2013. szeptember 23., hétfő

Travel Month - Los Angeles

Időben augusztus 17-énél járunk, amikor megérkeztünk Los Angelesbe Isabellel, és belecsöppentünk életünk eddigi legnagyobb dugójába a híres los angelesi autópályán. Volt is nagy para, hogy mi van ha nem érkezünk meg időben az autókölcsönzőhöz, és késve adjuk le Jeff-et, a kölcsönzött autónkat, de végül igazából mindegy is volt... Nem sokat késtünk, könnyes búcsút vettünk Jeff-től, majd a reptéren shuttle-re pattantunk és nagyon fáradtan ugyan, de rendíthetetlenül vidáman vártuk, hogy megérkezzünk a szálláshelyünkre. A hostelbe, melynek neve nem más, mint Banana Bungalow. Persze, hogy egész úton ezen nevetgéltünk. Hogyan hívhatnak egy hostelt Banana Bungalow-nak? :-D

Igen, ott jobb szélen épp én sietek a szobánkba :-D
 A szállásunk a célnak tökéletesen megfelelt, az ágyak kényelmesek voltak, és én - Bebével ellentétben - egy csótánnyal sem találkoztam ezen a helyen. De nyilván mi különböző időben és különböző szobában voltunk, na meg aztán azóta akár egy csótányirtás is lehetett, ki tudja? :-D

Első nap már nem csináltunk semmit, elég későn is érkeztünk meg, becsekkoltunk, és mentünk is aludni. Legalábbis próbálkoztunk vele. De nem sok esélyünk volt, mivel ez egy csodajó partyhostel, mely szuperebbnél szuperebb partykat szervez 21 éven felülieknek. Igen, itt a bökkenő, az én útitársam még csak 20 éves volt, így esélyünk nem volt egy ilyen rendezvényen sem részt venni... Na de majd legközelebb. :-)

Másnap reggelinél szóba elegyedtünk egy német lánnyal, aki aztán hozzánk is csapódott egy kis túrára a Hollywood felirathoz.
Két német - egy magyar

A túrázástól nem fáradtunk el eléggé, így végigsétáltunk a Hollywood Boulvardon. Ez lehet nem tűnik túl nagy teljesítménynek, de aki már járt ott, tudja, hogy valami hihetetlenül hosszú utcáról van szó. De a "mi fiatalok vagyunk, nem okoz ez nekünk problémát" elven mi megcsináltuk. :-D
Az egyetlen amerikai elnök, akinek csillaga van a Walk of Fame-en

Chinese Theater
Kéz- és talpnyomok a Chinese Theater előtt
Walk of Fame
Elvis és a Beatles között


Chuck Norris

Bebe - ezt csak Neked! :-D
Close enough :-D
Ezzel a hatalmas sétával el is telt a nap. Meg aztán annyira nem is voltunk odáig Hollywoodért. Kifejezetten idegesítő és unalmas város, hacsak nem valaki tényleg odáig van meg vissza a sztárokért. De én nem ilyen ember vagyok, és Isabell sem, így aztán nekünk nem nagyon tetszett.

Másnap úgy döntöttünk, hogy inkább strandolunk kicsit, pihengetünk, és Santa Monica felé még úgyis útba esik egy-két turista látványosság, szóval azt is kipipálhattuk. Először a Beverly Hills felirathoz mentünk, majd tettünk egy sétát a Rodeo Drive-on, megnéztük a Santa Monica Pier-nél a 66-os út végét jelző táblát, óriáskerekeztünk kicsit, és végül strandoltunk.
Beverly Hills

Rodeo Drive
A 66-os út vége
Óriáskerekezés Santa Monicán

Santa Monica Pier

A strandolás után még sétáltunk egy nagyot a Venice Beach sétányon, majd mivel már esteledett, visszamentünk a hostelünkbe, hogy kipihenjük a nap fáradalmait.

Az utolsó napunkon LA-ben már csak annyi maradt hátra, hogy megnézzük a belvárost. Igazán ott sincs túl sok látnivaló, így azt a keveset mi elég hamar le is tudtuk.
Walt Disney Concert Hall
Ezután már csak annyi volt hátra, hogy megebédeljünk valahol, és szépen nyugodtan megvárjuk a buszunk indulását. Az ebédelés még simán is ment egy Starbucksban, de aztán úgy gondoltuk, hogy a buszállomáson várakozunk a hátralévő időben. El is indultunk oda, aztán megállt mellettünk egy rendőrautó, hogy mit keresünk mi egy ennyire gettó környéken, csak nem eltévedtünk? Pislogtunk nagyokat, megbeszéltük, hogy nem tévedtünk el, és a buszunk indulásáig még van vagy 2 óránk, így javasolták, hogy menjünk vissza a biztonságos környékre, minden szembejövővel tartsuk a szemkontaktust, és nehogy félelmet mutassunk. És mindez a belváros kellős közepén!!! Na ott akkor egy picit megijedtünk... Amilyen gyorsan csak tudtunk visszamentünk a rendőrök által javasolt étterembe, és ott ücsörögtünk még amíg el nem jött az idő az indulásig.

Los Angeles ijesztő egy város, tele ijesztő emberekkel. Valahogy nekem nem lopta be magát a szívembe, és alig vártam, hogy elhagyjuk. Aztán a sors persze úgy hozta, hogy még visszatértünk 2 órácskára pár nappal később, de ez már egy másik sztori lesz, majd máskor mesélem el. ;-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése