt! :-)

És végül egy dal búcsúzóul (LINK): This is my winter song to you. Az új kedvencem. :-)

The End of November

Hm... Gondolom nem ártana valami jó kis bejegyzéssel előrukkolnom. Most láttam csak, hogy ebben a hónapban elég kevés bejegyzést írtam, de számomra is unalmas ezredjére is leírni, hogy hogyan telik egy-egy unalmas hétköznap, nemhogy akkor Nektek olvasni...

A helyzet az, hogy ezen a héten az égvilágon semmi érdekes nem történt. Emlékeztek még az előző boldogságtól túlcsorduló bejegyzésemre? Na a boldogságom sajnos addig is tartott. Nem a családdal vagy a gyerekekkel van a baj, hanem velem. Vagy az időjárással. Vagy a teleholdnak van rossz hatása rám. Vagy a karácsonyi zene, ami minden üzletben és rádióban szól, folyamatosan arra emlékeztetve, hogy én nem otthon ünneplek a családommal. Vagy egyszerűen csak besokaltam. Vagy ez mind együtt. Nem tudom. Ezen a héten kissé padlót fogtam. Az égvilágon semmihez nem volt kedvem, és az volt a legjobb, amikor egész nap rohangálnom kellett, mert akkor legalább nem volt időm arra, hogy magamban keseregjek. Félreértés ne essék, a családom továbbra is fantasztikus, sőt, az otthoni családom is különösen jó volt hozzám ezen a héten (egyébként is, de most különösen), hiszen kaptam csomagot tőlük, és egy rakás képeslapot is.

Szeretetcsomag a családomtól :-)

Valami mégsem klappolt... Nem honvágyról, vagy ilyesmiről van szó, mert továbbra is jól érzem itt magam, ez csak... olyan megmagyarázhatatlan. Hm... hagyjuk is a témát.

De mivel nem akarok negatív hangvételű bejegyzést, így bemásolok nektek egy-két beszélgetést Bebe barátosnémmal (remélem nem haragszol meg érte Drága! ;) )

November 25.
Bebe: Kevés fogyatékosabb sorozat van ennél a kiba... mickey egér clubhouse-nál. De legalább leköti őket egy darabig.
Csill: Juuuujjjj :-D, nagy kedvencem, mi is sokat nézzük. Komplett agyhalál :-D, de ezerszer jobb az arthurnál.
Bebe: Az arthurt szeretem. Legalább nem dumálnak ki belőle. Utálom a meséket, ahol kibeszélnek a gyerekeknek. Mindig is szerettem donald meg daisy kacsát, de eljutottam arra a szintre, hogy szívesen megenném őket vacsira.
Csill: Mickey mouse clubhouse... m.i.c.k.e.y. m.o.u.s.e. :-D Remélem nem ment még az agyadra. :-D
Bebe: Szerencsére már kikapcsoltuk :-D, most csak rohangálunk fel-alá :-D. Fél óra múlva kaja lesz már, elvileg. Ahhh ez a legawkwardabb (csak így szép magyarosan, annyit jelent, hogy a legkínosabb - a szerző :-D) dolog ever. Mivel családi parti van, mindenki csak a családi dolgokról beszél, és még gyerekre sem kell vigyázom, mert lekötik magukat. Csak kaját akarok. :-D
 Csill:  :-D :-D Ez a hét mondata! A legawkwardabb dolog ever. :-D Olyan szép magyaros. :-D

November 26.
Csill: Épp most olvasom a bejegyzésed (LINK). :-D
Bebe: Egy pillanatra elfelejtettem, hogy tegnap írtam bejegyzést. :-D
Csill: Uhh, hát ezen besírtam, mármint az üdvözlőlapon. Vajon más is értékeli ezeket a poénokat? :-D
Bebe: Nem hiszem, de szerintem nagyon viccesek vagyunk. :-D
Csill: Jaja, szerintem is :-D

Hát ez most ennyi lenne. Még a kedvem is jobb lett, ahogy visszaolvastam ezeket a beszélgetéseket. Thank you Bebe! :-)

Én most ezzel zárom a novembert. Kedves blogolvasók, "találkozunk" decemberben, a legeslegnagyobb kedvenc hónapomban! Előre tudom, hogy fantasztikus lesz. Hogy miért? Majd megtudjátok Ti is időben. :-)