Még 28 nap...

Kevesebb mint egy hónapom, egész pontosan még 28 napom van itthon. Nagyon gyorsan telik az idő, és úgy érzem én kezdek lemaradni, mert még mindig nem sikerült teljesen felfogni, hogy mi is történik. Emlékszem, egy éve találtam ki ezt az egész au pairkedés dolgot, és akkor csak azt hajtogattam, hogy ki tudja hogy alakulnak még a dolgok, lehet csak álom marad, és most tessék, itt vagyok, hamarosan indulok. :-)

Egyre többet gondolkodom azon, hogy mit is kellene vennem ajándékba a családnak. Egy üveg tokaji bort díszcsomagolásban, angol nyelvű tájékoztatóval már beszereztem, de azt hiszem ez még eléggé kevés lesz... Még szeretnék venni egy könyvet és csokicsomagot a fiúknak, illetve valami igazán személyre szabott ajándékot nekik. Ez okozza a legnagyobb fejtörést, mert tényleg olyasmit szeretnék venni, aminek igazán örülnek.
A hétvégét Budapesten töltöttem, és el akartam menni a Vásárcsarnokba, amit még Kriszta ajánlott a blogjában, de aztán annyira magával ragadott a csevegés a rég nem látott barátnőmmel, hogy végül azt kihagytam... Most kénytelen vagyok valami jó helyet találni itt Debrecenben, várom a javaslatokat. :-)))

Tegnap délután Skypeon beszéltem a családommal. Megvették nekem a vonatjegyet Stamfordtól Washingtonig, illetve beszéltünk a autóvezető tanfolyamról is. A mostani au pair részt vett rajta, és szerinte egyáltalán nem volt hasznos, mert Németországban is azok a szabályok mint az USA-ban. De a család azt mondta, hogy ha szeretnék részt venni rajta, ők befizetnek rá minden gond nélkül. Már fejben felállítottam egy pro és kontra listát, és elég sok minden szól mellette, szóval azt hiszem el kellene rá mennem. De azért még kikérem pár ember véleményét. :-)
Beszéltem a gyerekekkel is, a kisebbik zongorázott nekem, aztán megmutatták hogy tudnak videojátékozni. Anyuka küldött nekem egy szólistát, amit a gyerekek állítottak össze, és csupa-csupa hasznos szót tartalmaz. Ezek közül volt egy-kettő amit nem ismertem, és neten sem találtam meg a jelentését, a gyerekek pedig tegnap elmagyarázták nekem. Nagyon cukik voltak. :-)
Aztán a nagyobbik kissrác megkérdezte tőlem, hogy szeretek-e teniszezni, és mondtam, hogy még sosem próbáltam, ő meg elkezdte magyarázni, hogy mi az a játék, és hogy ő majd szívesen megtanít engem. Mikor elkezdte mondani, hogy a pályán van egy háló, és a két végén állnak a játékosok, és egy labdát kell ütögetni, anyuka nevetve leállította, hogy szerinte én tudom mi az a tenisz, csak még nem játszottam. Azért én nagyon jót nevettem rajta, nagyon aranyos volt. :-)))
Beszéltem pár szót apukával is, nem győzte hangoztatni, hogy mennyire várják már, hogy menjek, és hogy milyen szuper, hogy nem volt semmi gond a vízummal. Szerintem nagyon kedves tőle, hogy ő is ennyire foglalkozik ezekkel a dolgokkal, és hogy ennyire érdeklődik. Még mindig azt gondolom, hogy nagyon jó családot sikerült találnom. :-)

Más most nem történt, ami ide kapcsolódna. A következő pár hétben igyekszem beszerezni az ajándékokat, befejezni a fogorvos látogatást (már 3 hete fogorvoshoz járok, hogy garantáltan minden rendben legyen...) és egyéb orvosok felkeresését. Lassan elkezdődik a nagy kaland. :-)