Rákvörös rák-kaland

A szürke hétköznapokat át is ugranám, mert az égvilágon semmi szokatlan nem történt, leszámítva a csütörtököt és a pénteket, amikor a kisebbik gyerekemnek nem volt iskola, mert... mert... Amerikában még mindig nem feltétlenül kell indok az iskolaszünetre. Tényleg teljesen indokolatlan volt az egész, az összes többi iskolában volt tanítás, csak abban az egyben nem. Így természetesen engem boldogított itthon a gyerkőc, aminek a lehető legkevésbé sem örültem. Az órák elkezdtek nagyon-nagyon lassan telni, és a napi 10 órás munkát (vagy néha picit többet, hála apuka késésének) legalább húsznak éreztem, de jelentem, túléltem. Igazi survivor vagyok. Vagy nem. :-D Nem is tudom mi lesz itt a nyári szünetben. Valószínű akkor leszek majd csak igazi survivor, ha azt is túlélem. :-D De arra még ne is gondoljunk, messze van az még. :-)

A hétvégém már picit izgalmasabban telt. Szombaton délután megint csak shoppingolni voltam Renivel, mert még mindig vannak dolgok, amiket be kell szereznem a közelgő vakációmra, meg különben is, néha nagyon kis lélekmelengető tud lenni egy kis vásárolgatás. Na meg a boltról-boltra járás nagyon jó testmozgás, szóval valljuk be, a shoppingolásnak csakis pozitív lélektani hatásai vannak - nem véletlenül űzi annyi ember a világon. :-D

Vasárnap reggel Renivel és Bebével volt megbeszélve találkozóm. Vagyis mivel én voltam a sofőr, felvettem őket, majd Bebéék házánál az utcán megterveztük a napunkat. Azt tudtuk, hogy pláza közelébe nem nagyon szeretnénk menni, az idő viszont picit hideg ugyan, de gyönyörűen napos volt, így valami outdoor activity-t szerettünk volna ezúttal. Az opciók között olyanok voltak, mint sétálgatás Georgetown-ban (ott szinte képtelenség parkolni, a metróállomás viszont nagyon messze van, vagyis rengeteget kellett volna gyalogolnunk, ami a picit hidegben annyira nem esett volna jól), sétálgatás és piknik a National Mall területén DC-ben (szintén elvetettük az ötletet a fentebb említett szeles és kicsit hideg időjárás miatt), és Great Falls, ahol én már nagyon sokszor voltam, Bebét is elvittem már egyszer, de Reni még nem járt ott, így kiváló lehetőségnek bizonyult. :-)
Elemózsia beszerzéssel kezdtünk a közeli Safeway-ben, majd elkocsikáztunk a kb 15-20 percnyire lévő Great Fallshoz. Mivel már nagyon éhesek voltunk, letelepedtünk egy asztalhoz, és szépen megterítettünk a piknikünkhöz.

Nagyon amerikai előre csomagolt ebéd

Undi fánk, még nem undi állapotban :-D

Bebe örül az undi-fánkjának :-D

 Már nagyban eszegettünk, amikor a mögöttünk lévő kis vízelvezető árokból előjött egy kattyú. A kattyú - ismertebb nevén vadliba (???) - egy Amerikában őshonos, kacsa és hattyú kereszteződéséből létrejött, körülbelül liba méretű teremtmény, amely kifejezetten szereti az emberek társaságát, és valószínűleg nagyon jó pörkölt alapanyag lenne. :-D Erről az utóbbi állításomról természetesen nem győződtünk meg, de sokat viccelődtünk rajta. :-D

Mama kattyú és gyerek kattyúk :-D

A lehető leggyorsabban megkajáltunk - és nem csak mert potenciális és majdnem halálosnak mondható kattyútámadásnak voltunk kitéve, hanem mert mellénk települt egy gyerekcsoport is, akiknek a társaságára valahogy nem vágytunk a szabadnapunkon. Szóval összeszedtük magunkat, és elindultunk a kis túránkra a Great Fallshoz.

Miután végigjártuk a kiépített részt, még nem volt kedvünk hazamenni a gyerekzsivajba, nagyon nem, úgy döntöttünk keresünk egy alkalmasnak vélt sziklát, és ha nem túl hideg, kifekszünk kicsit pihenni. Kisebb hegymászás után megtaláltuk a megfelelő helyet, ahol talán több mint egy órát is elheverésztünk. Hallgattuk a madárcsicsergést, a vízesés hangját és élveztük a napsütést. :-)

Egyértelműen az "Év Képe!" címet érdemlő kép Bebéről  :-D

A másik "év képe" kép a lábamról :-D

Mikor már nagyon kezdett lehűlni a levegő, nagy nehezen összekapartuk magunkat, és elindultunk vissza a kocsihoz. Mielőtt még hazamentünk volna, elugrottunk egy gyors froyo-ra, mert az múlthéten is kimaradt, meg különben is, ez nekünk jár. :-D

Vicces sticker family egy parkoló autón

Froyozás után hazavittem Renit, majd Bebével még tettünk egy gyors Tysons Corneres kitérőt, és este olyan fél 9 magasságában hazaestem. Beszélgettem még kicsit a host szüleimmel, és már akkor éreztem, hogy eléggé ég az arcom meg a nyakam is. Fürdéskor csekkoltam magam a tükörben, és bizony eléggé rákvörös lett a fejem és a mellkasom. Ki gondolta volt, hogy így képes égetni az áprilisi nap... De remélem hamar elmúlik a pirosság, és valami kis enyhe barnás szín fogja felváltani. :-)

És ha már a rákokról van szó: azt hiszem korábban már említettem, hogy remete rákjaink vannak itthon "háziállatnak". Múlthéten az egyik megtámadta a másikat, de annyira, hogy szerencsétlennek fél oldala leszakadt, és összesen 2 lába maradt épen. 6 nap szenvedés után, pénteken reggelre eltávozott az élő rákok sorából. :-( Szerencsére nem volt nagy sírás, sőt, állítom apuka volt leginkább elkeseredve a rák halála miatt. Ha jól tudom, a hétvégén megvolt a rák temetése is, ezen ezúttal nem kellett részt vennem. De mondhatjuk, hogy a jelenlegi rákvörös színemmel az elhunyt rákocskára emlékezem. :-D

Hát ez most ennyi lett, igyekeztem megint képekben gazdag bejegyzéssel szolgálni. Aki megint cherry blossomos irományt várt, attól elnézést kérek, de ne csüggedjen, nem kizárt, hogy jön majd még egy tavaszi virágzásos bejegyzés. Csak hogy garantáltan minden igényt kielégítsek. :-D
Szép hetet mindenkinek! ;-)