Egy év / élet vége

Hogyan lehet egy jól kialakult életet pár nap alatt felszámolni? És az egy év alatt felhalmozott holmikat néhány bőröndbe becsomagolni? A kellemes kis szobácskámat teljesen kiüríteni, és egy matracon, bőröndből élve eltölteni az utolsó pár napomat Bethesdában?

Én ezekre a kérdésekre már tudom a választ, és Nektek is mindjárt elárulom, néhány képpel illusztrálva. :-) Habár azt hozzá kell tennem, hogy most lesz egy kis átfedés az előző 'Bebe-Csilla reunion' bejegyzésemmel, ugyanis ezek az események és azok, azonos időben történtek.

Ugorjunk vissza az időben arra a szombati napra, amikor hazatértem Long Islandről, a családi nyaralásról. Akkor a hatalmas méretű utazótáskámból már nem is nagyon kellett volna kipakolnom, hiszen tudtam jól, hogy csütörtökre - amikor az új lány érkezik - teljesen ki kell ürítenem a szobám.

Szombat este kis naivan még azt hittem, hogy rengeteg időm lesz összepakolni mindenemet, és különben sem lesz az olyan nagy munka, meg anyuka is biztatott, hogy igyekszik majd több szabadidőt adni nekem, hogy mindennel időben végezzek. Én ebben a hiszemben a vasárnapomat Bebével és az öccsével töltöttem, akkor még nagyon nyugodtan. Majd mikor a nap végén a host szülőkkel egyeztettük a következő heti programot, kiderült, hogy hétfőn egész nap dolgoznom kell, a kedd egy icipicit rövidebb, szerdán viszont jön a takarítónéni, hogy kitakarítsa az au pair szobát, szóval jó lenne ha szerda reggelre kiköltöznék. Ekkor kezdődött az őrület és a komplett pánik, hogy én erre képtelen vagyok ennyire kicsi idő alatt...

Már vasárnap késő este hatalmas stresszben és sírás közepette elkezdtem leszedegetni a posztereimet, és bepakolni a táskáimba egy pár dolgot. Aztán mindez folytatódott hétfőn és kedden - leginkább munkaidőben, amíg csak egy gyerek volt itthon, és könnyen le tudtam foglalni azzal, hogy hagytam, hogy az ágyamon heverésszen és játsszon a plüsseimmel.

Vasárnap esti állapot

Kedd esti helyzet

Aztán kedden összeszedtem egy harci sérülést is, vagyis valamilyen úton-módon elvágtam az ujjam, ami eléggé fájt is, így tettem rá egy sebtapaszt. Igazából ez csak annyiban lényeges, mert ezen a ponton ébredtem rá az au pairkedés egyik legnagyobb előnyére: mindig van itthon spongyabobos sebtapasz! :-D

A kedd éjszaka volt az utolsó a szobámban. Nem aludtam különösebben jól vagy rosszul, igazán fel sem fogtam, hogy mi történik. Hogy tényleg ezek az utolsó napjaim a családnál au pairként...

Szerda reggelre kompletten kiürítettem a szobám, a takarítónéni pedig szépen alaposan kitakarította.

Én szerda óta egy bőröndből élek, a lenti nappaliban felállított matracon alszom, és csütörtök este óta megosztom a fürdőszobát az új au pairrel. Mert hogy ő is megérkezett csütörtök késő éjjel. Őszintén szólva nekem annyira nem szimpatikus az a lány, de lehet csak mert ő az "új", akit egyből körülrajonganak a gyerekek. Tudom én, hogy neki sem könnyű, mintha csak tegnap lett volna, amikor a helyében voltam... Vissza is olvastam az első pár napról szóló bejegyzésem, és bizony nagyon fura, hogy most már én vagyok a "régi" au pair.

A gyerekek elég sokat ölelgetnek, sőt még apuka is megölelgetett. Jól esik ez nagyon, és bizony néha ki is csordul a könnyem. Nagyon fog hiányozni az amerikai életem, és egyszerűen nem bírom felfogni, hogy ilyen gyorsan eltelt ez az egy év. Fájdalmas napok ezek, és mindenkit nagyon megviselnek. Próbálom azzal nyugtatni magam, hogy egy fantasztikus 3 hetes utazás áll előttem, és utána még visszajövök ide 2 napra, de az már nem lesz ugyanaz. Hétfőn teljesen lezáródik az au pairkedős időszakom. Most még előttem áll egy búcsúvacsora, ami remélem nem lesz túl könnyfakasztó. De majd erről is beszámolok - amennyiben lesz időm egy újabb bejegyzést írni indulás előtt. Mert holnapután megyek Californiába! Juhééé!!! :-)